Ez a fejezet erősen 18+ karikát érdemelt ki. Kérlek, vegyétek komolyan! Bár nem igazán szoktam ilyen intim jelenetet írni, úgy éreztem ez a történet érdemel egy ilyen részt is. Olvassátok... De ér a kritika!

A pince továbbra is üres volt a számára. Négy napja nem volt itt, sőt, előtte se tudott bemenni a lakosztályába. A lakosztályukba...

Mióta hazaért a roxforti pincékbe csak arra tudott gondolni, hogy elvesztette Pottert. Nincs arra esélye sem, hogy az a fiú újra belé szeressen.
Csak rótta a köröket a nappaliban, azon a förtelmesen undorító vörös és arany szőnyegen. A kandallóban égett a tűz, de még így sem volt meleg a szobában.
Piton csak hallgatta a fa recsegését, ropogását. Pattogó hang volt talán még mellette, ahogy égett szénné? Nem tudta volna megmondani.

Perselus Piton ritkán nyúlt az italos üvegekhez, főleg a Varázsló világ által készített alkoholokért, ugyanis azok sokkal erősebbek és addiktívabbak voltak. Most mégis megkereste a két éve kapott Ogdenféle Lángnyelv Whiskey-t, amit még Hermione és Ron adott a születésnapjára. Draco sose vetemedett ilyesmire és Miss Lovegood is inkább ajándékozott mindenféle kacatnak valót. Most mégis kibontotta az üveget és töltött magának nagyjából két, két és fél ujjnyit az aranyló folyadékból.

Kedvenc foteljét vette birtokba. Kedvenc... Ez is akkor alakult ki nála, amikor Harry beköltözött hozzá. Addig nem volt kedvelt helye, vagy kedvenc bútora. Ez pedig pont azért lett az, mert innen kényelmes rálátása nyílt Harry-re, aki előszeretettel terült ki a kanapén, ami közel volt tolva a kandallóhoz. Harrynek volt egy rossz szokása. Szeretett alkoholt fogyasztani. Bár ezt sem nevezné Perselus rossz szokásnak, annak ellenére sem, hogy gyűlölte az alkoholistákat. Harry mindig mértéket tartott, éppen csak becsiccsesedett. Ettől még szabadabb lett.

Volt azonban egy titok, amit egyedül Piton tudott párjával kapcsolatban. Nem is volt ez véletlen. Harry mindig akkor ivott, ha szexuálisan frusztrált volt. Mikor nem merte szóba hozni, hogy ő bizony most igényli a testi örömöket.

Erre a gondolatra Perselus akaratlanul is felhorkantott egy bizonytalan mosoly mellett. Sose értette vele miért szégyenlős a fiú. A határozott jelleme mindig csak egy álca volt, valójában roppant sebezhető és törékenynek bizonyult, akár egy hímes tojás.

Leggyakrabban a kanapén kezdtek mindent el. Harry zuhany után előszeretettel kezdte kínozni kedvesét. A kanapéra heveredett, egy szál törölközővel a derekán, itallal a kezében, miközben az a zöld szempár próbálva fókuszálni kutatták az idősebb arcát. Meddig bírja? Mindig ez volt az arcára írva. Ez a két szó, ez a tekintet, ez a szokás már rettenetesen hiányzott Pitonnak. Alig öt napja voltak utoljára együtt, még a vitájuk előtt. Vagy pont utána?

Utána...

Felgyülemlett bennük a feszültség, mert már három órája vitáztak értelmetlen szélmalom harcot vívva, már kívánták egymást minden haragból elmondott szó miatt. Merlinre! Imádta, ha Harry szeme haragtól csillogott, ahogy a kipirult arcát is szerette látni. Olyankor nem bírta kivárni, hogy a másik lépjen. Akkor sem tudta, főleg, mert Harry szemében dühös könnyek csillantak fel. Még inkább kívánta, mikor azok a haragos könnyek elindultak az arcán. Harry bőre általában nem volt olyan fehér, mint az övé, vagy Dracoé, vagy akár a Weasley családból a gyerekeké, azonban nem volt olyan napbarnított sem már rég, mint a rendszeres nyári munkák és kviddics edzések folytán volt.

Felrémlettek a veszekedés szavai...

– Miért ne lehetne?! – fakadt ki Harry kétségbeesetten. – Már az is lehet, hogy sikerült megint! Hiszen nem szedtem bájitalt, és tudtommal te sem vitted túlzásba a védekezést!

– Hogy mered...? – kérdezte vészjóslóan. – Már miért ne védekeznék! Azóta mindig ügyeltem rá, hogy ez ne forduljon elő, ha már te ebben is ritkaság számba akartál menni!

Olyan gúnytól csöpögött a hangja, ami még őt is meglepte. Nem akart ennyire sértő lenni. Nem is tudott kitérni Harry tenyere elől ezért, ami az arcán csattant. Elhúzni azonban nem tudta már a fiatal férfi, mert megragadta a csuklót, olyan erővel, hogy félő volt meg is zúzódik a vékony bőr.

– Mit gondolsz te? Miért emeltél rám kezet?! Kinek gondolod magad!? – rázta meg egy kissé párja karját. Bántani azonban nem akarta. Ahhoz túl törékeny és értékes volt, még ilyen hangulatában is.

– Eressz! Ez fáj!

– Megérdemled! – csattant ostorként hangja, miközben a kanapéra taszította finoman a másikat. – Nem vagy nő, hogy ne üthetnék ilyenkor vissza!

– Így se teheted!

– De te büntetlen megteheted? – kérdezte sztoikus nyugalommal Perselus, mikor már a háttámlán támaszkodott és úgy magasodott a másik fölé. Harry ekkor vette észre a fehér arcon a vágást, melyet az elfordult gyűrűje okozott...

– Bocsáss meg – suttogta egy kissé lenyugodva, miközben finoman letörölte azt a pár csepp vért. Ujja alatt egy non-verbális varázslatnak köszönhetően begyógyult ez a felszíni sérülés. – De akkor is... Én annyira szeretnék gyereket. Veled. Miért ágálsz ellene?

– Mert még tanárnak is csapnivaló vagyok, sok diák retteg tőlem! Akkor milyen apa lennék? – mordult fel, bár a hangjából a gyengéd érintésnek köszönhetően kiveszett az eddigi gyilkos él.

Időközben kezét elhúzta a kanapé sötétzöld bársony huzatáról, ami már kissé kopott volt. Itt-ott már csak a bőr alap volt észrevehető, amire húzták az anyagot. Végig vezette hosszú, sápadt ujjait a puha karon. Egészen a fiatalabb kézfejéig vezette, hogy rásimítsa hűvös tenyerét ezzel marasztalva a kissé apróbb kezet. Harry természetesen újra a zuhany után akarta magába csábítani vőlegényét.
A puha tenyérbe fordult bele, hogy csókot nyomhasson oda, majd finoman a csukló bőrbe mélyessze fogait, ezzel ingerelve a másikat. Már volt lehetősége feltérképezni alaposan a másik testét, így nem okozott különösebb gondot megtalálni szinte azonnal a másik gyengepontjait.

A kívánt hatás szinte azonnali volt, Harry felsóhajtott a csóknál, a harapásnál egy apró nyikkanást hallatott.

– Perselus, ne...

–Te kezdted. A szokásos kis praktikáddal láttál ennek neki. Viseld a következményeket, kölyök – nyomta meg a kölyök szót, ahogy rádöntötte kedvesét a kipárnázott ülőalkalmatosságra. Szerette ezt a kanapét, hiába volt régi. Ezen Harry szeme úgy ragyogott, olyan módon kiemelte a színét, amitől sokszor spontán szűkké vált még a legbővebb nadrágja is.

– Pers... – próbálta Harry megfogalmazni az ellenkezését, de ez hamar egy kimondatlan igenbe fordult. Nem tudta volna egyikük sem megmondani, mikor nyitotta szét combjait, amin már rég felgyűrődött az ezüst színű törölköző, felfedve a fehér lábait. Az ágyékát is közszemlére tette, amelyben gyönyörködött pár pillanatig kedvese, de hamar elindult a karján felfelé a nyakához ajkainak játékával.

Csóknyomokat, nyálas utat hagyott maga mögött, miközben élvezettel itta be Harry látványát. A fiatal férfi ugyanis lehunyt szemmel és alsó ajkának marcangolásával élvezte az előjátékot. Bal karja lelógott kissé a kanapé szélén, ezért azzal kapaszkodott bele az alatta lévő párnába.

Ujjpercei teljesen elfeherédtek, úgy szorította maga alatt és maga mellett a bársonyos anyagot. Ugyanis miután Perselus áttért nyakának bőrére jobb karja is szabaddá vált. Élvezettel nyögött fel akárhányszor kegyeskedett a másik megtalálni azokat a pontokat, amik örömmel töltötték el.
Minden harapás az alhasába küldte a melegséget, ezzel együtt a vérét és egészen neki feszült nemesebbik fele a csípőjének, aminek neki lett nyomva. Persze, nem csak a saját férfiassága lüktetett ütemesen a combjánál, hanem Perselusé is.

Nagyon hamar úgy összegabalyodtak a szűk kanapén, hogy nem lehetett volna eldönteni egy szemlélődő számára, hol is kezdődik Perselus, és hol Harry.

Piton alapos munkának látott neki, ami az előkészítő folyamatokat illette. Mindig nagyon igyekezett rendesen kitágítani a másikat, nehogy fájdalmat okozzon. De most meg kellett lepődnie, hiszen nagyon hamar tudta Harryben két ujját mozgatni úgy, hogy annak hangja betöltse élvezete bizonyítékaként a nappalit.

– Csak nem készült erre, Mr. Potter? – kérdezte játékosabb tanári hangját megütve a férfi, ezt ugyanis kifejezetten partnere számára tartotta fenn, akinek kéjes gyönyört okozott ez.

– Mint a huzat, Mr. Piton! – a rekedt kijelentés szinte kiáltásnak hatott a nagy gyönyör szerzési akció "csendjében".
Perselus szeretett volna valami játékos gúnyt adni erre, azonban nagy döbbenetére hamar a hátán találta magát. Az ocsmány vörös szőnyegen.

Sose értette, hogy miért engedte meg ennek a förtelmes darabnak, hogy lakrészében maradjon. Olyan apró és elhanyagolható dolgok nem igazán szokták megmásítani a véleményét, minthogy Harry ezt akarta. Abszurd elképzelés...

Szóval hirtelen a hátán találta magát, és csak arra eszmélt rá, hogy kedvese már a nadrágja cipzárját húzza le. Nagyon hamar deréktól lefelé meztelenül találta magát, és kemény szerszámát Harry a szájába fogadta. Meglepődni, sőt még csak egy apró nyögésre is alig volt lehetősége, majd a fekete hajba túrt. Olyan selymes volt, akár a valódi anyag. Még arról a tényről is hajlandó volt elfeledkezni, hogy a ronda szőnyegen vannak.

Nem sokáig élvezhette a meleg ajkak és a száj nedves belsejét maga körül, mert Harrynek más tervei voltak. Mint mindig, türelmetlen kölyökként azonnal a tettek mezejére lépett. Ez esetben ült...
Bár Perselus nem bánta annyira. Nem tudott már gondolkodni sem, mikor az a szűk melegség körbe ölelte a nemes felét. Csak a hasán érezte a körmöket, amik finoman karmolták, miközben Harry mozgatni kezdte csípőjét. Egy igazán gyors iramot diktált, ami félő volt hamar véget vet a mókának...

Perselus szerzett percekkel később annyi lélekjelenlétet, hogy két kézzel markolja meg a másik fél derekát és kényszerítse lassabb tempóra.

– Harry!

– Perselus... – suttogta teljes önkívületben a zöld szemű, ugyanis ahogy Piton ráhúzta magára és egy mély pontot sikerült eltalálnia benne azonnal elélvezett a fiatal.

– Bolond kölyök... – lehelte gyengén Perselus, ugyanis a másik teste ütemes rándulásai hamar őt is a csúcsra emelték és ennek minden apró cseppjét párja testébe lövelte.

Alig itta meg a pohár aranyló tartalmát és könnyített magán, mikor hangos kopogás törte meg amúgy is ingatag lelki békéjét.
Morogva törölte meg magát és tette septiben rendbe öltözetét, hogy az ajtóhoz mehessen.
Közben százszor elátkozta azt a bátor diákot, aki ilyenkor zavarni meri. Nem elég, hogy valószínűleg élete legszebb hat évének mondhat ezzel búcsút!

Azonban földbe gyökerezett a lába, ahogy kivágta az ajtót. Még a kilincsen is rajta maradt a keze, úgy megdöbbent. Nem egy diák állt a küszöbön. Harry tört rá teljes életnagyságban.
Haja szokásos módon szél futta volt, ahogy a megjelenése is egy slampos önmagát adta. A tanári pályája során sikerült némi eleganciával megörvendeztetnie megjelenését, bár még így sem volt az igazi.

– Harry?

– Kérem, professzor, még ne hívjon a nevemen – emelte fel védekezően a kezét, majd kapott a fejéhez. – Bemehetek?

– Rosszul vagy? Fáj a fejed? – kérdezte aggódva az idősebb, bár ez annyira nem feltűnő nála. Csak az igazán szemfüles beszélgető partnerek látják meg a különböző tónus váltásokat a hangjában.

– Még nem vagyok jól, uram. Szeretnék leülni.

– Miért jöttél el a kórházból, ha rosszul vagy? – terelte a kanapéhoz "vendégét", miután becsukta lakosztályuk ajtaját. Azonban Harry Potter a karfánál nem ment tovább, mikor az arany mintás vörös szőnyegen megakadt tekintete.

– Eddig hihetetlennek tűnt az az ötlet, hogy valóban a jegyese vagyok, uram. De ez egy igazán... Bizarr bizonyíték. Ilyen pocsék ízlésem van? – kérdezte döbbenten, ugyanis a legtöbb bútor fekete, mahagóni színű vagy épp sötétzöld volt. Ez a szőnyeg borzasztó módon elütött mindentől.

– A hálóba ne menj akkor be – horkantott fel kicsit jókedvűen a férfi, miközben elindult egy vitrines szekrényhez, amiben fájdalomcsillapító főzetek, égési sérülésekre kenőcsök és egyebek voltak megtalálhatóak.

– Miért? – hűlt el Harry ereiben a vér.

– A zöld baldahinos ágyon éppen a te kedvenc griffendéles mintás ágyneműd van. Nem húztam még át, mióta...

– Összevesztünk? Hermione és Ron mondta, hogy a balesetem előtt veszekedtem magával.

– Nos, ez igaz – sétált vissza és ült le a fotelba, miután átnyújtotta a bájitalt.

– Biztos ihatok? Kaptam a Mungóban is pár órája.

– Az gyenge minőség. Plusz kettőtől ennyi idő eltéréssel nem lesz bajod – legyintett száj húzás mellett Piton.

– Gyenge minőség? – kuncogott fel Harry, majd lehajtotta a gyógyszert. Fintorgott. – Pocsék az íze. Azt hittem, legalább az öné...

– Ne magázz! Könyörgöm! – csattant fel Piton, mikor már nem bírta ezt elviselni. – A vőlegényed vagyok, Merlin szerelmére!

– Sajnálom! Ne kapd fel a vizet – húzta be a nyakát Harry. Úgy érezte, hogy most neki kell higgadtabban viselkednie, ezért nem szól arról az apró tényről még, hogy mit mondott a gyógyítója.

– Igazad van, elnézést – dörzsölte meg borostás arcát Piton. Pár napja elhanyagolta a borotválkozást. Most igazán bánta. El se tudta képzelni milyen rémes benyomást kelthet így. Amúgy sem egy szívderítő látvány, hát még így!

– Olyan szokatlan borostásan látni – bökte ki hosszas hallgatás után Harry. Erre persze a másik szeme megvillant és zavartan, kissé megszégyenülve nézett oldalra. – Jól áll. Nekem tetszik. Bár borotvált arccal még inkább...

– Tessék? – kapta vissza fejét Perselus. Úgy nézett Harry-re, mintha annak legalább még egy feje nőtt volna, vagy azt mondta volna, hogy valójában szárnyai nőttek és úgy fog kviddicsezni.

– Azt mondom, jól áll ez a kicsit... Hétköznapi, borostás arc, de jobban szeretem, amikor borotvált vagy.

– Igen, értettem – sziszegte a fogai között, miközben próbált nyugalmat erőltetni magára. – Csak azt nem tudom elhinni, hogy ezt mondod! Hiszen nem is emlékszel rám. Vagy arra, hogy...

– Szeretlek? – puhatolózott óvatosan a fiatalabb férfi. Mikor a fekete szempár megadóan elbújt a szemhéj mögé egy pillanatig, elmosolyodott. – Azt egy pillanatra sem tagadtam, hogy szeretlek. Menthetetlenül beléd bolondultam már a elvilegi vallomásom időpontja előtt...

– Parancsolsz? – képedt el egy pillanatra oly módon a Bájitaltan Mestere, amelytől súlyos sokkot kapott volna nem csak a diák sereg, de még a tanári kar is! Ugyanis ilyen őszinte döbbenet régen ült ki erre a sápadt arcra.

– Jól hallottad... – kezdett el fészkelődni Harry, végül nagyot nyelve neki fogott a magyarázatnak. – Még... Hatodik év eleje táján vettelek észre egy székben aludni. A könyvtár egyik legritkábban használt részén. Néhány könyv hevert nyitva az asztalon. Olyan békés voltál... – A mondat végére minden griffendéles bátorság elszállt belőle.
A következő pillanatban pedig egy forró nyelv próbált a szájába furakodni, miközben a fejét két kézzel tartotta szorosan párja.
Kikerekedett szemmel nézett a sötét tekintetbe. Ugyanis egyikük sem hunyta le a szemét.

Harry Potter görcsösen markolt rá Perselus Piton garbós pulcsijának anyagára. Próbált tiszta fejjel gondolkodni, de hamar irányítása alá igázta a mámoros, birtokló csók.
Pár pillanat, vagy pár perc... Esetleg több órával később sikerült eltolnia magától a másikat, hogy levegőhöz jusson.

Pihegve bámulta a most kissé kipirosodott arcot. Látszott rajta az idősebb korának minden bizonyítéka. Itt-ott egy pár ősz hajszál, egy szarkaláb mindkét szem alatt. Azonban azt is tudta, hogy ezek ellenére sokat fiatalodott mogorva, sötét bájital professzora.

– Várj... – tiltakozott az újabb "támadás" ellen. – Beszélnem kell veled...

– Kérlek, ne most...

– De ez fontos! – kiáltott fel, mikor már Perselus a nyakát kezdte el ostromolni. Azonban párja hajthatatlan volt. Újra akarta élni minden pillanatát a szeretkezésüknek, ami most megint olyan lehet Harrynek, mint az első. Be akarta bizonyítani, hogy milyen nagyszerű férj is lesz...

– Perselus...