A téli szünet előtti edzéseknek mindig volt hangulata. Ugyanúgy meghaltunk edzés alatt, viszont sokkal többet játszottunk, mint általában, a csarnok ekkor már ki van dekorálva, nem tudom, valahogy az egész olyan full jó.

Lehet, idén is az lenne, csak valahogy mostanában semmilyen hangulatba nem tudok esni, ami pozitív lenne.

Korábban mentem be edzés előttre, mert Elizával összefutottam, ja, összefutottam, aztán bementem edzésre.

Edzés után az edzőm megint félrehívott.

- Ugyanarról lenne szó, mint legutóbb.

A hajamba túrtam.

- Miért, volt azóta valami?

Az edzőm hátralépett, majd intett, hogy menjek utána.

Az irodájába mentünk, vagy nem tudom, mijébe, mindenesetre ott egy fiókból kiszedett egy zacskó cigifiltert, meg egy félig feltekert cigit egy másik zacskóban, mire meglepetten ránéztem. Mi a szar.

- Elvileg ezek a tied. Úgy adták oda nekem, hogy a szekrényedben találták.

Az a vicc, hogy én se tudtam, hogy az enyém-e, az viszont fix, hogy a szekrényembe itt nem rakok ilyeneket, nem vagyok hülye.

- Mit tudsz mondani? – kérdezte az edzőm, full érzelemmentesen, viszont legalább szigorúan, hogy azt se tudjam, most mit mondjak, miközben elrakta a cuccokat.

- Hogy nem az enyém. Kicsit sablon válasz, de tényleg.

- Én is ebben reménykedem. Megengeded, hogy belenézzek? – mutatott a sporttáskámra.

Oké, az edzőm szerintem még semelyikőnknek nem nézett bele a táskájába, miért tenné, elég nagy gáz lehet, ha most ez a lépés jön.

Most, hogy így elkérte, esküszöm, nem voltam biztos benne, hogy nincs-e benne valami, ami lehet nem lenne annyira szimpatikus neki, de hát odaadtam, nyilván.

Nagyon nem kutakodott, látszólag kedve se volt hozzá, csak muszájból csinálta, szerencsére egy öngyújtón kívül nem talált semmit. Az öngyújtót meg bármire lehet használni, nem?

Átnézte, mondta, hogy mehetek, erre majd még visszatérünk, ez meg elég egyértelműen arra utalt, hogy szarban vagyok.

- De ezeket a cuccokat ki adta Magának? – kérdeztem, mielőtt leléptem volna.

- Az egyik itt dolgozó.

Mondjuk fogalmam sincs, hogy nézett volna bele bárki a szekrényembe, valószínűleg sehogy, élek a gyanúperrel, hogy pl. ott van Zsombi, simán megcsinálja, hogy odaadja egy takarítónak, hogy elnézést, ezeket itt találtam Varga Roland szekrénye alatt, biztos onnan eshetett ki, stb., a takarító meg odaadta az edzőmnek, vagy mit tudom én, bizonyos szemszögből teljesen mindegy igazából, hogy került az edzőmhöz, de az tuti, hogy szarban vagyok.

Most már fix.

Ha mindezek után kibasznak a csapatomból, akkor már komolyan nem fogom tudni, mit csináljak.

Amikor hazaértem, Anya nem volt otthon, Apa meg nem is itt lakik lassan, szóval Ricsi és én kiültünk az erkélyre rágyújtani.

Általában ilyenkor én gyújtok rá, csak Ricsi is kér, ha már.

Ricsi, az ikertesóm kábé az egyetlen ember az életemben, aki mondjuk, nem is tudom, megért, nem basztat és pláne nem ítélkezik felettem, vele elvagyok, még az utóbbi hetekben is.

- Hallod – váltott témát – Rebi szingli.

- Szakítottak?

- Aha.

Nem tartott valami sokáig, de őszintén nem csodálkozom.

- Ráhajtasz? – kérdeztem.

- Mit tudom én. Kéne – röhögte el magát a hajába túrva.

- Hajrá.

Ricsi elterelte a témát.

- Lotti irogat valami csávóval.

- Szokott.

- Ja, de ez most nagyon lelkesen irogat neki, hallod, otthagyta Lotti a telóját a szobámban, olyan kurva idegesítően pittyegett, majdnem kidobtam az ablakon.

Van ilyen.

- Karácsonykor mi lesz amúgy? – kérdezte Ricsi.

- Passz. Sok kedvem nincs hozzá.

Három nap múlva karácsony, az, hogy addig Apa nem jön haza, az fix, de ha hazajön is, összevesznek Anyával, ezer százalék, más se hiányzik, mint hogy szenteste hallgassuk, kösz, nem.

- Átskippelném a karácsonyt.

- Ja, én is.

Ebből az lett, hogy tényleg átskippeltük, én például fogtam magam és átmentem 24-én Erikához, a kiskori egyik legjobb barátomhoz, akinek szintén elváltak a szülei, szóval megtehettem.

Merry Christmas, baszki.

- Anyukád nem haragszik, hogy itt vagy? – kérdezte Eri, amikor leültünk egymás mellé a szobájában, mire vállat vontam.

Nem nagyon érdekel, értse meg.

Nekem aztán semmi hangulatom csonka családban, otthon karácsonyozni, a karácsony mindenhogy szar idén, de akkor legalább ne otthon legyek.

Erika se volt a legjobb hangulatban, ezért találtuk ki, hogy akkor legyünk együtt – az apjáról azt kell tudni, hogy egy gyökér, tömören, és ezt finoman szólva megtapasztalhattuk az utóbbi napokban is, ami Erikának hazavágta az egész karácsonyát.

Úgyhogy inkább csak leültünk egymás mellé rendelt mekis kajával playstation-özni, mert nem volt jobb ötletünk, de közben dumáltunk legalább.

- Azért elitnek érzem magam, hogy engem csókoltál meg először – mondta halványan elmosolyodva, mire elröhögtem magam.

Ennek annyi a története, hogy pár éve egymással volt az első csókunk direkt, nem vonzódásból, mármint úgy, vagy ilyesmi, szándékosan, konkrétan ugyanitt, leültünk az ágya mellé, hogy akkor próbáljuk ki, mert mindkettőnknek tetszett akkor valaki, szóval az volt a gondolatmenet, hogy legyen így az első csókunk, hogy ne élesben égjünk be.

Szóval, ezt így megdumáltuk, hogy most inkább egymásnál égjünk be, mint az előtt, akik tetszenek nekünk, meg amúgy is poén, úgyhogy leültünk, hogy oké, akkor ki kezdjen. Az egészben az volt a legjobb, hogy végigröhögtük, aztán végül megoldottuk ezt a csók-dolgot, ami mondjuk végül tényleg praktikus volt, mert tényleg könnyített rajtunk amúgy. xd

Hát, ja, mentségünkre szólva, tényleg régi történet.

Benne van a top tíz sztorimban, amiket nem nagyon mesélek, viszont kettőnknek jó sztori utólag felhozni.

- Tényleg elit vagy. Az egyetlen csaj, akinek bevallom, hogy béna volt – néztem rá derűsen, mire felnevetett és vállon csapott egy közelben lévő párnával.

Ez az „elit" téma egyébként úgy jött fel, hogy szóba jöttek a csaj-dolgok.

Onnan meg lassan átterelődtünk a szokásos témára.

- Még mindig nem engedted el, ugye? – kérdezett rá, érezhetőleg igyekezve óvatosan, de egyben előre lehangoltan a témától.

- Szerinted így néznék ki, ha elengedtem volna?

- Ne ragaszkodj hozzá ennyire.

- Utoljára akkor voltam boldog, amikor velem volt. Kicsit nehéz nem hiányolni.

- De megéri ez neked, Roli? – tette fel Erika a költői kérdést szomorúan – Egyébként se érdemli meg, hogy egy másodpercig is szomorú legyél miatta, nemhogy mindent felrúgj a hiányában. Tudom, hogy utálod, hogy mindenki ezzel jön, de... a barátod vagyok, Roli, muszáj nekem is mondanom, hogy ahogy mostanában...

- Ne kezdd te is ezt, Eri, naponta végighallgatom Anyától, meg úgy kábé mindenkitől, könyörgöm, kímélj meg ettől.

Erika erre először válaszolni akart, aztán nem tette, csak elfordította a fejét.

- Csak szeretném, hogy te is rájöjj, hogy nem ér ennyit ez a lány – mondta végül.

Zavartan elnevetve magam, beletúrtam a hajamba.

- De. Az a baj, hogy megérné.

Boldog karácsonyt magamnak.