- Most már boldogok vagytok? - vált el nevetve Cameron

Könnyeimmel küszködve hajoltam le a szatyorért, majd megpróbáltam mindent belepakolni. Cameron ledöbbenve nézett rám, és egy kis ijedtség is tükröződött tekintetében.
Megpróbáltam mosolyt varázsolni arcomra, ami inkább hasonlíthatott egy grimaszra. A hűtőhöz igyekeztem és szépen mindent elhelyeztem benne. Néma csönd uralkodott a házban, ami nem sokat segített. Próbáltam oldani a kialakult feszültséget.

- K-kértek valamit enni? - kérdeztem kedvesen, de nem tudtam elrejteni az elcsukló hangom.

Cameron fájdalmasan felsóhajtott, de nem adott választ a kérdésemre.
Cloe értetlenül kapkodta tekintetét köztem és Cam közt addig, míg meg nem unta.
Kérdőn nézett Mattre, aki felvont szemöldökkel meredt vissza rá.
A néma csend kezdett kiborítani, és a könnyeim is lassan ki akartak buggyanni, így inkább sóhajtva kisétáltam a bejáratin, így magukra hagyva őket.
Hallottam még Rubyt, aki épp azt kiáltotta hogy várjak, de nem tudtam.
Képtelen voltam ott maradni köztük, hiába akartam. Sajnos két nap után feladtam, és már nem tudtam elviselni azt, hogy semmibe vesznek.
Könnyeimet törölgetve sétáltam csak úgy valamerre, így a végén teljesen eltévedtem. Egy ismeretlen környéken találtam magam, és teljesen kiborultam.
Zokogva ültem le a járda kellős közepén, és nem érdekelt a sok lenéző és kíváncsi tekintet.
Körbenéztem, majd megpillantottam egy motorsisakos srácot, aki halványan elmosolyodva hozzám sétált.

- Minden rendben? - kérdezte.

Nagyokat pislogva bólintottam, majd elfogadtam felém nyújtott kezét, így végre a talpam alatt éreztem a langyos talajt.
A földet szuggeráltam, és néha letöröltem egy kósza könnycseppet.

- Mitörtént? - hangján érződött, hogy nem igazán tudja mit kellene tenni, de aranyos gesztus volt az, hogy legalább próbálkozott. - Alex vagyok. - mutatkozott be, majd levette a sisakot a fejéről.

Egy ideig csendben álltam, majd erőt vettem magamon, és én is bemutatkoztam.
Elmeséltem neki egy kávézóban a történteket, és ha jól emlékszem kétszer is elpityeredtem, de mindig sikerült abba hagynom.
Miután megemésztette a hallottakat, összevont szemöldökkel hordta el Cameront és Cloet.

- Ne! - vágtam közbe - Ne szidd őket... - hajtottam le a fejem.Értetlenül bámult zöld szemeimbe.
- Nem értelek! - dőlt hátra, miközben egy szál cigarettát vett elő.

A füst körbelengte az asztalunkat, és nem egy embertől kapott szúrós pillantást.
A pultos lányt nem igazán érdekelte, és a pincérek sem foglalkoztak vele, így nem szenteltem a dolognak több figyelmet én sem.

- Mit nem értesz? - mosolyogtam rá.
- Ez a fiú összetört, és te mégis inkább magadat okolod. - magyarázta - Hülye vagy. - jelentette ki.

Nem volt gúnyos megjegyzés, így nem sértődtem meg. Vállat vonva bámultam ki az ablakon, ahol már tisztán látszott a fekete égbolt.

- Haza kell mennem... - húztam el a szám.

Hümmögve kortyolt bele kólájába, de mikor még mindig ott ültem és nem mozdultam meg, érdeklődve nézett rám.
Zavartan közöltem, hogy fogalmam sincs merre kell menni.

- Hazaviszlek. - ajánlotta fel.

Hálásan néztem barna íriszeibe, majd fizetés után elhagytuk a kissé lepukkant helyet. Gondolatban már otthon voltam a kimerítő séta után.
Egy motorhoz sétáltunk, én pedig megilletődve kaptam rá tekintetem.
Fekete színű Ford márkájú drága darab volt, és kizártnak tartottam azt, hogy én ráüljek erre.

- Biztos hogy nem! - tettem karba kezem.

----

Szorosan öleltem derekát, miközben vett egy éles kanyart. Talán egy halk sikoly is kicsúszott a számon, de a sisaktól nem hallhatta.
A sebesség jóval meghaladta a 100- at , így teljesen beparázva ültem végig az utat.
Néha behunytam a szemem, de a végére már egészen megtetszett a dolog. Egy számcserével és egy intéssel köszöntünk el egymástól.
Egy nagyot sóhajtottam, mielőtt beléptem a már egészen csöndes házba.
Ajkamba harapva nyomtam le a kilincset. Mivel már hajnali egy is lehetett, azonnal a fürdőhöz sétáltam. Benyitottam, majd lehámoztam magamról a ruháimat. Gyorsan lezuhanyoztam, ugyanis hamar szerettem volna magam mögött tudni a napot. Egy törölközőt csavartam magamra, majd elkezdtem fogat mosni. Hirtelen nyílt ki az ajtó, így még csak esélyem se lett volna feljebb húzni az anyagot.
Ijedten néztem Cameronra, aki szomorúan pillantott a földre.

- Mit akarsz? - kérdeztem cseppet sem kedvesen.
- Tudom hogy haragszol... - kezdte el.

Gúnyosan elnevettem magam, majd csendre intettem. Meglepődött, hisz még sosem tettem ilyet, de végül inkább befogta.

- Én nem haragszom Cameron. Félreismertelek, és mikor rájöttem erre, szarul éreztem magam, de nyugi... Már jól vagyok, és minden oké... - daráltam. - Már megemésztettem hogy a húgommal enyelegtél a nappalinkban.
- Miért nem tudsz elhallgatni egy perce? - emelte meg hangerejét.

Összerezzentem, majd behunytam szemem. Lemondóan elmosolyodtam, és inkább csak ennyit mondtam.

- Észre sem vetted, hogy egy ideje állandóan csak hallgatok. - suttogtam.

Ruháimat felkapva kerültem ki Őt, majd az ágyamba dőlve újabb zokogásban törtem ki. A bejárati ajtó nyitódása, majd csukódása jelentette azt, hogy elhagyta a házat.
Magamra hagyott a sok érzéssel, amik között újra a fájdalom volt a legerősebb.