1 hónap telt el a temetőben történtek óta...

Azt hiszem, sosem fogom megunni a karácsonyt. Decemberben minden olyan varázslatos, karácsonyi zenék szólnak a plázákban, az emberek melegen öltözködve sétálgatnak a városban és mindenki rohan. Én decemberben soha sem rohanok. Kiélvezem az összes pillanatot, amit az év utolsó hónapjában tölthetek. Ez idén sincs másként. December 23.-a van, holnap van Szenteste, nekem pedig ma van az utolsó fellépésem itt Budapesten az egyik kulturális intézményben. Ám előtte még van rengeteg időm, így a karácsonyi vásárban sétálgatok, két vámpír testőr kíséretében. Michael végig velem tartott a turnén, azt is elintézte, hogy az ő testőrei legyenek a hangtechnikusok és a színpadépítők. Most viszont nincs velem, mert valamit el kell intéznie, így rábízott két nagydarab piszok helyes testtőrre, és megígérte, hogy Nina vagy Connor felváltja őt, de még nem érkeztek meg. Igaz nem is mondtam Michaelnek, hogy itt leszek, de gondolom az emberei már biztos értesítették.

- Kértek forralt bort? – fordultam testőreim felé.

Az egyikük gyorsan rám pillantott, majd megint előre szegezte a tekintetét.

- Srácok – lengettem meg a kezem előttük. – Michael megszabta, hogy ne szóljatok hozzám?

- Szolgálatban vagyunk – szólalt meg az, aki az előbb rám pillantott.

- Jó, de nem lesz semmi bajotok, ha egy kicsit ellazultok – léptem a bódéhoz és kértem három adag forralt bort. – Nektek van családotok?

- Nincs – válaszolta most a másik. – Michael hercegnek esküdtük fel az életünket, nem fér bele a család.

- Nem vagytok magányosak? – nyújtottam feléjük a poharat mire gyorsan összenéztek. – Oké, fogjátok, meg én pedig felhívom Michaelt – sóhajtottam fel.

- Nem szereti, ha megzavarják – húzta el a száját. – Azt mondta csak vészhelyzet esetén hívhatjuk.

- Én viszont a csaja vagyok, és igenis vészhelyzet van.

- Ha elvesszük, nem hívod fel? – kérdezte a magas barna, csokibarna szemekkel.

A másiknak vörös haja volt, zöld szeme és szeplős arca. Hasonlított Ron Weasly-re.

- Akkor a vészhelyzet is elmúlik – mosolyogtam.

Vonakodva vették el az italt, én pedig felkaptam a sajátom és folytattam az utam a forgatagba. Mélyen magamba szívtam a mézeskalács, valamint a kürtöskalács illatát és a gyomrom hangosan megkordult, így vettem mindkettőből egy keveset. 10 perccel később már a két testőröm is cipekedett, ugyanis rengeteg díszt megvásároltam. Nem tudtam, hogy Michael tartja-e a karácsonyt, de én tartom, szóval nincs az az Isten, hogy ne legyen karácsonyfa otthon.

- Csinálnátok rólam fotót, ahogy a karácsonyfa előtt állok? – kérdeztem, mire megint váltottak egy pillantást. – Jaj, ne már Michael nem fog kirúgni titeket ez miatt – forgattam meg a szemem.

Végül a vöröske volt az, aki fotókat csinált rólam, majd addig nyaggattam őket, míg bele nem mentek, hogy legyen közös képünk, amit egy arra sétáló készített el. De láttam rajtuk, hogy élvezik. Mikor visszafelé tartottunk az intézménybe már mosolyogtak is és beszélgettek velem ráadásul a nevüket is megtudtam. A barna Tyler volt, a vörös pedig Steve. Ettől pedig boldog voltam, mert elértem a célomat és kicsit kirángattam őket a komor hallgatásból.

- Hát ezek? – kérdezte Ati döbbenten szemlélve a rengeteg holmit.

- Csak pár apróság. Tessék mézeskalács – nyújtottam felé a zacskót. – Srácok beteszitek a cuccot a kocsiba?

- Nem hagyhatunk egyedül – jelentette ki Tyler.

- Nem lesz gond, rengeteg ember van itt. Biztos vagyok benne, hogy már Nina vagy Connor is odabent van – mosolyogtam megnyugtatóan.

- Elmondod, hogy miért járkálsz testőrökkel? Van, amiről nem tudok? – kérte Ati mellettem lépkedve.

Beléptem az öltözőbe és felakasztottam a kabátom.

- Michael túlságosan aggódik – válaszoltam kibújva a pulcsimból, majd felvettem a bőrdzsekim és a tükör elé lépve felfrissítettem a sminkemet.

- Aggódik? Mi miatt?

- Hát a gonosz emberek miatt, akik annyira utálnak engem, hogy legszívesebben holtan látnának. Nem is mertem neki mondani, hogy egyszer már megtámadtak. Emlékszel?

- Ne is emlékeztess arra a napra – morogta. – Őrült egy csaj volt, és valami pasiról magyarázott, akit elszedtél tőle.

- Igen, és hiába mondtam neki, hogy csak egy klip erejéig voltam egy pár a pasijával. Arról én tehetek, hogy a forgatás alatt belém zúgott?

- Most már okosabbak vagyunk. Olyat választunk, aki nincs kapcsolatban – biccentett a karórájára pillantva. – 5 perc és kezdünk. Kész vagy?

- Naná – biccentettem miközben arra gondoltam, hogy ez a legutolsó fellépésem, aztán soha többet.

Atinak még nem mondtam, hogy vissza fogok vonulni. Tudom, hogy nagyon dühös lesz rám, amiért ezt teszem, de nem akartam idő előtt ledobni a bombát. Majd a koncert után beszélek vele és kötök vele valamilyen alkut. Talán maradok a kiadónál, mint dalszövegíró, de az éneklést szeretném abba hagyni. Nem azért mert nem lelem örömöm az éneklésben, mert de igen, csak... már nem érzem magaménak a színpadod. Már nem hoz lázba a közönség rajongása. Mindez jelentéktelen, ahhoz a világhoz képest ahova tartozni szeretnék. Michael világa az én otthonom, a sötétség, a természetfeletti világ az én otthonom. Ráadásul egy király az apám, nekem kötelességem van, mert hercegnő vagyok. Nem tudok egyszerre énekesnő és hercegnő is lenni.

- Bercivel mi a helyzet? Nem láttam azóta, hogy a barátod ott járt nálunk – szólalt meg hirtelen, én pedig megbotlottam.

- Nem tudom – ismertem be nagyokat pislogva.

Michael beszélt Bercivel? Mikor? Hol? És erről én miért nem tudok? Bosszúsan húztam össze a szemem, és nagyon úgy éreztem, hogy kihagytak engem valamiből.

- Nem beszéltem Bercivel már egy ideje – tettem hozzá.

- És Laurával?

- Vele sem. Ez lesz az első karácsonyom, amit nem velük fogok eltölteni.

- Bella ezt azért nem kellene. Mégiscsak a szeretet ünnepe.

- És a szeretteimmel is leszek. Michael-el és a családjával.

- Nem ők neveltek fel Bella. Értem, hogy nagykorú vagy, meg, nem valami jó a kapcsolatod velük, de ne feledd, hogy ők magukhoz vettek és felneveltek téged – kapta el a kezem és a szemembe nézett. – Csak képzeld a helyükbe magadat.

- Mennem kell. Vár a közönség – kaptam fel a gitárom és felsiettem a színpadra vezető lépcsőn.

Amint elfoglaltam a helyem, a mikrofonállvány előtt, a magas támlájú széken a függöny széthúzódott én pedig széles mosolyt varázsoltam az arcomra és elkezdtem játszani Feng Ya Ou és Békefi Viki: Egész évben ölelnélek című karácsonyi dalát, ami a kedvenceim egyike volt.

Fél órával később Szabó Ádám: Ünnep című dalávalbúcsúztam a közönségemtől és mikor elhagytam a színpadod, csak egy kicsitéreztem szomorúnak magam, de nagyrészt megkönnyebbült voltam. Az életem egyszakasza véget ért, a mai napon. Holnaptól kezdve egy teljesen új életetkezdek.