Dühös voltam és zavart. Dühös, amiért Berci helyett Márkkal kell majd együtt dolgoznom és zavart voltam, mert egy részem Márk közelében akart lenni, annak ellenére, hogy az ellenséget láttam benne. Eddig én voltam az évfolyamon a középpontban, a szünetekben mindenki az én társaságomat kereste, ám most mindenki Márk körül legyeskedett. Bár ő tudomást se vett róluk, engem akkor is bosszantott, hogy magára vonta a figyelmet. A külseje és a titokzatossága az oka annak, hogy mindenkit érdekel. A folyosó vége felé pillantottam, miközben nagy lendülettel kinyitottam a boxomat. Olívia szinte teljesen rá tapadt Márkra és a karjába csimpaszkodott, aki hagyta ugyan, de még csak rá se nézett. Elmélyülten olvasta a könyvét. Vajon mit olvashat?

- Szia, tudnál segíteni? Be ragadt ez a vacak – szólított meg Hanna.

- Hát persze – mosolyogtam vissza rá és odaléptem a szekrényéhez.

Egy könnyed mozdulattal ki tudtam nyitni.

- Nagyon, köszi – mosolygott hálásan.

- Én pedig köszönöm a gumicukrot – túrtam a hajamba.

- Igazán nincs mit. Úgy láttam szükséged van az édesre – válaszolta mosolyogva. – Nagy rajongód vagyok egyébként, minden dalodat kívülről fújom. Nagyon fárasztó a népszerűség?

- Néha igen, de amúgy imádom. Boldog vagyok, ha felismernek az utcán, de a visítástól frászt kapok, vagy a zaklatástól – pillantottam Márk felé.

- Mi? Jaj, nem dehogy – nevette el magát. – Márk nem zaklat téged.

- Nem most találkoztam vele először, hanem tegnap este. Taxit hívott nekem, aki így kedveskedik nekem úgy, hogy nem is ismer, annak tuti van hátsó szándéka. Most pedig felbukkant itt. Ez minden csak nem véletlen. És látod? Most meg ide jön – húztam be a nyakam.

- Úgy ismerem, mint a tenyeremet. Márk jófiú és biztos nagyon jól ki fogtok jönni, ha megismeritek egymást. Elismerem, talán egy kicsit beléd van zúgva, de...

- Ni... Hanna – szólt rá Márk, én pedig azonnal lecsaptam a nyelvbotlásra.

- NiHanna? – kapkodtam kettejük közt a fejem.

- Ez a becenevem, de megkértem a drága jó Márkot, hogy a suliban ne szólítson engem Nininek – meredt bosszúsan Márkra.

- Bocs, kiment a fejemből.

- Nini a beceneved? – kérdeztem zavartan.

- Igen... figyelj öhm... Bella... Csabival arra gondoltunk, hogy szeretnénk hozzátok csatlakozni. Én hegedülni tudok, Csabi pedig dobolni és zongorázni.

- Hát szerintem nincsen semmi akadálya – haraptam az ajkamba.

- És te? Te játszol valamilyen hangszeren? – kérdezte Márk engem figyelve.

- Ez egy beszélgetés kezdeményezés akarna lenni? Ott voltál a koncerten, láttad milyen hangszeren játszom. Jó ég, ha így tudsz kommunikálni, leborotválom a hajam és apácazárdába vonulok – forgattam meg a szemem és készen álltam arra, hogy ott hagyjam őket, de valami mégis megtorpanásra késztetett. – Bocs – sóhajtottam fel.

- Semmi gond, igazad van. Hülye kérdés volt – mosolygott rám.

- Én megkeresem Csabit – közölte Hanna és magunkra hagyott minket.

- Megyek én is, szolfézsom lesz, az pedig az épület másik végében van.

- Nekem is olyan órám lesz. Esetleg elkísérhetlek?

- Sajnállak, Márti néni egy igazi hárpia – vigyorodtam el és elindultam, ő pedig mellém szegődött.

- Szerintem meg tudok vele birkózni – vágta rá és megragadta a csapóajtót, majd tartotta előttem.

Tekintetem a pólója alatt dagadó izmaira tévedt és elemi késztetés éreztem, hogy megmarkoljam és végig húzzam rajta az ajkam. Jó ég Bella! Elég legyen már. A pasi veszélyes.

- Milyen könyvet olvastál? – kérdeztem, hogy eltereljem a gondolataimat.

- Lakatos Leventének a Szigor című könyvét.

- Hogy tetszik? – érdeklődtem.

Valóban érdekelt a válasza. Azok a könyvek az én könyvespolcomon is ott sorakoztak és imádtam. Persze ezt nem igazán hangoztattam, mert elég erotikus tartalmú. Márk ajka mosolyra húzódott és csillogó szemekkel ránézett.

- Mi lehet erre a helyes válasz? Ha azt mondom, nem tetszik, kevésbé leszek szimpatikus, viszont ha azt mondom, tetszik, elkönyvelsz valami szexista állatnak.

Az ajkamba haraptam és nem mondtam semmit. Csendben lépkedtünk egymás mellett, lábaink egyszerre léptek, tökéletes szinkronban A tekintettem kissé feljebb vándorolt majd gyorsan másfelé néztem. Nem vagyok perverz kukkoló!

- Tetszik. Tetszik, hogy hozzá mer nyúlni a témákhoz és nyíltan ír egy természetes dologról, amiben minden embernek része van.

- Én is pontosan ugyanígy gondolom – suttogtam.

Márk rám mosolygott majd kinyitotta előttem a szolfézsterem ajtaját. Beléptem a terembe és a helyemre siettem. Szerencse, hogy itt egy személyes padok vannak, nem bírtam volna ki Márk mellett egy órát.

Egész nap ugyanazok az órái voltak, mint nekem, így az egész napot együtt töltöttük, és beszélgettünk. A nap vége felé Csabi és Hanna is csatlakozott hozzánk, így négyesben léptünk ki az egyetem ajtaján.

- Nekem még nincs kedvem hazamenni. Bella benne vagy egy kis vásárolgatásban? – kérdezte tőlem csillogó szemekkel.

- Mennem kéne próbálni – húztam el a szám.

- Énekelhetsz is közben – vetette fel Csabi, mire elmosolyodtam.

- Nem is tudom... tényleg sok a dolgom. Hétvégén fellépésem lesz, és még össze kell állítanom a dallistát.

- Hol lépsz fel? – kérdezte Márk.

- Egy esküvőn – mosolyogtam boldogan. – Imádom, ha felkérnek, hogy énekeljek egy esküvőn.

- Mi lenne, ha elkísérnélek? Hegedülnék – ajánlotta fel Hanna.

- Van zenekarom az a helyzet – motyogtam.

- Hanna szállj le Belláról – kérte Márk.

- Nem, semmi gond tényleg. Csak nem igazán szoktam eljárni sehova délutánonként.

- Mikor voltál utoljára csak úgy csavarogni vagy szórakozni?

- Nekem a fellépések a szórakozás.

- És biztos nem tudsz ma délutánra elszabadulni? – puhatolózott Hanna és belém karolt.

Az ajkamat rágcsálva töprengtem. Valószínűleg Laura már otthon van és szerintem akkor Berci is. Semmiképpen se szeretnék Laurával találkozni. Azt akarom, hogy tűnjön el a lakásomból. Megéreztem magamon Márk tekintetét, mire sóhajtottam egy nagyot.

- Rendben, de nem sokáig – egyeztem bele mire Hanna boldogan felvisított aztán már húzott is engem egy piros sportkocsi felé.

- Hanna – szólt rá Márk.

- Hm? – kérdezte.

- Az egy sportkocsi. Két üléses és én nem fogok Csabival motorozni – szögezte le.

- Akkor menjetek ti a kocsival mi meg a...

- Nincs az az Isten, hogy felülj az én motoromra!

Szemügyre vettem az említett motort és hirtelen elsötétedett előttem a világ, hogy aztán megszilárduljon egy egészen más helyen.

Nem igazán voltam otthon az autók és a motorok világában, de azt meg tudtam állapítani, hogy az a motor, mint minden más ebben a garázsban rohadt drága. Talán elvihetném egy körre, bár tuti felcsavarodnék az első fára, vagy még el sem indulnék, de úgy dőlnék el vele, mint egy dominó. Szép kis sírfelirat lenne. Halála oka: Maga alá temette egy motor, amikor ő menőzni próbált. Michael hangos nevetésben tört ki és a könyökömet megfogva közelebb húzott a motorhoz.

- Ha gondolod, elvihetlek majd egy körre – súgta a fülembe és a keze lecsúszott a kézfejemig, miközben az ujjai végig zongoráztak a bőrömön.

A torkomba ugrott a szívem, gondolataim kuszák lettek és felrémlett előttem, hogy milyen gyengéden mosta a hajam. Utoljára anyu mosta meg nekem a hajam, de akkor még kicsi voltam, nekem ez a törődés és a szeretet jelképe. Ám ahogy Michael csinálta, abban volt valami rohadtul izgató. Most a másik keze felfedező útra indult a testemen, ujjai bekúsztak a sortom és a pólóm közti szabad területre és gyengéd köröket rajzoltak le a bőrömre. Levegő után kapkodtam, és hiába tudtam, hogy el kéne húzódnom, a lábaim odafagytak a betonhoz.

- Nos, benne vagy? – kérdezte csendesen.

- Miben is? – kérdeztem kábultan karcos hangon.

- Egy körben – mormolta. – Csak te és én... a mámor útján.

- Bella! – szólítottak a nevemen én pedig szaporán pislogva ráztam meg a fejem és fintorogtam a rám törő fejfájástól.

Mi a fene volt ez? Márkra villant a tekintetem. Már másodjára hiszem azt, hogy őt Michaelnek hívják. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy valami nem kóser ezzel a pasival kapcsolatban. Tegnap felbukkant, éjjel volt az a furcsa álmom vele, Bercivel és tanárúrral, most meg ez.

- Minden rendben? – kérdezte óvatosan és tett felém egy lépést.

- Majd én és Bella megyünk a kocsival – szólalt meg hirtelen Csabi.

- Biztos? – kérdezte Hanna bizonytalanul. – Márk!

- Ne srácok. Inkább hazamegyek. Kicsit megfájdult a fejem.

- Tudjátok mit? Kit érdekel az autó meg a motor? Gyalogolunk. Így csavargunk is, de Bellát is haza kísérjük közben – találta ki Hanna.

- Vagy ha Bella akarja, elvihetem a motorral is. Láttam, hogy nézted.

- Miért, hogy néztem? – kérdeztem védekezve.

- Vágyakozva azt hiszem. A kitágult pupillád és a kipirult arcod erről árulkodik – lépett közelebb hozzám és lágyan megcirógatta az arcom. – Had vigyelek el egy körre. Csak te meg én... a mámor útján – lehelte felém.

Elakadt a lélegzetem és Márkra meredtem. Honnan a fenéből tudja? Hevesen zakatolt a szívem miközben hátráltam egy lépést. Aztán már egyre gyorsabban hátráltam, majd sarkon fordultam és futásnak eredtem.

- Gratulálok ezt megcsináltad – csattant fel Hanna.

A gitártokom folyamatosan a vádlimnak ütődött, ahogy az embereket kerülgetve rohantam, meglehetősen gyorsan. Mindez idő alatt, csak egyetlen egy gondolat motoszkált a fejemben. Minél távolabb akartam kerülni Márktól, ettől a furcsa férfitól.