Sajnálom, de nem tudok válaszolni a commentekre. Engem is elért ez a
hiba😥
Kárpótlásul dubla rész😁💪💘

A hatalmas sor semmi jót nem ígért. Csak egyetlen egy kassza volt, így benne lehetett a pakliban, hogy nem jutunk be.

- A VIP jegyesek fáradjanak ide! - a hangos bemondó áldás volt számomra.

Rubyval megrohamoztuk a helyet, és sikerült ötödiknek odaérni.
Kifújtam a benttartott levegőt, és hevesen dobogó szívvel vártam, hogy másodjára élőben láthassam Cameront.

- Nicole! - Ruby izgatott hangja szakított félbe - Pár perc! Már csak pár perc! - szemébe könnyek gyűltek, és tapsikolni kezdett.

Nevetve léptem egyet előre, ugyanis a sor haladt. De még milyen gyorsan. Akkor kaptam észbe, mikor a kassza előtt álltam. Megilletődve nyújtottam oda a két arany színű jegyet, majd vártam hogy az unott nő a piros színű nyomdával rányomtasson valamit.
Hanyagul kicsúsztatta a kis ablakon, majd egy ,,Következőt" kiáltva jelezte, hogy ideje odébb állni.
Egy hatalmasat nyeltem, majd beléptem a fekete ajtón oldalamon barátnőmmel.
Nagyon sokan voltak, de szerencsére mindenkinek volt egy helye.

- Hanyadik sor? - kérdezte Ruby.

A jegyeken az első sor szerepelt, így mosolyogva karon ragadtam barátosném, és húzni kezdtem az első sorba.

- Te most csak viccelsz! - torpant meg döbbenten.

A sorban már csak két hely maradt a legszélén.
Vigyorogva megráztam a fejem, majd elindultam a sor legvégébe.
Megálltam mellettem Rubyval ,és izgatottan vártam hogy a lámpák felkapcsolódjanak.

- Héj! - az ismerős hang a színpadról jött. Ijesztő csend támadt, majd végre megtörtént. A lámpák felkapcsolódtak.

A szívem megőrült mikor megpillantottam a dús barna fiút, aki mosolyogva lépett a színpad elejére. Miközben beszélt, szeme csillogot a rávetődő fények miatt.
Mindenkire próbált ránézni, de csak egy pillanatig pihentette az embereken tekintetét.
Aztán rámnézett. Míg a többi ember ugrált, én ámulattal bámultam őt teljesen lefagyva. Egy apró mosolyt küldött felém, én pedig viszonoztam, és éreztem hogy megtörtént.

Teljesen magába bolondított.

------

- Gyere Ruby! - húztam magammal.

Észrevettem hogy én mindig mindenhova húzom....
A sor legvégére kerültünk, így szomorúan leültünk a földre, hisz tudtuk hogy a 3000 ember nem fog eltűnni egy perc alatt. Pedig milyen jó lett volna!

- Te eltudod hinni? - kérdezte, miután ivott egy korty vizet.

Még mindig sokkos állapotban voltam. Lassan megráztam fejem, majd újra felidéztem a jelenetet. Ahogy mindenki ugrált. A zene szólt, és Shawn is feltűnt. Cameron beszélt, integetett, a fények a szemében, majd rámnézett ,egy mosolyt küldött felém és a jelenet megállt. Örökre elmémbe égett az az apró mosoly. A tekintete, és az érzés amit akkor éreztem. A pillangók amikről csak a könyvekben olvastam, életre keltek. A kellemes érzés végigjárta minden porcikámat, és ajkam folyton be kellett hogy nedvesítsem.
Szemem lehunytam egy percig, és vörösen a földre néztem. Mire újra kinyitottam, ő már nevetett és a többieket nézte. Mindenkire ránézett akire csak tudott. Kivéve rám...

- Hahó! - Ruby integetett szemem előtt.

Összerezzentem, és visszatértem a való világba.

- Hm? - kómásan pillantottam tenger kék szemébe.
- Már csak páran vannak előttünk! - ismételte el önmagát.

Igaza volt. A pár, az kb 10 ember volt, és kezdtem pánikba esni. Alig pár perc és testközelből láthatom.

- Ruby! - súgtam feszengve.

Kérdőn rámnézett, majd várt.

- Kimegyek a mosdóba! - álltam fel, majd elindultam - Itt hagyom a cuccaim! - dobtam mellé a táskám, amiben a telefonom és pár fontos dolog volt.
- Siess! - kiáltotta.

Futottam a lány mosdóig, hogy benedvesítsem arcom.
Az émelygés hirtelen tört rám, és berohantam egy wc fülkébe. Leültem, behunytam a szemem és nagyokat lélegeztem.

- Oké! Zárhatod! - hallottam meg egy mély férfi hangot és egy kattanást, majd amikor feleszméltem, a lámpák leoltódtak.

Levegőt is elfelejtettem venni. Ijedten tártam ki a fülke ajtót, majd felkapcsoltam a villanyt. Próbáltam kinyitni a bejáratit.
Idegesen és kétségbeesve rángattam, de semmi sem történt.
Bezártak!