Csendben várakoztam a kapitányságon, miközben a mellettem álló őrt szuggeráltam. Egyenesen állt, és rezzenéstelenül bámulta a távolabb ülő nőt. Kissé borostás arca undorító kiegészítőként szolgált dagadt testéhez, amit egy fánkkal a kezében próbált növelni.

- Jöjjön! - ragadta meg a kezem, én pedig idegesen totyogtam utána.

Ahogy számítottam, mint egy rossz bűnözőt, engem is a tükrös kihallgató terembe vittek, ahol egy másik rendőr várt rám.
Lassan leültem elé a kényelmetlen székre, majd az ölemben elhelyezett kezem kezdtem el tanulmányozni.

- Jó napot Miss. Payne! - hangja szigorú volt, és élessége elvágta a köztünk szikrázó feszült kötelet. - Nem fogok itt körül írni semmit, hisz pontosan tudja mi a helyzet. Bántott egy ártatlan embert, akinek lehet hogy maradandó testi sérülést okozott.

Idegesen rákaptam tekintetemet, majd dobbantottam egyet a lábammal. Nem tudtam elviselni, hogy hazugságokat kennek rám.

- Nem én bántottam! - kiáltottam rá, amit látszólag nem díjazott.
- Tudja, egy sztárt bántott. - kezdte el halkan. - Egy olyas valakit, akinek az élete sokkal többet ér a maga rongy léténél, és ha tegyük fel meghal. - emelte meg hangerejét. - Magát felakasztják. - a kezében tartott fogpiszkálót a sarokban elhelyezett kukába hajította,majd szigorúan tekintetembe fúrta az övét. - Amíg be nem következik a tárgyalás, börtönben fog csücsülni.

Ajkam megremegett amint a szavak elérték a tudatom. Féltem a börtöntől, és attól ami ott vár. Ártatlan voltam amit mindenki tudott jól, egyedül az előttem ülő ember nem hitte el, aki örömet lelt az én szenvedésemben.

- Mikor lesz a tárgyalás? - kérdeztem halkan.
- Amint felébred az úr. És most mesélje el kérem, mi is történt azon az éjszakán.

-----

Sóhajtva sétáltam be a cellámba, ahol egyes egyedül voltam. A koszos ruhába kétszer is belefértem, és a cipőm is hiányzott. Lecsúsztam a hideg padlóra, majd könnyeimnek utat engedtem.

Ruby szemszöge

Kisírt szemekkel sétáltam a konyhába, ahol nem találtam senkit sem. Kíváncsian ballagtam Niki szobájába ami üresen tátongott. Kétségbeesetten csörgettem meg Nasht, aki szinte azonnal felvette.
Nem kellett sokat magyaráznom, egy mindjárt ott vagyok dumával lezavarta az egészet.
Próbáltam felidézni hogy mi történt ebben a pár órában amíg a szobámban dekkoltam, de nem jutottam semmire.
A kopogás szinte zene volt füleimnek. Elképzeltem, ahogy puha öklét az ajtónak koppantja, ajkait beharapja, égszínkék szemét pedig szigorúan a barna akadályra szegezi.

- Szia... - néztem rá, amint kinyitottam az ajtót.

A kínos csend azonnal ránk talált, és szinte fülsüketítően hatalmas némaság kerített hatalmába.
Zavartan beengedtem, amit egy halk kössz félével díjazott, majd leült a kanapéra.
Azonnal eszembe jutott az, amikor lágyan csókolva az ölébe ültetett, és óvatosan végighúzta tenyerét a pólóm alatt az oldalamon.

- Le kellene ülnöd... - köhintett, én pedig helyet foglaltam előtte.

Szemeit az enyémbe fúrta, ami kellemes érzéssel töltött el. Szerettem őt, ez biztos volt, csak az nem hogy ez viszonzott.

- Te tudod mi történt Nikivel? - törtem meg végre a csendet.

Szaggatottan kifújta a levegőt, ami semmi jót sem sejtetett. Bár mindenem érte kiáltott, muszáj volt megtudnom hogy hova tűnt a barátnőm.

- Ne akadj ki kicsim... - kezdte el, majd kikerekedett szemekkel rám nézett, mikor felfogta hogy mit is mondott.

Elmosolyodva bólintottam, majd újra szóra bírtam.

- Volt egy kisebb veszekedése Sophival aki megfenyegette, hogy feljelenti. Senki sem hitte el hogy börtönbe csukják, mivel semmi bizonyítéka sem volt, de mivel egy híres énekesről van szó, simán megoldották. - hadarta, én pedig sokkos állapotba kerültem.

Sehogy sem tudtam megemészteni azt, hogy a legjobb barátnőm ártatlanul egy börtönben ül.