Mikor újból csatlakoztunk a többiekhez, már javában folyt a nyársalás és a zene még hangosabb lett. Üres sörös dobozok hevertek szerte szét, a tűz fénye szolgáltatott csak világítással. A vének egészen jól szórakoztak, ám a többiek csak feszengtek és megpróbáltak jó kedvűek, lenni. Úgy látszik a vének nem igazán szoktak így bulizni, még apa is a homlokát ráncolta, de nem szólt semmit.

- Anyu válthatnánk pár szót? – kérdeztem megállva mellette.

- Minden rendben? – állt fel azonnal.

- Nem furcsa anyának szólítanod, úgy, hogy kb. veled egykorú? – kérdezte Thomas.

- Apa is kb. velem egykorú – vontam meg a vállam és anyuba karoltam. – Nina gyere te is kérlek – fogtam meg a kezét és kihúztam Connor öléből.

- Örök hála – suttogta a fülembe. – Olyan feszült leszek mindig a közelükben. Szóval miről van szó?

- Michael-el az előbb beszéltem róla, de kíváncsi vagyok, hogy ti, mint lányok mit gondoltok róla. Úgy érzem, mintha ismerném valahonnan Thomast, de nem tudom honnan. Anyu nem találkoztam vele a suliban még régen? Nem emlékszel rá?

- Nem, nem igazán. Csak az a Kristóf nevű srác volt, a motorjával. Őt mutattad csak be nekem – fintorgott.

- Úgy érzed, hogy ismered Thomast? – kérdezte Nina.

- Igen, de többet is. Úgy érzem, hogy mi ketten nem csak futólag találkoztunk, hanem volt köztünk valami – magyaráztam a szám szélét rágcsálva.

- Szerelem?

- Nem, szerelem az kétlem. Inkább csak vágy – ráncoltam a homlokom.

- Hát én is érzek valamit Thomason. Mintha elfojtott vágy lenne, olyan nosztalgikus. De nem tudom, hogy azt irántad érzi-e vagy sem.

- Mi van ha Connornak lesz igaza? Ha komolyan megtetszettem Thomasnak. Én Michaelt szeretem, nem kell, hogy megint féltékeny legyen. Elég volt egyszer végigcsinálni...

- Úgy gondolod, hogy Thomas megbűvölt, hogy felejtsd el őt? – kérdezte anyu.

- Igen.

- Bárhogy is van, nem szabad megerőltetned magad. Szerintem ne törődj azzal, amit érzel az irányába. Koncentrálj Michaelre és a közelgő esküvőtökre.

- Közelgő esküvőnk – javítottam ki. – A helyszínt még mindig nem találtuk ki.

- Szerintem legyen a szigeten. Van ott egy gyönyörű templom is, és tengerpartja is van. Az lehetne a sziget megnyitója is.

- Élnek már ott emberek?

- Igen. Pár ember, akik megművelik a földeket és ellátják a lovakat. Egyelőre csak emberek, aztán később talán jönnek a többiek is. Ja meg a szolgák, azok is emberek.

- Emberek? Eddig vámpírok voltak.

- Kell a legénység Szlovákiába is. Ők ott maradnak.

- Ja, értem – biccentettem. – De ha emberek, akkor lesznek biztos gyerekek is – csillant fel a tekintetem. – Csinálhatnánk nekik egy óvodát, iskolát – találgattam.

- A sziget Los Angeles közelében van. Egy hajó fog járni a sziget és a kikötő között. A gyerekek, amennyiben akarnak, járhatnak ott iskolába.

- Szerencsétleneknek minden nap át kell hajózniuk kétszer is? – húztam el a szám.

- Michael a főnök, vele tárgyald le.

- Lenne hely egy ovinak és egy iskolának?

- Mondom Michael a főnök.

- Jó rendben, akkor majd beszélek vele – tartottam fel a kezem. – Menjünk vissza – intettem a tábortűz felé.

- Megígéred, hogy nem agyalsz rajta? – kérdezte anyu.

- Nem ígérek semmit. Én mindig agyalok és kattogok.

- Gyertek csajok, mert elfogy a kaja – kiabálta felénk Connor.

- Mi a helyzet apuval? Láttam, hogy nagyon elmélyülten beszélgettetek Zeusz templománál.

- Úgy ahogy mondod. Beszélgettünk – biccentett.

- Nem fogsz többet mondani?

- Eltaláltad.

- Bezzeg én azonnal beavattalak – húztam fel az orrom sértetten.

- Mert az anyád vagyok – vágta rá.

Duzzogva huppantam Michael ölébe és kikaptam a kezéből a kenyeret, amibe éppen bele harapott.

- Csípős paprika van rajta – figyelmeztetett.

Leszedegettem a paprikát és a kezébe nyomtam, majd a számba tömtem a kenyeret.

- Egészségedre – kuncogott megpuszilva a vállamat és előre hajolt, hogy egy újabbat csináljon.

- Majd én. Te túlságosan elárasztottad – csaptam a kezére.

- Mivel magamnak csináltam, és ezt is magamnak akartam, de hajrá. Szolgáld ki magad – nevette el magát és kényelmesen hátradőlt.

Csináltam magamnak két szendvicset és kettőt Michaelnek is, de úgy, hogy neki tocsogjon a szalonna zsírjában. Ha egyszer úgy szereti, akkor tocsogjon rendesen.

- Mirabella. Ha jól tudom, szeretsz énekelni. Tábortűz van, már csak énekelni kéne – nézett rám Thomas.

- Hm... most?

- Talán nem akarsz? Pedig reménykedtem benne, hogy duettezel velem egyet.

- Minden vámpír tud énekelni?

- Csak a szerencsések – nevette el magát. – Nos?

- Mit akarsz énekelni?

- Ó tudni fogod – mosolygott rám és elővette a háta mögül a gitárt. – Tudtam, hogy benne leszel. Készültem – kacsintott értetlen tekintetem láttán.

Amint lefogta az akkordokat, azonnal felismertem a dalt. És imádtam. A Camp Rock 2 című filmből a This is our song. Thomas elkezdett énekelni és le sem vette rólam a tekintetét. Csatlakoztam hozzá Demi részénél és a szememet behunyva átadtam magam a gitárnak és Thomas hangjának. Olyan régen énekeltem, eltekintve a kis dúdolásoktól. Oldalba böktem Michaelt, hogy ő is énekeljen, de csendben majszolta a kenyeret és közben a tűzbe bámult. Elkezdtem a hajával játszadozni, mire sóhajtott egy nagyot és rám nézett. Amint a dal véget ért, Thomas egy újabbat kezdett el játszani. Ezúttal a This is met. Automatikusan kezdtem el énekelni és közben kizárólag csak Michaelt néztem. Mert nem érdekelt, hogy Thomas játszik, nem érdekelt, hogy mi a szándéka nekem csakis Michael volt. És azt akartam, hogy ezt ő is tudja.

Másnap reggel Thomast egyedül találtam a konyhában. Éppen kávét főzött és nem volt más rajta csak egy alsónadrág.

- Ne haragudj, később vissza jövök – fordultam sarkon.

- Ugyan nem zavarsz – legyintett.

- Azt hittem van nálatok valamilyen szabály, hogy nem láthatják az alattvalók hiányos öltözetben a véneket vagy valami – motyogtam a hűtőhöz lépve és kivettem két joghurtot.

- Nem. Nálunk nincs ilyen – nevette el magát. – Én pedig nem vagyok szégyenlős.

- Szuper – biccentettem magamhoz ölelve a joghurtokat és két kanalat.

Thomas elgondolkodva nézett rám a bögréje fölött. Haja úgy állt, mint egy szénakazal, szemei kissé még kómások voltak.

- Kíváncsi voltam vajon milyen érzés lesz...

- Micsoda? – pislogtam nagyokat.

- Nem érdekes – mosolyodott el.

- Akkor én most megyek vagy akarod, hogy készítsek reggelit? Gyorsan összedobhatok egy omlettet.

- Talán Michael ezt szokta kérni tőled? – szaladt magasba a szemöldöke.

- Nem dehogyis. Szívesen főzök nekik – jelentettem ki. – Szóval, ha gondolod...

- Nem vagy a cselédem Mirabella – nézett a szemembe.

- Én csak rendes akartam lenni, de mindegy – kerültem ki.

Elkapta a kezem, mire megfordultam.

- A tegnap este csak...

- Mire gondol?

- Az éneklésre. Azt csak a régi szép idők emlékére csináltam, nosztalgia gyanánt.

Szó nélkül fordultam sarkon és mentem vissza a szobánkba. Tehát igaz. Valóban találkoztam már Thomassal és már énekeltünk is együtt a tábortűznél. De én ezekre nem emlékszem, ami csak azt jelentheti, hogy Thomas megbűvölt, hogy felejtsem el őt. De miért? Vajon mi történt, hogy el kellett felejtenem azt, hogy megismertem?

Sziasztok! Ne haragudjatok amiért tegnap nem voltam fent :( Itt van a legújabb rész, remélem mindenkinek tetszeni fog :D

Pár hete azt ígértem nektek, amennyiben sikeres lesz a vizsgám (meglett az ötös), akkor hozok nektek egy nagyon jó hírt a legújabb történetemmel kapcsolatban. Vagyis igazából ez azoknak jó hír akik olvasták a Reménysugár című történetemet :) Nos jelentem készen vagyok, a Reménysugár folytatásával, ami egyben az utolsó rész, nem lesz több Bogi és Dani történet. Hamarosan amint ennek a történetnek a végére érek, már teszem is fel a folytatást, aminek Szívdobbanás a címe.