Egy hónap telt el azóta a bizonyos sms váltás óta. Egy hónapja nem keres engem Márk és az egyetemről is kimaradt, ahogy Hanna és Csabi is. Egyedül csak Tamás tanárúr a bizonyíték arra, hogy léteztek és nem csak kitaláltam őket. Furcsán érzem magam, mint aki tudja a lelke legmélyén, hogy hülyeséget tett azzal, hogy arra kérte Márkot maradjon távol. A hangok egyre gyakrabban szöknek az elmémbe, de megtanultam kontrolálni őket és már könnyedén ki tudom zárni azokat. Tudom, hogy van valami furcsa Márk körül, de nem tudok rájönni, hogy micsoda. Már az gyanús, hogy nincs fent a közösségi oldalakon. A mai világban mindenki fent van, de Márk nincs. Ahogy Hanna és Csabi sem.

- Készen vagy? – zökkent ki a gondolataim közül Laura, aki a szobám ajtajában áll és kérdőn mered rám.

Egyszerű farmer ruha van rajta, fekete vastag övvel és egy magasszárú Convers cipő. Anyuékhoz vagyunk hivatalosak vacsorára, mert most lesz majd a 20. házassági évfordulójuk és azon kötelező megjelennünk. Ahogy elnézem Laura nem nagyon törte magát kiöltözés gyanánt. Én egy fekete pörgős bőrszoknyát viseltem, fehér blúzzal, hajamat egy elegáns kontyba tűztem, lábamra fekete magassarkút húztam. Laura mellett Berci is felbukkan fekete nadrágban és sötétkék ingbe. Végig hordozza rajtam a tekintetét, majd a szemembe néz és elmosolyodik. Ha megnyitnám az elmém előtte, tuti nem tetszene, amit ott hallok. Ugyan nem próbálkozott be nálam nyilvánosan, de mindig talált valamit, amivel kedveskedhet. Levitte Damont sétálni, reggelit készített nekem és elvitt az egyetemhez, majd volt, hogy haza is hozott. Én pedig hagytam, nem volt energiám, veszekedni vele.

- Igen kész – vágtam rá és felálltam az ágyamról.

Négy órával később hazafelé tartottam anyáéktól a saját autómmal, ami végre valahára hazakerült a szervízből így mostantól nem szorulok más segítségére. Anyuék a kertvárosban laknak egy félreeső birtokon, amihez tartozik egy istálló is, lovakkal együtt valamint egy hatalmas földterület. Hát igen gazdag családból származom, azt hiszem, nemesi vér is csörgedezik az ereimben. A birtok határát egy kis patak jelöli meg, ami a Dunába torkollik, és egy híd ível át rajta. Mikor átérek rajta, kocsim fényszórója egy földön fekvő alakot világít meg. Élesen rántom jobbra a kormányt, hogy ki tudjam kerülni őt majd a motort járva, hagyva kipattanok a kocsiból.

- Hé, minden rendben? – kérdezem közelebb lépkedve a fekvő alakhoz.

- Úgy nézek ki, mint akivel minden rendben van? – hangzik a tompa felelet.

- Márk? Mit keresel a földön? Bárki áthajthat rajtad – álltam meg felette és lenéztem rá.

- Elhinnéd, ha azt mondanám rád vártam? – kérdezte csendesen.

- Amilyen furcsa vagy, igen elhinném.

- Belefáradtam Bella – suttogta. – Nem akarok tovább szerepet játszani, önmagam akarok lenni.

- Hát akkor legyél, önmagad mielőtt végleg azzá válsz, aki nem akarsz lenni. Figyelj én, most hazaviszlek rendben? Mielőtt valaki tényleg áthajt rajtad.

- Nem számít, ha megtörténik. Láttam a barátod és a tesódat. Veszekedtek, rajtad.

- Ez most, hogy jön ide? – ráncolom a homlokom.

- Gondoltam érdekelne – vonta meg a vállát. – Tudod mit nem szeretek a városokban? Hogy nem lehet látni a csillagokat a rengeteg fénytől. Otthon ahányszor kipillantottam az ablakon láttam a csillagokat. Ő is a csillagok alatt adta nekem magát, egy tetőn.

- Márk te részeg vagy?

- Nem Márk vagyok, hanem Michael – javított ki.

Az ajkamba harapva néztem le rá. Vajon véltelen lenne, hogy az álmaimban is Michael a neve?

- Rendben Michael. Most kérlek, gyere és had vigyelek haza, mert kezdesz megijeszteni ilyen állapotban.

- Ne – kérte. – Bármit csak ne félj tőlem, nem tudnám elviselni, ha félnél tőlem. Utálj vagy vess meg, de ne félj, és ne undorodj.

- Hogy tudnék undorodni tőled vagy félni? Nem tőled félek, hanem attól, hogy ilyen állapotban vagy.

- Pedig nem ittam semmit sem.

- Aha persze. Le merném fogadni, hogy bourbont vedeltél az elmúlt egy hónapban – nyújtottam érte a kezem.

- Én csak teljesítettem a kérésed. Azt akartad, hogy maradjak távol tőled. Megtettem, de eddig bírtam. Órákat vártam rád itt az erdőben, hogy beszéljek veled.

- Csoda, hogy nem fagytál halálra – motyogtam. – Gyere Michael – fogtam meg a kezét és megpróbáltam felhúzni.

Aha mintha az olyan könnyű lett volna. Michael engem figyelt, arcán semmiféle érzelem nem látszódott.

- Azt gondoltam, talán ha így várlak itt téged a földön fekve, mint Damon várta Elenát, akkor jobban megbízol bennem.

- Michael – sóhajtottam fel.

- Mond bevált? És kérlek, ne hazudj.

- Meg se fordult a fejemben a Vámpírnaplók. Michael kérlek, had vigyelek haza! Mielőtt erre jön valaki.

- Nem akarok hazamenni – állt fel könnyedén és most már ő nézett le rám.

- Akkor elmegyünk, valahová ahol tudunk beszélgetni. Nagyon érdekel, hogy miért nem jöttél suliba – fogtam meg a kezét és magam után húztam a kocsihoz.

- Már mondtam. Azt kérted maradjak távol tőled. Megtettem. Bármennyire is fájt megtettem, de mindig ott voltam a közelidben. Minden fellépésedre elmentem és nagyon fájt, hogy nem mehetek oda hozzád.

- Lehetséges, hogy nem gondoltam komolyan azt, amit este írtam neked – motyogtam. – Zaklatott voltam és olyankor hajlamos vagyok meggondolatlanul cselekedni – másztam be a volán mögé és a kormányon dobolva vártam, hogy ő is beszálljon.

Nem tudtam mit követek el ezzel. Amint beszállt mellém a kocsiba minden érzékszervem pattanásig feszült és rá fókuszált. Jelenlétével betöltötte az egész utasteret, heves szívdobogást és remegést váltva ki belőlem.

- Biztonságos így vezetned?

- Részeg vagy, csak én vezethetek.

- Nem vagyok az – tiltakozott.

- Össze vissza beszéltél és olyan... reményvesztett voltál.

- Talán el is veszítettem a reményt – suttogta.

- Mi lett a lánnyal? A tetőről?

- Meghalt, de tudom, hogy itt van.

- Hiszel a szellemekben?

- Szellemek léteznek, de azok inkább bolyongó lelkek, akik nem leltek megbocsátásra és a Földön ragadtak örök időkre. Nem. Reinkarnációra gondoltam. Az ember felismeri a másik felét.

- Ha újjá is született, akkor most kisbaba.

- Kivéve, ha már régen meghalt.

- Nem lehetett olyan régen, ha neked adta magát a tetőn. Ne haragudj, ez nem az én dolgom és gondolom fájdalmas téma – hadartam beletúrva a hajamba és kissé meg is ráncigáltam. – Nézd Má... Michael tudom, hogy... szóval, hogy egyik pillanatban ezt akarom aztán meg azt. De tudnod kell, hogy gyakran nem gondolom komolyan azt, amit hirtelen felindulásból mondok. Akkor lehet, hogy teljesen komolyan gondolom, de később megbánom. Tudsz követni?

- Persze – vágta rá. – Ismerős érzés. Nagyon vágysz valakire, de az agyad meggyőz, hogy nem helyes, amit érzel.

- Nem, nálam nem erről van szó. Azt hiszem, talán félek, hogy... a dolgok rosszul alakulnak. Nem egyszer próbáltak meg kihasználni engem és az érzéseim. Tudom, ez a népszerűséggel jár, de félek megbízni másokban, nehogy kihasználjanak.

- Sok mindent tervezek veled, de az nem szerepel köztük, hogy kihasználjalak.

- Ez elég őszintének tűnt – pillantottam rá meglepetten.

- Mert őszinte is voltam.

- Akkor mit csináltál? Tudod készülnünk, kéne a versenyre. Már november van. Jövő hónapban...

- A versenyen részt veszek, de az iskolát ott hagytam. Vagyis nem hagytam ott, de már nem vagyok bejárós.

- Miattam? – kérdeztem meg bántottan.

- Nem megy nekem ez az iskola dolog. Világ életemben magán tanuló voltam – magyarázta.

- Azt hittem sikerült beilleszkedned.

- Csak mert hagytam, hogy rajtam lógjanak? Egyedül csak Csabival és Hannával voltam közeli viszonyban. Meg veled is... csak.

- Csak mikor suli volt mi nem is nagyon beszéltünk – húztam el a szám. – Sajnálom megígértem a bátyádnak, hogy segítek neked beilleszkedni. Nem tartottam a szavam...

- Ugyan már, jobb lesz ez így – vágta rá. – Még mindig nem érdekel mit beszéltek...

- Ha el akarod mondani úgy is elmondod.

- A srác bevallotta tesódnak, hogy szerelmes beléd. Majdnem kirángattam a volán mögül mikor meghallottam.

- Mit mondtál? – kérdeztem sápadtan.

- Sajnálom. Tudnod kellett róla, hogy mire mész haza.

- Michael mondj el mindent!

- Nem sokat hallottam, de annyi szent, hogy Laura kritizált téged, meg, hogy mindig te voltál a kis kedvenc pedig nem is vagy az ő gyerekük. A srác pedig megvédett téged, mire Laura gúnyosan megkérdezte: csak nem belezúgtál? Mire a srác: de igen és utána jött az igazi veszekedés, de azt már nem tudom, hogy végződött. Annyi szent a nővéred egy számító lotyó.

- Hé... - kezdtem, de elhallgattam. Nem tudtam mit mondani. – Inni megyünk valahova. Ismerek egy jó helyet, amerikai stílusú bár és minden este karaoke van. Kicsapunk a hámból – jelentettem ki eltökélten.

- Benne vagyok – mosolyodott el.

- Szólj Csabinak és Hannának is. Jöjjenek ők is.

- Elutaztak. Holnap jönnek haza.

- Hova mentek?

- Szlovákiába. Van ott egy kis birtokuk és történt valami. Mentek intézkedni.

- Saját birtokuk van?

- Örökség.

- Ó vagy úgy. Az már más – biccentettem.

- Nem szereted a szokatlan dolgokat? Amik eltérnek a megszokottól?

- De igen szeretem csak...

- Csak mi?

- Nem tudom Michael. Amúgy miért Márként mutatkoztál be?

- Titkos ügynök vagyok – kuncogott fel, mire vigyorogva megcsóváltam a fejem.

- Azért hazudsz, mert félsz, hogy elijesztesz? Mondtam, már ha vámpír vagy, tudod hova harapj.

- Bírnád, ha vámpír lennék?

- A vámpírok szexik, és elvileg a harapásuk olyan akár a szex. Ha vámpír vagy nem fogsz elijeszteni.

- Inkább rám veted magad?

- Még az is lehet – mosolyogtam.

Michael felém nyúlt és lágyan megsimította az arcom és a nyakam. Ujjai elidőztek a kulcscsontomon majd le kúsztak a karomon egészen a kezemig.

- Csinos vagy – suttogta. – Megnéznélek középkori ruhákban.

- Egyszer már voltam olyanban. Farsangkor. Majd mutatok képet, ha szeretnéd.

- Örülnék neki.

- Miről akartál velem beszélni?

- Hogy?

- A földön fekve azt mondtad, hogy rám vártál, mert beszélni akartál velem – pillantottam rá.

- Már nem tudom.

Homlokráncolva pillantottam rá, aztán koncentrálva leromboltam az elmémet védő falat, hogy belehallgassak Michael gondolataiba, de falakba ütköztem. Bosszúsan cicegtem és szépen visszaépítettem a betonbiztos falamat. A szemem sarkából azért láttam, hogy Michael szórakozottan elmosolyodik.

- Mesélj magadról valamit. Mi van a szüleiddel?

- Anyu boldog, amiért ízlett neked a sütije – vágta rá.

- Örülj, hogy megmentettelek, te viszont szépen cserben hagytál. Olívia minden adandó alkalommal szívta a véremet.

- Elméletileg vagy fizikailag?

- Michael ez egy mondás. Tudod, amikor csesztetnek valakit. Két féle változat van. Amikor színtiszta gonoszságból, és amikor flörtölve. Olívia az előbbi csapatot erősíti – magyaráztam.

- Furcsa lenne, ha az utóbbit. Bár ha csaj lennék, simán bepróbálkoznék nálad.

- Köszi, de kihagyom – csóváltam meg a fejem kuncogva.

- Szerinted nem lennék szép csaj? – kérdezte sértetten.

- Őszintén Michael? Nem – pillantottam rá nevetve.

- Hát jó. Mi ketten nem lehetünk barátok – fonta össze a kezét maga előtt duzzogva és tüntetőleg más felé fordult én pedig folyamatosan nevettem. – Szeretem, ha nevetsz – fordult vissza felém mosolyogva.

Mosolyogva figyeltem az utat és a kedvenc klubom felé vettem az irányt, ami nemrég nyílt az Astoria közelében.

- Meglátod imádni, fogod – jelentettem ki magabiztosan.

- Vihetsz, bárhová ha te ott vagy, imádni fogom – mondta csendesen.

A szívem úgy dobogott mintha most futottam volna le a maratont, a bennem élő csitri pedig legszívesebben fel le ugrált volna örömében.

Amint végre sikerült egy szabad parkolóhelyet találnunk Michael-el elindultunk a bár felé, lépteinket összehangoltuk pont úgy, mint az első nap az egyetemen. Kezünk időnként egymáshoz ért, olyankor Michael megsimogatta a csuklómat, de a kezemet nem fogta meg. Pedig de szerettem volna kézen fogva andalogni vele a kivilágított városban. De miért is nem teszem én meg az első lépést? Lepillantottam Michael kezére, ami mintha csak arra várt volna, hogy megfogjam. Nyeltem egy nagyot és az ujjaimat Michael ujjai közé csúsztattam, ő pedig megszorította a kezem és rám mosolygott. Vissza mosolyogtam rá, majd a mosoly leolvadt az arcomról, ahogy megálltunk a klub előtt.

- Úgy tűnik, zártkörű rendezvény van – jegyezte meg Michael.

- És nekem nem szóltak? Órákat ácsorogtam a tűző melegbe, hogy az első legyek, aki bejut. VIP tag vagyok – csattantam fel dühösen és határozottan megindultam a klub felé magam mögött rángatva Michaelt is.

- Ne csináld már. Tudok egy jobb helyet, ahol ingyen pia is lesz, ha kedves vagy a tulajjal.

- Örömlánynak gondolsz talán? – kérdeztem harciasan és felé pördülve ujjammal megböktem a mellkasát.

- Szépen fogalmaztál, de nem. Nem kell ilyen szolgáltatásokat vállalnod.

- Még szép, hogy nem. Na, mutasd az utat sötét angyal.

- Sötét angyal?

- Aha, illik rád. Talpig feketében vagy.

- Csabi meg akkor a szőke angyal? Ő meg fehérbe van szinte mindig.

- Pontosan – biccentettem, de nem kérdeztem rá, honnan tudja, hogy szőke angyalnak hívtam Csabit az első napon.

- Ha nem zavar, most én vezetek – állt meg az autó mellett Michael és könnyedén becsusszant a két autó közti résbe.

- Ittál.

Ekkor Michael felmászott a motorháztetőre és az ajkamra nyomta az ajkát. Csókjának íze mentolos volt, de nem éreztem rajta alkoholt. Bezzeg az én csókom íze tuti, hogy még mindig halízű, mivel belakmároztam a harcsa paprikásból, utána pedig magamba döntöttem két doboz energiaitalt. Vennem kell be rágót, szerintem van a kesztyűtartóban.

- Na, érzel alkoholt? – kérdezte hátrébb húzódva.

A fenébe. A hülye agyalásommal nem élveztem ki a csókot. Emeltem a kezem, hogy vissza húzzam magamhoz, de ő megelőzött. Fél kézzel megragadta a tarkóm és magához rántva ájulásig csókolt engem. Behunytam a szemem, ujjaim Michael hajába gabalyodtak, lábaim remegtek a rengeteg érzelemtől, ami bennem tombolt. Magamba szívtam Michael isteni illatát és csak arra tudtam gondolni, hogy felfalnám. Olyan ínycsiklandó volt és a vérének illata, szinte a nyelvemen éreztem az ízét. Ajkam átcsúszott Michel nyakára, fogaim karcolták a bőrét. Éreztem, ahogy a puha bőr, felszakad a fogaim nyomásától. Szorosan tartottam Michaelt, nem mintha ellenkezni akart volna. Úgy ölelt magához, mint aki sosem akar elengedni engem. Ekkor villant be egy emlék.

Átfordult velem, és hozzám simulva megcsókolt, míg a keze a melleimet cirógatta. Behunyt szemmel élveztem az érintését, ajkamat elégedett sóhaj hagyta el. Michael folytatta a testem felfedezését és közben lehúzta rólam a nadrágot, a bugyimmal együtt. Teljesen meztelenül feküdtem alatta, várva arra, hogy mikor válik velem eggyé. Nekem nem volt szükségem előjátékra, magamban akartam tudni. Nem akartam finomkodni. Megragadtam a tarkójánál és magamhoz rántva megcsókoltam, majd fogaimat a nyakába mélyesztettem. Megremegett, és hangosan felmordult.

- Harapás szex közben? – kérdezte rekedten.

- Most ne beszélj – kértem ő pedig engedelmeskedett.

Úgy húzódtam el Michaeltől, mint akit megcsíptek. Tekintetem a nyakára szegeztem, közben a saját torkomat kaparásztam, a perzselő tűztől, amit éreztem. Kóválygó fejjel száltam be a kocsiba és kiszedtem a kesztyűtartóból egy üveg vizet, ami mindig van nálam. Remegő kezekkel döntöttem magamba a folyadékot reménykedve abban, hogy csillapodni fog ez az égető érzés. Michael csendben beszállt a volán mögé és beindította az autót. Összekuporodtam az ülésen, lábaimat felhúztam magamhoz, és magam elé bámultam. Holnap mindenképpen fel kell keresnem egy pchiológust. Azt hiszem, kezdek totál becsavarodni.

- Jól vagy? – kérdezte Michael csendesen.

- Igen, csak egy kicsit kapar a torkom. Lehet, hogy ágynak fogok esni – válaszoltam.

- Majd csinálok neked finom húslevest. Vagyis... inkább rendelek. Ha én főzök, abba tuti belehalsz.

- Nem tudsz főzni?

- Sosem volt rá szükségem. Mindig megfőztek helyettünk. Tomival zacskós levesen élünk, mióta ide költöztünk.

- De az nem rendes étel – szóltam rá aggódva. – Nem élhettek mű kaján. Majd én megfőzök nektek. Rengeteg féle kaját, amit aztán lefagyasztotok és előveszitek, amikor kell – jelentettem ki.

- Azt hiszem te lennél nekünk a megváltás – nevette el magát. – De nem kérhetjük tőled, hogy főzz két nagy gyerekre – pillantott rám. – Figyelj Bella tényleg minden oké?

- Persze jól vagyok – biccentettem, mert tényleg így volt.

Mintha meg se történt volna, az a furcsa égés a torkomba, és a még furcsább emlék. Nem tagadom élénk a fantáziám, de ez egyáltalán nem fantázia volt. Inkább olyan mintha amnéziás lennék és néhány hely vagy pillanat emlékeket hozna nekem vissza. De amnéziás nem lehetek, mivel az egész életemre emlékszek, és nem nagyon szenvedtem baleseteket.

Michael a Duna partra hozott minket. Leparkolt az épület elé majd kiszállt az autóból és nekem is kinyitotta mielőtt egyet pislanthattam volna. Szemügyre vettem az épületet, ami előtt parkoltunk. Egy neon felirat virított, a lépcső előtt, ami lefelé vezetett. Gondolom az épület alagsorába. Ámor bár.

- Ámor bár? – visszhangoztam csodálkozva.

- Ne tudd meg hány szerelem született itt és mind a sírig tartott – vágta rá Michael és a kezemet megfogva a lépcső felé vont.

- Ha mindketten iszunk, hogy megyünk haza?

- Én itt lakok. A felső két emelet az enyém. Ahogy a bár is – újságolta mosolyogva.

- Gyümölcsös, horgászüdülő most pedig egy bár – motyogtam magam elé, mire Michael megtorpant és felém fordult.

Zavartan néztem vissza rá. Nem tudom miért mondtam azt, amit mondtam. Egyszerűen csak ki csúsztak a szavak az a számon. Tényleg kelleni fog az a pchiológus.

- Nem gondoltam volna, hogy megjegyezted – szólalt meg én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam.

- Én mindent megjegyzek – mosolyogtam könnyedén, és egyben hálásan, amiért kimentett, de tudtam, hogy nem mondott nekem semmi ilyesmit. – Gondolom ez is örökség.

- Igen valami olyasmi – mosolyodott el és bekopogott az ajtón, ami a lépcső alján várt ránk.

Az ajtó kinyílt és egy nagydarab, kopasz agyon tetovált pasival találtuk szembe magunkat.

- Főnök – állt félre azonnal.

- Melák. Mi a pálya? – kérdezte.

- Minden rendben főnök. Sokan vannak, mint mindig.

- Ennek örülök – mosolygott Michael és maga után vonva egy hangszigetelt helyiségbe érkeztünk. – Hogy ne zavarjuk, a szomszédokat azért van erre szükség – magyarázta, ahogy benyitott egy másik ajtón.

Azonnal hangos zene csapta meg a fülem és alkohol szag. Michael maga elé tolva, a derekamat fogva terelt egészen a bárpultig, ahol egy csinos koreai lány dolgozott. Az ő karja is tele volt tetoválásokkal, orrában és köldökében egy-egy piercing.

- Szia Su Lin két whisky kólát – köszönt neki Michael kedvesen.

- Rendben főnök – vágta rá Su Lin.

Szemügyre vettem a bárt. Az egész terem lambériázott falak voltak, mindenhol ami kifejezetten tetszett nekem. Boltíves falak, kis beugrók, ahol kényelmes ülések voltak félkör alakban. Aki akarta elhúzhatta a függönyt is, így nem láthatták mi történik odabent, de ahogy elnézem sehol se volt erre szükség. Senki nem próbált itt enyelegni. Tekintetem a színpadra vándorolt, ahol egy számomra ismeretlen zenekar játszotta a talp alá valót. Lábaim a zene ütemére kezdtek el dobogni.

- Hogy tetszik? – kiabálta a fülembe Michael.

- Tetszik, főleg a lambéria. Olyan hangulatos – kiáltottam vissza.

- Ennek örülök. Szóval, ha legközelebb hívlak, hogy lépj, fel nem utasítasz vissza?

- Legközelebb? Miért már akartál hívni?

- Igen. Felújítás volt, te lettél volna a megnyitó csillaga, de a menedzsered elutasította.

- Mikor volt ez?

- Két éve.

- Ne félj, megkapja a magáét. Énekeljek most kárpótlásképpen?

- Nem, te ma az enyém vagy. Ma nincs munka, csak szórakozás – ragadta meg a derekam és szorosan magához ölelt.

- Ebben az esetben. Megtisztel egy tánccal a bár tulaja? – kérdeztem mosolyogva és belekortyoltam a whisky kólámba majd megnyaltam az ajkam.

- Enyém a megtiszteltetés, ha megizzaszthatom – mélyesztette a tekintetét az enyémbe, ajka pedig mosolyra húzódott.

A szememet forgattam a kétértelmű megjegyzése hallatán és magam után húztam a táncoló tömeg között. Egy számomra megfelelő helyen megtorpantam és Michael felé fordultam. A zenekar ekkor kezdte el játszani Ross Copperman Hunger című dalát. Ezt a dalt én is szoktam énekelni a fellépéseimen. Michael tenyerébe helyeztem a kezem, a másikat pedig a vállára tettem. Ő a lapockámra helyezte a kezét, közelebb vont magához, combját a lábam közé nyomta aztán elkezdtünk keringőzni. Ugyan azt éreztem, mint akkor, amikor a színpadon vagyok. Minden megszűnik, körülöttem csak én vagyok. Most csak én vagyok és Michael. A szorítása, ahogy magához van. A tekintete, ami megbabonáz és az illata, ami teljesen elbódít. A karjaiban úgy érzem, magam mintha repülnék. A lépteim légiesek és könnyedek. Amint a szám véget ér Michael-el visszamegyünk a bárpulthoz és egy újabb kör italt rendelünk. Ezúttal én egy különleges koktélt kérek.

- Jó választás – mosolyog rám Michael.

- Sziasztok – lép hozzánk ekkor Tamás tanár úr.

- Tanár úr – biccentek kicsit meglepetten, hogy itt látom, de aztán rájövök, hogy Michael bátya, nem meglepő, hogy itt van.

Michael és tanár úr egymásra nézek, én pedig kíváncsian figyelem őket, majd az illemre fittyet hányva megpróbálok belehallgatni a gondolataiba. Nem járok sikerrel persze, de több más ismeretlen hang azonnal megtámadja az elmém. Fintorogva építem vissza az oszlopom és belekortyolok a koktélomba. Meglepően finom, van egy kicsit rezes utóíze, mint a vérnek, de egész finom. Persze tuti, hogy nem vér miatt van ilyen íze. Amint megiszom, újabb kört rendelek, mert úgy érzem, szükségem van még egy pohárra.

- Ízlik? – kérdezi Michael mosolyogva.

- Igen. Nagyon különleges. Nem árulod el a titkos receptet ugye?

- Eltaláltad. Nem véletlenül titkos – kacsint rám. – Jut eszembe mostantól Bella fog ránk főzni és már tudja, hogy Michael a nevem.

- Ahogy tudok a lányról is, akivel a tetőn rosszalkodott – szúrtam közbe majd azonnal meg is bántam. – Bocs tabu téma, az alkohol – makogtam.

- És minden rendben? – szalad magasba tanárúr tekintete.

- Igen. Nem igazán akadt ki – biccentett Michael.

- Pedig ki kéne, de már belefáradtam, hogy folyton veszekedjek veled. Tetszik ez az éned – kortyoltam bele a második koktélomba.

- Kifejtenéd ezt bővebben? – mosolygott rám kedvesen.

- Hát persze. Régen olyan nem is tudom... más voltál, olyan óvatos. Most viszont szexi vagy és ugratsz engem. Nem akarsz valami mesebeli lovagot játszani, aki porcelánként tart a karjaiban. Te most vagy önmagad. Sötét vagy szexi és izgatóan durva – böktem meg a mellkasát kuncogva.

- Szerintem már sokat ittál, de örülök, hogy így gondolod – biccentett mosolyogva.

- Legyél mindig ilyen. Ígérd meg, hogy többé nem kezelsz úgy, mint egy törékeny porcelántárgyat. Mert nem vagyok törékeny, meg tudok birkózni mindennel – bólogattam hevesen és a kezemet feltartva megittam a koktélom. – Táncolunk?

- Táncolunk egyet, aztán ágyba duglak rendben?

- A tiédbe? – kérdeztem kuncogva. – Az enyémbe ne menjünk. Én ma nem megyek haza. Én ma a te ágyadba leszek. Örökké a tiédben. Mert én oda tartozok, a te ágyad az enyém is, ahogy te is az enyém vagy – bújtam szorosan hozzá és a zene ütemére ringattam a csípőmet.

- Vicces vagy részegen – simogatta meg az arcom majd hátra nyúlt a hajamhoz és kivette a csatot, ami kontyba tartotta eddig a hajam.

- Nagyon hamar a fejembe száll. Az egyik pillanatban még tökéletesen józan vagyok, aztán pedig már puff neki – magyaráztam a fülébe duruzsolva és a kezem tiltott területre vándorolt.

- Óvatosan, a végén megégedet magad – fogta meg mind a két kezem és a nyaka köré fonta.

- Szeretek a tűzzel játszani. A tűz a kedvenc elemem. Pusztító és hatalmat ad. Ha Elementál lennék, a tűz lenne a képességem.

- Igazad van. A tűz hatalmat ad.

- Hát persze, hogy igazam van. Apám tudja uralni a tüzet – kuncogtam majd a homlokomat ráncolom. – Nem tudom, miről beszélek. Ne is törődj velem – legyintettem a vállába fúrva a fejem.

- Itt az ideje, hogy felvidd – hallottam tanár úr hangját.

- De én még táncolni akarok – ellenkeztem gyengén.

- Gyere, menjünk fel, késő van – kérte gyengéden Michael, én pedig hagytam, hogy maga után húzzon.