A kis Lucia felbukkanás nem változtatott az eredeti tervünken. A délután folyamán mindent összepakoltunk, anyuval rendbe tettük a nyaralót és búcsút vettünk Athéntól, Görögország fővárosától. Ezúttal Michael magángépével, vagyis a mi magángépünkkel utaztunk az új otthonunkba, aminek Mirabella sziget lett a neve. Nem viccelek, halál komoly, hogy Michael rólam nevezte el a szigetet. Egyszerre voltam meghatott és bosszús. Elvégre ki vagyok én, hogy egy sziget rólam legyen elnevezve? Mit tettem, hogy megérdemlek egy ilyen nagydolgot? Furcsa lesz egy olyan szigeten élni, ami az én nevemet viseli. Talán fogom és átnevezem Marina szigetére. Így az én nevem és Michael neve is ott lesz. Már ha hagyja, hogy megváltoztassam, eddig nem engedett.

- Nem Mirabella. Ez a sziget úgy épült fel, hogy végig rád gondoltam közben. Ez a sziget, a te elképzelésed szerint épült meg. Az épületek, a kastély, a szobák mind azt sugallják, hogy igen ez Mirabella szigete. Ha te nem vagy, akkor az a sziget örökre lakatlan maradt volna. Ráadásul már kész van a felirat is. Nem volt olcsó.

- Milyen felirat?

- A parton van felállítva. Olyan, mint a Hollywood felirat – magyarázta. – De hamarosan te is meglátod. Intézkedtem, hogy rendezzenek be egy szobát Lucia számára. Közvetlen a miénk mellett lesz.

- Tökéletes – mosolyogtam boldogan. – Jól elvannak – pillantottam át Connorék felé.

- Szerinted vissza vegyem tőlük? Már egy órája náluk van.

- Hagyd őket, had babázzák ki magukat – hajtottam a fejem a vállára. – Anyu és apu újra együtt – vigyorogtam.

- Igen, nagyon úgy tűnik – értett egyet.

- Te is úgy látod, mintha ragyognának? – kérdeztem.

- Hát... nem egészen, én úgy látom, mint akik nagyon szerelmesek és zavarba vannak, ha hosszasan vigyorogsz rájuk.

- Mert örülök, hogy boldogok olyan nagy gond ez? Ők a szüleim és végre annyi idő után, apa döntött. Méghozzá helyesen és ezt Luciának köszönhetem.

- Hogy érted?

- Láttam, hogy nézett apu anyára, amíg Luciával foglalkozott. Szerintem elképzelte őt, hogy milyen lehetett, amikor velem foglalkozott ugyanígy. Hogy mennyire szerette őt. Érted. Általában a férfiak még jobban megszereti a párjukat, ha látják, ahogy egy kisbabával foglalkoznak. Olyankor elképzelik, hogy milyen lesz, ha a közös gyerekükkel teszik.

- Aha, értelek.

- Megyek és megölelgetem őket – álltam fel, de elkapta a derekam és vissza rántott az ölébe.

- Inkább engem ölelgess, amíg megteheted – fúrta a nyakamba a fejét. – Mostantól osztozkodnom kell rajtad, bele fogok pusztulni – sóhajtott fel elgyötörten, de persze csak viccelt.

- Jaj, te szegény. Megvigasztaljalak? – kérdeztem mosolyogva.

A gépünk a kastély mögött kialakított magánrepülőtéren landolt és azonnal egy csapat szolga sietett felénk, hogy elvigyék a csomagjainkat. Nehezen álltam meg, hogy ne szóljak utánuk, hogy majd én cipelem a csomagomat. A sziget hatalmas volt. Budapest kb. kétszer is kényelmesen elfért volna rajta. Hatalmas zöldellő dombok, rengeteg fa mindenfelé. A kastély körül aranyos kertes házak, amik még lakatlanul álltak, egyedül csak a legelők közelében lévő házakat lakták meg. Macskaköves út futott a házak között, a főút pedig betonból volt, ami egyenesen a kastély bejáratához vezetett, majd le a mélygarázsba. Volt egy privát kikötőnk is, aminél egy jacht horgonyzott és egy halászhajó. Lent a parton észrevettem a feliratot is, amiről Michael beszélt. Magam előtt tolva a baba kocsit követtem őket a főbejáratig közben elhaladtunk az istálló mellett, ahonnan kihallottam Fülöp nyerítését. Az összes ló vele együtt nyerített, így üdvözöltek minket.

- Na, hogy tetszik?

- Varázslatos. De szeretnék jobban szétnézni.

- Semmi akadálya. Csak előbb szusszanjunk és nézzük meg a kastélyt belülről. Van egy üvegház is, ahol... kedved szerint kertészkedhetsz. Szeretsz kertészkedni ugye?

- Anyuval rengeteget kertészkedtem kiskoromban – mosolyodtam el. – Igaz anyu?

- Igen kincsem. A vasfű volt a kedvenced – mosolygott rám.

- Segítesz majd nekem ugye? Egyedül lehet, nem menne életben tartani őket.

- Persze, hogy segítek. De...

- De mi?

- Hát én nem leszek mindig itt. Tudom azt beszéltük, hogy itt fogok lakni veletek, de...

- Inkább apával akarsz tartani Németországba. Jut, eszembe én mikor mehetek el oda?

- Amikor csak kedved tartja Mirabella. Nincs megtiltva – vágta rá apa mire elmosolyodtam.

- Helyes. Melyik ünnep van a legközelebb? A picsába srácok. Nektek mikor van a szülinapotok? – fordultam körbe.

Egyedül csak anyunak tudtam a szülinapját ő 1979. november 9-én született, de a többiekről semmit se tudtam. Lucia olyan január környékén születhetett. Talán pont elsején.

- Mi nem tartjuk a szülinapokat – rázta meg a fejét Connor.

- Egy szülinapot igenis tartani kell.

- Jó, de melyiket? Azt, amikor tényleg megszülettünk, vagy azt a napot, amikor átváltoztunk? Te melyiket tartod? Az elsőt vagy a másodikat?

- Az elsőt, bár ami azt illeti idén teljesen megfeledkeztem a szülinapomról – ráncoltam a homlokom és beléptem a kastélyba.

A látvány megtorpanásra késztetett. A kastély gyönyörű volt, az előteret lambéria borította, a falakon festmények, és egy vörös szőnyeggel borított lépcső vezetett fel az emeletre. Jobbra volt egy hatalmas nagy társalgó, a falak itt vörös színűek voltak, és ehhez lettek igazítva a bútorok színei is. Bal oldalt egy hosszú folyosó volt, egyik oldalát ablakok borították.

- Arra van a konyha, és a szobalányok lakrésze – magyarázta Michael. – Mint látod itt a társalgó, arra pedig a bálterem található, az étkező, valamint a könyvtár – intett a lépcső alatti terület felé.

Kíváncsian pillantottam oda, de csak egy nagy kétszárnyú ajtót láttam. A karomba vettem Luciát és vele együtt indultam meg a lépcső felé. A következő emeletre élve a falakat itt is lambéria borította.

- A kastély úgy lett kialakítva, hogy körbe lehessen járni, tehát így itt körbe az mind egy lakosztály. Ez a mi lakosztályunk. Felette van még egy lakosztály Nina és Connor részére. A legfelső emeleten pedig különálló szobák a vendégek számára.

- Hogy van neked ennyi pénzed Michael? Régóta élsz oké, de hogy bírtad ennyire megszedni magad?

- Sok különböző módon. Ha az ember sokáig él sok mindent megtanul. De én mindig tisztességes voltam.

- Akkor te is mondjuk színészkedtél, mint Cemal?

- Nem, nem vagyok jó színész. Én üzletember vagyok. Tele vagyok ingatlannal a világ számos pontján. Rengeteg cég alapítója vagyok stb... nem akarlak untatni a részletekkel. Megnézed a lakosztályunkat?

- Persze – biccentettem elmosolyodva. – Na, hogy tetszik az új otthonod édesem? – kérdeztem Luciától.

Megfogta a nyakláncom és maga felé húzta, hogy megkóstolhassa.

- Nem, nem édesem. Az nem babának való. Majd apa ad neked valami finomat, amíg anya körbe néz rendben? Van itt konyha?

- Igen, odalent – biccentett.

- Oh... igaz, ez egy kastély, személyzettel. Figyelj, akkor le tudnál menni Luciával a konyhába és egy kicsit megmelegítenéd ezt neki? Meg jó lenne, ha látná őt egy orvos is.

- Figyelj, ne fogadjak fel egy dadust? Csak, hogy könnyebb legyen?

- Hát... nem tudom Michael, nem akarom lepasszolni.

- Ezzel nem passzolod le. Minden előkelő családnak van dadusa. Nekem is volt.

- Komolyan?

- Igen. De attól még ugyanúgy szerettem a szüleimet. A dadus csak megkönnyítette a dolgokat.

- Rendben. De megbízható legyen, kérlek. Olyan, aki tudja a dolgát.

- Rendben. Keresek egy olyat, akinek már volt gyereke oké? Most pedig megyünk és királyi lakomát csapunk együtt ketten. Jól mondom Lucia? – vette el tőlem és mosolyogva nézett rá.

Lucia azonnal elmosolyodott és azt a furcsa kiáltós hangját hallatta, majd előre hajolt és megpróbálta megfogni Michael orrát. Elnevettem magam és Michael zsebébe csúsztattam a bébi ételt, majd megpusziltam őket és elindultam felfedezni a lakosztályunkat.

Az első szoba, amibe beléptem a hálószobánk volt. A falak királykékek voltak, egy hatalmas nagy baldachinos ágy uralta a szobát, vele szemben egy nagy plazma Tv, mellette egy szekrény tele DVD-vel és a legújabb hifi berendezés. A szobában helyet kapott az ágy mellett egy smink asztal, felette hatalmas tükörrel. Az asztalon természetesen temérdek mennyiségű smink sorakozott, és a fiókokat kihúzva még többet találtam. Két hatalmas ablak volt az ajtótól jobbra és egy nagy erkély. Az ablakokkal szembeni falon, pedig egy hosszú könyvespolc húzódott, tele könyvekkel. A könyvek mind az enyémek voltak. Valaki szerző szerint csoportosította nekem. A hálóból két ajtó nyílt, az egyik közvetlen az ágy mellett volt és a babaszobába vezetett. A falak itt rózsaszínűek voltak és enyhén még festék szag terjengett a levegőben. Kinyitottam az ablakot, hogy szellőzőn a szoba és mosolyogva fordultam körbe. A kiságy az ablak alatt kapott helyet, hercegnős takaró volt benne, és rózsaszín baldachin lógott lefelé. Volt odabent még egy pelenkázó, közvetlen a kiságy mellett, és egy másik kényelmesnek tűnő ágy. A falon polcok voltak, dugig plüss állatokkal, míg a másik polcon Barbie babák és pár hónapos gyerekeknek való játékok. A szekrényben, ami elfoglalta a fal egyik részét, ruhák voltak, minden mértben. Elhűlve csóváltam a fejem. Hogy sikerült Michaelnek ezt ilyen hamar, alig pár óra alatt elintéznie? Kimentem a babaszobából és a másik ajtóhoz léptem. Ez volt a gardrób szoba, a padlót puha fekete szőnyeg borította, ami elnyomta lépteim zaját. Innen is nyílt egy ajtó, ami a fürdőbe vezetett, egy gyönyörű fürdőbe. Vörös csempe borította a padlót és a falakat, onnantól pedig fehér volt. Egy hatalmas kád volt az egyik sarokban, míg a másik sarokban a WC. Volt egy szekrény tele puha törülközővel, egy mosdó, ami felett tükör volt, előtte a polcon bontatlan fogkefe és fogkrém. A kis szekrényben tusfürdők, samponok, olajok, krémek, borotválkozó habok és Michael arcszesze volt. Innen is nyílt egy ajtó szerintem Michael dolgozószobájába. Egy gesztenyefa asztal volt az ablak előtt, mögötte egy kényelmesnek tűnő forgó szék, az asztal előtt két fotel. A falakat szekrények borították tele papírokkal, és mappákkal, valamint egy bárpult, a legdrágább italokkal persze. Az innen nyíló ajtó a lépcsőházba vitt vissza. Kóválygott a fejem. Az évek alatt megszokhattam már a fényűzést, hiszen egy birtokon nevelkedtem fel, de ennyi mindent még nekem is nehezen sikerült megemésztenem. Kissé még idegennek éreztem, de tudtam, hogy imádni fogom, amint teljesen megszokom. Hogy az mikor jön el, fogalmam sincs. Talán 100 év elég lesz.

- Na, hogy tetszik? – szökdelt le a lépcsőn Nina.

- Csodálatos és olyan drága – leheltem nagyokat pislogva. – Gondolom a te kezed is benne van.

- Naná. Szlovákiába is én rendeztem be a szobádat, itt is én teszem – vigyorodott el. – Megnézed a mi lakosztályunkat is?

- Nem tudom, hogy képes vagyok-e ennyi mindent befogadni – csóváltam meg a fejem. – Majd legközelebb rendben? Megkeresem Michaelt, szeretnék körbe nézni.

- Lehet addig velünk Lucia? Connor nekiállt kipróbálni a legújabb videojátékát és úgyis unatkozok.

- Hát persze – mosolyogtam rá. – Úgyis te vagy a második anyja.

- Helyes akkor menjünk – karolt belém.

Michaelre és Luciára a kis sziklakertben találtunk rá, épp Damonnek mutatta be.

- Hogy tetszik? – nézett rám Michael reménykedve.

- Gyönyörű és drága, de meg fogom szokni. Imádom a babaszobát.

- Akkor jó lett? Nem tudtam mi kell így kértem mindent.

- Tökéletes Michael – csókoltam meg boldogan. – Jól laktál édesem?

- Mondjad igen, tele a pocak – mosolygott Michael, Lucia kezével játszadozva, aki le se vette kék szemeit Damonről. – Épp most mutattam be egymásnak őket. Szerintem jól kifognak jönni.

- Ez nagyszerű. Kérem, ő most az enyém – kapta ki Michael kezéből. – Gyere szépségem – mosolygott Luciára és elindultak a kastély felé.

- Hagyjuk, hogy csak úgy elvigye? – kérdezte Michael aggódva.

- Ő is az anyukája. Na, gyere, mutasd meg magamat – fogtam meg a kezét. – Este pedig felavatjuk a hatalmas ágyat – ígértem.

- Alig várom – vigyorodott el és elindultunk felfedezni az új otthonunkat.

Utolsó előtti fejezethez érkeztünk :/ Holnap hozom nektek az utolsó fejezetet <3