A Késtél születése utáni következő nap

- Hello! - köszöntem ledobva a kulcsot a tartóba. Körbepillantottam, majd mivel nem volt szemtanú, egyszerűen lerúgtam magamról a cipőm. - Van itt valaki? - kérdeztem, majd vártam egy kicsit. Márk telója a nappaliban töltőn. Persze, hogy itthon van...  - Ha nincs, akkor itt az alkalom tejfölt rakni Márk samponjába... - folytattam és ahogy rögtön gondoltam, unokatestvérem egyből mellettem termett

- Hogy mit akarsz csinálni, Ali? - kérdezte (szerinte) fenyegetően

- Na, erre rögtön megjelentél... - motyogtam cinikusan - Szüleid? - kérdeztem

- Valahol. - vonta meg a vállát

- Remek. Pedig hoztam a festményeket... - húztam el a számat

- Milyen festmények? - kérdezte Márk, de inkább csak reflex kérdés volt, ugyanis a következő pillanatban már a kezében lapozgatta az alkotásaim

- Azok. - forgattam a szemem, majd a konyhába sétáltam és elkezdtem turkálni a hűtőben. Elvégre, félig itt lakom. Minden második nap (ha nem minden elsőn) itt vagyok. És hogy ez miért van? Anya sajnos már alulról szagolja az ibolyát, apa pedig szoros barátságot ápol az alkohollal. Egyke vagyok. Tehát, szabadidőmben vagy a barátaimmal lógok, vagy Márk nyakán. Különös a mi kapcsolatunk. Igazából két tök különböző érdeklődési kör és konkrétan semmi közös nincs bennünk. Ja de. A vezetéknevünk. Viszont talán pont emiatt vagyunk el olyan jól. Ő imád beszélni (főleg magáról), én meg jó hallgatóság vagyok. Hát, igen. Most is kezdődik.

- Ali, akarod hallani, mi történt a csajjal, aki a barátja kezét fogva flörtölt velem? - kérdezte csak úgy, minden előjel nélkül, én meg meglepetten felkaptam a fejem. Vagyis, telibe lefejeltem a hűtőt, de egy halk szitkozódás után eszembe jutott az indulatom és elképedve bámultam Márkra

- Hogy mit csináltál?! Flörtöltél egy lánnyal, akinek nem csak hogy VAN PASIJA, hanem OTT ÁLL?!?! Márk, te teljesen hülye vagy?! - akadtam ki

- Nem-nem. Nem én flörtöltem vele, ő velem. - védte magát

- Az Isten áldjon már meg, a flörthöz két ember kell!!- förmedtem rá becsapva a hűtő ajtaját. Márk önelégült vigyorral nézett rám, mire én fújtatva nyitottam ki a hűtőt - Mi történt a lánnyal, aki a barátja kezét fogva flörtölt veled? - kérdeztem lemondóan

Márk már egy ideje tipikus szépfiú lett. És ez neki jó is így. De mostanában már igazságtalanul jól néz ki (őt idézem), így sok lány érdeklődését felkelti, és egyre több ilyen kaliberű történetet hallok tőle. Mert Márk ezekre büszke és szeret beszélni, én meg általában itt vagyok. Így tisztában vagyok a kicsit túlságosan könnyűvérű pincér lány sztorijával, a rámenős korrepetitor (drága Márk nincs jóban a fizikával) esetéről és a szomszéd lány medencés parádézésának szemtanúja is lehettem (Juhé!!!... Bah.) . És minden ilyen esetkor kicsit kiakadok. Mert érzékeny téma nállam ez. Ugyanis az édesanyámat annak idején (házas volt, és már éltem !!!) rengeteg férfi környékezte meg. És mivel Márk olyan nekem, mint az öcsém (két hónappal idősebb vagyok, hah!) szinte betegesen féltem. Hát, nem rajongok a népszerűségért...

- Ali, itt vagy? - hallottam meg Márk hangját. Pislogtam párat és gondolataimból kiszakadva néztem a fiú először értetlen, majd aggódó szemeibe - Baj van?

- Nem... Nem. Csak... - megráztam a fejem és inkább tereltem a témát - Te jobban értesz ehhez, várj egy percet! - ugrott be egy amúgy (számomra) valóban érdekes téma. A telefonomat nyomkodva Márk elé toltam a tegnap látott lány videóját - Most erről szól minden. Tudsz valamit? - kérdeztem és a pultra könyökölve figyeltem a fiú reakcióját, aki láthatólag most látja először a videót.

- Nem. Késtél-lány? Hah, találó. - és ezzel Márk le is zárta a témát, amihez neki nincs köze

- De ne már! Mondj valamit. Te is énekelgetsz. Ez híresen rossz vagy híresen jó? Mert az a kommentekből nem derül ki. - böktem a 'ki ez?' áradatra

- Először is. Mi az, hogy 'énekelgetek'? Hallottad már a hangom?
- Márk, nekem ehhez nincs fülem. Tudod, hogy kuka vagyok a zenéhez... - mondtam

- Ja, tényleg. Ebben is jobb vagyok. - húzta ki magát győztes vigyorral - És amúgy meg szerintem nem rossz. - adta vissza a telómat - Én mondjuk...

- Már megint te. - ingattam a fejem mosolyogva - Menthetetlen vagy...

- Ilyen vagyok, Ali. Tökéletes. - villantott egy ezer wattos mosolyt

- A kis egoista... Eszek egy túró rudit, kérsz te is? - néztem rá

- Aha.

- Nem kapsz, mert elfogyott. - haraptam bele vigyorogva az utolsó darabba, mire Márk felháborodottan meredt rám

- Na jó, ezt megjegyeztem... Megjegyeztem... - motyogta magának és olyan aranyosan próbált fenyegetni, hogy hangosan felnevettem. Nem tehetek róla. Nekem Márk inkább aranyos. Mert láttam öt évesen hiányzó szemfoggal vigyorogni. És nekem azóta is az a kis szerencsétlen. Sose gondoltam rá úgy, mint helyes, vagy jóképű pasi. Nekem ő csak Márk... - És még ki is röhögsz. Jól van. Így állunk, Nagy Alexa? - állt fel a kanapéról

- Ezer évvel előbb kellett volna felkelned, ha engem akarsz fenyegetni, Nagy Márk. - ettem nyugodtam a túrós édességet

- Tényleg? - mosolyodott el sátánian - Akkor egészen biztosan nem tudom kivenni a kezedből a Túró Rudit? - lépkedett felém

A kezemben tartott édességre néztem és feltűnt, hogy ez egy óriási Túró Rudi, így esélyem sincs megenni, mielőtt unokatestvérem ideér. Hát, akkor marad a menekülés...
Átugorva a pulton a folyosó felé kezdtem rohanni, közben csámcsogva a csokit. Hát, ha valamit tanultam, az az, hogy nem tudok futva enni. Legalábbis nem publikus folyamat...

Hát, ilyen is az én kapcsolatom Nagy Márkkal.

A Pop/Rock válogatója előtti nap

- Hogy az a...! - akadtam ki teljesen. A buszon kemény két ember ült. Egy részeg, meg én. Vagyis, a részeg a padlón feküdve kómált, én meg minden erőmmel kapaszkodtam az ülésbe, mivel a buszsofőr Forma 1-es versenyzőnek érzi magát és olyan kanyarokat vesz be, hogy csoda, hogy még nem repült le a póthaja. - Elnézést! - kiáltottam előre - Esteleg láthatnám a jogosítványát?! - trappoltam a száguldozó járműn előre. A busz kereket nem kímélő módon fékezett le, én meg tökéletesen elestem. Mint egy kidőlt fa. Felháborodva pattantam fel és hitetlenkedve meredtem az ötvenes éveimben járó férfira. Magas volt, egy kis pocakkal, a haja fekete, egy-két ősz szálallal. Vékony ajkait kaján vigyorra húzta és jeges tekintetével kicsit sem diszkréten végigmért.

- Nézd, kislány... - kezdte, de már akkor éreztem, hogy ez nem egy normális megnyilvánulás lesz - mutatok én neked sok mindent, de épp dolgozok. Esetleg este nyorckor ráérsz...? - beszélt hozzám. Aha. Inkább a melleimhez. Indulatosan fontam össze a karjaim a mellkasom előtt, mire végre a megtalálta a szememet. Láthatta rajtam, hogy baromira ki vagyok akadva, de egy kicsit félreértett, mert egy fáradt sóhaj után folytatta - Na jó. Legyen, Hercegnő. Fél óráig még úgy sem fognak keresni. De csak mert tetszenekba szemeid. - lépett el a volántól, egyenesen felém. Hányingerem lett.

- Maradjon ott! - szűrtem ki a fogaim között, mire a perverz sofőr visszavágta magát az ülésbe és végig nagyalva alsó ajkait dőlt hátra, felnézve rám

- Gyere, Cica!

Oh, hogy az a... !

- Nyissa ki az ajtót! - próbáltam normális hangszínt megütni, pedig legszívesebben ordítva elhordtam volna mindennek ezt a pedofil orángutánt. Az úriember (hah, cinozmus) nem kérdezett semmit, csak egy gombnyomással kinyitotta az ajtókat. Abban a pillanatban lepatattantam az autóbuszról és az idegen kis utcán olyan gyorsan lépkedtem, ahogy csak a lábam bírta. Négy perc múlva elértem... fogalmam sincs, valami központi hely egy kis községben. Itt voltak normális emberek. Őrület!

Budapest zsongása után furcsa ez a pár ember és a dugók helyetti szállingózó autók. A levegő itt sokkal tisztább volt. Az emberek sem rohantak. Amúgy ez itt Baracs. Fejér megyében. Itt lakik Rebi, a legjobb barátnőm. Együtt szoktunk festeni. Csak ő, a pasija (Beni), Ivett és Zsolti, valamint Márk tudja az apró kis titkom, és azért vagyok most itt, mert gikszer van. Na de akkor az elejéről...

Két éve, valamikor a nyár közepén

- Dugó!

- Ózonréteg...

- Gitt

- Teleszkóp

- Prostitúció

- Ón

- Nikotin - mondta Rebi halál nyugodtan, de én elröhögtem magan

- Mi van veled, túl sok maffiás filmet néztél? - nevettem

- Most miért? Szólánc. Ez jutott eszembe. Amúgy meg... Ennél unalmasabb ötleted nem volt? Kint szörföznek az amcsi szépfiúk, erre mi itt ülünk egy budiban és szóláncozunk?

- Nem tehetek róla, hogy ránk zárták az ajtót! - tettem fel a kezem védekezőn.

- Attól még nem muszáj szóláncozni.

- Akkor ne játssz! - vágtam rá

- És akkor kivel játszol, te nagyokos? - kérdezte fáradtan

- Magammal.

- Na, azt mégis hogy? - röhögött fel

- Csak figyelj! - köszörültem meg a torkom - Fogkefe. Elem. Mikulás. Sóvárgás. Satu. Uránusz. Szolárium...

- Jól van. Inkább csak fogd be! - nevetett Rebi, mire csak elmosolyodtam. Hajnal Rebeka, a legjobb barátnőm. Rövid leírás: idióta. De imádom. Én alapból baromi unalmas vagyok. Olvasok, festek, kockulok... Rebeka viszont sokkal élettel telibb. Ő is fest, és infós sulis lévén ő is kocka, de röplabdázik is. Egy igazi energia-bomba. Nagyon jól megértjük egymást, a második legnagyobb bizalmasom. Az első amúgy Márk. De ezt neki életemben nem vallanám be, így is elég nagy az egója...

- Te! - szólalt meg

- Hm? - dőltem neki az egyik csapnak

- Van nálad egy toll? - kérdezte, mire csak kihúztam a zsebemből a tollam és hozzávágtam

- Kösz - fordult el, majd elkezdett firkálni a csempére

- Ugye tudod, hogy ez rongálás? - kérdeztem csak úgy, mellékesen

- Inkább gyere és alkossunk! - dobta vissza a tollat, ami orrba talált. Hát, én meg a reflex... - Ugh, bocs! - mosolyodott el

- Semmi - azzal ott teremtem a lány mellett és lazán firkantottam egy kutyát. Majd egy felhőkarcolót. Majd egy babakocsit. Majd egy repülőt. Emberek. Felhőkarcolók. Autók. Buszok. Taxik. Fák. Még több ember. Mire észbe kaptam, az egész falat kitöltötte egy nyüzsgő város képe. Tágra nyílt szemmel néztem a falat, és kiejtettem a kezemből a tollat. Rebi ott állt mellettem és csak nézte az alkotásom. És ami még ijesztőbb, hogy baromi jó lett.

- Basszus, Lexa! - suttogta Rebi - Ez valami kurva gyönyörű...! - sikította el magát

- Ne... Neee...! Ne! Ne! Ez... Nem. Nem. Nem én voltam. Nem. - jött meg a hangom

- De. Te voltál, kisanyám! Itt nézlek már vagy tíz perce. Ez nem semmi... - vágott egyet a hátamra mosolyogva. Ja, igen. Rebi ilyen fiús lány. Én meg jóban vagyok a fiúkkal. Meg a lányokkal. Így vagyok ilyen jóban Rebivel. Aki alapból lány és ha meglát egy kisállatot, visítozni kezd. De ha focizni kell, ő lesz a sztárjátékos. És tudom, hogy ez így előítélet, de ez van. Én az vagyok. Előítéletes. Utálom magamban, de nem tehetek róla. Egyszerűen ilyen vagyok.

- Úristen... Ez... Ezért meg fognak bűntetni. De nincs nálunk a személyink. Én meg nem tudok angolul. Jézusom, börtönbe kerülünk! - paráztam be teljesen. Ahogy ezt kimondtam, kattant a zár és kinyílt a mosdó ajtaja. Hála Istennek, csak Ivett, Márk anyukája lépett be. A megkönnyebbüléstől kiszakadt belőlem egy hatalmas sóhaj és a nő nyakába borultam. Ivett bizonytalanul, de készségesen visszaölelt és zavartan megkérdezte, mi az?

Aznap este mikor Márk idegesített minket unalomból, megváltozott az életem. Egyszer csak Rebi minden előjel nélkül felsikkantott. Erre mindketten odakaptuk a fejünket és a vigyorgó lány teljesen megbolondulva Márkhoz vágta a telefonját. A fiú lecsekkoklta, hogy mi az, de összehúzott szemöldöke alapján nem igazán értette, mi van. Akkor Rebi ráparancsolt, hogy adja oda nekem. Ránéztem a képernyőre és elakadt a szavam. A mosdóban általam összefirkált fal volt a képernyőn. Egy Instagram poszt. Abból a kevés angol tudásomból sikerült lefordítanom a leírást, miközben Rebi vigyorogva magyarázott Márknak. "Mester munka egy ebédlő mosdójában. Tollal rajzolt kép. Alkotója álnevet használt. Emina név az aláírás." És a like-ok száma... Egy kevésbé híres profil osztotta meg, de így is... 700K like, és 500K megosztás. Mire felfogtam, Rebi végzett a magyarázattal. Leraktam közénk a telefont. Ott ültünk hárman egy idegen kontinensen és együtt bámultuk a millió kommentet és megosztást. És valóban. Fel sem tűnt, de a képem jobb alsó sarkában ott a felirat: Emina...

Vissza, két évvel későbbre

Az óta a nap óta minden héten elmegyek és alkotok egy város képet egy mosdó falára. Emina főleg Budapesten tevékenykedig (vajon miért?) és még mindig hatalmas szenzáció minden alkotásom. Aki utánam jön a mosdóba, már rakja is fel a netre #Emina taggel. Volt olyan, hogy éppen csak sikerült befejeznem a munkám, mikor valaki bejött, én beugrottam egy fülkébe és végighallgattam, ahogy az illető sikongatva örül, majd posztol. Mielőtt kimenne, már jönnek is a csipogó hangot adó értesítések.
Az éttermek nem tüntetik el a nyomomat, mivel a budapesti rajongóim tódulnak megnézni a legújabb műveimet. Nekik jól jön a sok ember.
A rendőrség épp emiatt nem foglalkozik az üggyel. Van egy ilyen feszült kapcsolat Emina és a hatóságok közt. De mivel még nem jött feljelentés, nincsenek rámszállva. A másik meg, hogy teljes titok Emina szenélye. Ugyan van egy Facebook olala(m), amire kirakom az előtte-utána képeket, de nem sikerült lenyomozni, mivel egy régi posta profilját alakítottam át (engedéllyel!!). És persze illendőségből kiírom, hogy melyik étteremben vagy kajáldában, esetleg kávézóban jártam. De mostanában már konkrétan jönnek a felkérések az éttermektől. Hogy menjek oda, alkossak nyugodtan, aztán rakjam ki, hol voltam. Hát, mivel nekem mindegy hova megyek, meg amúgy is azt csinálnám, amit kértek, egy hónapon belül minden felkérés helyszínén megjelenek.

Ma viszont... Ma beütött a katasztrófa. Az elmúlt 24 órában két dolog történt, ami Emina létezését nehezíti. Nr.1: Jött egy másik. Vagyis, valaki, aki azt állítja, ő Emina. Tegnap este hatkor került ki a kép. Egy régi falu volt. Nem mondom, szép lett. Csak nem sikerült teljesen megragadni a stílusom. És ez nem csak nekem szúrt szemet. Szinte rögtön jöttek a kommentek, hogy ezt nem Emina csinálta. Hát, nem is. Nr.2: Az ál-Emina lebukott. Egy fiatal lány látta rajzolni. És csinált is róla képet. A fiú (mert srác volt) balkezes volt. Fekete, kapucnis pulcsit és farmert viselt. Jobb keze zsebre volt vágva és fekete haja az arcába hullott. A lány amúgy nem mit csinál, de mivel fiú volt a női mosdóban (elvégre csak nem megyek be a férfibe!!), ezért csinált egy képet. Az arca nem látszódott. De robbant a net. Ma pedig, új falfirka került a netre. Csakhogy már nem Emina néven. És nem is a női mosdó falán. És nem is az én stílusomban. Egy szürrealista alkotás volt, fekete tollal, Mina aláírással, a bal felső sarokban. Na, ez mégnagyobb szenzáció lett. Mina Facebook oldalán kint van a kép. Ezerrel küldik Emina face-ére. Borzasztó gyorsan oszlott meg a tömeg. Emina vs Mina... Persze sem én, sem a fiú nem szóltunk egy mukkot sem, de a rajongók megtették helyettünk.

Én egyből Márkhoz fordultam, de nem értem el. A szülei nem tudják, hol van. Nem ilyedtünk meg annyira, volt már hogy elnyelte egy lány ágya, de nekem most baromi nagy szükségem volt valakire, aki támogat.
Úgyhogy most ott álltam Baracson, Rebekáék háza előtt és úgy nyomkodtam a csengőt, mint valami idióta.

Az ajtó kicsapódott és barátnőm lépett ki rajta, papucsban. Szitkozódott egy sort a meleg miatt, majd beengedett. Egyből a nyakába ugrottam.

- Te mi a jó éget keresel itt reggel 8-kor? - kérdezte, mikor elengedtem

- Nem láttad? Oh, persze, itt volt Beni... Még itt van? - kérdzetem cinkos mosollyal az arcomon, mire barátnőm feje egyből pipacs vörös lett és hebegett arról, hogy elaludtak filmnézés közben.

- Aha, persze. Filmnézés. Az. - vigyorogtam továbbra is, mire Rebi még vörösebb lett.

- Jól van, történt itt más is... - motyogta teljesen megsemmisülve, mire én bátorítóan elmosolyodtam és megöleltem a lányt

- Örülök nektek. Komolyan. Csak sosem felejtem el, mikor itt sírtál a vállamon, mikor kiderült, hogy barátnője van. Remélem, vigyáz rád... - suttogtam el nem engedve

- Szeretem. Ő is szeret. Minden rendben van, Lexa. - mondta mosolyogva, eltolva magától, hogy a szemembe nézzen

Én is elmosolyodtam.

- Akkor jó. Majd mesélsz. - kötöttem ki, mire megint elvörösödött - De most baj van. - jutott eszembe az eredeti oka ittlétemnek

- Mi? Mi történt? Márk? Apukád? Ivett? Zsolt? Úristen, ugye nem esett semmi bajotok! - ragadta meg a kezem és görcsösen szorongatta

- Nem. Mindenki jól van. Márk nincs meg, de szerintem kipiheni a tegnap esti gimis buliját... - forgattam a szemem, mire Rebi enyhült egy kicsit - Apa szokás szerint legjobb barátjával, Tequila-val tölti napjait - fújtattam idegesen - Ivették meg elmentek venni egy új kanapét, a mostani már nem kényelmes - fejeztem be idegesen a helyzetjelentést

- De... - próbálta megérteni barátném a problémát

- Emina.

- Oh, banyek, mi történt? - kapcsolt azonnal és előszedte a telefonját. Már ment is a netre és nem is kellett sokat keresgélnie. Elkerekedett szemmel pörgette a hírfolyamot, majd kétségbeesetten nézett fel rám, mire én csak széttártam a karom, amolyan 'ez van' stílusban - Ki ez a Mina?

- Egy srác. Nem tudom, láttad-e, de valószínűleg egyezik vele - mutattam felé a telefonom képernyőjét, ahol a tegnap este rajtakapott fiúról készült egyetlen kép volt megnyitva - Megpróbált Emina lenni. Nem jött össze neki. Már Mina. És a teljes ellentétem - vázoltam fel a szitut röviden

- Hát ez kész... - rázta a fejét - Most mi lesz? Emina-val - tette hozzá, mire megráztam a fejem

- Emiatt nem vetek neki véget. Emina ma megy a Pierrot-ba - jelentettem ki (remélhetőleg) határozottan. Rebeka bólintott, majd beengedett a házba, nehogy már kint ácsorogjunk

Bent nekiálltam palacsintát csinálni. Rebi a laptopján próbálta moderálni Emina profilját. Próbálta. Folyamatos káromkodása volt az én 'aláfestő zeném' a munkához. Aztán Rebeka idegesen lecsapta a laptopja tetejét és a hűtőhöz lépve kivett egy doboz narancslevet és lecsavarva a kupakját beszlopálta az egészet.

- Egyébként kaptam egy macskát. - jelentettem ki, miközben feldobtam a tésztát és azzal egyidőben, hogy visszaesett a serpenyőbe, Rebi félrenyelt

- Mi? - köhögte, mire én egy gyakorlott (Nagy Márk néha nagyon szerencsétlen) mozdulattal hátba vágtam, a lány pedig újra tudott nem narancslét lélegezni. Reméljük, hogy oxigént szív...

- Egy macskát. Vörös. Vagyis narancssárga, de Ivett szerint az macskáknál vörös. De amúgy narancssárga. És zöld szemei vannak. Eminának neveztem el. - folytattam a reggeli (mindjárt 9) készítését

- Hah, nem vagy te túl sokat Márkkal? - nevetett barátnőm

- Egy vér - vontam vállat - És van még egy sztorim.

- Na, hallgatlak! - ült fel a pultra és könyökölt a térdére

- Ma buszoztam. Inkább nevezném halál túrának... A sofőr úgy száguldozott, mint Villám Mekvin - mondtam dühösen, mire Rebi elnevette magát - És ha ez nem lenne elég - emeltem fel a bal mutatóujjam -, egy pervert pedofil állat volt - prüszköltem emlékezve a férfi... vagyis majomra

- Mi van? - kerekedett el a szeme

- Rajtam kívül csak egy kómás részeg volt a buszon. Előrementem elkérni a jogsiját. Elvégre ki tudja? Lehet, úgy lopta a buszt és most a hatóságok elöl menekülünk... - merengtem komoly képpel, de Rebeka már szórakozottan vigyorgott

- Lexa, mag az összeesküvés elméletei... - kuncogott

- De ezúttal jogos volt a parázásom! - csaptam a combomra - Akkorát fékezett, hogy a elestem és mire felálltam, már engem stírölt. Aztán olyanokról kezdett beszélni, hogy ha ennyire akarom, akkor... akkor... Bah, meg akart fektetni! - háborodtam fel - Ott, a buszon! - akadtam ki még utólag is

- Ugye leléptél? - kerekedett el Rebi szeme

- Jézusom, persze! Miket gondolsz? Még szűz vagyok!!! - magyaráztam befejezve a palacsintákat

Erre a lány elnevette magát, és még valaki csatlakozott hozzánk

- Tehát szűz vagy. Gratulálok, Lexa. Igen nagy teljesítmény. - ölelte át Beni mosolyogva Rebi derekát hátulról, majd vállára hajtotta állát. Barátném arcán nyugodt, szerelmes mosoly terült szét, pont, mint a fiúén. Egymás tekintetét keresték és mikor megtalálták, Rebeka megfordult az ölelésében és 'köszöntötték' egymást. Mosolyogva néztem őket, majd mikor végeztek (khm, feltűnt nekik, hogy itt vagyok), eléjük raktam a palacsintákat.

- Köszi, Lexa! - harapott bele Rebi a reggelijébe

- Jó étvágyat! - ettem én is az enyémet

Délután

- Biztos ne kísérjelek el? - kérdezte a kapuban Beni, majd Rebi is rám nézett, hogy ő is jön, ha kell

- Nem, nem kell. Holnap találkozunk! - intettem, majd elsétáltam a legközelebbi buszmegállóig, ahol felszálltam a buszra. Szerencsére másik busz volt, másik sofőrrel. Fáradtan dőltem le az egyik székre viszonylag hátul és átgondoltam az előző 24 órát. Hát, Rebi szavaival élve, "kicseszett szar" volt.

Mina.

Hasmenés.

Lekéstem a rajz fakultációt.

Márk nincs meg

A perverz sofőr.

Úgy nézek ki, mint egy zombi, mivel lejött a 'mint egy ember' sminkem.

Apa otthon tombol, mert elfogyott az alkohol.

Kihagytam valamit?
Ja, igen. Mindjárt újrakezdődik ez a televíziós énekes show, és a csapból is ez fog folyni.

Hát, azt hiszem, már csak le kéne robbania a busznak...

- Kedves utasaink! A Budapest felé tartó vonatpótló autóbusz technikai okok miatt nem tud tovább menni. Kérem, szálljanak ki és várakozzanak! Megértésüket és együttműködésüket köszönjük! - hallottam meg az idegesítő női hangot

Hah, hogy is van ez? Ne fesd az ördögöt a falra, mert akkor megjelenik? Remek. Ezt észben tartom...

Felkaptam a táskámat és világ utálattal a fejemen battyogtam le a járműről. Levágtam magam a patkára, tisztes távolságot hagyva egy smároló gerlepártól. Van még itt egy kisgyerek az anyukájával. Egy középkorú férfi. Egy fiatalabb (kb. 25 éves) nő. Két velem egykorú srác; egy kocka és egy flegma. Hah, nem volt első tásra szerelem az biztos... És, mint kiderült, van még itt egy idős asszony. Éppen a kocka srácot tanulmányoztam, mikor feltűnt a látókörömbe. A lépcsőn lépkedett lefelé. Volt nála egy jókora szatyor és élesen vette a levegőt. Úgy érzékeltem, senki sem pattan neki segíteni. Bah, önző emberiség... Felálltam és a nő felé mentem

- Asszonyom, hadd segítsek! - nyúltam a szatyorért

- Oh, köszönöm kis drágám! - nyújtotta át mosolyogva. Én megfogtam az anyagot és abban a pillanatban tágra nyíltak a szemeim és minden erőmre szükségem volt, hogy ne találkozzon a zacskó a földdel. Két kézzel markoltam a dögnehéz szütyőt és néztem, ahogy az asszony lép még egyet lefelé. Aha. Csakhogy a néni mellélépett. Bal lába vészesen gyorsan csúszott a levegőben, kibillentve az egyensúlyából. Elengedtem a szatyrot, amilyen gyorsan csak tudtam, és nyúltam az öregasszony felé. Valaki viszont megelőzött. Két biztos kar megragadta a néni vállát és határozottan visszaállította egyenesbe. Még tartotta egy kicsit, majd leemelte a lépcsőn. Amikor a nő biztos talajt ért, az adrenalin kipárolgott az erdeimből és fájdalom nyilallt a lábamba. Oh dear! Ráejtettem a téglákkal teli szatyrot!

A felismeréstől kiment minden erő a lábaimból és térdeim összebicsaklottak.

Ez nekem sok...

Behunytam a szemem és hagytam, hogy a testem elernyedjen.

Csak egy kicsit ledőkök...

De a testem sosem ért földet a puha porban.

______________________________________

Na, meglett az első tényleges rész. Egy kicsit hosszúra sikeredett (hozzám képest). Igazából jelenleg rengeteg ötletem van. Csak kicsit lassan valósulnak meg, szóval ez a rész konkrét három órát vett el az életemből... 😥😥

So... Majd jön a következő rész is valamikor 😅

Ha tetszett, örülj! Meg jelezd nekem, hogy nem hiába koptatom az ujjam 😂

Ágyő!

2019. 08. Ki tudja már,
hányadika van?