Roxmorts felé menet Fred folyton hátralesegetett. Azura és Sagitta gyanúsan, összedugott fejjel sutyorogtak.

– Miről van szó, hölgyek?

– Semmiről – vágták rá a lányok egyszerre. Fred az égnek emelte a tekintetét, majd George-hoz fordult. – Amíg ezek ketten rejtélyeskednek, vegyük át még egyszer a listát!

– Anyátok még mindig nem bírja a vállalattal kapcsolatos terveteket, igaz? – kérdezte tőlük Corvus, akinek az oldalán Johanna Mason függött. Na jó, igazából zsebébe süllyesztett kezekkel állt, morcosan bámulta maga előtt a köveket, és nem nézett Corvusra.

– Majd ha beválik, bírni fogja – felelt vállat vonva George. Corvus vigyorgott.

– Jó gondolatmenet. Zonkóhoz mentek, mi?

– Eltaláltad – bólintott Fred. Közben azon járt az esze, Hermione vajon mi jót csinálhat Harryvel kettesben...

– Szerintem én is beugrok Ackley-hez. Régen láttam az öreget! – tűnődött Corvus.

– Én megvárlak a Három Seprűben – ajánlotta Johanna, hangja éles volt. Fred értetlenül kapkodta a fejét Corvus és a barátnője között, de Black csak a fejét rázta, vigyorgott, és átkarolta Johanna vállát.

– Nem, nem, drágám, te is jössz!

– Azt lesheted, Black! – Johanna ellépett Corvus karja alól.

– Hé, hé, na mi az? – sietett előre Sagitta és Azura. Időközben beértek Roxmortsba, emberek keringtek körülöttük, finom illatok szálltak a légben. Fred mosolyogva figyelte, ahogy Azura minden színes őszi levélre rátapos, és elégedett vigyorra húzza a száját, amikor az elszáradt levél reccsen egyet.

– Elszállt Cupido? – piszkálta Sagitta a bátyját és a barátnőjét.

– Idegesítőek vagytok – közölte Johanna.

– Remélem, ez csak Blackékre vonatkozik – jegyezte meg Fred, és a mardekáros lányra villantotta fogsorát.

– Fogd be, Weasley – sóhajtott Johanna, és Fred egy mosoly árnyékát vélte felfedezni a lány szája sarkában, mielőtt az arca fele eltűnt volna a nyaka köré tekert sál takarásában.

– Nagyon szeretünk, Johannám – mondta Corvus, és újra magához húzta Masont. Puszit nyomott a halántékára, és megdörgölte a lány karját.

– Kár, hogy az érzés nem kölcsönös – vágta rá Johanna. Fred felnevetett, a többiek pedig csatlakoztak hozzá. Corvus felborzolta a lány fekete haját.

– Cor, mondd meg Saggie-nek, hogy igazam van! – követelőzött Azura, megragadva bátyja karját. Elhaladtak a Mézesfalás előtt – Fred nagyot szippantott a levegőből, szájában összefutott a nyál.

– Miben van igazad, Azzie?

– Nem lehettek a bolgárok, mert itt se voltak még év elején!

– Hát igen, úgy elég nehéz ellopni valakinek a leveleit, hogy itt se volt az elkövető – helyeselt Corvus, holott az ellopott levelek szóba se kerültek. Fred már meg se lepődött telepatikus képességeiken.

– A húgodat is legilimenciával kínzod? – érdeklődött Johanna. Corvus a bordái közé bökött.

– Ha nem mondja el, mire gondol pontosan, muszáj belekukucskálni a fejébe. – Most Azura haját kócolta össze. Mintha nem lett volna eleve kócos. – Egyébként meg legilimencia nélkül is tudtam, mire gondol.

– Nyilván – élcelődött tovább Mason. Fred látta rajta, hogy puszta szórakozásból teszi. George vigyorogva biccentett Johanna felé.

– Végre valaki, aki megmondja Blackéknek, hogy nem ők fújják a passzátszelet – mondta elismerően. Három mérges szempár szegeződött rá. George felnevetett, Johanna is, és összepacsiztak Corvus háta mögött. – Nehogy magatokra vegyétek, srácok! – tette hozzá George.

Fred a fejét ingatta. Még úgy is, hogy nem folyt bele a társalgásba, élvezte őket hallgatni. Legalább elterelődtek a gondolatai Hermionéről.

– De akkor mivel magyarázod, hogy eltűntek szeptemberben és októberben is a leveleink? – kérdezte Sagitta, visszatérve a témára. – Nem lehet, hogy valaki előre itt volt...?

– Engem inkább az érdekelne – szakította félbe Corvus –, hogy ki hamisította meg a leveleiteket.

Azura fújtatott. Fred kedveskedve megsimogatta a hátát. Tudta, mennyire rosszul érinti a lányt a dolog – egy ismeretlen ellopta Corvus nekik írt leveleit, és meghamisította a lányok üzeneteit, amiket a bátyjuknak szántak.

– Szeretnék beszélni erről Ackley-vel. Majd a raktárhelyiségben megtárgyaljuk – zárta le a beszélgetést Corvus. Két utcát meneteltek néma csendben, aztán megálltak Zonko csodabazára előtt. Fred látta, ahogy Azura lopva megnézi magát a kirakatüvegben és lelapogatja a haját.

– Befelé, hölgyeim és uraim! – tárta ki az ajtót Corvus. Ackley a pultnál állt, és három hetedikes lánnyal nevetgélt. Nem pakoltak ki semmilyen tárgyat, nyilván nem a varázsvicc kellékek miatt jöttek a boltba. Azura ujjai ökölbe szorultak, és Fred, aki közvetlenül mellette állt, elkapta a kezét.

– Ne aggódj már, kislány! – suttogta a fülébe. Ismerte annyira Ackley-t, hogy tudja, a srác csak szórakoztatja a hölgyeket, igazából semmit nem akar tőlük. Persze ezt mondhatta volna Azurának, valószínűleg nem hatotta volna meg.

Kifeszegette az ujjakat a szorításból, és bátorítón rámosolygott.

– Mr. Lewis! – harsogta Corvus, hogy a boltban minden vásárló feléjük fordult. – Az aurorparancsnokságtól jöttem, szeretném kihallgatni az urat!

– Black, micsoda meglepetés! – ragyogott föl Ackley arca. A hetedikes lányoknak feltűnt, hogy a srác figyelme elterelődött, s megpróbálták ezt a szörnyűséget a saját hasznukra fordítani.

– Nahát, Ackley, rosszfiú vagy? – kérdezte az egyik csábosan elmélyített hangon. Frednek az ajkába kellett harapnia, hogy ne nevessen föl hangosan.

– Ó, de milyen rosszfiú – vágta rá rögtön Sagitta, és előrelépett bátyja mellé. – Ha tudnád hány bilincset gyűjtött be csak a bátyámtól...

– Nahát, erről én nem is tudtam, Corvus! – lépett előre Johanna is, tettetett meglepettséggel. Csípőre tette a kezét és csettintett a nyelvével. – Bilincseid is vannak?

– Ó, ne már, kiskorú vagyok, emberek, fogjátok be! – kérte ki magának Azura, és ő is előrefurakodott.

– Ami azt illeti, még mi is – tette hozzá George. – Egyébként, srácok, gratulálok, sikeresen beégettétek a két veteránunkat! – dicsérte meg a lányokat, akik ökölpacsira nyújtották hozzá a kezüket. George szerette a pacsikat.

Fred bágyadtan mosolygott. Imádta a barátait, és egy ilyen szócsatába valószínűleg máskor is szívesen beszállt volna, ha éber és józan lenne, és ha nem forgolódta volna végig az előző éjszakákat és nem valaki olyanon járna jelen pillanatban is az esze, akin nem kellene.

A három hetedikes lány értetlenül kapkodta a fejét ide-oda. Az arcuk vörös volt, érezték, hogy kívülállóvá váltak és hogy épp gúnyt űznek belőlük.

– Majd még jövünk, Ackley maci – mondta az egyikük, áthajolt a pult fölött és csókot nyomott a srác arcára, aki döbbenten vigyorogva bámulta a barátait. Sagitta felkacagott.

– Ackley maci!

– Ja, oké, oké – intett Ackley, mire a lányok a kijárat felé indultak. – Jó volt látni titeket!

A lányok végiglökdöstek mindenkit (rebegő szempillával mentek el Corvus előtt – Fred azt hitte, Johanna bepancsol mindegyiknek), majd elhagyták a boltot.

– Hogy ti mennyire hiányoztatok! – temette a kezébe az arcát Ackley. A válla rázkódott a nevetéstől, majd nagy levegőt vett és oldalra fordult. – Hé, Johnny, átvennéd a helyem, kicsit? – Egy szőke hajú árupakolgató fürgén bólintott, majd a pult mögé iramodott.

Ackley a barátaihoz lépett, és kitárta a karját, legelőször Corvust szorongatta meg.

– Haver, ezeréve nem láttalak! Milyen az aurorképzés? Hogy kerültél ide? Mindent hallani akarok!

– Állami titkok, úgyhogy inkább menjünk be a raktárhelyiségbe! – biccentett egy ajtó felé Corvus. Ackley vigyorgott és intett, hogy kövessék. Kinyitotta egy pálcaintéssel a raktárba vezető ajtót, és beterelte a díszes társaságot.

Fred álmodozó sóhajjal fordult körbe a raktárba. Ha egyszer lesz boltjuk, az ilyen lesz. Egy ilyen gyönyörű raktárral felszerelve – polcok végeláthatatlan sora, tele áruval és alapanyaggal. Az ajtó közelében kisebb asztalok, székek, használt babzsákok és kanapék voltak felállítva.

– Ide hozod elbűvölni a lányokat? – kérdezte Corvus. – Jópofa hely lett.

Ackley grimaszolt.

– Tényleg hiányoztál, Black.

Körbeölelt mindenkit, és hellyel kínálta őket. Fred a kanapé szélén foglalt helyet, Sagitta lehuppant mellé, George egy babzsákon nyúlt el, mellette Johanna. Azura felpattant egy réginek tűnő asztalra, Corvus az ajtónál állt meg, Ackley pedig Azura mellett az asztal szélének dőlt, karbafont kézzel.

– Minek köszönhetem a tömeges látogatást?

– A roxmortsi hétvégének – mondta Azura. Ackley rávigyorgott.

– Mintha csak akkor szoktatok volna lejönni a városba – gúnyolódott derűsen. Azura nevetve rázta a fejét.

– Más, fontosabb dolgok kötöttek le.

– Fontosabb, mint szerény személyem? Hát ez fáj – bánkódott Ackley szívére tett kezekkel.

– Kivételesen tényleg fontosabb dolgok voltak – mondta sóhajtva Corvus, komoly hangjával elvágva a jókedvet a helyiségben.

– Megkaptad az összes levelemet, ugye?

Ackley a homlokát ráncolta.

– Aha, azt hiszem, igen. Mennyit írtál?

– Kéthetente egyet. Összesen ötöt.

– Mindet megkaptam, és válaszoltam is rájuk – bólintott Ackley.

– Amikor Druella megérkezett, volt nála több levél is? – kérdezte most Azura.

– Ő a bagoly, igaz? – szúrta közbe George. Fred látta a testvérén, kezdi elveszteni a fonalat.

– Ja – bólintott Ackley. – Mindig hármat hozott. Egy Johanna Masonnek címezve, egy Sagitta Blacknek, egy pedig Azura Blacknek. De ezt elmondtam már Azunak is.

Sagitta és Azura összenéztek. Úgy tűnt, némán kommunikálnak egymással, csupán szemöldökfelvonogatással, szemmeresztgetéssel, ajakba harapással.

– Hát ez különös – mondta végül Sagitta.

– Nem mondtad el, ami azt illeti – fordult végül Ackley felé Azura. Fred felvonta a szemöldökét. Barátnője arca mintha kipirult volna, a szeme csillogott.

– Dehogynem. Megírtam, válaszoltam a leveledre – ingatta a fejét a fiú.

– Nem igaz – tiltakozott Azura. – Egy levelet sem kaptam tőled. Eszembe se jutott, hogy ellophatták volna a tieidet is. Gondoltam csak le akarsz rázni vagy ilyesmi – vont vállat könnyedén.

– Mi? Miért akarnálak lerázni? – értetlenkedett Ackley. Hitetlenkedve nevetett és felborzolta a lány haját. – Eszemben sincs lerázni, kislány!

Fred oldalra döntött fejjel bámulta, ahogy Ackley keze könnyedén megsimítja Azura vállát, és ahogy a tekintete hosszabban időzik el Azurán, mint a helyzet megkívánja. Fred hátradőlt és végigmérte a barátnőjét. Mindig is szépnek tartotta, de kicsit szoborszerűen – a márványfehér bőr, jégkék szempár, éles vonások, vékony, izmos test. Azura tényleg rettentő izmos volt – talán az idomai nem domborodtak úgy, mint karcsú nővéreinek, de karja, combja izmossága kiváltotta ezt. És a hasán izomkockák lapultak meg, Fred látta, amikor egyszer álmában felcsúszott a pólója.

Nem akart komoly verekedésbe keveredni a lánnyal.

– De te kaptál tőle leveleket, igaz? – sürgette Corvus a válaszadást, és összehúzott szemmel figyelte húgát és barátját.

Ackley összerezzent és visszafordult.

– Igen, de valahogy nem az ő stílusa volt...

– Valaki hamisított...! – mondta zaklatottan Corvus, hangja élesen csattant. Úgy tűnt, folytatná a beszédet, de ekkor kivágódott az ajtó, és egy lány lépett be.

– Szívem, miért nem szóltál, hogy itt vagy? – dorgálta meg Ackley-t az egyikük. Fred nem ismerte fel a hangjáról, de ahogy közelebb lépett a fénybe, végigmérte. Mézszőke haja a derekáig ért, zöld szemét tágra nyitotta. Elmosolyodott, majd pár lépéssel Ackley oldalán termett.

– Erica – morogta kínosan a fiú. – Hogy jöttél be? Bezártam...

– Johnny engedett be – nevetett könnyedén a lány. Fred fülét sértette a hang. – Mi az, tündérem, nem kellett volna?

Fred szíve megsajdult Azura elárult arckifejezése láttán.

– Erica? – szólalt meg halkan, fenyegetően Johanna. Fred felé fordult, és látta, hogy Corvus a vállára teszi a kezét, és megnyugtatónak szánt mosolyt küld felé.

Erica közben teljesen rácuppant Ackley-re, a hajába túrva csókolta.

– Társaságban vagy, hallod-e – szólt rá Sagitta.

– Nem is tudtam, hogy van barátnőd – jegyezte meg Corvus felvont szemöldökkel. Ackley zavartan nevetgélt, és Erica válaszolt helyette.

– Másfél hete vagyunk együtt – újságolta boldogan.

– Király, most már mehetsz ki – utasította Sagitta, és Ackley nem szidta le, amiért így beszél a barátnőjével.

Fred határozottan nem tudott kiigazodni a srácon. Ericának rossz híre volt, ráadásul más balhék is történtek a lány és a társaság több tagja között.

– Fontost csinálsz, édesem? – kérdezte szinte gügyögve Erica.

– Sajnálom, kedves – mosolygott rá erőltetetten Ackley, gyors cuppanós csókot nyomott a lány szájára, és megpaskolta a hátát.

– Igazából mi azt hiszem, mehetünk is. A Három Seprűben várnak Hollowayék, és nem akarjuk megváratni őket... – kezdett búcsúzkodni Corvus.

– Zavarba hoz a jelenlétem, Coco? – mosolygott rá gonoszul a lány. Corvus szeme összehúzódott, és Fred biztos volt benne, hogy ha Erica srác lenne, rég a földön hemperegnének zuhogó ökölcsapások közepette.

– Szó sincs róla, tündérem – mosolygott vissza gúnyosan Corvus. – Csak nem akarok zavarni.

– Ne menjetek még! – próbálta őket marasztalni Ackley, de már mindenki mozgolódott. Fred látta a pillantásokat, amiket kapott ő és Erica. – Corvus, Azura...

De nem hallgattak rá, kisoroztak a raktárhelyiségből. Senki nem szerette Ericát.

– Várj meg itt – hallotta Fred Ackley-t, aki utánuk is szaladt. Kint a pult mögött megragadta egyik kezével Corvus karját, másik kezével Azura karját.

– Srácok, sajnálom...

– Nem kell, Ack – mondta Corvus színtelen hangon. – Azzal kavarsz, akivel akarsz.

– Erica egy... förtelmes nőszemély – mondta Johanna. Fred valami más jelzőt használt volna. Ami azt illeti, a nőszemély helyett is mást mondott volna.

– Tudom, srácok, tudom, de hadd magyarázzam meg...

– Nem hiszem, hogy magyarázkodni kéne a szerelemért. Már ha van – tette hozzá Sagitta. Fred csak kapkodta a fejét. Úgy érezte magát, mint aki lemaradt valamiről.

– Tudom, Saggie, hogy mit csinált veled Erica, de hallgassatok meg...

– Deneb és Daphne várnak, mennünk kell – pillantott a visszafele járó órára Azura. Az arca nem tükrözött semmilyen érzelmet. Ezt Fred ijesztőbbnek találta, mintha dühöt látott volna rajta.

– Azu, kérlek...ez nem az, aminek látszik.

– Nekem nem kell magyarázkodnod! – csattant fel a lány, és a hangja sokkal idősebbnek mutatta, mint amennyi valójában volt. – Azt csinálsz, Ackley Lewis, amit akarsz.

George megfogta Azura vállát, de az nem nézett rá.

– Semmi gáz, Ackley.

– Tudom, hogy tönkretette az...

– Nincs baj, Ack – veregette meg a srác vállát Fred is.

– Elmondtad, amire kíváncsiak voltunk. Kösz – zárta le Corvus, azzal Johanna kezét megragadva elindult az ajtó felé, vezetve a kis csapatot. Fred még hátrafordult egyszer, és látta, hogy Ackley bűntudatos arccal bámul utánuk, miközben Erica apró csókokkal hinti be az arcát és a nyakát.

Fred keserűen rázta a fejét. Kevés ember volt, akit közösen utált a csapat – dobogós helyezést kapott Erica. A lány valami elképesztően rémes személyiséggel rendelkezett, és mintha gyűlölte volna magát az emberiséget. Vagy csak velük volt baja. Fred nem tudta.

Kezdett belesajdulni a feje a nagy gondolkodásba, úgyhogy inkább csak megfogta Azura kezét, és követte társait a Három Seprűbe.

/*/*/*/

– Ackley miatt sírtál? – szegezte barátnőjének a kérdést Hermione. Úgy érezte, felrobban, ha nem tudja meg a választ, és ha kiderül, hogy Azura valóban Ackley Lewis miatt zokogott éjjelente, akkor jobb, ha vigyáz magára a srác.

Azura őszinte nevetésben robbant ki, ami olyan hangos volt, hogy a fél klubhelyiség rájuk figyelt.

– Merlin szakállára, ez honnan jött neked? – kérdezte Hermionétől, amikor végre levegőhöz jutott. Addig a lány türelmesen várta, hogy lecsillapodjon.

– Hallottalak sírni esténként, amikor már mindenki aludt – mondta egyenesen. Azura felvonta a szemöldökét. Hermione azt hitte, hogy barátnője kínosan fogja magát érezni, vagy minimum dühös lesz, de úgy tűnt, inkább szórakoztatja a beszélgetés iránya.

– Leszámítva téged, mert te nyilván nem aludtál.

– Kitértél a kérdés elől.

Azura sóhajtott, és mosolyogva csóválta a fejét.

– Jól esik, hogy aggódsz értem, Mione, de ennek semmi köze Ackley-hez.

– Nem zavar, hogy barátnője van? – értetlenkedett Hermione, talán túl hirtelen és túl nyersen. Őt szétszaggatná, ha Fred összejönne valakivel. Azura kuncogott, és Hermione ezt most kicsit mesterkéltnek érezte.

– Ha Erica kell neki, egészségére! Nem fogok belehalni. – Újabb pergamenért nyúlt, hogy folytassa a bűbájtan háziját. Hermione tényleg megpróbált ráharapni a nyelvére, de az szinte magától mozgott:

– Akkor...?

– Mit akkor? – nézett föl kék szemeivel Azura. Hermione fújtatott. Azura direkt nem akarta érteni a kérdést.

– Mondanám, hogy nem tartozik rám, de a barátnőd vagyok, igenis rám tartozik!

Azura nagy levegőt vett és hátradőlt a karosszékben.

– Mi volt a baj éjjelente?

– Rémálmok. Nyárról. Rossz dolgok. Nem merek aludni, beférkőznek az elmémbe, akármit csinálok is – sorolta Azura fojtott hangon. – Corvustól kértem segítséget, de nem válaszolt, magamra maradtam magammal, és ezt nem akartam. Pocsék volt.

– És most jobb? – kérdezte zavartan Hermione. Nem igazán tudta követni Azurát, de próbált segíteni.

Azura elhúzta a száját.

– Elfogadtam.

– Mit is?

– Lányok, ki nem találjátok, kik jöttek a Roxfortba! – huppant le Hermione mellé George. Fred Hermionéval szemben, Azura mellé guggolt.

– Na kik? – grimaszolt Hermione. Bosszantotta a dolog, hogy nem fejezhette be a társalgást a barátnőjével.

Fred és George egyforma vigyorra húzták a szájukat.

– Charlie, Pyxis és egy pár sárkány!