Fred nem akart beszélni Krummal, de a srác odajött hozzá.

– Bántottad? – bökte meg a vállát a bolgár. Fred felnyögött.

– Mi?

– Bántottad Harmoniát? – ismételte magát Krum. Fred fenyegető pillantást vetett rá. Azurától tanulta.

– Mi közöd van hozzá?

– Velem jönni bálba. – Bár Krum csak kimondott három szót, olyan volt, mintha egy terelőütővel gyomorszájon vágta volna.

– Értem. – Felállt, és kivonult a könyvtárból, nem törődve azzal, hogy Krum milyen bolgár sértéseket vág a fejéhez.

Útban a klubhelyiség felé próbált nem gondolkozni, de Hermione és a világbajnok szavai mérges tüskékként marták a bensőjét. Beugrott a fiúmosdóba és megmosta hideg vízzel az arcát. Nem lett sokkal jobb a helyzet, de legalább már nem érezte teljesen úgy magát, mintha leforrázták volna.

A folyosón aztán összetalálkozott George-dzsal, aki izgatottan intett neki.

– Azuval megfogalmaztunk egy zseniális levelet Bumfoltnak! – újságolta.

– Tényleg? – kérdezte Fred fáradtan. Annyira üresnek hallotta a hangját! Annyira nem önmaga volt!

– Igen! Már csak bagoly kell. Elkérjük Pulipintyet Rontól?

– Benne vagyok.

Szó nélkül tették meg a maradék pár lépcsősort a klubhelyiség bejáratáig. Addig Frednek volt ideje újra vigyorgós-vidám álarcot öltenie, és gyorsan, mielőtt elmúlik a pillanat, oldalba bökte testvérét.

– Mesélj, mizu van a mi kis Angie-nkkel!

George erre elvörösödött. Fredet meglepte – ezek szerint nem csak neki van titkolni valója a testvére előtt?

– Semmi nincs.

– Még.

– Ahogy mondod – bólintott George, és bizonytalan mosolyt villantott Fredre. Sebezhetőnek tűnt, de részben boldognak is.

– Holnap?

– Remélem.

Fred felnevetett. Örült, hogy megvan még a telepatikus képességük.

– A prefektusi fürdőben?

– Merlin szakállára! – röhögte el magát a fejét fogva George. Fred átkarolta a vállát.

– Nem vagyok szakértője a nőknek, de úgy vélem, belőle remek sógor lesz.

– Szóval nem bánnád?

– Miért bánnám? – Fredet őszintén meglepte a felvetés. George a vállát vonogatta.

– Hát mert olyan jóba vagytok...

– Ne! Csitt! – állította meg Fred. – Több lányt ne keverj az ügybe, könyörgöm!

– Milyen ügybe? – vonta föl a szemöldökét George. Fred sóhajtott.

– Ne tegyél úgy, mintha Azura nem avatott volna bele mindenbe.

– És Sagitta – tette hozzá George. Fred nem bosszankodott sokat, csak örült volna, ha ő mondhatja el a fivérének a kis titkát.

– De ha ez megnyugtat, tesó, a magyarázatuk nélkül is teljesen egyértelmű volt számomra minden.

– Valóban? Hát ez nagyszerű – nyögte Fred. Ennyire nyíltan lehet olvasni az érzéseiben? Kellemetlen.

George rávigyorgott.

– És? Felkérted már? Csak mert Ron kinézett magának valakit...

– Tudom, tudom, a véla-lányt – legyintett Fred. George vigyora, ha lehet, még szélesebb lett.

– Két véla-lány van!

– Mi? – játszotta meg a zavarodottságot Fred. Megálltak a Kövér Dáma portréja előtt, és kórusban bemondták a jelszót:

– Tündérfény!

– A hideg ráz ki tőletek, fiúk! – sopánkodott a terebélyes hölgy és meglegyezgette az arcát rózsaszín legyezőjével. – Hányszor kértelek már meg bennetek, hogy ne beszéljetek egyszerre? Rémisztő!

Az ikrek összevigyorogtak, majd beléptek a klubhelyiségbe. Hamar kiszúrták öccsüket, épp Harryvel kártyázott. Jobban mondva Harry valami könyvet olvasgatott, Ron pedig kártyavárat épített. Fred, jótestvér lévén remélte, hogy a pakli robbantóssnapszliból van és hamarosan felrobban.

Mintha csak azon a napon – vagy hónapok óta – először rámosolygott volna a szerencse, a kártyavár épp abban a pillanatban robbant fel, hogy odaértek testvérükhöz.

– Jó a fejed, Ron...Menni fog a dísztalárodhoz – cukkolta George. Letelepedtek a negyedikes fiúk asztala mellé. Fred a szeme sarkából látta, hogy Azura a klubhelyiség másik végében a nővérével és Katie-vel búj valami könyvet. A lány mintha megérezte volna, hogy nézik, felpillantott. Összemosolyogtak, majd Fred visszafordult a dolgához. George már bele is vágott a közepébe.

– Ron, kölcsönadod Pulipintyet? – kérdezte.

– Most éppen úton van – válaszolta az, megpörkölt szemöldökét tapogatva. – Mire kéne?

– George meg akarja hívni a bálba – gúnyolódott Fred, csakhogy érezze az öccse a törődést. Felszabadultabban piszkálta már, hogy tudta, nincs köztük versengés Hermione-ügyben.

– El akarunk küldeni egy levelet, tökfej – magyarázta George.

– Kinek írogattok ti leveleket? – kíváncsiskodott Ron. Fred megemelte a pálcáját, és fenyegetőn meglengette öccse orra előtt, mire az fintorogva elhúzta a fejét.

– Az orrodat is megégetheted, ha mindenbe beleütöd – figyelmeztette. Hirtelen ötlettől vezérelve témát váltott. Szerette volna hallani, hogy Ron valóban letett Hermionéról. – Tényleg, hogy álltok a bállal? Megvan már, hogy kivel mentek?

– Nincs – rázta a fejét Ron.

– Na és mi van a csinos véla-lányokkal? A Delacourt-nővérekkel? – vigyorgott rá George. Ron zavarában felcsattant:

– Mi lenne velük?

– Merlin szakállára, kettő van belőlük? – hökkent meg Fred ismét, és remélte, hogy nem bukik le. Nem javította ki a bátyját, hogy csak unokatestvérek. – Fleurről tudtam, mert hát ugye ő Beuxbatons kiválasztottja... és igen, tényleg gyönyörű teremtés.

Fred soha nem csodálkozott, hogy Ron szeme megakadt rajta, de mindig úgy gondolta, ez olyan „szerelem", hogy csak nyál csorgatva bámulja, amikor elmegy az orra előtt.

– Ja, Coralie a kisebb – bólintott George. – Majd holnap Ron megmutatja neked, amikor elhívja.

Ron elvörösödött. Remek, szóval tényleg maradt Coralie-nál és túltette magát Fleurön. Meg Hermionén.

– Eszem ágában sincs elhívni!

– Na, hát pedig bele kéne már húznod, öcskös – jegyezte meg Fred –, mert a végére már csak a selejt marad. Hol lesznek akkor már a véla-lányok?

– Miért, te kivel mész? – érdeklődött Ron, nem törődve bátyja piszkálódásával. George is kíváncsian pillantott rá. Zavarba jött, és görcsbe rándult a gyomra, de próbálta ezt palástolni.

– Azurával – jelentette ki rövid habozás után. Szegény lány, hogy mindig őt veszi elő...De úgy tudta, Azu nem tervez partnert vinni a bálra Ackley miatt.

– Tényleg? – álmélkodott Ron. – Már meg is beszélted vele?

Fred magában káromkodott.

– Jó, hogy mondod. – Hátrafordult, és átkiabált Azuráék asztalához: – Hahó! Azura!

A lány, a mellette ülő Sagitta és Alicia felnéztek.

– Mi van? – kiáltott vissza.

– Megyünk együtt a bálba?

Azura felvont szemöldökkel végigmérte Fredet és a jelenetet, amibe belekényszerült. Összekapcsolódott tekintetük, és Fred remélte, a lány elég ügyes legilimentor ahhoz, hogy kiolvassa a fejéből az elmúlt pár óra történéseit.

– Felőlem mehetünk – egyezett bele végül, majd vigyorogva visszafordult Aliciához. Sagitta néhány pillanatig pislogás nélkül meredt Fredre, aki bizonytalanul elmosolyodott, és intett neki.

– Tessék! – fordult vissza Fred a társasághoz. – Le van vajazva.

Azzal felállt, és megveregette George vállát.

– Gyere, keressünk egy iskolai baglyot...

Mielőtt egy lépést tehetett volna, meglátott valakit a kandallónál ácsorogni. Persze nem annál a kandallónál, ami olyan messze volt, hogy talán esetleg nem hallhatta az ott álló az előbb lefolyt párbeszédet. Nem, dehogy.

Lehet, hogy meg kéne néznie a naptárat. Elszámolta volna magát, és péntek tizenharmadika lenne?

Mindenesetre elkapta a tekintetét Hermione maszkszerűen közömbös arcáról és George-ot követve kimasírozott a klubhelyiségből.

Most már úgyis mindegy.

Hermione Krummal megy, ő pedig Azurával.

Persze lehet nem kellett volna még egy lapáttal tenni az amúgy is gubancos Azurás-Hermionés ügyre, de a könyvtárban folytatott beszélgetésből azt szűrte le, hogy Hermione már túltette magát rajta, és szeretne boldog lenni Krummal.

Fred pedig semmi mást nem szeretett volna, hogy Hermione boldog legyen – akár vele, akár mással. Tudta, hogy ő a hibás, de remélte, hogy Hermione ad neki időt arra, hogy elrendezze a dolgokat...

De legalább ő boldog.

Még ha sírni látta is. Krum biztos megvigasztalta.

Fred sóhajtott. Legalább Hermione boldog!, próbálta győzködni magát. De ettől függetlenül ugyanúgy kedve lett volna betörni a bolgár orrát.