A lakásra visszaérkezve Nina és Connor beszélgetni akartak velem, de én inkább egyedül akartam lenni. Damon társaságában bevonultam Michael szobájába és kerestem egy füzetet vagy bármit, amiben írhatok. Az egyik fiókban ráakadtam egy piros színű bőr naplóra, mellette számtalan toll a legdrágább fajtából persze. Elvettem egy lilán fogót és az ágyra letelepedve felcsaptam a naplót. Remélem, Michael nem fogja bánni, hogy befogtam. Leírtam minden furcsaságot, amire emlékeztem, vagy az álmaimat, de hát az álmok azok álmok. Gyakran nem igazak. Azok sokkal inkább, amiket úgy láttam, hogy teljesen ébren voltam. Például a motornál múltkor, vagy Marcus aranyló szeme és, hogy apának szólítottam. Ha valóban reinkarnálódtam nem kizárt, hogy Marcus az apám, hisz a szüleim örökbe fogadtak engem. De akkor ki volt az édesanyám? Kinek a vére csörgedezik az ereimben? Mi történt, hogy meghaltam? A számba vettem a toll végét és Damonre siklott a tekintetem.

- Téged is ismertelek régen? – kérdeztem, mire félsz szemét kinyitotta, sóhajtott egy nagyot és újra behunyta. – Ez egy igen vagy egy nem? Beszélhetek veled? Jól jönne a hallgatóság – simogattam meg.

- Velem dumálhatsz – hallottam Nina hangját, majd bedugta a fejét az ajtón. – Ne haragudj, aggódtam érted – szabadkozott.

- Még élek.

- Mit csinálsz? – pillantott a naplóra.

- Leírom a látomásaimat vagy miket. Talán így közelebb kerülök az igazsághoz – csuktam be a naplót és felálltam, hogy megmozgassam a lábaim. – Megjöttek már?

- Nem, de hamarosan tuti megjönnek.

- Mit tesznek Bercivel vagy Bellamyval? Körülöttem mindenkinek két neve van – sóhajtottam. – Kiderült, hogy nekem is... Ber... Bellamy Mirabellának szólított.

- Mit mondott még neked?

- Sok mindent ő se mert. Nem akart kockáztatni. Kapott valami ellenszert valamilyen Rachel nevű csajtól, és most emlékszik már mindenre.

- Rachel? – szisszent fel Nina.

- Ki a csaj?

- Egy vérfarkas. Ő volt a falkavezér régen, azt hittük meghalt.

- Ezek szerint nem.

- Ez bizony baj – húzta el a száját. – Csak a gondot fogja okozni, ha nem sikerül szövetséget kötnünk velük.

- Kik a jófiúk? Gondolom a farkasok nem, ha gondot okoznak...

- Az árnyvadászokkal nagyon jól kijövünk, a tündérekkel sincs baj és 18 éve a boszorkánymesterekkel is szövetséget kötöttünk.

- Akkor miért nem fogtok össze a farkasok ellen?

- Nem akarunk háborúzni. Jó lenne egy kis nyugi.

- Ha ti háborúztuk azt az emberek is érzékelik?

- Van, amikor igen, van, amikor nem, de sok ártatlan ember halna meg, ha kirobbanna a háború. Van, hogy elkerülhetetlen, de ha tehetjük, meghúzódunk.

- Mit csináltok? – lépett be Connor három doboz Hell-el a kezében.

- Nina épp a jófiúkról és a rosszfiúkról beszél.

- Abból nem lehet gond, ha több mindent megtud a világunkról – biccentett és felém dobta az egyik dobozt.

Elkaptam és felbontottam. Cseresznyés a kedvencem. Csendben iszogattunk, mindhárman a gondolatainkba merülve.

- Ti tudjátok kik az igazi szüleim? – szólaltam meg hirtelen.

- Hát – kezdte Connor és Ninára pillantott.

- Tudom, hogy örökbe vagyok fogadva, és nem az érdekel, hogy előző életemben kik voltak a szüleim. Persze az is, de nem akarok diliházba kerülni. A mostani szüleim érdekelnek, a vér szerinti.

- Porból vagy – motyogta Nina.

- Hogy mi?

- Úgy ahogy mondom. Porból alakultál ki. Mikor meghaltál előző életedben porrá váltál, aztán újjászülettél.

- De valakinek a vére csak csörgedezik az ereimben.

- Igen. Édesanyádé, azé, aki örökbe fogadott téged, valamint az apukádé előző életedben. A Bellamy nevű boszorkánymester kotyvaléka miatt van ez. De többet tényleg nem mondhatok.

- Értem. És ki a régi anyukám? Az apám felesége? Egyáltalán ki az apám? – érdeklődtem. – Azért kérdezem csak mert nekem az az érzésem, hogy Marcus az, és ha igaz, akkor az megmagyarázná a gondolatolvasós dolgot. De akkor Michael a nagybátyám, ami vérfertőzés, szóval mégse lehet igaz – gondolkodtam hangosan.

- Kivéve, ha nem is testvérek – suttogta Connor.

- Nem azok?

- Csak mostohatesók – vágta rá Nina. – De többet komolyan nem mondunk! Írogasd csak a naplót és fedezd fel az igazságot saját magad.

- Nem vagyok én olyan gyenge. El tudom viselni az igazságot! Nem kergültem meg mikor megtudtam vámpírok vagytok.

- És addig a pillanatig mi féltünk ettől. Mert mi lett volna, ha nem bírod elfogadni fajunk létezését? Talán... halálra rémültél volna szó szerint és akkor örökre elveszítünk – motyogta Nina.

- Jóba voltunk? Régen? – tudakoltam.

- Bella – sóhajtott fel kínlódva.

- Ugyan ebből nem lehet gond.

- Persze most csak ennyit kérdezel, aztán már többet és többet. Mit mondok Michaelnek ha...

- Remélem elég okos vagy ahhoz, hogy ez ne következzen be – válaszolta Michael mire felkaptam a fejem és az ágyról lecsusszanva hozzá siettem.

Tekintetem végigsiklott rajta, sérüléseket keresve, és mérhetetlenül megkönnyebbültem mikor nem találtam.

- Mi történt? Mi lett Bercivel?

- Gondoskodtunk róla, hogy többé ne okozzon gondot.

- Michael!

- A menedzsered megzavart minket, nem történt semmi. Az embereim most is szemmel tartják Bellamyt.

- Rachel életben van – kotyogta közbe Nina.

- Igen tudok róla – biccentett. – Őt is megfigyeljük és próbálunk megalkudni majd vele. A vének nem fognak örülni ennek...

- A vének, azok olyanok, mint a Vol...

- Parancsolsz? – villant meg Michael tekintete.

- Semmi, semmi – legyintettem és nekidöntöttem a fejem a vállának. – Nem fogjátok bántani?

- Ha nem ad rá okot, akkor nem. Mit mondott neked?

- Beszélt egy könyvről, ami az övé. Elvileg itt van nálad és benne van valami ellenszer, amitől visszatérnek az emlékeim – meséltem.

- Ezt nekünk nem is mondtad – háborodott fel Connor.

- Menjetek ki – szólt rájuk Michael. – Köszönöm, hogy eddig vigyáztatok rá.

- 5000 Ft lesz haver – vetette oda Connor és a macskámat felkapva kivonult.

- Hé – szóltam utána.

- Engem jobban bír – kiabálta vissza.

- Nina – pillantott Michael a kanapén ülő Ninára.

- Nem szép, hogy kizársz minket – húzta össze a szemét Nina.

- Kettesben szeretnék lenni a csajommal. Talán gond?

- Nem. Itt se vagyok.

Amint kettesben maradtunk Michael megcsókolt és egészen az ágyig hátrált velem. Testem a puha párnákon landolt, magamon Michael testének súlyával. De bármennyire is fűtötte a testemet a vágy, agyamat nem tudtam kikapcsolni. Túl sok minden járt egyszerre a fejemben.

- Nálad van a könyv Michael? – kérdeztem mire elhúzódott.

- Igen. És nálam is marad.

- Nem szándékoztam elvenni, sosem lopnálak meg téged. Létezik az az ellenszer?

- Igen létezik – biccentett.

- És elő tudjátok állítani?

- Ha így lenne már rég megkaptad volna – húzta el a száját és legördülve rólam a plafonra meredt. – Van egy összetevő, amit nagyon nehezen lehet beszerezni, csak Bellamy tudja hol található.

- Mi lenne az?

- Egy különleges virág. Át tetsző szirmai vannak. Annak egy szirma kell, hogy kész legyen az ellenszer. Az elmúlt 18 évet arra tettem fel, hogy azt a rohadt virágot kerestem, de sehol se találtam. De most Bellamy megkönnyítette a dolgomat. Nagyon cseles, hogy kimenekítette a vérfarkast és rábízta az ellenszert. Gondolom az alku része volt, hogy amint te hozzánk kerülsz, Bellamy megkapja az ellenszert – morogta.

- Szóval nem engedtétek el.

- Nem tehettük Bella! Tudnom kell hol az a virág, kivéve, ha te nem akarod, hogy...

- Emlékezni akarok Michael, nem csak töredékekre. Tudni akarom, hogy ki vagyok és, hogy miért kellett meghalnom – hajtottam a fejem a mellkasára és behunytam a szemem.

Késve döbbentem rá, hogy amit álomnak hittem egyáltalán nem álom volt. Hanem egy emlék. Fekete ruhát viseltem és egy temetőben voltam. Mellettem ott állt Robi, két lányával Barbival és Tinával. Anyunak a temetésén voltunk mind. Tekintetemet a sírkőre szegeztem.

Farkas Krisztina.

Élt: 1979-2014.

Mebi oso na hid choda up nodotaim.

Lelkünk egyesül.

Ai gonplei ste odon.

A harcomnak vége

Hangosan zihálva ültem fel az ágyban és sietve nyúltam az éjjeliszekrényen heverő napló felé, hogy feljegyezzem a sírkő feliratot. Ismertem ezt a temetőt. Ide lett eltemetve nagypapa is, Laurával alig láttunk ki a könnyeink mögül, de felismertem, hogy ez a temető Egerben van. Muszáj elmennem oda. A mellettem alvó Michaelre pillantottam. A takaró alól kivillant az alsónadrágja, fejét a karján pihentette, ajka enyhén elnyílt, hosszú pillái az arcát simították. Felhúztam magamhoz a lábaim és a térdemre fektetve a fejem elfigyeltem az arcát. Nem sokkal később a szeme kinyílt, álmos tekintete találkozott az enyémmel.

- Minden rendben? – kérdezte csendesen.

- Persze – suttogtam ledőlve a párnára és felé fordítottam a fejem.

- Akkor miért nem alszol? Rosszul vagy?

- Jól vagyok. Eszembe jutott valami és le kellett írnom nehogy reggelre el felejtsem.

- Mi jutott eszedbe?

- Egy temetés Farkas Krisztina részére. Holnap szeretnék elmenni Egerbe, megbizonyosodni arról, hogy létezik-e.

- Ezt én is megtudom mondani.

- Magamnak kell rájönnöm nem? Szeretném látni.

- Rendben. Holnap elmegyünk. Most pedig bújj ide és aludj – kérte.

A karjára hajtottam a fejem, lábaimat összefűztem az övéivel és behunytam a szemem.

Na halihó! Mondtok nekem véleményt? Hogy tetszik eddig? Ki a kedvenc karakteretek? Kivel tudtok a leginkább azonosulni? :) Szerintetek mi fog Mirával történni a jövőben? Várom az ötleteket :D