Este van már, a konyhában lévő órán a kismutató már elhagyta a nyolcast, a nagymutató valahol az öt és a hat között van, az a másik pedig, ami szinte meg sem áll, épp most hagyja el a kilencest. A kislány csak figyeli, nézi a mutatókat, várja, hogy az anyukája szóljon neki, hogy irány az ágy, késő van. Ez végül egy kicsivel később, amikor a nagymutató a hetesen van, meg is történik. Anyukája belép a konyhába, rápillant a bögréjéből tejet szürcsölő gyerekre, és szól neki, hogy ideje lefeküdni.

A kislány kiissza a tejet a már kissé megviselt Micimackós bögréből, aztán felkel és a szobájába megy, az anyukája pedig követi. Betakargatja, puszit ad a homlokára, énekel neki, mint minden áldott este. Azt a dalt Füles Mackóról. "Füles Mackó mond most néktek szép meséket, gyerekek..."

Ezután még egy dalt elénekel, ez lassabb, rövidebb, ez is a Füles Mackóból van. Az a dal a végéről, amikor a maci már az ágyban fekszik. "Jó éjt, gyerekek, búcsúzik a Füles mára, bújjatok ti is be hamar a jó meleg ágyba."

Amikor az anyukája végez a dallal, a kislány ránéz és kimond három szót, ezekbe sűrítve minden szeretetet, amit egy hatéves érezhet.

– Szia, szép álmokat, szeretlek.

– Szia, szép álmokat, szeretlek – válaszol az anyukája. A három SZ. Az esti elköszönésük sok-sok éve. A kislány szereti ezt, szereti a hangzását, szereti, hogy ez már afféle rituálé köztük, hogy évek óta, és talán még évek múltán is így fognak elköszönni egymástól este, amikor mennek aludni.

Az anyukája nem tudja, de ő ilyenkor még azon szokott gondolkozni, hogyan mondhatná másképp ezt a három szót. Helló, jó éjszakát, szeretlek? Nem hangzik olyan jól, nincs meg a három SZ. Szeló, szó éjszakát, szeretlek? Nevetséges.

Addig képes ezen gondolkozni, amíg a szeme szép lassan le nem csukódik, és el nem merül az álmok furcsa világában. Másnap estére pedig marad ugyanaz a három kifejezés:

Szia, szép álmokat, szeretlek.