- Tehát a festményeket akarták? - a galériában az egyik szögre akasztott antik festmény mellé álltam, majd alaposan megfigyeltem a színes kusza ecsetvonások. A barokk korban festhette a művész, hiszen a festmény ábrázolása egy időben történő cselekvést mutat be. A lovak és huszárok ábrázolása minden érzést jól átadott, szinte éreztem, hogy mi történt akkor, amikor a kép készült. A lovak szürke színnel lettek festve, a huszárok, vagy katonák cifra, piros öltözetben és égig nyúló hegyes karddal lettek ábrázolva. - Mennyit érnek ezek a képek? - pillantottam egyenesen Aaronra, aki a galéria közepén található aranyozott asztal szélén támaszkodott, majd kérdésemre lassan mögém sétált és védelmező karjai közé húzott. Lehunytam a szemem,majd elmosolyodtam, amikor puszit nyomott a nyakamra.

- Ezek nem csak egyszerű képek, Ariana - suttogta a fülembe. - Híres festők első alkotásaik! Valamelyik kép, Párizsban a Versaillesi palota aranyozott falán is lógott - simította végig a karomat, miközben elpirultam. - Tudod, hogy ez mit jelent? - összekulcsolta az ujjainkat, miközben egy másik festmény elé sétáltunk. - Azt jelenti, hogy azt látod, amit a francia király és családja, abban az időben - elegáns mozdulattal mutatott egy képre, miközben csillogó szemekkel kapkodtam közte és a kép között a tekintetem.

- Honnan tudsz ennyi mindent? - suttogtam. - Lenyűgöző a tudásod - kezemmel végigsimítottam a mellkasát, ő pedig a fülem mögé tűrte az egyik hajtincsemet. - Boldog vagyok, hogy hozzád költöztem - vallottam be őszintén, mire Aaron felvonta a szemöldökét.

- Mivel Marco lelépett, kötelességemnek éreztem megkérdezni, hogy nem tartanál e velem - fürkészte az arcomat, mire oldalra pillantottam. Próbáltam leplezni, de szomorú lettem. Marco kilépett az életünkből. Valóban azt hittem, hogy több esélyem lesz helyre tenni a régi dolgokat, azt hittem, hogy megbeszélhetem vele azt, amit a múltban nem tudtunk. Marco fontos szerepet töltött be az életembe, de én Aaront szeretem. Szerelmes vagyok belé. Már akkor szerettem, amikor úgy tudtam, hogy ő erőszakolt meg.

- Sajnálom, hogy nem maradt sokáig - piszkáltam Aaron ingét, mire felvonta a szemöldökét. - Mármint azt sajnálom, hogy nem javult a kapcsolatotok - tettem hozzá halkan, mire Aaron az asztalnak támasztotta fenekét és felsóhajtott.

- Én úgy gondolom, hogy elrontotta volna a kapcsolatunkat - mosolyodott el, mire egyetértően bólintottam.- Marco életed első szerelme volt - sóhajtotta nehezen. - De jobb így!

- Vett magának egy új házat?

- Volt miből - hajolt hozzám, majd lassan megcsókolt. Mint mindig, most is forgott velem a világ. Hevesen dobogó szívvel viszonoztam az ajka puha érintését, miközben Marco körül zakatoltak a gondolataim. Marco, Aaron édes testvére, ezért a közel jövőben bármikor találkozhatok vele. Mégis úgy éreztem, hogy számomra a jelen a legfontosabb. Biztonságban voltunk. Túléltük a harcot. Az ellenség visszavonult. Nem tudjuk, hogy meddig leszünk biztonságban, de szeretnénk minden pillanatot élvezni, ami nekünk jár. - Mit szeretnél csinálni este? - simította végig ujjával az ajkamat.

- Úgy gondoltam, hogy végre kipróbálom a medencédet! - mondtam őszintén, a szeme pedig felcsillant.

- Csatlakozhatok? - csókért hajolt, de én játékosan elhúztam a fejem. Aaron csak ajka szélébe harapott, a szeme mellett nevetőráncok futottak össze. - Ne csináld ezt - nevett el magát, miközben hátra léptem egy lépést, majd mosolyra húztamaz ajkam és kiléptem a galériából. Kezemmel végigsimítottam az arany színű korlátot, miközben felsétáltam a márvány lépcsőn. Díszes lámpák világítottak az aranyozott falra rögzítve, ezért mindent jól láttam. Miután becsuktam a szobám ajtaját, kinyitottam a szekrényt, hogy fürdőruha után keressek, de ekkor tudatosult bennem, hogy nincsen nálam.

- Ezt nem hiszem el - fújtam ki magam, miközben jobban magamra húztam a zöld kapucnis pulcsimat. Nyár volt. Azért hordtam hosszú felsőt, mert biztonságban éreztem magam. Bármennyire is idétlenül hangzik, én akkor érzem jól magam, ha lehető legkevesebbet mutatok meg magamból. - Ez így nem lesz jó - a kezembe vettem egy fekete pólót meg egy fekete fehérneműt. - Vegyem fel ezt? - az ágyra terítettem, majd lassan végig cipzárostam a pulcsit, lehúztam magamról és gyorsan levetkőztem. - Egyszer élünk - kötöttem fel a hajam.

Késő este már sötét volt, csak a medence mellett található kerti gömb lámpák világítottak. A lámpák fényében repülő rovarokat és szent jános bogarakat láttam. Fél füllel hallottam, hogy a fűben tücsök ciripel. Az este szép és nyugodt volt. A közelben nem voltak biztonsági őrök, ezért mosolyogva sétáltam bele az átlátszó vízbe. Amikor a medence vize a derekamig ért, kicsit megálltam, hogy szokjam a hűvös víz érintését. Az este romantikus is lett volna, de minden jel arra mutat, hogy egyedül fogok fürdeni. Mély levegőt vettem, majd fejest ugrottam a vízbe. A víz alatt kinyitottam a szemem és előre úsztem, hogy a medence túlsó oldalához jussak. A víz alatt lámpák világították meg az átlátszó vizet. Olyan volt, mintha egy másik világban lettem volna. Amikor felrúgtam magam, hátra söpörtem a vizes hajam, majd levegőt vettem és a széléhez úsztam. Alkarommal megtámaszkodtam a medence szélén, államat pedig a kezemre támasztottam.

- Tényleg egyedül szeretnél fürdeni? - Aaron hangja szakított félbe, ezért államig a vízbe merültem, majd vele szembe fordultam. Egy fehér puha törölközőt helyezett az egyik napozóágyra. Egy fekete fürdő nadrágot viselt. Végig néztem rajta, majd megrántottam a vállamat. - De mivel ez az én medencém, úgy gondolom, hogy nem kell engedélyt kérnem tőled - ravasz vigyorral az arcán sétált be a vízbe, majd felém kezdett el úszni. Megrészegülve néztem, hogy pár másodpercre lemerül, majd hátra túrja a vizes haját.

- Egyedül jobban éreztem magam - fintorogtam, miközben megtámaszkodott mellettem a medence hűvös falán. - Gyönyörű ez a medence - fürkésztem a víz alatt található lámpákat. - Mesés - suttogtam a szemébe nézve.

- Eddig soha nem figyeltem meg - ráncolta a szemöldökét. A vízcseppek végig folytak az arcán. Az ajka lila lett, innen tudtam, hogy fázik. - Egy kicsit hideg - kezdett el dideregni, mire elnevettem magam, majd vállára helyeztem a kezem. Aaron mélyen a szemembe nézett, majd az ajkamra pillantott. - Szeretnék nem fázni - utalt arra, hogy csókoljam meg. Én csak a fejemet ráztam, majd kicsit közelebb úsztam hozzá. Nem ültem a derekára, nem fontam a lábamat a dereka köré, ahogy azt a többi pár szokta. Aaron jól tudta, hogy van amit szabad, és van amit nem szabad. Mit engedek, mit nem engedek.

- Szóval szeretnél nem fázni? - kicsit magam felé fordítottam az arcát, majd lehunyt szemmel megcsókoltam őt. Amint a hideg ajka a számhoz ért, többet és többet akartam belőle. Két kezemmel szorosan átkaroltam a tarkóját, fejemet jobban oldalra biccentettem. Ő az arcomra helyezte a kezét, közelebb húzott magához, de nem sietett. Ezt értékeltem benne. Udvarias és türelmes volt. - Hm? - érintettem orromat az orrának, miközben mélyen a szemembe pillantott. - Fázol még? - suttogtam az ajkai közé.

- Fhu...i...igen! N...nagyon - szinlelte, mire őszintén elnevettem magam. - A csók felmelegít, Ariana - nyomott puszit az ajkamra. Mélyen a szemébe néztem, miközben vettem a bátorságot és közelebb úsztam hozzá. Érezni akartam őt. Azt akartam, hogy közelebb legyek hozzá. A védelmező karjai közt akartam lenni. - Bár tetszik amit most csinálsz - karolta át a derekam, miközben hozzábújtam.

- Úgy gondoltam, hogy szintet léphetnénk - simítottam a meztelen mellkasát. Aaron szeme felcsillant, miközben éreztem a kezét a meztelen hasamon. A vízben nem tapadt hozzám a póló, ezért könnyen a hasamhoz férhetett. A szemébe néztem, közben nagyot nyeltem. Ott érintett meg. Ott, ahol régen megharapták a bőröm, ahol régen lila foltosra tapogatták. Próbáltam oldalra pillantani és nem arra gondolni, hogy mit éltem át. Próbáltam a kezére gondolni, arra, hogy lassan felcsúszik a derekamon, hogy szenvedélyesen érint meg. Felsóhajtottam, amikor a mellem allatt hüvelykujjával simította végig a bőrömet.

- Gyönyörű vagy, kicsim - rázta meg a fejét. - Tőlem nem kell félned - nézett végig rajtam. - Nem megyek tovább - fürkészte az ajkamat, majd megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor kezét elvette a mellem közeléből.

Talán bocsánatot kéne kérnem?

Sajnálnom kéne, hogy nem tudom közelebb engedni magamhoz?

- Én csak...

- Tényleg semmi baj - hajolt el, hogy a szemembe tudjon nézni. - Megértem! Mindent megértek - erőltetett magára egy mosolyt, majd elfordította a fejét, hogy ne lássam a reakcióját.

Tudtam, hogy vágyik rám, hogy kíván engem...de mi van, ha képtelen vagyok közel engedni magamhoz őt?