- Mi a panasz? - kérdezte egy fehér köpenyes ember.

Kómásan, kissé dühösen néztem zöld szemébe.
Cameron egy tapottat se mozdult, bár akkor ez nem hatott meg.
Jobb kezemmel szorosan összefogtam magamon a törölköző két végét, míg bal kezemmel a fájó bokámat masszíroztam.

- Már elmondtam. Fáj a bokám. - néztem a plafonra.

Cameron bocsánatkérő pillantása mindent elárult.
Lassan két órája ültem a hordágyon, és az orvos kifejezetten élvezte hogy szinte semmi sem takar.

- De semmi bajom! - tettem hozzá.

Mivel mind a két fiú felvont szemöldökkel bámult rám, újra beszélni kezdtem.

Az autóban le kellett kötözni, annyira mocorogtam. Ráadásul többször is lecsúszott az út során a textil, így Cameron rendkívül élvezetes utazásban vett részt.
Így hát hátra ültetett, és az összes biztonsági övvel becsatolt, így lehetetlenné téve a mozgást.

- Figyeljen Doki... - bal kezemmel mutogatni kezdtem, hogy hatásosabb legyen a műsorom.
- Mr.Parker - javított ki.

Megforgattam a szemem, majd folytattam.

- Mr.Parker - vigyorogtam rá gúnyosan - Semmi bajom sincs, azon kívül hogy egy szál törölközőben ülök egy hordágyon!

Cameron beszívta a levegőt, majd egy kis pénzt nyomott az orvos kezébe.
Mr.Parker kapzsi módon megingatta fejét, Cameron pedig összevont szemöldökkel vágta bele tenyerébe, az utolsó dollárt ami a kezében volt.

- Jólvan. A nővér hoz egy kenőcsöt, amivel minden nap be kell kenni. Nincs komolyabb baj, max egy kis zúzódás a jobb oldaladon. - nézett a kezében tartott mappába - Elmehetnek! - biccentett.

----

- Niki ! Nem én tehetek arról, hogy csak egy törölköző volt rajtad! - kiáltott a fürdőbe.

Hajam egy laza kontyba fogtam, majd egy gyors fogmosás után, felvettem a pizsamám.

A visszafele út veszekedéssel telt el.
Dühösen a fejéhez vágtam, hogy miatta kerültem gáz helyzetbe, amit nem díjazott.

Sminkem lemosása után, kiléptem a fürdőből.
Egy kéz elkapta csuklóm majd a falhoz nyomott, így megakadályozva hogy a szobámba zárkózzak.

- Engedj! - néztem rá dühtől csillogó szemekkel.

Az érzéseim most sem hagytak cserben. A gyomrom végezte a szokásos dolgát, míg a szívem egészen máshogy kezdett el verni.

- Vagy? - pimasz mosolya mégjobban feldühített.
- Nincs vagy! Csak eressz! - sziszegtem, majd ficánkolni kezdtem.

Közelebb hajolt, így megint lefagyasztva engem.
Ajkait megnyalva érte el, hogy vörösen a földre nézzek.

- Mindig van - súgta ajkamra.

Sóhajtva hunytam le a szemem. Arcát közelebb emelte, mire én teljesen a falhoz simultam.
Lábaim megremegtek, így a nyakát átölelve próbáltam stabilan állni.

- Találd ki mi az a vagy... - mondtam kábultan.

Levegőt venni is elfelejtettem. Szemem lecsukódott, majd közelebb hajoltam hozzá.

- Már nem is haragszol? - tettetett meglepődötséggel nézett szemembe, de rögtön vissza is pillantott ajkamra.
A fiú olyan szaporán vette a levegőt, mint én.

- Mire vársz? - kérdeztem, mire válaszul csak fájdalmasan felsóhajtott.

Ellökte magát a faltól, majd hátat fordított nekem.
Visszatértem a valóságba, és értetlenül meredtem magam elé.

- B-baj van? - dadogtam - Most mit rontottam el? - akadtam ki.

Felém fordult, majd idegesen hajába túrt. A mozdulat egy halk sóhajt váltott ki belőlem.

- Nem tehetem meg ezt veled Niki ! - hisztérikus hangja ledöbbentett - Még csak három napja ismerlek, esetleg négy! - tette hozzá.

Megnémúlva álltam még mindig a falhoz simulva, teljesen lefagyva.

Rengeteg érzés keletkezett bennem, de a legerősebb mégis a harag volt.
Dühös voltam rá, amiért nem csókolt meg.

- Te nem tudhatod hogy én mit akarok! Azt se tudod én mit érzek, mit gondolok! - emeltem meg a hangerőm - És cseszd meg Cameron! Itt lett volna a pillanat! A-a tökéletes... - kezeimmel össze vissza hadonásztam, és szemembe könnyek gyűltek - És leszarom azt hogy mennyi ideje ismerlek , Oké?! - hagytam, hogy végig folyjanak arcomon. - Te miért nem tudod? - kezdtem el sírni - Erre a pillanatra vártam már vagy 5 éve! Azt hittem sosem fog megtörténni az, hogy láthatlak élőben. - némán lehajtotta fejét.

Annyi gondolat volt bennem. Annyi minden ki akart törni. Remegve mondtam ki minden egyes szót és leszartam a következményeket, mert akkor nem az számított.

- De téged ez sem érdekel! - jobb kezemmel letöröltem egy könnycseppet - Tudom hogy egy hülye fangirl-nek látszom...De nem va... - nem hagyta hogy befejezzem .

Dühösen megindult felém, én pedig ijedten befogtam számat.
Derekamnál fogva magához húzott, majd duzzadt cseresznye színű ajkait az enyémnek nyomta.