Hermione kezdte úgy érezni magát, mint a Weasley-ikrek saját könyvtárosa.

– Úgysem fog sikerülni a Kor-korrigáló főzet – figyelmeztette őket.

– Honnan tudod, Granger? – vonta föl a szemöldökét kérdőn George. – Fogalmad sincs, Dumbledore hogy akarja elérni, hogy csak tizenhét évesek nevezhessenek...

Hermione nevetve rázta a fejét.

– Hidd el, meg fogja oldani.

– Te meg hidd el, hogy mi is meg fogjuk oldani, manólány – veregette meg a hátát Fred. Hermione büszke volt magára: csak egy egészen picit pirult el és csak egészen picit kezdett el hevesebben dobogni a szíve a fiú és az általa kreált becenév hallatára.

– Fogadni mernék, hogy bebukjátok – fordult a fiúk felé, mellkasán összefont karokkal. Fred és George összenéztek, de ajánlatot már nem tehettek.

– Hé, Hermione! Szerintem a macskád elvitte a jóslástanleckémet...

Hermione a szemét forgatva perdült meg. Ron Weasley közeledett felé, kezében a vörös szőrű Csámpást tartotta.

– Szerintem meg, Ronald, meg sem írtad a jóslástanleckédet – felelte. Ron megvakargatta a fejét, és nem reagált a lány mondatára.

– Sziasztok, fiúk! Megint mivel fárasztjátok szegény Hermionét?

– Kölyök, kitértél a jóslástannal kapcsolatos válasz elől – vigyorgott rá George. Ron visszavigyorgott rá. Hermione csak a szemét forgatta, de elindult barátjával megkeresni a leckét.

– Javíthatatlan vagy, Ron!

Talán csak képzelődött, hogy Fred mosolya leolvad az arcáról és komoran bámul utánuk, de nem fordult vissza, hogy megbizonyosodjon efelől.

/*/

– Szóval, senki nem talált semmit – összegezte a tényeket Azura. Arra vártak, hogy a Trimágus Tusára érkező másik két iskola diákjai befussanak, és közben megtárgyalták, ki hogyan haladt a manó-lakhely-kereső akcióval.

– Nem, de még a mardekárosok klubhelyiségénél nem voltunk, ahogy a tanárok szobái meg a tantermek felé sem – mondta Hermione.

– Ja, és a Keleti Alagsorokban, az ősi kínzótermekben sem találtunk semmit – tette hozzá Fred.

– Csak néhány király, rozsdás bilincset meg kínzóeszközt – tűnődött Sagitta. Azura szeme felcsillant. Hermione szerint úgy nézett ki, mint egy aranyos kiskutya, aki megpillantja álmai sipító játékát.

– Miért nem szóltál?

– Mert ez most reggel volt, tökfej – borzolta föl húga haját Sagitta –, úgyhogy most szólok. Ha gondolod, este még lemehetünk megnézni.

Azura átölelte a testvérét, és cuppanós puszit nyomot a lány arcára.

– Te vagy a legszuperebb Sagitta nevű nővér!

Sagitta nevetve húzta magához Azurát.

– Ejha! – füttyentett egyszer csak George.

– Mi az? – lépett mellé Ron és Harry.

– Nézzetek föl! – mutatott az égre Fred. Többen elkezdtek kiáltozni, és mindenki felfelé bámult. Hermione is így tett, és megpillantotta a hat pegazus által húzott hatalmas hintót.

– A Beuxbatons! – hallotta a diáktársait sutyorogni. Mindenki le volt nyűgözve, de Hermione csak a felvágást látta benne. Tudta, hogy az iskola azért jön ilyen módon, hogy villoghasson, mennyivel jobbak a Roxfortnál.

Hamarosan a Durmstrang is megérkezett. Hermione fintorogva várta, ők vajon milyen borzasztó hatásos belépővel jelennek majd meg.

Egy hajó. Egy hajó – Hermione azért ennél ütősebbet is el tudott volna képzelni. Egy hajó, ami kijön a vízből. Nagy durranás.

Mint kiderült, nem egészen a hajó számított a nagy durranásnak. A partra szálló durmstrangosok között ott állt Viktor Krum, a híres bolgár fogó, akit a nyáron láttak a döntőn. Hermione elhúzta a száját, amint eszébe jutott az a nap.

– Azannya – ámult el a mellette ácsorgó Ron. – Ez Krum – nyögte, és megragadta Harry karját. Hermione a szemét forgatta.

– Na és?

– Hermione, ő Krum! – hangsúlyozta. – A híres fogó, a...

– Igen, igen, tudom – legyintett a lány. – De akkor sem olyan nagy szám. Harry szerintem sokkal jobb fogó, mint Krum.

Harry hálás mosolyt villantott rá, de Hermione látta, hogy őt is megbabonázta a neves játékos. A Weasley-ikrek és a Black-lányok négyese felé fordult, hogy ők vajon mit szóltak a nagy Krumhoz.

Ők annyira nem voltak lenyűgözve. Azura Sagittát faggatta a pincében talált bilincsekről. Sagitta savanyú képpel méregette a bolgár hírességet. George-nak felcsillant a szeme, és a döntőn tett fogadásukról sutyorgott Frednek. Fred pedig...Fred Hermionét nézte. Amikor találkozott a tekintetük, gyorsan George felé fordult és válaszolt neki valamit.

Hermione keserűen fordult vissza Ron és Harry felé, de ők már el is vegyültek a tömegben, ami egy emberként indult meg az iskola bejárata és ezzel együtt Viktor Krum felé.

/*/*/*/

A hatalmas, puccos vacsora után Sagitta és Azura visszamentek a pincébe, Fred pedig George-dzsal tökéletesítette a kor-korrigáló főzetet.

Épp egy Hagridtól kunyerált levéltetűn kísérleteztek (Azura és Sagitta nem hagyta, hogy más állatokkal kísérletezzenek), amikor a harmadik emeleti tiltott mosdó ajtaja kinyílt, és két diák zuhant be rajta.

– Cssss! – pisszegett egy fiú. Fred az égre emelte a tekintetét.

– Ez tiltott terület! – tiltakozott egy lány.

– Jó, mit akarsz jobban? Hogy Frics elkap a folyosón, vagy...

– Vagy egy tiltott területen kap el!

– Itt soha nem fog megtalálni!

– Látta, hogy erre jöttünk...

– Segíthetünk, srácok? – szólította meg a földön heverőket George. Deneb Holloway és Daphne Greengrass nézett föl rájuk.

– Mit kerestek itt? Ez tiltott terület – fedte meg őket Holloway a barátnője szavait idézve, és felkönyökölt. Greengrass tarkón legyintette, majd feltérdelt és zavartan igazgatta szoknyáját, amit máris átitatott a mosdó csempéjén összegyűlt víz.

– Kösz, Deneb, most teljesen eláztam.

Holloway a szemét forgatta. Fred érdeklődve figyelte a kibontakozni készülő vitát.

– Bele ne halj!

– Fogd be, tuskó!

– Mit kerestek itt? – kérdezte Fred. George megrázogatta az egyik lombikot.

– Ti mit kerestek itt? – tört elő Greengrassból a prefektus. Összevont szemöldökkel méregette a boszorkánykonyhát.

– Mi kérdeztünk előbb – emlékeztette George.

– Én meg másodszorra – tápászkodott fel Greengrass.

– Igen, és mivel ő prefektus, bébi, muszáj előbb válaszolnod – vigyorgott Holloway. Fred szívesen fejbe kólintotta volna egy kanállal.

– Deneb, fogd be – ismételte a szőke hajú lány. Kihúzta magát, úgy magasodott a három fiú fölé.

– Igaza van az oldalbordádnak – vigyorgott vissza George. Greengrass elvörösödött a méregtől.

– Nem vagyok senkinek az oldalbordája! – kérte ki magának. Holloway is felpattant, és megkocogtatta a homlokát.

– Bizony, ő egy feminista. Azért is térden állva kellett könyörögnöm, hogy egyáltalán a barátnőmnek nevezhessem.

– Ez nem is igaz! – vágta rá Greengrass, és borzasztó dühösen nézett a srácra. Fred fölemelte a kezét.

– Figyeljetek, nyugodtan intézzétek le a problémátokat, mi nem szólunk közbe, a világért sem!

– Tíz pont a Griffendéltől! – hangzott Greengrass ítélete. – És tíz a Mardekártól! Mi is tiltott helyen vagyunk.

– Te meg vagy húzatva? – hökkent meg Holloway, és barátnője után szaladt, aki már kint is volt a folyosón. – A Mardekár a saját házad!

Holloway még visszafordult a folyosóról.

– Nem láttátok Johannát? Őt keressük.

Fred és George összenézett.

– Passz – mondták egyszerre. Holloway biccentett feléjük köszönetképp, aztán visszasietett a folyosóra.

– Nem is olyan rosszfejek ezek – tűnődött hangosan George.

– Ja – értett egyet Fred, és nem tudta kiverni a fejéből, Daphne Greengrass mennyire emlékezteti őt Hermione Grangerre.

/*/*/*/

Hermione történetesen látta Johannát.

– A Black-lányokkal van.

– És hol? – kérdezte türelmetlenül Daphne. Egy könyvespolcnak nekidőlve szegezte a lányra zöld szemeit.

– Pyxis is itt van? – érdeklődött Deneb ártatlanul tágra nyitott szemekkel, majd derűsen-gúnyosan barátnője felé sandított. Daphne a vállával meglökte a fiú vállát. Hermione pislogott.

– Nem, Pyxis nincs itt... és hát... – Megvakarta a tarkóját. Nem volt benne biztos, hogy a lányok szabályos dolgot csinálnak, és Daphne prefektus volt. Végül arra jutott, hogy semmi baj – Daphne Johanna legjobb barátnője, csak nem csinál nagy ügyet.

– Na, bökd már ki, kölyök! – sürgette Deneb. Daphne felhorkant.

– Hermione nem kölyök!

Hermione ezzel egyetértett, de nem akart vitatkozni.

– A pincében vannak.

– Ott már kerestük – rázta a fejét Deneb.

– A kínzókamrákban.

Daphne szemöldöke felszaladt a homloka közepére, Deneb szeme meg felcsillant – valahogy úgy, ahogy Azuráé pár órával korábban.

– Atyavilág, itt ilyen is van?

Daphne a szemét forgatta.

– Ha elolvastad volna a Roxfort történetét...

Hermione megörült.

– Senki nem olvassa! – mondta izgatottan. – Pedig az egy milyen jó könyv!

Daphne szeme tágra nyílt.

– Te is olvastad?

– Persze, még...

Deneb feltartott kézzel akadályozta meg az ömlengést.

– Oké, nagyszerű, tudjuk, hogy mindketten tizenötször elolvastátok, elölről visszafele, balról jobbra és jobbról balra meg fene tudja még hogyan!

Daphne és Hermione összenéztek.

– Majd még beszélünk – kacsintott a lányra Daphne. Hermione mosolyogva bólintott.

– Úgy legyen!

Daphne Denebbe karolt, aki épp arról panaszkodott, hogy nem most akarja hallani a Roxfort egész történetét. Hermione a fejét csóválta – érdekes, vannak jó fej mardekárosok is.

/*/

Az egész iskolát megdöbbentette a dolog, hogy Harry Potter nevét kihúzták, de Hermione biztos volt benne, a fiúnál jobban senki nem rémült meg. Harrynek fogalma sem volt, ki dobhatta be a nevét a Kupába, és Hermione hitt neki – főleg azután, hogy látta, hogy járt Fred és George a Kor-korrigáló főzettel.

Sajnos Ron nem gondolkodott józanon, és borzasztóan megharagudott Harryre. Hermione sehogy sem tudta megbékíteni őket, akárhogy próbálkozott. Mivel Ron nem törődött szegény Harryvel, Hermione rengeteg időt töltött újdonsült bajnok barátjával, így kicsit háttérbe szorult a manók szállása utáni kutatása, és sajnos a Fredékkel töltött idő is kevesebb lett. Az ikrek sokat voltak Ronnal, Blackék pedig hol ide csapódtak, hol oda, de sokszor egyszerűen csak magukban voltak. Mindketten lehangoltnak tűntek, ahogy tűnt az idő, egyre jobban.

Hermione szíve belesajdult, hogy nem tud segíteni a barátain. Úgy érezte, kezd minden széthullani körülötte, és ő semmit nem tehet ez ellen.

/*/*/*/

A következő jóslástanórát Fred nagyon várta, de Holloway rejtélyes oknál fogva nem tisztelte meg őket a jelenlétével.

– Beteg szegény – jelentette sajnálkozva Johanna Mason, aki ezúttal nem mögöttük, hanem mellettük ücsörgött egy nagy párnán.

– Igen, gyermekem, láttam valamit a kristálygömbömben – helyeselt Trelawney professzor. – Láttam, hogy a fiú nem adhat elő e napon...

Angelina Johnson jelentkezett, és Fredék asztala felé vigyorgott.

– Tanárnő, akkor ez azt jelenti, hogy Black rosszul jósolt a múltkori órán...

A professzor összevonta a szemöldökét, Sagitta kiöltött barátnőjére a nyelvét.

– Igaz...

– Szerintem megcsinálhatná helyette Johnson, nagyon ért a keleti jóslásformákhoz – bizonygatta Sagitta, mire Angelina felhorkantott.

– Neem, Saggie, ne hazudj már, Johnson az északi jóslásformákat vágja – szólt közbe George.

– Mint kés a vajat – értett egyet rögtön Sagitta, látva, ahogy Trelawney-nek elkerekedik a szeme.

Fred a tenyerébe támasztotta az állát, és várta a fejleményeket. Vita alakult ki a teremben, Sagitta, Angelina, George és a professzorasszony között, ami minden bizonnyal vicces lehetett, de Fred mégsem tudott odafigyelni. Az ablakon bámult kifelé, és töprengett. Hermionén.

Vajon őt is úgy lenyűgözte Krum, mint az összes lányt az iskolában?

Na jó, ez talán nem igaz, például a Black-lányok abba a kis csoportba tartoztak, akik nem olvadtak el a komor arcú bolgár megjelenésekor. Sagitta mindig ideges lett tőle, mert Wood is kviddicsező volt, és nagy rajongója a fogónak. Fred tudta, hogy még mindig nem érkezett tőle levél. Ez őt is aggasztotta. Sóhajtott. Alig kezdődött el az év, nagyjából két hónapja, és máris stresszesebb, mint valaha gondolta volna, hogy lesz. Ő sosem volt az az aggódós típus. Úszott az árral, és megállás nélkül szórakoztatta magát és a körülötte lévőket. Tavaly sem idegeskedett ennyit, pedig akkor RBF vizsgákat kellett letennie!

Összerezzent, amikor egy fekete tollgombóc csapódott neki az egyik ablaknak. Hangos volt, de a teremben más, úgy tűnt, nem hallotta meg – a jelenlévők vagy a keleti és északi jóslásokról szóló vitát hallgatta, vagy elbóbiskolt a füstölőktől és egyéb bizonytalan eredetű dolgoktól bódító, fülledt levegőjű szobában.

Fred örült, hogy valami elvonja a figyelmét az emberekről (egy kicsit besokallt tőlük), és figyelte, ahogy a fekete tollgombóc feltápászkodik a párkányon. Levelek voltak a bagoly lábára kötve, ha Fred jól számolta, kettő. A szárnyai kicsit fura szögben álltak, de mielőtt Fred odamehetett volna segíteni neki, elfordult, és a párkány szélére araszolt. Kicsit kábának tűnt, ahogy levetette magát a mélybe. Fred nem látta, hogy újra magasra röpült volna vissza, de remélte, hogy azért megtalálja a bagolyházat és kézbesíti az este a leveleket.

/*/*/*/

Hermione meglepődött, amikor a hatodikos Deneb Holloway fölkereste. Egyedül volt, Daphne Greengrass és Johanna Mason nélkül, ami még inkább felkeltette az érdeklődését.

– Baj van? – kérdezte, félbehagyva a Híres házimanók a történelemben című kötet jegyzetélést. Blackék és Weasley-ék azzal voltak elfoglalva, hogy térképet alkossanak a Roxfort pince- és alagúthálózatáról, ugyanis az utóbbi másfél hétben sok új járatot sikerült felfedezniük, miközben a manók szálláshelyét keresték.

Deneb az asztal túloldalán álló székről levette a könyveket, igénytelen sorrendben egymásra pakolta őket egy üres felületen, és a támlára támasztva a kezét, leült.

– Az a helyzet – kezdte lassan –, hogy baj van.

Hermione felvonta a szemöldökét. Türelmetlenül tette le a pennáját, nehogy tintafoltot ejtsen a pergamenjén.

– Hallgatlak. Miben segíthet egy negyedikes griffendéles lány egy hatodik mardekáros srácnak?

Deneb sóhajtott.

– Nem merek Daphne-hoz fordulni, és rajta kívül te vagy a legokosabb lány, akit ismerek. Megkérdeztem Sagittát is, de ő tovább küldött hozzád...

– Ha nem osztod meg velem a problémát, nem fogok tudni segíteni – sürgette Hermione. Deneb lesütötte a szemét, és előadta a nagy betűs Problémáját.

– Poénból azt mondtam Trelawney-nek, hogy az apám a keleti jóslásmódokat kutatta, és ezért azt kérte, hogy csináljak erről egy kiselőadást. A héten kellett volna bemutatnom, de nem igazán foglalkoztam vele, így beteget jelentettem. Szóval van még egy kis időm.

– És az apád nem ért a keleti jóslás módokhoz?

Deneb fújtatott.

– Apám egy iszákos mugli, aki egyedül a favágáshoz és -faragáshoz ért.

Hermione bólintott.

– Én nem járok jóslástanra – mondta, és keresztbe tette a lábait. Deneb könyörögve kulcsolta össze az ujjait.

– De, Hermione, te vagy az egyik legokosabb boszorkány a világon! Négy éven keresztül évfolyamelső voltál!

– Idén még nem kaptam meg ezt a címet.

– Csak azért, mert még nincs vége az évnek. De mindenki tudja, hogy meg fogod kapni.

Hermione nem szívesen, de bevallotta magának, hogy jólesik neki a dicséret.

– Szóval, azt kéred, segítsek neked megcsinálni a kiselőadást?

– Szó sincs róla – rázta a fejét Deneb. – Csak adj a témában néhány... könyvet. – Úgy ejtette ki a szót, mintha égetné a száját.

Hermione mosolygott. Kicsit zavarban érezte magát a szőke fiú társaságában, de szívesen segített neki.

/*/

Hermione végül nem hagyta Denebre a kiselőadást. Már abból, ahogy a fiú nekikezdett a jegyzetelésnek (a mozdulatból, ahogy kinyitotta a könyvet), rögtön tudta, hogy katasztrófa lesz, ha nem segít neki valaki.

Egy hét alatt tökéletesre faragta a bemutatót, ezután már minden Deneben múlott.

– Egy istennő vagy, Hermione Granger – ölelte meg a fiú, miután végeztek.

– Nem kell túlozni – nevetett rá Hermione. Fura volt, hogy a jóval magasabb Deneb ölelgeti őt vasszorításával. Megpaskolta a hátát, és mosolyogva nézett utána, ahogy Johanna és Daphne keresésére indult a könyvtárban.

– Hát ez meg mi volt?

– Románc a könyvtárban!

– Nincs barátnője ennek a jómadárnak?

– Mit akart tőled ez az okostojás?

Hermione fújtatva fordult meg.

– Srácok! – köszöntötte a sorba belépő Weasley-ikreket és a Black-lányokat. Mind a négy arcot ragyogó aranyfénybe vonták a gyertyák, és mind a négy arcon ragyogó vigyor ült. Leszámítva Fredet, akinek a vigyora inkább hasonlított vicsorra. Hermione gyorsan megrázta a fejét, és könnyedén legyintett.

– Segítettem neki a házijában.

– Holloway két évvel idősebb nálad – jegyezte meg Sagitta.

– De nem ért a keleti jóslásokhoz – vonta meg a vállát Hermione. Sagitta és az ikrek úgy vigyorogtak össze, mintha tudnának valamit a témával kapcsolatban.

– És te értesz? – ráncolta a homlokát Azura. Hermione válaszként a megmaradt könyvkupacra mutatott, mire Azura bólintott. – Aha! Így már minden világos.

– Na, meséljetek, mire jutottatok az alagutakkal kapcsolatban?

– A kínzókamrák környékén nincs semmi, ahogy a Griffendél- és a Hollóhát-toronynál sem.

– Ma este megnézzük a Mardekár pincéjét Freddel – mondta Sagitta. – Ti pedig lányok menjetek George-dzsal az udvar alatti alagutakhoz.

– Értettük, főnök – tisztelgett Azura. Izgatottan pislogott nővérére. – Szerinted Krum ott lesz?

Sagitta a szemét forgatta.

– Nem hinném. Nem szimpatikusak túlságosan azok a bolgárok – tette hozzá töprengve.

– Csak azért, mert Krum kviddicsezik, pont úgy, ahogy Wood is – mondta duzzogva Azura. Sagitta arca megrándult. Hermione hallgatott, nem akart közbeszólni a családi vitákba.

– Szeretném, ha kerülnéd a Durmstrang diákjait – jelentette be szokatlanul szigorú és egyben anyáskodó hangon a szőke. Azura szemöldöke fölszaladt a homloka közepére.

– És mégis miért?

– Vannak egy páran, akik nem úgy méregetnek minket, ahogy az illendő lenne.

Azura az égre emelte a tekintetét.

– Mindketten tudjuk, Saggie, hogy ritka szépség vagy...

Az idősebb lány felcsattant.

– Azura, ne gyere nekem ilyenekkel! Te nem érzed, hogy valami baj van velük?

Azura elvörösödve vágott vissza.

– Csak üldözési mániád van most, hogy Corvus vigyázó szemei nincsenek rajtunk!

– Hé, lányok! – szólt közbe csitítón Fred. Hermione eltátott szájjal meredt a barátnőire, akik ellenségesen méregették egymást. Hermionének nem voltak testvéreire, ezért mindig csak külső szemlélőként volt jelen családi vitáknál, és nagyon nem szerette őket.

– Semmi baj sincs. Későre jár, indulnunk kéne! Gyere, Azu – hívta George, és megfogta a lány kezét. Azura összerezzent, és meglepetten pislogott a többiek felé, mintha eddig észre sem vette volna, hogy ott vannak.

– Ja – mondta, azzal megragadta Hermionét a vállánál fogva, és elrángatta őt meg George-ot a könyvsorból.

Mint a fúriák, gondolta magában Hermione, és vetett egy utolsó pillantást a háta mögé, a szinte füstölgő Sagittára, és az őt átkaroló Fredre. A féltékenység éles tűje szúrt belé, aztán elszégyellte magát. Sagitta boldog – legalábbis remélhetően boldog – párkapcsolatban él Oliver Wooddal, semmi oka a féltékenykedésre.