- Cameron! - sikoltottam fel, majd hitetlenkedve megráztam a fejem.

A fiú némán mosolyogva nézte reakciónkat, majd megpróbálta felemelni kezét.
Szemei megdörzsölése után megköszörülte a torkát.

- Hello babygirl. - morogta szexi hangon.

Szívem kihagyott egy ütemet, és könnyeim azonnal előjöttek. Zokogva szorongattam puha kezét, miközben az ajtóra néztem. Abban a pillanatban léptek be a fiúk, és ujjongva az ágyhoz futottak.

- Cameron! Nicole! - kiáltott fel Hunter.

Kuncogva felálltam, majd megöleltem őket. A rendőr csitítgatva megfogta karom, majd maga mellé rántott.

- Mi történik itt? - értetlenkedett Cam.

Ajkamba haraptam, majd a földre szegeztem tekintetem. Gondolatban már sokszor lejátszottam a jelenetet, melyben Cameron megtudja hogy börtönbe kerültem. Mindenki kerülte a most ébredt fiú tekintetét, csak egyedül az őr tartotta szigorúan Cameronon szemét.

- Vissza kell mennünk. - mondta mély hangon a rendőr.

Aprót bólintottam, majd könnyeimmel küszködve kiléptem a folyosóra.

Szomorú voltam, de tudtam hogy most jön a háború. Ez csak egy előjáték volt, és ha nem találok valami fegyvert elbukom a harcot.

----

- Őszintén kell elmesélnie a dolgokat. - nézett a szemembe az ügyvédem.
- Egy buliban voltunk.... - kezdtem el, majd az egészet elmagyaráztam neki.

Gondolataiba merülve csattogtatta rágóját, melynek hangja kitöltötte a néma csendbe burkolózott üres termet. A falakat tükrök fedték és igazán irritáló volt az, hogy minden honnan én nézek vissza.
Egy árva növény sem pihent a sarokban, egyedül 2 szék és egy asztal helyezkedett el a helyiség közepén.

- Nos Nicole, a helyzeted menthető, és a tárgyaláson mindent megteszek azért hogy megnyerjük az ügyet. Persze ha Cameron visszavonná a feljelentést egyszerűbb lenne a dolog. - magyarázta.

Hosszú fekete göndör haját lófarokba kötötte,majd egy újabb réteg vörös rúzst kent ajkaira. Rágóját csattogtatta, ajka szélére tette, majd újra bekapta. Lassan az idegeimre ment a néma csend, ezért muszáj volt megszólalnom.

- És mikor lesz a tárgyalás?
- Jövőhét kedden. - válaszolta, majd táskáját felkapva felállt. - Sietnem kell az irodámba, de ma még ellátogatok ide. Az lesz a legjobb ha most meghúzod magad. - egy gyors ölelés után távozott.

Szinte azonnal belépett a barna őr, ki visszavitt a börtönbe, ahová a jókedvem nélkül zárt be ismét.

Csak legyünk túl ezen!

----

Délutánig a cellámban ültem, és a kis ablakon néztem kifelé. Láttam ahogy a galambok szabadon szárnyalnak az égen, és kezdtem megérteni miért mondják hogy Szabad mint a madár. Szívesen szárnyalnék el messzire, ahol senki sem talál rám csak Ő, kinek gondolata azonnal felhevíti testem, és más ritmusba küldi szívem. Egyedül az őrök cipőjének koppanása hallatszott, amint fel-le járkálnak a folyosókon. Mindenki néma csendben volt, és egy mukkanást sem hallatott egy ember sem.
Hirtelen jelent meg egy férfi a rácsom előtt, majd kinyitotta az ajtót.

- Az ügyvéde keresi! - dörmögte, én pedig azonnal kisiettem a kihallgató terembe.
- Szia! - mosolygott rám Carla, majd ülésre invitált. - Van egy jó hírem! - vigyorgott, majd az ajtó felé bökött, ahol Cameron állt.

Szívem vad dübörgésbe kezdett, mikor megláttam a dögös fiút, ki karjait széttárva közeledett felém kisfiús mosollyal az arcán.
Zokogva felálltam, és akkor semmivel sem foglalkozva futottam felé.

Gyomrom görcsbe rándult, míg gondolataim köd leple alá kerültek. Igen is boldog voltam, és igen is hatalmas vigyor tündökölt arcomon, hol könnyek folytak végig. Érezni akartam teste melegét, ajka édes ízét. Ki akartam használni a vele töltött perceket, és muszáj volt megtennem mindent.
Szívem oly sebességgel dübörgött, mintha ki akarna szakadni mellkasomból. Keresztül a tüdőmön, minden korlátot áttörve.

Nyaka köré fontam karom, majd ajkaim lágyan hozzáérintettem az övéhez.