Fred gyomra öklömnyire szorult, amikor látta Hermionét Krummal táncolni. Mindketten mosolyogtak, láthatóan élvezték egymás társaságát. Amikor többen táncba indultak körülöttük, Azura őt is behúzta a parkettre. Irányította, merre lépjen, de neki így is sikerült néhányszor megtaposnia szegény lányt.

– Bocs – sziszegte újra. Azura a szemét forgatta. Fred a lány válla fölött újból kiszúrta a forgó Hermione és Krum párosát.

– Menjünk közelebb hozzájuk – ajánlotta Azura. Fred meghökkenve rázta a fejét.

– Miért?

Azura titokzatosan somolygott, és a zene ritmusára közelebb forgatta magukat Hermionéékhoz.

– Lekérem Krumot.

– Hogy mit csinálsz? – kapta a barátnőjére a tekintetét Fred. Azura megbolondult?

– Lekérem Krumot – ismételte Azura, és a bolgár srác felé biccentett.

– Minek? – vonta föl a szemöldökét Fred. A lány színpadiasan sóhajtott.

– Hogy táncolhass Hermionéval.

Fred olvadozva pillantott a lányra. Megállt a táncparkett közepén, fürkészve nézte őt. Megsimogatta a hátát, és ámulva kérdezte:

– Megtennéd értem?

Azura megforgatta kék szemeit.

– Freddie, nagyon jól tudod, hogy akár tűzbe is sétálnék érted. – Lábujjhegyre állt, és puszit nyomott Fred arcára. Az ajka hideg volt. – Az, hogy egy világhírű fogóval táncolok, a legkevesebb.

Amikor elég közel értek hozzájuk, megálltak, és Azura Hermione és Krum összeillesztett tenyeréhez nyúlt.

– Elnézést, lekérhetem az urat? – szólalt meg, és Fred legszívesebben szobrot állítatott volna a lánynak, olyan ügyesen rebegtette a szempilláit – pedig köztudott tény volt, hogy a Blackek Írországnak szurkolnak.

A másik pár megtorpant, és szétrebbentek. Fred látta, hogy Hermione csúnyán néz Azurára, Krum pedig úgy tűnt, kicsit összezavarodott.

– Táncoljatok csak. Még táncolunk, Viktor! – mondta végül Hermione. Mosolygott, a bolgár mosolya pedig inkább tűnt fintornak. Fred biztos volt benne, hogy semmi kedve nincs a rajongón vigyorgó Azurával táncolni.

– Jó – bökte ki nagy nehezen, és megragadta Azura fehér kacsóját. A lány hangsúlyosan Fredre kacsintott, majd elveszett az emberek között.

Fred megköszörülte a torkát. Hermione makacsan a földre szegezte a tekintetét, de amikor a fiú megszólalt, fölnézett.

– Táncolunk?

Hermoine nem válaszolt. Fred sóhajtott. Már pedig ők most beszélni fognak. Muszáj elmondania a lánynak mindent. Oldalra biccentette a fejét, felmérte, mennyi az esélye, hogy Hermionénál van-e pálca. Amikor úgy döntött, ebbe a ruhába nem férne bele, megragadta a lány kézfejét.

– Táncolunk – mondta, és remélte, nem hangzott túl parancsolgatón vagy erőszakoskodón.

– Hé! – kérte ki magának Hermione, de különösebben nem tiltakozott. Fred óvatosan a lány derekára csúsztatta a balját. Másik kezével felemelte Hermionéét, ujjaikat nem fonta össze, tenyerük izzadtan szorult a másikéhoz.

– Beszélnünk kell, Mione – vágott bele.

– Nem ártana... – értett egyet Hermione. – Mi volt ez az egész? Azura miért kacsintgat rád, miközben másik sráccal lép le, amikor szerelmes...

– Nem szerelmes belém – vallotta be gyorsan Fred. Nagyot sóhajtott, és beszélni kezdett: – Ez az egész...egy nagyon kínos szituáció volt. Hülyeség, amibe másokat is belekevertem. – Azurára gondolt, és új hullámmal öntötte el a bűntudat. – Van valaki, akiről azt hittem, hogy...szeret téged, és én nem akartalak téged elszeretni előle. Meg akartam bizonyosodni, hogy nem fog fájni neki, ha én veled lennék, viszont a nevét nem akartam és nem akarom most sem elmondani, mert nem lenne helyes...Azu neve véletlenül szaladt ki a számon, és innentől megállíthatatlanul követték egymást a szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb események, amibe majdnem belebuktunk. De most színt vallok! Szeretlek Hermione, és veled akarok lenni.

Kiszáradt torokkal várta a lány reakcióját. Az pislogott párat, láthatóan nem tudta eldönteni, komolyan beszél-e.

– Fred – mondta lassan.

– Igen? – A fiú hangja rekedt volt.

– Te hatalmas bajkeverő vagy – ingatta a fejét Hermione. Ezúttal Fred pislogott értetlenül.

– Ez mit jelent? – kérdezte aggodalmasan. Reménykedni kezdett. – Megbocsátasz?

– Több hónapnyi szenvedés után? Ne viccelj már! – horkant fel Hermione. Fred nyelt egyet.

– De...

Hermione megállt, elhúzta a kezeit Fredtől és az arcára szorította őket.

– Erre most mit mondjak?

– Hát... – Fred ebbe nem gondolt bele. Az arca égett. Szíve kétszer gyorsabban vert a megszokottnál. Tehát most kell viccelődni. – Mondjuk azt, hogy: köszönöm, hogy biztosítottál érzéseid felől, természetesen én is hasonlóan érzek, hiába vagy borzalmasan hülye. Jobban szeretlek a házimanóknál és a tanulásnál is.

Hermione látványosan küzdött a nevetés ellen. Kikukucskált az ujjai közül.

– Hazudni bűn – évődött. Fred ettől felbátorodva előrenyúlt, és magához húzta a lányt a csípőjénél fogva.

– Azt tapasztaltam – dünnyögte, és fellélegzett, amikor Hermione a nyaka köré fonta a karját. A lány feje a mellkasán nyugodott. Átölelte a derekát, és simogatta a hátát.

– Na és Krum? – kérdezte Fred, mert nem bírta ki, hogy ne tudja.

– Ó, hát igen... – nyögött fel Hermione. – Ez kellemetlen.

– Beléd van esve.

– Hát azt hiszem, talán egy kicsit.

– Kiverhetem a fogát? – érdeklődött Fred, és csókot nyomott Hermione hajába.

– Ha megmered tenni, kiátkozom az összes hajszálad a helyéről – válaszolt kedvesen a lány. Fred kuncogott. Hermione egyszerűen tökéletes!

– De komolyan, mi van Krummal? – firtatta tovább. Hermione vállat vont, és elhúzódott, hogy felnézhessen a fiúra.

– Kedves srác. – Az arca aggodalmat tükrözött. – És nem akarom megbántani... – Vett egy nagy levegőt, olyan nagyot, hogy Fred el sem tudta hinni, mekkora tüdeje van, és csillogó szemekkel óvatos mosolyra húzta a száját. – De most nem akarok róla beszélni.

Fred szíve ki akart ugrani a mellkasából.

– Én sem – vágta rá, és eszkimópuszira érintette össze az orrukat, de Hermione lábujjhegyen pipiskedve szájon csókolta. Épp csak összeérintette az ajkukat, már el is húzódott. Fred türelmetlenül követte, de a lány nevetve fordította el a fejét.

– Ne mindenki előtt! És különben is. Ezt meg kell beszélni. Még nem bocsátottam meg neked – mondta figyelmeztetőn, de hangja izgatottan remegett. Megfogta Fred kezét, és kivezette a táncparkettről.

/*/*/*/

Hermionénak fogalma sem volt, hova menjenek, hogy nyugtuk legyen. Csak céltalanul húzta maga után Fredet. Valahol az első emeleten belebotlottak Ronba, aki egy szőke franciával kergetőzött.

Hermione és Fred megtorpantak, és értetlenül bámulták a szemük elé táruló látványt.

– Ez lenne Coralie Delacourt? – kérdezte halkan, lassan Hermione. Az ocsmány dísztalárját levedlett Ron a franciául káromkodó lány elől szaladt, kezében a cipőjével.

– A'sszem – biccentett Fred.

– Hát ti? – fékezett le előttük Ron. Lihegett egy sort, és kisöpörte az arcából a haját. – Bemutathatom nektek Coralie-t? Kicsit rosszul beszéli a nyelvet, de...

Hermione nem szívesen, de félbeszakította barátját.

– Bocs, Ron de most dolgunk van a könyvtárban – mondta ki, ami először eszébe jutott.

– A könyvtárban? – visszhangozta egyszerre a két Weasley. Hermione felvont szemöldökkel pillantott Fredre.

– Az az egyetlen hely, aki senki nem fog minket megzavarni – közölte, és Fred beleegyezőn bólintott.

– Igazad van.

Ron elvigyorodott. Majdnem orra bukott, amikor Coralie Delacour lendületből a hátára ugrott, így nem tudta megjegyezni, amit az arckifejezéséből ítélve meg akart.

– Cora! – nevetett Ron, és megpróbált kiszabadulni a lány fogságából, Hermione próbált nem sokat törődni azzal, hogy Coralie mennyivel tűnik harciasabbnak unokanővérénél.

Továbbsiettek a folyosón. Szerencsére nyitva találták a könyvtár ajtaját, besurrantak. Találtak egy kis kanapészerű ablakbeugrót, elnyűtt díszpárnákkal. Mellettük az ablakból a kilátás a feldíszített, kékben és aranyban ragyogó kertre nyílt, láthatták a világító sövény- és jégszobrokat.

– Nagyon romantikus – jegyezte meg Fred, és helyet foglalt. Hermione nem ült le, az adrenalin túl sok volt a testében, hogy nyugton maradjon. Fel-alá járkálásba fogott, próbálta felfogni, amit Fred mondott neki.

– Azura nem szerelmes beléd – kezdte a legfontosabb tényezővel. Ez mérhetetlen megkönnyebbüléssel töltötte el. És borzasztó mérges volt Fredre.

– Dehogyis!

– És ő tudta, hogy ezt kamuztad nekem?

– Igen.

Hermione megdörgölte a halántékát.

– Nem értem. Miért nem mondta el akkor?

– Mert megkértem rá – vallotta be Fred. Hermione sóhajtott, de Fred feltartotta a tenyerét. – Ezt, kérlek, ne firtasd! Majd egyszer elmondom, ha a dolgok úgy alakulnak. A lényeg, hogy nem tudja befolyásolni a kapcsolatunkat...

– Dehogynem. Nem bízol bennem eléggé.

Fred a kezét tördelte. Hermione látta az arcán, hogy keresi a módját annak, hogy humorizálhatna.

– Meg ne próbáld! – szólt fenyegetően, és már bánta, hogy nem hozta magával a pálcáját. Így csak a mutatóujját tudta figyelmeztetőn a fiú orra előtt lengetni.

Végül is, ha úgy alakul, kitudja szúrni az ujjával Fred szemét. De tényleg csak végső esetben.

– Ezzel mást árulnék el – mondta végül őszintén a fiú. Hermione a hangja és szeme tisztasága miatt hitt csak neki.

Újabb kérdés fogalmazódott meg benne.

– De ha Azu... Ha Azu nem szeretett téged soha...akkor miért sírt éjszakánként? Azt hittem a nyáron történt szörnyűségek alatt azt érti, hogy te meg én...tudod.

Fred előbb elvigyorodott, valószínűleg azért, hogy valami nagyon vicces megjegyzést tegyen, aztán elkomolyodott.

– Azu sírt? Mikor? Miért?

Hermione széttárta a karját.

– Ha tudnám, nem kérdezném!

Fred a fejét csóválta.

– Fogalmam sincs. De ki kellene deríteni. Ez így nem maradhat.

– Lehet Ackley miatt – találgatott Hermione, és végre úgy érezte, lenyugodott annyira, hogy leüljön Fred mellé. A fiú rögtön a keze után nyúlt.

– Nem úgy ismerem őt, hogy egy fiú miatt akadjon ki ennyire.

Hermione bölcsen hallgatott arról, hány éjszakán át sírt Fred után. Leginkább a Tusa után, aztán a sárkányok után, amikor Azurával összeveszett.

Hát igen, az utóbbi időben elég instabil volt érzelmileg.

De legalább nyugtázhatta, hogy igenis érző emberi lény (Ron még elsőben és másodikban, meg harmadikban és negyedikben piszkálta emiatt), van szíve, és nem egy teáskanál érzelmi szintjén áll.

– Ez volt minden? Csak mert akkor... – Fred őrjítően aranyos és fredes vigyorra húzta a száját, és közelebb hajolt a lányhoz. Hermione összehúzta a szemét, és elfordította a fejét Fredtől.

– De...

– Mit de? – türelmetlenkedett Fred. – Minden rendben, nem? Szeretlek téged, te szeretsz engem, Azu és Ron nem zavarnak bele a képbe, a hazugságok kiderültek, a problémák megoldódtak...

Hermione csak egy szót hallott az egészből, pontosabban egy nevet.

– Ron? – horkant fel hitetlenkedve. – Te komolyan azt hitted, hogy Ronald Weasley szerelmes belém?

Fred elvörösödött és hátrahúzódott.

– Hát...én...

Hermione felnevetett.

– Ez ostobaság!

Amikor Fred nem nevetett vele, elhalkult.

– Ugye? Ostobaság, igaz? – kérdezte aggodalmasan. Fred vállat vont.

– Coralie-ból ítélve eléggé úgy tűnik.

Hermione az ölébe húzta az egyik díszpárnát. A hímzés felbomlott, a kiálló szálakat húzogatta.

– Egyébként...még nem mondtam, hogy szeretlek – közölte. Fred gúnyosan felnevetett.

– Még?

– Idegesítő vagy! – dobta arcon a párnával Hermione. Fred ettől csak még jobban nevetett.

– Ne bókolj!

Hermione felpattant, és tett pár lépést. Fred nevetése elhalt.

– Baj van?

Hermione nem válaszolt, végigpörgette magában az elmúlt nap eseményeit. Nem akarta megbántani Viktort...de most itt volt az esélye, hogy végre boldog lehessen azzal, akit igazán szeret. Aki azzal szórakoztatta magát és a többieket, hogy hajnal belopózott az Odúban kialakított lányszobába, és gyíkokat eresztettek rájuk. Aki elbűvölte a könyveit, aki a macskájára vadászott, aki éjjelente a folyosókat járta, hogy a manók szálláshelyét felkutassák neki...Ilyen fiúból csak egy létezhet.

– Igen, van – mondta, és megfordult. Arcára letörölhetetlen vigyor kúszott. Fred ijedt arca értetlenre váltott. – Ha idejössz, elmondom, mi az – közölte kihívóan. Fred szája erre felfelé görbült, és gyorsan átszelte a kettejüket elválasztó távolságot.

Gyorsan letörölte Hermione arcáról a vigyort.

Ajkuk összeforrt, Hermione megszédült a forróságtól, ami elöntötte Fred ölelésétől. A fiú a derekánál fogva magához vonta, lassú mozdulatokkal simogatta a hátát. Ahol tenyere a lány fedetlen bőrfelületét érte, lángnyelvek kaptak Hermione idegvégződéseibe. Karjaival belekapaszkodott Fred nyakába, és a még most is kócosan álló vörös tincseket piszkálta. Közéjük túrt, játékosan húzogatta őket, az ujja köré csavarta. Fred szája puhán simult az övére, lélegzetük összeolvadt, a fiú szempillája Hermione arcát csiklandozta.

Levegőért kapkodva váltak szét.

– Nem mondtad el, mi a baj – emlékeztette Fred, és bátran nekidőlt egy rozoga könyvespolcnak, maga után húzva Hermionét. A lány egy pillanatra azt hitte, most fog befuccsolni roxforti varázsló- és boszorkánypályafutásuk – felborítják a többszáz éves kötetekkel telepakolt polcot, ami tucatnyi másikat dönt magával...Kész katasztrófa lenne.

– A manók – suttogta Hermione Fred ajkaira. A fiú hátravetett fejjel nevetett.

– Mi van velük?

– Nem találtuk meg őket. Azt a helyet, ahol elszállásolják őket.

– Ó – mondta Fred összevont szemöldökkel. Lassú mozdulattal végighúzta Hermione fedetlen karján az ujjbegyeit. A lányt elöntötte a libabőr, egyszerre fázott és egyszerre volt melege. – Hát igen, ez a játék lezárult, amikor Boyanov és Karkarov nyakon csípett minket Saggie-vel...

Hermione agyán átsuhant valami a nevek hallatán, de Fred újra lehajolt hozzá, és hosszasan megcsókolta így elfelejtette, mit akart mondani.

– Csokoládét ettél? – kérdezte kuncogva Hermione, egy pillanatra elhúzódva. Fred felnevetett, és kibontotta a lány haját a belakkozott kontyból.

– Hogy találtad ki? – vigyorgott, és nagyot sóhajtott, amikor ujjait beletúrta a lakktól kivételesen egyenes tincsek közé. Hermione mosolygott, szíve a torkában dobogott, pulzusa az egekben szárnyalt.

– De igazad van, még lógok neked azzal, hogy megkeressem neked a manókat. Együtt fogjuk csinálni, csak ketten. – Fred megcirógatta a lány arcát. Szürke szeme csillogott. Száján csibész vigyor ült. – Mit szólsz hozzá? Csak mi ketten... járnánk a folyosókat éjjelente...milyen romantikus lenne!

– Táncolunk? – szakította félbe Hermione nevetve, és Fred tenyerét a derekára vezette. A lány előbb lágy csókot nyomott a fiú szája sarkára, majd hagyta, hogy a könyvespolcok és a fal közötti kis helyen táncra perdítsék.

– Táncolunk – suttogta Fred, mire Hermione hozzásimult. Az esetlen keringőt hamar feladták, és inkább egymás köré fonva karjukat lassúba kezdtek, a nagyteremben szóló zene ide nem ért el, szívük eszeveszett dobogásának ritmusára lépkedtek. Ajkuk összetapadt. Eleinte tüzes hévvel csókolták egymást, sóhajtozva, összebújva, megpróbálva minél többet érezni a másikból, s csak akkor húzódva el, amikor elfogyott a levegőjük. Aztán a lendület alábbhagyott, és csak finoman, lágyan érintették össze szájukat, kimutatva szeretetüket, kedvesen simogatták a másik karját, hátát, arcát. Ígéreteket súgtak egymás fülébe, csöndesen kuncogtak.

Olyan szorosan ölelték egymást, hogy Hermione nem tudta, valaha is el fogja-e tudni engedni Fredet. Abban viszont biztos volt, hogy nem akarja. Amikor hosszú idő után szájuk már nem simult össze, csak álltak. Hermione Fred mellkasára hajtotta a fejét, hallgatta a szívdobogását, és megmosolyogta a fiú forró lélegzetének csiklandozó érzését a nyakán.

– Rájöttem valamire – szólalt meg egyszer csak Fred halkan, visszafojtott hangon. Hermione fáradtan felnevetett, és csókot nyomott a fiú arcára.

– Na mire?

– Több időt szeretnék tölteni a könyvtárban.

Hermione mosolygott, két tenyere közé fogta Fred arcát, és lehúzta magához, hogy orruk összeérjen. Eszkimópuszikat és röpke csókokat váltottak, aztán felelt:

– Annak szerintem semmi akadálya.

VÉGE

Következő kötet: Balga bolgár, balga brit