A karácsony egyáltalán nem úgy telt el, mint amire én számítottam. Feszült volt a légkör, leginkább köztem és apa közt. Ugyan én másnapra szégyelltem magam, amiért ennyire megkérdőjeleztem, de nem közeledtem felé, mert azért tényleg ott volt bennem a tudat, hogy mi van, ha nekem van igazam. Mi van, ha csak egy kolonc vagyok a számára, akit anya ráhagyott? Az ajándékozás alatt szinte rá se pillantottam apára, és erőnek erejével nem reagáltam semmit a tőle kapott méregdrága nyaklánc láttán. Kiderült viszont, hogy Ninával ugyanazt vettük egymásnak így nagyokat nevetve mindketten magunkra aggattuk az ékszereket és rengeteg selfiet készítettünk. Connortól kaptam egy ugyanolyan fali tapétát, mint ami nekik van a szobájukban, így az már azóta felkerült az ágyunk mögé Michael legnagyobb örömére. Michaeltől pedig egy mappát kaptam, amiben egy sziget bérleti szerződése volt, valamint rengeteg fénykép a rajta álló kastélyról és a körülötte lévő házakról.

- Azt mondtad távol szeretnél lenni a veszélytől és a harcoktól. Melletted én is ezt szeretném Bella. Ezt a szigetet azután vásároltam, hogy te elmentél, hogy mire újra találkozunk, már tökéletes legyen. Ez lesz a mi új otthonunk amennyiben szeretnéd.

- Mi lesz a várkastéllyal?

- Átruházom Katára. Remekül ért az uralkodáshoz és nagyon megszerette a helyet.

- És te? – pillantottam fel rá.

- Nekem ott van az otthonom ahol te vagy. Előtte ezt a lakást se éreztem magaménak, de mióta te itt vagy – suttogta megsimogatva az arcom. – Bárhol szívesen elélnék, ha te velem vagy.

- Na és ti? – néztem hol Connora hol pedig Ninára.

- Megyünk oda ahova a főnök – mosolygott Connor.

- Még egyszer nem szabadulsz meg tőlünk csajszi – kuncogott Nina.

Tekintetem ekkor apára vándorolt, majd amikor rám nézett gyorsan másfelé fordultam, ő pedig morgott erre valamit, de nem érdekelt mit akar mondani.

Most itt állok apa dolgozószobájában és az asztal feletti hatalmas festményt nézem, ami engem ábrázol. Azt hiszem Halloweeni buli lehetett, azért vagyok Octavia kom Skaikrunak öltözve. Most is imádom a sorozatot, és boldog vagyok, amiért akkor is szerettem.

- Mi történt veled te lány? – kérdeztem csendesen és leültem a fotel karfájára. – Milyen volt az életed? Mit tennél te most a helyemben?

- Dühös voltál rám, amiért nem voltam melletted – szólalt meg apa a hátam mögött.

- Ne haragudj, nem akartam bejönni ide, csak... kerestem valamit a múltamból – pattantam fel és lehajtott fejjel elmentem mellette.

Apa elkapta a kezem és visszahúzott a fotelhez, majd lenyomott rá, ő pedig az egyik festményhez lépett, ami mögött egy széf volt. Eltakartam a szemem, hogy ne lássam a kombinációt és csak akkor nyitottam ki, amikor apa az ölembe tett valamit.

- Ez Krisztina naplója és ládikája.

A kezembe vettem a naplót és ide oda forgattam az ujjaim között. Ismerősnek tűnt, innen tudtam, hogy már olvastam ezt a naplót. Belelapoztam és magamba szívtam a régi papír illatát. Ezután vettem szemügyre a ládikát és a tartalmát. Egyből legfelül egy levelet találtam.

Drágáim!

Annyira örülök, hogy egymásra találtatok! Remélem Mira nem nagyon haragszol édesapádra és megérted miért kellett magunkra hagynia minket! Nem akartuk örökre ezt, úgy terveztük, hogy eljön értünk amint nagykorú leszel és végre boldogan fogunk együtt élni. Már ha még tetszettem volna neki 30 évesen is. Mivel teherbe estem veled angyalkám, muszáj volt elhalasztani az átváltoztatásomat. Eleinte Marcus győzködött, hogy ne tartsalak, meg, de én már az első perctől kezdve szerettelek és kitartottam melletted. Kérlek, ne utáld őt ezért! Tudom, hogy szeret téged! Tudom, hogy ti ketten nem csak apa-lánya lesztek, hanem nagyon jó barátok is. Annyira sajnálom, hogy én nem lehetek veletek, hogy nem lehetek részese az életeteknek.

Meg kell veletek osztanom valami nagyon fontosat! Mira Robi nem az, akinek mondja magát! Ő egy vérfarkas, de ami a legrosszabb az az, hogy ő Sergio bátya. Sajnos ezt túlságosan későn tudtam meg, már nem tudtunk menekülni. Aztán jött a rák. Először nem gyanakodtam, apa is megküzdött a rákkal még gyerekkoromban, így benne volt a pakliban, hogy én is örökölhetem. Először legyőztem, aztán újra kialakult. Az orvosok értetlenül álltak, nem tudták, hogy tud ilyen gyorsan újra kiújulni. Én viszont tudom. Robi folyamatosan mérgezett engem és túlságosan féltem szólni bárkinek is. Jelezhettem volna Michaelnek, szívem szerint felkerestem volna őt, ha engem nem is, téged Mira mentsen meg és gondoskodjon rólad, de Robi teljesen rám telepedett. Ezt a levelet akkor írtam mikor már tudtam, nem fogok újból hazatérni. A szervezetem teljesen felmondta a szolgálatot. Ez volt Robi bosszúja, amiért megöltük a családját.

Falfehér arccal olvastam a sorokat, torkomban hatalmas gombóc keletkezett és elárasztottak az emlékek. Láttam anyut, ahogy nevetve szalad utánam, amikor keringőztünk nyolcadikos koromba. Láttam, ahogy a rák egyre jobban elveszi az életet a szeméből. Láttam őt a temetőben, és láttam, ahogy megölöm azt a démont, aki megszállta anyám testét. Felzokogtam a rám törő emlékek súlya alatt. Saját magamat karoltam át, ujjaim a bőrömbe vájtak, így próbálva tompítani a bennem dúló fájdalmat. De a fájdalom nem múlt el, ott volt és folyamatosan gyötört engem.

- Kicsim – tette a hátamra a kezét apu. – Gyere velem – nyúlt a könyökömért, majd a karjába kapott.

Átkaroltam a nyakát, fejemet a nyakába fúrtam és a testemet rázta a zokogás.

- Mi történt? – kérdezte Michael aggódva.

- Elviszem egy kicsit, nemsokára vissza jövünk – válaszolta apa. – Értesíts, ha érkezett válasz Cardan nagykirálytól.

- Ne menjek veletek?

- Ha nem haragszol szeretnék kettesben lenni a lányommal.

- Rendben. Bella ugye jól vagy? – kérdezte csendesen.

- Prímán – nyögtem ki, de a hangom elcsuklott.

Apa egy elhagyatott tanyára vitt engem az erdő közepére. Mindenfelé lepukkant épületek voltak, amiknek már nem is volt meg a tetőszerkezete. Biztosra vettem, hogy odabent sincs már semmi, mert mindent elvittek, ami mozdítható. Régi autók parkoltak mindenfelé, amiket már benőtt a növényzet.

- Tiéd a pálya – veregette meg a karom apa és nekidőlt a kocsinak.

- Mi ez az egész? – kérdeztem szipogva.

- Tombolj, add ki magadból – bíztatott. – Használhatod a tüzet is.

Bizonytalanul pillantottam rá, majd megtöröltem a szemem és elordítottam magam. A legnagyobb épület felrobbant és lángok csaptak fel, az ég felé nyújtózkodva. Az ordításomtól a közelben lévő fákról az össze madár felröppent és láttam egy szarvast elrohanni a tűz közeléből. Még hangosabban ordítottam, lángokkal pusztítva el a régi épületeket, aztán felkaptam egy nagyobb fadarabot és hozzá lendítettem az autóhoz. Minden dühömet, minden fájdalmamat beleadtam az ütésekbe, azokat képzelve magam elé, akik ezt tették velem. Akik ezt tették anyával, akik miatt nekem meg kellett halnom és most azon fáradozok, hogy visszaszerezzem a régi életem. Bellamy. Gyilkos düh áradt szét az ereimben, ahogy rá gondoltam. Ő áll minden mögött. Vicsorogva kaptam fel az autót és áthajítottam a tisztáson egészen a lángok közé. Ezután egy fa felé intéztem a támadásom és gyökerestül kitéptem. Az is a lángok közt végezte. Percekkel később kimerülten ültem le a földre és a művemet szemléltem.

- Na, jobb? – ült le mellém apa.

- Sokkal – biccentettem egy fűszállat tépkedve. – Nem hittem volna, hogy ilyen erős vagyok.

- Az én lányom már csak ilyen erős – tette a kezemre a kezét. – Ne haragudj, amiért pár napja annyira kiborultam. Csak annyi mindent szeretnék neked mondani, de félek, hogy túl sok lesz neked. Meg tudod ezt érteni?

- Igen, azt hiszem meg. De akkor te is értsd meg, hogy abba fogok beleőrülni, ha lógva, hagytok. Bárcsak vége lenne ennek az egésznek.

- Hamarosan – mondta csendesen.

- Szerinted sikerülhet Alex terve? Ti láttátok már azóta?

- Nem, de küldött üzenetet. Rachel Bellamy kiszabadítását tervezi.

- Mi lenne, ha simán csak kinyírnánk, és nem lenne kit kiszabadítani? – vetettem fel. – Elvégre miatta vagyok ilyen nem?

- De igen, de a te döntésed volt, hogy megiszod. Figyelj nem ezért akartam veled kettesbe lenni. Szeretném, ha tudnád nem volt olyan nap, hogy nem gondoltam volna rád. Édesanyád különleges volt, én pedig a vének egyike. Voltaképpen nem is lehettem volna édesanyáddal, mert halandó, de megkegyelmeztek, ha vámpírrá változtatom minél hamarabb, akkor szemet hunynak felette.

- Aztán jöttem én a képbe.

- Igen. A többiek nem tudhatták meg, hogy Krisztina terhes így az útjaink elváltak, de azt terveztük, hogy amint nagykorú leszel, eljövök értetek és végre együtt leszünk.

- Miért volt anyu különleges?

- Az aurája miatt. Aki ártó szándékkal közeledett felé, az spontán öngyulladást kapott. Te bármilyen hihetetlen is, a kettőnk csodabogárja vagy. Képes voltál visszahozni a véreddel a holtakat az életbe.

- Akkor menjünk és hozzuk vissza anyát – pattantam fel, de megfogta a kezem és visszahúzott a földre.

- Azt mondtam képes voltál, már nem vagy az. Bellamy kifejlesztett egy varázsitalt, amiből kivonta édesanyád vérét és egy halandó vérére cserélte ki. Így már nem vagy különleges annyira és nem is vagy veszélyben.

- Szóval azért haltam meg, hogy ne legyen veszélyben az életem? Hát úgy tűnik nem vált be, mert az a ribanc féltékeny – forgattam meg a szemem.

- De legalább már nem akar a pokol hercege magának.

- Ennyire kapós lettem volna? Bellamy, Michael és valami herceg, az a Sergio nevű fazon is belém volt zúgva?

- Az a Sergio nevű fazon Krisztinába volt belezúgva – morogta. – Egyszer azt hittem megöltem, ám kiderült, hogy túlélte, másodjára már a fia Bellamy ölte meg, mert nem akarta, hogy bajod essen. Feláldozta saját magát is, hogy téged megvédjen.

- De futni hagyott jó pár farkast.

- Amiről persze elfelejtett nekünk szólni – húzta el a száját. – Kellett neki valaki, aki vissza hozza az emlékeit...

- Szeretnék vele találkozni. Bellamyval.

- Nem jó ötlet kicsim. Oké, hogy Michael felett állok, de attól még letépi a fejemet, ha hagyom, hogy találkozz vele.

- És ha nem tudja meg?

- Ne akarj titkolózni előtte – nézett rám szigorúan.

- Hidd el nem ez a szándékom, de nem tarthat távol mindentől.

- A legutóbb még azt mondtad szeretnél mindenből kimaradni, most pedig azt szeretnéd, hogy bevonjon?

- Az azelőtt volt, hogy nem tudtam mire vagyok képes – biccentettem a tanya helyére, ahol még mindig tombolt a tűz. – Szerintem te is inkább egy határozott kemény csajt szeretnél a lányodnak, és nem egy sírós elkényeztetett hercegkisasszonyt.

- Ez nem az én meccsem. Michael-el beszéld meg.

- Ha te megengeded, akkor ő már nem mondhat semmit – ellenkeztem.

- Mirabella!

- Jó rendben, beszélek vele.

Ekkor megszólalt apa telefonja.

- Emlegetett szamár, remélem, jó hírekkel szolgál – pillantott rám mosolyogva miközben fogadta a hívást. – Válaszolt? Még ma? Rendben. Hogy hova? New York? Igen persze megoldható.

- New Yorkba megyünk?

- Bizony – biccentett én pedig boldogan elmosolyodtam.

Az érzés amikor már teljesen rákészültél, hogy jövőhét kedden vizsgázol és már alig várod, hogy túl legyél rajta, majd benyögik, hogy bocsi majd csak 20.-án vizsgázol, mert 10.-e előtt semmilyen vizsgát nem lehet tartani :/