Egy hatalmasat sóhajtva léptem be az öltözőbe és egy pillanatra lehunytam a szemem és nekidőltem a csukott ajtónak. Ezen is túl voltam. Megmondtam Atinak, hogy visszavonulok. Gondolom, sejtitek, hogy nem repdesett az örömtől, de elfogadta a döntésem. Bár szent meggyőződése, hogy Michael beszélte tele a fejem. Váratlanul jött a támadás. Megragadták a lábam, mire elvágódtam fejem a padlón koppant. Sikítottam, ahogy a torkomból kifért folyamatosan rúgkapáltam, megpróbáltam szabadulni és felidézni azt, amit Michael tanított nekem az elmúlt egy hónapban.

- Kussolj ribanc – mordultak rám és felkapva áthajított a csukott ablakon.

Az üveg ezer szilánkra robbant szét, felsértette a karom és a lábam. Egy mélyen a hasamba fúródott. A sikátor falának csapódtam, majd fájdalmas kiáltás közepette a földre csúsztam. Hörögve küzdöttem magam ülő helyzetbe és a támadómra meredtem. Amennyire láttam, fekete haja volt és szürke szeme, de mielőtt jobban szemügyre vehettem volna, bakancsos lába az arcomba csapódott. Csont reccsent, orromból vér kezdett ömleni, és nagy tócsába gyűlt össze a mocskos földön.

- Ki maga? – nyögtem ki nagy nehezen.

- Valaki, aki megteszi azt, amit már rég meg kellett volna tenni – sziszegte megragadva a hajam és talpra rángatott engem. – Miattad halt meg az az ember, akit az apámnak tekintettem. Te vagy a felelős a haláláért – köpte a szavakat.

- Lucas nem ölheted meg – csendült fel egy nyugodtabb hang.

- Te ezt nem érted. Miatta és az apja miatt halt meg Sergio – vicsorgott Lucas.

- Én is tudom, de Rachel...

- Leszarom Rachelt!

- Haver, ő a falkavezér, ha megtudja megölted a lányt, ő és Bellamy...

- Bellamyt fogva tartják, a vámpírok nem tud mit tenni, Rachelt pedig megölöm, és akkor én leszek az új falkavezér.

- Nem ismerek semmilyen Rachelt – köptem ki a száma gyűlt vért, egyenesen Lucasra.

- Kussolj ribanc, ez nem a te dolgod – rántotta meg a hajam, éles karmaival pedig felsértette a nyakam.

Felszisszentem, kezem ökölbe szorult, és a lábamat felrántva rúgtam erősen ágyékon Lucast. Ő felmordult, és mint egy rongybabát felkapott és a kukáknak hajított. Most már alig láttam a fájdalomtól, minden lélegzetvétel fájdalmat okozott. Ülő helyzetbe tornásztam magam és kitöröltem a vért a szememből. Egész testemet vér borította már, és kezdtem érezni a vérveszteség hatását.

- Lucas hagyd abba – ragadta meg a karját a másik srác, aki kevésbé tűnt veszedelmesnek.

- Ne állj, az utamba különben veled végzek elsőként – lökte el magától Lucas.

- Az Isten szerelmére a lány nem emlékszik semmire. Fogalma sincs, miről beszélsz. Nem büntetheted, azért amire nem emlékszik.

- Elég, ha én emlékszek. Sergio esélyt adott neki, esélyt adott neki, hogy normális élete legyen és így hálálta meg. Ellene uszította Bellamyt is, átmosta az agyát. Tartozom ennyivel Sergionak – indult meg felém én pedig a földön kúszva hátráltam egyik kezemet magam elé tartva.

- Kérlek, megteszek bármit.

- Nem kell nekem tőled semmi – vicsorogta. – Apámként szerettem őt és most miattad halott.

- Nem tudom, kiről beszélsz – ordítottam a könnyeimmel küszködve. – Kurvára nem ismerek semmilyen Sergiót, de ha ismertem is megérdemelte, hogy meghalt.

Keze az arcomon csattant, karmai felszántották az arcomat majd morogva rám vetette magát. Nyögve próbáltam ellenállni, de a karom ólom nehéz volt, mindenem fájt és olyan fáradt voltam. Ám ekkor tűz áramlott szét a testemben, megtöltve energiával. Kipattant a szemem, ajkam mosolyra húzódott és úgy karoltam át Lucas nyakát, mint ahogy Michaelét szoktam. A testem lángra kapott és a tűz átterjedt Lucasra. Felvonyított, háta ívben megfeszült, az égett hús szaga az orromba kúszott. Lelöktem magamról és a másik farkasra vetettem magam, aki elkezdett hátrálni.

- Hé, én ezt nem akartam – hebegte falfehér arccal.

- Próbálkozhattál volna erősebben – morogtam. – És mivel legalább egy kis erőfeszítést tettél, megkíméllek a lassú haláltól. Nem kell halálra égned – suttogtam az arca felé közelítve.

- Hát akkor mit fogsz tenni? Kiszívod a véremet?

Meghökkenve pillantottam rá. Kiszívni a vérét? Lehetséges lenne, hogy én is vámpír vagyok? Basszus hát persze, hogy lehetséges, hisz az apám vámpír. Egyértelmű, hogy akkor én is az vagyok. Folyamatosan járt az agyam. A férfi büntetésén gondolkodtam.

- Ki neked Rachel? Sokat jelent neked? – tudakoltam.

- Szeretem őt – vágta rá.

- A szerelem szép dolog. Ő is szeret téged? – érdeklődtem.

- Nem. Ő mást szeret...

- Elmehetsz – léptem hátra és elengedtem őt.

- Mi van? – kérdezte döbbenten. – Csak úgy elengedsz? Azt hittem...

- Az volt a tervem, hogy vámpírt csinálok belőled, már amennyiben Rachel viszont szeret téged, de mivel a dolog egyoldalú, így felesleges megölnem téged. Nem vagyok gyilkos – suttogtam a sikátor falának támaszkodva. – Menj el jó messzire és soha ne gyere vissza. Ne pazarold az életed egy viszonzatlan szerelemre. Biztos rengeteg lány van, aki boldog lenne melletted. Indulj már! – sürgettem.

- Az adósod vagyok – nyögte ki majd felrántotta a kabátja kapucniját és elszaladt.

Ott maradtam egyedül, vérben ázva, égett hús szaggal körülvéve. Lecsúsztam a földre és kimerülten felsóhajtottam.

- Bella – kiáltotta Nina, mire felemeltem a fejem.

Mikor közelebb ért láttam, hogy a ruhája jó néhány helyen elszakadt, de semmi más jele nem volt annak, hogy sebei lennének.

- Jól vagy? – kérdeztem.

- Te jól vagy? – guggolt le mellém. – Istenem annyira sajnálom. Dugó volt és késve érkeztem. A testőröket holtan találtam a kocsiba ültetve. Utánad akartam menni, de elkaptak és teljesen összevertek. Nemrég tértem csak magamhoz – sírta el magát.

- Nincs semmi baj. Lerendeztem – simogattam meg a haját.

- De tele vagy sebekkel. Bántottak téged – szipogott. – Michael ki fog végezni engem.

- Ha valaki itt ki lesz, végezve az én leszek – suttogtam.

- Miről beszélsz?

- Miattam halt meg Tyler és Steve. Én erőltettem rájuk a forralt bort, én kértem meg őket, hogy tegyék be a kocsiba, azokat, amiket összevásároltam és most halottak. Téged is bántottak, miattam. Csak a bajt okozom nektek.

- Ne, ne beszélj ilyeneket Bella! Megtiltom neked!

- Mond meg az igazat! Rossz ember voltam én régen? Tényleg megöltem egy Sergio nevű férfit? Az a Lucas nevű fazon azt mondta, miattam halt meg, az én hibámból. Volt vele egy másik is, de őt elengedtem, mert segíteni akart. Azt mondta Rachel és Bellamy nem örülne neki, ha meghalnék. A srác szereti Rachelt tudtad? De Rachel nem szereti viszont. Olyat akartam belőle csinálni, mint Michael, hogy ezzel büntessem Rachelt, de helyette elengedtem. Nem akarom, hogy még több vér tapadjon a kezemhez.

- Nem lett volna szabad futni, hagynod – suttogta.

- Tudom, de mégis megtettem. Rossz ember voltam Nina?

- Nem voltál az, és nem te ölted meg Sergiót. Bellamy rájött, hogy Sergio egy szörnyeteg és önként vállalkozott arra, hogy megöli, és ezzel biztonságban tudjon téged.

- De ki az a Bellamy? Rachel? Sergio? Egyiket se ismerem – csóváltam meg a fejem és lepillantottam a vérben ázó testemre.

- Haza kell, vigyelek. Tudsz járni? – nyújtotta felém a kezét.

- Nem vagy rá kíváncsi, hogy bántam el Lucassal?

- Hogyan?

- Felgyújtottam. A tűz belőlem jött, most először sikerült előhívnom a tüzet.

- Ennek örülni kell, mert valószínűleg a tűz mentette meg az életed – simogatta meg az arcom. – Figyelj, tényleg nagyon rosszul nézel ki. Esetleg talán innod kéne a véremből...

- Egy harcosnak tűrnie kell a fájdalmat – jelentettem ki és talpra küzdöttem magam. – Vámpír vagyok igaz? Mégse gyógyultam meg.

- Nálad lassú a folyamat, mert...

- Nem iszok vért – fejeztem be helyette és ekkor hangos csattanás hasított az éjszakai város nyüzsgésébe.

Mély levegőt vettem, orromat megtöltötte a meleg emberi vér illata és az agyam teljesen elborult. Futásnak eredtem, nem számított más, csak az, hogy minél közelebb kerüljek ehhez az ínycsiklandó illathoz. Lábaim alig érintették a talajt, csupán egy elmosódott csíkot láthattak belőlem az emberek. Torkomban tűz égett és már tudtam, csak egyetlen módon tudom csillapítani a tüzet. Mégpedig vérrel. Egy hatalmas fa takarásából kikémleltem az úttestre. Egy busz ütött el, egy járókelőt, akit most a földön feküdt. Lábai természetellenes szögben, fejéből ömlött a vér. Senkinek se tűnne fel, ha felkapnám és elvinném. Nem tudnák mi történt. Morgás tört elő a torkomból, szemfogaim megnyúltak és megkarcolták az ajkam, ujjaim a fa törzsébe vájtak, testem remegett.

- Bella – szólt rám Nina erélyesen.

- Kell – morogtam.

- Állj ellen! Michael nem ezt akarná. Otthon van vér – állt meg mellettem és a karomra tette a kezét.

- Muszáj csillapítanom! A tűz – vicsorogtam rá és durván ellöktem magamtól.

- Komolyan ezt akarod? Hm? Meg akarsz halni? Ha az emberek meglátnak, a vének megölnek, és nem fogja őket érdekelni, hogy Marcus az apád. Te ennél jobb vagy Bella! A kurva életbe. Mirabella! Ha most azonnal nem jössz velem haza, nem állok jót magamért! – ordított rám.

Megtehette. A szirénák miatt úgysem hallhattak meg minket. Ám egyáltalán nem Nina szavai térítettek észhez, hanem a kislány, aki folyamatosan zokogott, édesanyja nevét ismételgetve. Tekintetem ide oda járt a kislány, és a földön fekvő nő közt, majd lassan elhátráltam, és nem törődve a vér csábító illatával sarkon fordultam és elrohantam az éjszakába.

Haza érkezve egyenesen a kamrába mentem és magamra zártam az ajtót. A szimatomat követve téptem fel a beépített hűtő ajtaját, ami a hátsó falnál volt, majd kikaptam az első kezem ügyébe kerülőt és felhajtottam a tartalmát. A tűz azonnal csillapodni kezdett, de még mindig nem volt elég. Annyi üveget vettem magamhoz amennyit csak tudtam, majd letelepedtem a földre és sorra döntöttem magamba a vért, úgy, mint valamikor az alkoholt.