A kamrában ülve valószínűleg elbóbiskolhattam, ugyanis mikor ismét magamhoz tértem Michael hangját hallottam.

- Hol van?

- A kamrában. Órákra bezárkózott – válaszolta Nina.

- Bella. Kicsim. Minden rendben? – kérdezte közvetlen az ajtó előtt. – Figyelj, engedj be és beszélgetünk.

Odamásztam az ajtóhoz, elfordítottam a kulcsot majd visszamentem a hűtő mellé és a mellettem felhalmozott üres üvegekre pillantottam.

- Jaj, édesem – sóhajtott fel, ahogy meglátott és lekuporodott mellém a földre.

- Bocs, hogy megcsapoltam a készletet – motyogtam magam elé bámulva.

- Váljék egészségedre – ölelte át a vállam és magához vont. – Nem akartam, hogy így tudd meg.

- Sejthettem volna. Apa vámpír, tudhattam volna, hogy én is az vagyok.

- Elmeséled mi történt? – kérdezte megérintve az arcom.

- Igen – válaszoltam behunyva a szemem, és azonnal el is aludtam.

Mikor felébredtem már az ágyban feküdtem, orromat levendula illat töltötte meg és úgy éreztem magam, mint akit kicseréltek. A lábam még mindig sajgott, a fülem pedig tompán zúgott, de jól voltam. Egészen addig, míg eszembe nem jutottak a történtek.

- Nagyon megijesztettél te lány – szidott le apa.

- Ne haragudj – suttogtam a hangja irányába fordulva.

Apu a teraszajtó előtt állt engem figyelve, majd sóhajtva leült mellém az ágyra és megsimogatta az arcom.

- Nina mondta milyen erős voltál. Büszke vagyok rád.

- Nem tudom erős lettem volna-e, ha nincs ott a kislány, aki az anyukája után sír.

- Jó ember vagy kicsim, és nagyszerű hercegnő válik majd belőled.

- Tévedsz apu. Hagytam futni egy vérfarkast, csak mert viszonzatlan volt a szerelme – nevettem el magam erőltetetten és felültem az ágyban.

- Ezt kérlek, magyarázd el még, egyszer mert nem nagyon értem.

- Nina nem mondta?

- Csak azt mondta el, amit látott is, hogy képes voltál uralkodni magadon.

- Behívnád Michaelt és a többieket? Nem szeretném többször elmondani. Vagy várj ne is, kimegyek én magam. Kávéra van szükségem – rúgtam le a takarót és kimásztam az ágyból.

Michael egyik bokszeralsóját és az ő egyik fekete pólóját viseltem, ami leért a combom közepéig.

- Előbb talán fel kéne öltözned. Addig én szólok a többieknek – indult meg az ajtó felé majd magamra hagyott.

Magamra kapkodtam pár darabot a saját ruháim közül, hajamat egy magas kontyba csavartam és már csatlakoztam is a nappaliban tartózkodókhoz.

- Bella. Jól vagy? – pattant fel Michael és felém sietve átölelt.

- Kutya bajom – suttogtam a vállának döntve a fejem. – Elfogadom ha... a halál lesz a büntetésem.

- Te meg miről beszélsz? – tolt el magától döbbenten.

- Azt hiszi, hogy az ő hibájából haltak meg a testőrök – kotyogta közbe Nina.

- Mert ez így is van. Steve és Tyler miattam haltak meg, mert kizökkentettem őket. Mert barátkozni akartam velük és minden karácsonyi szart megvettem – temettem a kezembe a fejem. – Én öltem meg őket és futni hagytam az egyik gyilkosukat. Nem vagyok erős, nem vagyok vámpír, pláne nem vagyok hercegnő. Elegem van – zokogtam.

- Bella – suttogta Michael. – Zaklatott vagy és...

- Nem Michael – jelentettem ki elcsukló hangon. – Én nem akarom ezt. Nem akarok háborút, nem akarok döntéseket hozni és nem akarok hercegnő lenni – néztem rá, és láttam, ahogy az arca egyre jobban bezárkózik, fájdalom költözik a tekintetébe. – Én szerelmes akarok lenni, a családommal akarok lenni, veled akarok lenni, távol az ilyen borzalmaktól. Távol a veszélytől – fejeztem be átkarolva saját magam.

- És pontosan ezt fogjuk tenni – lépett hozzám Michael és szorosan átölelt. – Ígérem, hogy nem kell félelemben élned. Soha többé nem kell harcolnod és ilyen fajta döntéseket meghoznod – suttogta a hajamba.

- Michaelnek igaza van – biccentett apa.

- Gyenge vagyok – sírtam.

- Tőled erősebb embert nem is ismertem soha. Erős vagy Mirabella és hatalmas a szíved! Neked a szíved ad hatalmas nagy erőt! Ez rengeteg emberből hiányzik és szeretettel mindent és mindenkit le lehet győzni – suttogta.

- Menj, cicus vigasztald meg az ex gazdidat – hallottam ekkor Connor hangját és pár pillanattal később Damon már a lábamhoz bújt hevesen dorombolva.

- Ő még mindig az én macskám.

- Édesem sok minden történt az elmúlt egy hónapban. Damon már engem szeret.

- Nem, ő az én cicám – fúrtam a fejem a bundájába miközben Michaelnek dőltem. – Ő az én kis Damonöm.

- Édesem – suttogta a hajamat simogatva. – Nem a te hibád, ami történt.

- De a testőreid voltak és most miattam...

- Bella ez benne van a pakliban. Rengeteg testőröm meghalt már. Ők csak...

- Tudtad egyáltalán a nevüket?

- Nem – húzta el a száját.

- Nekem elmondták és most meghaltak, mert emberként bántam velük. Egyetlen egy valakit akarok csak holtan látni az pedig Rachel. Az ő falkának tagjai voltak és nem érdekel, hogy nem voltak hozzá hűségesek. Holtan akarom látni Michael és olyat akarok a helyére, aki felfogja, hogy a béke a legfontosabb. Tekintsétek tanácsnak, vagy parancsnak, de azt akarom, hogy meghaljon.

- Nem is szántunk másfajta jövőt neki – vigyorodott el Connor.

- Igazán ne zavartassátok magatokat tényleg. Engem be se kell mutatni – szólalt meg ekkor egy sértett hang.

- Bocsánat, ne haragudj. Mellorin ő a lányom Mirabella Hoffman, Bella ő itt Mellorin egy kedves boszorkánymester barátunk.

Kíváncsian vettem szemügyre Mellorint. Lila haja volt, ami csillogott, és lila macskaszemei.

- Örülök a találkozásnak. Te fogod megcsinálni az ellenszert?

- Amennyiben meg lesz az össze hozzá való igen. De ha már a varázs főzetteknél tartunk volna itt valami a számodra – intett az asztalon lévő üvegcse felé.

- És az mi?

- Felejtő főzet – vágta rá. – Nem, te nem felejtsz el semmit, nem kell megijedni. Ha azt megiszod, akkor a halandó emberek fognak elfelejteni téged. Mintha nem is léteztél volna.

- Mindenki elfelejt?

- Amennyiben halandó igen.

- Szóval akkor nem kell attól tartanom, hogy ti is elfelejtetek – pillantottam apára.

- Ha kényszerítenének, akkor se tudnám elfelejteni a kislányomat – jelentette ki.

- Úgy látszik én megtettem veled – motyogtam.

- Ami miatt még mindig haragszok rád – morogta Michael. – De ha nem akarod, akkor nem kell ezt tenned. Ha megiszod, többé nem leszel híres énekesnő. A menedzsered, Laura, a szüleid mindenki elfelejt majd téged.

- Nem lehetne lementeni valahova a klipjeimet, hogy nekem legalább megmaradjanak?

- Megoldható? – pillantott Michael Mellorinra.

- Intézem – biccentett.

- Hol van a táskám? A mobilom?

- Nyugi mindent elhoztam az öltözőből – tartotta felém a táskát Nina.

- Köszönöm – pislogtam hálásan.

- És a rengeteg karácsonyi dísz is itt van – biccentett a fejével Connor a konyhaasztalra.

Erősen az ajkamba haraptam, és próbáltam megint nem sírni. Addig keresgéltem, míg rá nem leltem a telefonomra, a táskám legallján. Feloldottam a zárat, kiütöttem a nem fogadott hívásokat és a rengeteg üzenetet majd a galériába léptem és megkerestem azt a fotót, amin Steve-el és Tylerrel vagyok.

- Tudok itt fotót nyomtatni? – néztem Michaelre.

- Nekem van nyomtatóm. Mit kéne? – pattant fel Connor és mellém lépett.

- Ezt – adtam a kezébe a mobilt.

- Biztos?

- Igen! És kellene pár gyertya is.

- Mire készülsz te lány? – kapta fel a fejét Mellorin érdeklődve.

- Emléket akar állítani – válaszolta meg Michael.

- Karácsony lesz. Azt akartam volna, hogy ők is csatlakozzanak.

- Nem láthatom vendégül az összes testőröm.

- Jaj, dehogynem. Kibérelsz valami nagytermet és csapsz egy lakomát.

- Na, de – tátotta el a száját döbbenten és apára pillantott.

- A te embereid, a te dolgod – kuncogott apa.

- Michael kérlek szépen! Karácsony lesz! Nem várhatod el, hogy ne ünnepeljenek!

- Ide figyelj kisasszony, azok a vámpírok régebb óta szolgálnak engem, mint azt te el tudod képzelni. Eddig senki sem panaszkodott, hogy nem karácsonyozhatnak együtt urukkal. Ők a szolgálóim, nem ülhetnek velem egy asztalhoz.

- Tévedtem apa, mégis akarok hercegnő lenni és akkor törvénybe foglalom, hogy mindenkinek jár a karácsony.

- Attól tartok ez nem így működik. Csak egy király hozhat meg ilyen döntést, vagy pedig a vének egyike.

- De én a lányod vagyok!

- De csak egy hercegnő – mosolygott rám kedvesen.

- Akkor hozzá megyek Michaelhez. Azt mondtad, hogy az ő emberei, az ő dolga. Szóval, ha a felesége leszek, mondhatom az embereinek, hogy karácsonyozzanak velünk. Igen! Pontosan ezt fogom tenni!

- Úgy hallom valakiből papucs férj lesz – kurjantotta Connor lefékezve mellettem a frissen nyomtatott fényképpel a kezében. – Tessék csajszi – adta a kezembe.

- Köszönöm – mosolyogtam.

- Hé, kisasszony – kapta el a kezem Michael.

- Hm? – pillantottam rá kérdőn.

- Ez még nem egy befejezett beszélgetés – villantott rám egy széles mosolyt.

30 perccel később már a fénykép egy asztalkán állt és a levegőt almás pite illata töltötte meg. A gyertyának is olyan illata volt, valamint Nina is neki állt sütit sütni, aztán rám bízta, hogy figyeljem a sütit, amíg ők Connorral elmennek fát venni. Én pedig az asztalon pihenő üvegcsét bámultam.

- Milyen az íze? – pillantottam Mellorinra.

- Nem az íz a lényeg. Csak hajtsd fel az egészet – vágta rá.

- Jó, de mégis milyen az íze? – erősködtem.

- Na, jó. Olyan az íze amilyet szeretnél. Ha a vér a kedvenced, akkor vér íze lesz, ha energiaital, akkor energiaital. Érted már?

- Ú ez olvastam valamelyik könyvben, de már nem emlékszem melyikben – ráncoltam a homlokom erősen megpróbálva felidézni, hogy melyik könyvben olvashattam. – Azt hiszem a Hex Hall-ban.

- Meglehet, hogy ott olvastad. Az emberek szoktak tőlünk kopizni – rántotta meg a vállát. – Fenékig kislány, aztán had menjek a dolgomra.

Nyugodt szívvel nyúltam az üvegért és az ajkamhoz emelve megdöntöttem. A számat azonnal valami iszonyatosan keserű és undorító lötty töltötte meg. Fintorogtam, a gyomrom a torkom környékére költözött, de erővel magamba kényszerítettem ezt az undormányt.

- Hazudtál – vágtam Mellorinhoz az üveget, ám mielőtt elért volna hozzá egyszerűen eltűnt félúton feléje.

- Megittad volna, ha tudod milyen az íze?

- Amint rávettem volna magam igen!

- Hát nekem nincs rá időm, hogy rád várakozzak. Így is késésben vagyok.

- Hova mész?

- Bulit rendeznek a tiszteletemre. Meg körbe kérdezek, a rejtélyes virágot kapcsán.

- Boszorkánymester vagy, hogy hogy nem tudod hol terem?

- Tudom hol terem! Csak azt nem tudom mi a jelszó!

- Miért hol van az a világ?

- A pokolba édesem.

- Kerested már a Hollywood feliratnál? Ott van valamilyen görög felirat – magyaráztam a Percy Jacksonból idézve.

- Meg se rezzentél a pokol szó hallatán – pillantott rám homlokráncolva. – Az ember azt hinné, hogy semmit se bírsz el, okulva a korábbi kirohanásodon.

- Attól függ ki a pokol ura. Lucifer vagy Hádész? Ha az utóbbi Persephone biztos segíteni fog nekünk. Sőt akár megkereshetjük Percy-t és Annabeth-t. Ők már ismerik a terepet.

- Azt hiszem én léptem is – motyogta kérdőn méregetve engem. – Srácok én léptem, valaki jöjjön a kiscsajhoz, nekem lejárt a munkaidőm – kiáltotta majd csettintett egyet és köddé vált.

Michael bukkant fel a konyha melletti ajtónál. Na, nem a kamrából jött ki, hanem a másik szobából, ami gondolom Marcusé.

- Jól hallottam, hogy Percy Jacksont emlegetted?

- Nem beszélek hülyeséget. Meglehet, hogy ott van a bejárat – néztem vissza rá.

- Igen lehetséges, de nem Hádész uralkodik, hanem Lucifer.

- Kérhetném, hogy legyen olyan, mint a sorozatban?

- Vicces lenne – mosolyodott el halványan és a kezemet megfogva felhúzott a kanapéról. – Na, minden rendben? – húzta végig a kezét a karomon, majd megpihentette a nyakamon és lágyan megcsókolt.

- Nem érzek semmi különöset, eltekintve a borzalmas utóíztől, mintha hínár lenne – fintorogtam, ő pedig elnevette magát.

- Gyere, nézzük meg, hogy mi a helyzet a nagyvilágban – húzott a pulton lévő laptop felé, majd leült a székre engem pedig az ölébe vont.

A hajával játszadozva figyeltem, ahogy megnyitja a keresőt és bepötyögi a nevem. Máskor a Wikipédiát adta be, klipeket és cikkeket, amik velem készültek, vagy pedig az újságírók kitaláltak valami orbitális baromságot és azt hozták le. Ám most nem találtunk semmit. A létezésem teljesen kitörlődött a világból. Michael fejének döntöttem a fejem és hallkan felsóhajtottam. Azért az ingyen termékek hiányozni fognak. Ennek gondolatára elfogott a bűntudat. A szüleim és Laura még csak eszembe se jutottak.

- Hé – érintette meg az arcom Michael. – Ez igazából nem a te életed volt – suttogta az arcomat cirógatva.

- De mégiscsak ők voltak, akik felneveltek. Akik magukhoz vettek. Rossz embernek érzem magam, amiért egy kicsit sem kötődöm hozzájuk.

- Még szerencse, hogy nem vagy ember – nyomta a nyakamnak az ajkát.

- Félig az vagyok nem?

- Nem. Vért ittál. Már nem vagy ember. Nem tűnt fel, hogy lassabban ver a szíved?

- Sokkal fontosabb dolgom van, mint a szívem dobogását hallgatni – vágtam rá. – Fogva tartotok egy Bellamy nevű fazont? Az a farkas azt mondta, hogy valami vérszívók, fogva tartják őt.

- Talán mi vagyunk – válaszolta sejtelmesen. – De neked ebbe nem kell belefolynod! Mi mindent elintézünk, te pedig nyugodtan díszítsed fel a lakást és csinálj rengeteg finomságot.

- Ezt úgy mondod, mintha a szolgád lennék.

- Nem mondanám, ha tudnám, nem örülsz neki – vágta rá. – Szerintem még élvezni is fogod.

- Jó igen igazad van és köszönöm, hogy távol próbálsz tartani a veszélytől, de...

- Nem Bella, semmi de! Világos? Ne merj magánakcióba kezdeni!

- És ha én ki tudnám szedni Bellamyból azt a jelszót, ami kell? Rávehetném, hogy higgyen nekem és...

- Csak a holt testemen keresztül találkozhatsz vele! Megértetted? Különben megkérem Mellorint, hogy tegyen olyan bűbájt a lakásra, hogy téged ne engedjen ki. Nem akarom megtenni, de ha nem hallgatsz rám.

- Rendben, nem kell túlaggódni a dolgot. Ha nem akkor nem – kászálódtam ki az öléből.

- Komolyan beszéltem – meredt rám összehúzott szemekkel.

- Igen én is. Megmondtam, hogy nyugit akarok. Karácsony lesz! Nem fogok harcolni a szeretet ünnepén és ti se tegyétek. Hagyjátok Bellamyt ott ahol van és legyetek itthon. Csak három napot kérek! Meg a szilvesztert.

- Igenis anya – mosolygott a pultra könyökölve és végig járatta rajtam a tekintetét. – Este valami nagyon fontos dologról kell ám beszélnünk – mosolyodott el lassan.

- Nem értem mire gondolsz – mosolyogtam rá ártatlanul.

- Arra, hogy szerintem te házassági ajánlatot tettél nekem nem is olyan régen. Nem fordítva kéne ennek történnie?

- Azt mondtad este beszélünk – vörösödtem el és gyorsan az ajkamhoz emeltem egy pohár narancslevet. – Meg különben is, ha jól számolom, rengeteg ideje egy pár vagyunk, szerintem már itt az ideje, hogy a kapcsolatunk lépjen egy szintet – makogtam.

- Nem voltál te ennyire zavarban – csipkelődött.

- Michael ne csináld már! – szóltam rá.

- Szívesen lennél a feleségem Mirabella Hoffman? – billentette oldalra a fejét.

- Hé, ácsi – rontott be apa.

- Nem gondoltam komolyan – húzta be a nyakát Michael.

- Ohó, álljunk csak meg egy pillanatra – tartottam fel mind a két kezem. – Az én életem és az én döntésem. Ha én hozzá akarok menni Michaelhez, akkor biz Isten, hogy hozzá is megyek, egy tengerparton, háttérben a naplementével és bocs Michael, de arra a zenére szeretnék bevonulni, amire Bella is bevonult, talán ruhát is olyat szeretnék. De a lényeg, hogy Michael. Mi a vezetékneved? Mindegy. Szóval ne legyél már olyan gyáva, hogy apámtól vársz beleegyezést. Ez nem a középkor, vagy pedig egyenesen az ő kezét kérd meg – fejeztem be a monológomat és egy biccentés kíséretében a hűtő felé fordultam, hogy keressek valami nasit.

Végül egy joghurtot vettem ki, majd egy kanalat az egyik fiókból, aztán fordultam csak feléjük. Engem néztek mindketten, valamint Nina és Connor is csendben figyeltek, akik épp most értek haza a fa vásárlásból, ami jelenleg a falnak támaszkodva pihent.

- Remek – biccentettem mosolyogva.

- Miről maradtunk le? Esküvő lesz? – kapkodta a fejét Nina.

- Egyelőre nem – jelentette ki apa.

- Apa! – villant meg a tekintetem.

- Most mi van? Nagy a hatalmam drága lányom, de annyira azért nem, hogy egy nap alatt esküvőt szervezzek neked – tárta szét a kezét értetlenül.

- De, azt hittem, hogy azért jöttél be olyan nagy robajjal, hogy...

- Michael-el már lefutottuk ezt a kört pár éve.

- De akkor te miért mondtad, hogy nem gondoltad komolyan? – böktem a kanalammal Michael felé.

- Régi rossz szokás – mosolyodott el halványan.

- Na, de mondjátok már a lényeget! Mikor lesz esküvő? – kérdezte Nina izgatottan ugrálva fel alá.

Válasz nélkül hagytam őt, ugyanis igazából Michael tényleg nem kérte meg a kezem. A szemem sarkából pillantottam felé, és ő pont engem nézett, tekintete szinte megperzselte a bőröm. Az ajkamba harapva álltam a tekintetét.

- Azt akarom, hogy mindenre emlékezzen, mikor az oltár elé viszem – jelentette ki.

- A vámpírok házasodhatnak templomban? – kérdeztem bután.

- Nem, de jól hangzott – vigyorodott el.