Márk nyakkendőjét fogva próbáltam behúzni magammal a lakásba, de ellenállt. Megtámaszkodott az ajtófélfánál és csak nézett rám megfejthetetlen tekintettel.

- Egy úriember nem mászik azonnal a kedvese ágyába, bármennyire is vágyik rá – jelentette ki.

- Nem a kőkorban vagyunk – vágtam rá és még egy kísérletet tettem, hogy behúzzam magammal.

- Bells te vagy az? – kérdezte ekkor Berci és fény töltötte meg a nappalit, ahogy Berci kijött a hálóból.

- Tényleg megyek – nézett a szemembe.

- Nem. Hagyhatsz. Itt – nyomtam meg minden egyes szót.

- Nyugi teszek róla, hogy ne érjen hozzád – ragadta meg a derekam és az ajkamra tapasztotta az ajkát.

- Ó... nem tudtam, hogy társaságod van – mondta meglepetten Berci.

Márk elhúzódott tőlem és a mögöttem álló Bercire meredt.

- Helló – biccentett oda neki némi éllel a hangjában.

- Szevasz – köszönt vissza Berci. – Újabban pasikat hozol haza? – villant rám a tekintete.

- Tévedésbe vagy haver. Ő csak egy pasit hoz haza, az pedig én vagyok. Hosszú idő óta én vagyok az egyetlen, akibe ez a lány szerelmes. De ahogy hallottam, valaki megkörnyékezte – egyenesedett ki és a hangja egy pillanat alatt fenyegető lett. – Azt ajánlom, tartsd magad távol ettől a lánytól.

Egyszer már megpróbáltad elvenni tőlem, nem ajánlom, hogy megint megpróbáld. Tágra nyílt szemekkel meredtem Márkra, ajkam meglepett Ó-t formált. Ugyanis Márk nem beszélt. Az utolsó mondat nem az ajkát hagyta el, a fejemben szólt. Márk tekintete azonnal rám rebbent, fenyegető testtartása ellazult és homlokráncolva rám nézett. Lehetséges lenne? Még nagyobbra nyitottam a szemeim, ő pedig még inkább ráncolta a homlokát.

- Mennem kell – motyogta Márk és megpuszilta a homlokom majd sietősen távozott.

Jézusom ez a pasi valami rohadt ijesztő! Hogy kezdhet Bells egy ilyen kétes alakkal azok után, ami kettőnk közt történt? Bercire meredtem, a csukott szájára, amik össze voltak szorítva, a haragra a tekintetében. Damon bukkant elő a szobámból és a lábamhoz simult, hogy üdvözöljön. Lehajoltam és a karomba kapva, a bundájába temettem a fejem.

- Hol ismerted meg? – kérdezte tőlem Berci.

- Még régről ismerem.

- Soha nem meséltél róla!

- Talán mert tudtam, hogyan reagálnál – motyogtam a szobám felé indulva.

Nem teheti ezt velem! Kurvára nem csinálhatja ezt! Végre összeszedem a bátorságom, hogy megtegyem, amire régóta vágyok, ő pedig viszonozza. Viszonozza! Hogy aztán hazaállítson egy ilyen alakkal! Zaklatottan szaporáztam meg a lépteim és magamra csuktam a szobám ajtaját, hátha ezzel ki tudom zárni Berci hangját a fejemből.

- Bells. Beszélnünk kell.

- Nincs mit mondanom neked Berci! Kérlek, felejtsd el azt, ami korábban történt!

- Már, hogy felejthetném el? – mordult fel.

- Talán úgy, hogy hűséges leszel a nővéremhez! Ha nem szállsz, le rólam esküszöm, hogy...

- Mit akarsz tenni? Te is ugyanúgy benne voltál Bells. Azt hiszed én ezt akartam? Nem akartam Laurát megcsalni. Ha látom rajtod, hogy te nem akarod, akkor nem teszem meg, de akartad! Tudom, hogy akartad!

Tudom, hogy szerelmes belém! Tudom, hogy fáj neki, amiért Laurával vagyok! És tudom, hogy én vele akarok lenni, vele és senki mással!

- Kérlek hallgass – könyörögtem a fülemre tapasztva a kezem. – Hallgass – ismételtem könnybe lábadt szemekkel.

Percekig álltam így, kezemet a fülemre tapasztva, majd megkönnyebbülten kifújtam a bent tartott levegőt. Vége van. Azonnal a telefonomért ugrottam ám ekkor észrevettem az ágyamon lévő rózsaszálat, mellette egy kis üzenettel. „Ezt elejtetted a hotelnél. Gondoltam örülnél neki. M." Ujjaim közé csippentettem a rózsát és az orromhoz emelve beszívtam az illatát. Meg se fordult a fejemben, hogy Márk miként jutott be ide, pedig egy normális ember azonnal ezen, kezdett volna gondolkodni. De normális-e az, aki hangokat hall a fejében? Vagy inkább gondolatokat?

Amikor már lezuhanyozva feküdtem az ágyban és változatosság kedvéért a Vámpírnaplókat néztem, hirtelen felindulásból írtam Márknak egy sms-t.

Bella: Ne haragudj, amiért az a hülye ötletem támadt, hogy eljátszd, hogy a pasim vagy. Kérlek, felejtsd el az egészet! És... FELEJTSD EL A MA ESTÉT!

Márk: Ez nem tartott sokáig...

Bella: ???

Márk: Tudtam, hogy valami ilyesmi szöveggel fogsz előállni. Ezért is nem maradtam veled éjszakára. Nem akartam reggel arra kelni, hogy kirúgsz az ágyból és a pokolba kívánsz. Így legalább nem kell annyi mindent megbánnod.

Bella: Tévedsz, ha azt hiszed, ismersz engem! És ne akarj beállítani szar alaknak.

Márk: Nem állt szándékomban. Ha megengedsz egy kérdést. Jelenleg is ott fekszik melletted az ágyban?

Bella: Pofátlan seggfej! Az ágyában fekszik, te alfalágyult!

Márk: Soha nem próbáltam egy nő felett sem uralkodni!

Bella: Nocsak. Valaki olvas Sarah J. Mass-t.

Márk: Felhívhatlak?

Bella: Nem! Aludni akarok! Különben is megfájdul tőled a fejem!

Márk: Úgy látom fel cserélődtek a szerepek. De nincs ellenemre.

Bella: Te meg miről hablatyolsz?

Márk: Semmiről.

Bella: Sejtettem. Soha egy kérdésemre se vagy hajlandó normálisan válaszolni.

Márk: Talán a válasz megijesztene téged. És én nem akarom, hogy félj tőlem! Nézd, nem azt mondom, hogy legyünk kamu kapcsolatban. Szeretném, ha komolyan adnál nekem egy esélyt. Kedvellek Bella és szeretnélek megismerni. A kémia megvan.

Bella: Nem Márk! Tartsd magad távol tőlem a furcsaságaiddal együtt!

Bosszúsan haraptam az ajkamba mikor láttam, hogy elszóltam magam. Anélkül, hogy a válaszát megvártam volna kikapcsoltam a mobilom és behunyt szemmel az oldalamra fordultam. Álmomban egy tetőn voltam Márkkal, akit én Michaelnek szólítottam. Furcsán ismerős volt, mintha már egyszer átéltem volna. Elhatároztam, hogy holnaptól kezdve jobb megfigyelő leszek, de mikor reggel felkeltem nem emlékeztem az álmomra.