Az ebédlőasztalnál ülve csendben figyeltem, ahogy Ati belép a lakásba és körbe hordozza a tekintetét, majd megállapodik rajtam és némán csupán a szemével üvölt velem. Jogosan teszi, ugyanis egy teljes hete nem kapcsoltam be a telefonom. Az egyetemre se jártam be és mivel Atival se beszéltem így fellépéseim se voltak. Az az igazság, hogy már nem éreztem a késztetést, hogy tanuljak. Énekelni még mindig imádtam, de már az se hozott lázba, hogy felmenjek a színpadra és elvarázsoljam a közönséget. Azt hiszem kiégtem, más magyarázatot nem találok a hirtelen jött érdektelenségnek. Sőt, ha őszinte akarok, lenni mostanában egészen más tevékenységek izgatnak. Lovagolni akarok, vívni és közel harcolni, az íjászatot is kipróbálnám. Connorral az elmúlt egy hétben minden nap eljártam futni reggelente, és a konditerembe. Szerinte teljesen eltunyultam és tök büszke magára, amiért ő hozhat engem újra formába.

- A munkáddal játszol, tudsz róla? Sőt mi több. Az életeddel! – szólalt meg végül ingerülten, én pedig lesütöttem a szemem.

Utáltam, amikor ilyen. Azt nem bántam, ha másokkal bánik így, de velem ne tegye, hiába tudom, hogy megérdemlem.

- Kellett egy kis szünet – köszörültem meg a torkom.

- Nem kellett volna szólni nekem? Hogy hé, te hülye pihenni akarok?

- Hagytad volna?

- Persze, hogy hagytam volna! Bella nem értelek. Mi történik veled? – szántott a hajába. – Régen sose hagytál volna ki egy fellépést sem. Hova tűnt a... az a ragyogás, ami mindig belőled áradt?

- Nem vagyok a toppon ennyi az egész, összeszedem magam – ígértem. – De igazad volt az egyetemmel kapcsolatban. Ott hagyom. Már beküldtem a papírokat, hogy szeretnék kiiratkozni.

- Helyes, és merem remélni, hogy a felszabadult idődet arra fordítod, hogy dalokat írj. Ferenc már várja az új ötleteidet. Klipet akar forgatni.

- Rendben – biccentettem.

- A másik pedig... Berci még mindig nálam csövezik. Találkozni szeretne veled, hogy beszéljetek.

- Saját magának kavarta a szart. Én már beszéltem Laurával, megmondtam neki, hogy egyetlen egy csók volt, de azt is megbántam. Tovább léptem. Pont – jelentettem ki.

- Ahhoz képest, hogy éveken át csendben szeretted...

- A tiltott gyümölcs mindig édes. Most boldog vagyok, szerelmes vagyok. Hát nem ez a fontos? Hogy boldog legyek?

- És Bercivel mit kezdjek? Már nagyon unom, hogy nekem panaszkodik és engem csesztet amiért nem ér el téged. Beszélj vele, csinálj valamit! Nem dughatod homokba a fejed és tehetsz úgy mintha mi sem történt volna! – mordult rám.

- Ó a fenébe már – motyogtam és felálltam.

- A barátod nem akar csatlakozni?

- Nem.

- Kár, Ferenc nagy reményeket fektetett belé. A csajok bomlanának érte.

- Tudom – biccentettem és megsimogattam Damont, majd friss vizet öntöttem neki. – Nemsokára jövök édesem. Ha kérdezik, mond meg nekik, hogy elmentem intézkedni.

Ati egy aranyos kis kertes házban lakott Szigetszentmiklóson, közvetlen a szülei szomszédságában. Igen egy olyan menő menedzsernek, mint Ati, jobban el tud az ember képzelni egy ízlésesen berendezett agglegény lakást, mint egy kertes házat, aminek udvarán közösen osztozik szüleivel. De hát Ati imádja a szüleit és mivel főzni sem tud, kapóra jön neki szülei közelsége. Ha éhes csak átballag az udvaron és csatlakozik a szüleihez. Mikor megérkezünk, Berci éppen fadarabokat pakol egy fedett kis részre, hogy télire ne ázzanak majd szét kint a szabad ég alatt. A hűvös idő ellenére csak egy pulcsi van rajta, meg persze nadrág.

- Legalább megdolgozik azért mert itt csövel – jegyeztem meg vigyorogva, mire Ati morgott valamit és kiszállt a kocsiból.

Követtem az példáját és beléptem mögötte az udvarra, mire a kutyák mind elénk siettek és ránk ugráltak. Két keverék kutyus volt, mindkettő félig németjuhász, félig pedig pitbull. Az egyikük Kasper volt, míg a másik Rolf. Hiába mondják, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, ők ketten tökéletesen elvoltak, bár a tesóknak muszáj jól kijönniük.

- Szia – köszöntem oda Bercinek, ő pedig azonnal abba hagyta a fahordást és felém fordult.

Tekintete, ahogy végigsiklott az arcomon és magába itta a látvány, teljesen szokatlan volt. Az ajka mosolyra húzódott és elindult felém.

- Annyira örülök, hogy látlak – állt meg tőlem pár lépésre.

- Azt meghiszem – vágtam rá. – Ati azt mondta jöjjek el és beszéljek veled. Itt vagyok, beszéltem veled. Most már megyek is.

- Várj Mirabella – kapta el a kezem.

- Jesszus Berci a nevem Izabella! – néztem vissza rá döbbenten. – Minden oké veled? – kérdeztem aggódva és a homlokára tettem a kezem.

- Ezek szerint nem tettek semmit...

- Kik?

- Hát a barátod, Michael és a többi.

- Nem értelek Berci – ismertem be az ajkamat rágcsálva.

- Nem Berci vagyok, illetve, de igen Berci vagyok, de régen Bellamyként ismertél – túrt zavartan a hajába és elnevette magát.

Azonnal eszembe jutott az a furcsa álom, amit azután álmodtam, hogy először találkoztam Michael-el. Álmomban Bercit valóban Bellamynak szólítottam.

- Figyelj, tudom, hogy nem emlékszel rám, de ismerjük egymást.

- Berci...

- Nézd... többet nem mondhatok, de biztos vagyok benne, hogy van egy könyv a barátodnál. Ha elhozod azt nekem, választ kapsz a kérdéseidre ígérem – nézett mélyen a szemembe.

- Miféle könyvet?

- Egy régi rongyos barna színű könyv, amibe bele van vésve a monogramom. B.C. El tudod nekem hozni?

- Arra kérsz, hogy lopjam meg a pasimat? Elmész te a fenébe Berci és keress fel egy orvost. Ne így akarj megszerezni engem, rengeteg időd lett volna rá, de te Laurát választottad.

- Túl későn jöttem rá, hogy te is szeretsz engem. Ha tudom, téged választalak. Elcsesztem.

- El. Talán megkérdezhettél volna, mielőtt Laurával beszélsz.

- Azt a részt nem bánom. Örülök, hogy megszabadultam tőle.

- A nővéremről beszélsz!

- Mindketten tudjuk, hogy egy kicsit sem érdekel, hogy mi van vele. Már nem. Mond, csak történnek furcsaságok veled mostanság?

- Berci ne kertelj. Mi vagy te? Ki vagy te?

- Előbb te válaszolj. Tudod mi a barátod?

- Te tudod?

- Tudom.

- Én is tudom. Te mi vagy?

- Boszorkánymester.

- Mindig tudtad?

- Nem. Pár napja keresett fel Rachel, ő nála volt az ellenszer, amitől visszajött az összes emlékem. Azért kell a könyv, hogy neked is vissza tudjam hozni az emlékeidet.

- Mi vagyok én? Áruld el Berci!

- Bellamy.

- Szarom le. Áruld el!

- Túl kockázatos – suttogta némi habozás után. – Ha megkapod az ellenszert, nem kell kockáztatnunk, hogy esetleg.

- Igen Nina is mondta. Ha egyszerre túl sok minden ér, lehet, totál becsavarodok.

- Pontosan. Tudod a nevüket. Kíváncsi vagyok tudod-e vajon, hogy kicsoda Marcus igazából – lépett felém elgondolkodva és az ujjai köré csavarta az egyik hajtincsem. – Rád gondoltam az utolsó perceimben – suttogta. – Tudtam, hogy egymásra fogunk találni.

- Takarodj a közeléből – szólalt meg mögöttem Michael.

- Nocsak, Michael. Micsoda meglepetés – mosolygott rá kedvesen Berci.

- Bella – szólt rám Marcus. – Gyere.

Azonnal engedelmeskedtem és megálltam mellettük, Marcus pedig azonnal átkarolta a vállam. Ez kicsit meglepett, de nem bántam. Biztonságban éreztem magam a közelében.

- Nézd, Michael nem akarok veletek rosszba lenni. Segíteni akarok, segíteni Bellának.

- Épp eleget segítettél már Bellamy Cross.

- Amit még meg se köszöntetek.

- Te akartál hőst játszani. Nem mi kértük, hogy öld meg apádat.

Kikerekedett szemmekkel hallgattam őket. A dolgok kezdtek nagyon furcsa fordulatot venni.

- Legalább nem kellett bemocskolnod a kezed. Inkább hálásnak kéne lenned, amiért megelőztem a háborút.

- És megfosztottál a szerelmemtől 18 hosszú évre – morogta Michael.

- Vigyétek el Bellát – szólalt meg ekkor Marcus.

- Mi? Nem. Maradok – vettettem meg a lábam.

- Bella kérlek, menj – szólalt meg ekkor Michael.

- Elmegyek, amennyiben válaszolsz egy kérdésemre.

- Bella...

- Csak egyetlen egy kérdés!

- Rendben!

- Reinkarnálódottam?

- Igen.

- Köszönöm. Otthon találkozunk – suttogtam majd sarkon fordultam és kiléptem a kapun.

Connor és Nina csendben követtek és hallkan sutyorogtak mögöttem, míg meg nem érkeztünk a kocsihoz.