- Rég nem láttalak ennyire boldognak azelőtt, hogy megismerted volna – mondta Erika, felhúzva maga elé a lábait a sportcsarnok mögötti park egyik padján, mire elnevettem magam.

- Mert mégis mitől kellett volna boldognak lennem előtte, a rolettitől a fagyihoz? – kérdeztem röhögve.

- Egy, a roletti finom – szögezte le a lány-legjobb haverom, akivel így gyors fejszámolás után kilenc éve barátok vagyunk már, ötévesen ismerkedtünk össze, mert véletlen megrúgott focilabdával oviban és eltörte a karom, azóta olyan, mint ha a félhúgom lenne – Kettő, te is szeretted kicsiként a rolettit. Három, igazából ennek az egészhez semmi köze, annyit akartam csak mondani, hogy boldognak látlak vele. Tényleg.

Erre akaratlanul elmosolyodtam és sóhajtva beletúrtam a hajamba.

- Mert az is vagyok, Eri – láttam be őszintén.

- Ő az igazid? A nagybetűs...

- Fogalmam sincs, de úgy érzem. Soha nem éreztem még ilyet ezelőtt.

- Mert tizennégy és fél éves vagy – emlékeztetett – Még bármi lehet.

- Te is kezded.

- Csak mondom.

- Oké, nem vagyok tizenöt, és? Attól még szerethetem – vontam vállat – Ő is annyi, mint én, és ő is szerethet engem. Most van november, szóval fél éve együtt vagyunk, már több is, és rohadtul boldog vagyok vele, meg ő is velem. Amúgy meg ne már, Eri, te se vagy még tizenöt, miért csinál mindenki úgy, mint ha még olyan rohadtul gyerek lennék? Ez a top második legirritálóbb dolog a felvételi után, amivel nonstop mindenki zaklat.

- Tényleg, hol fogod írni? – kérdezte.

- A Hajósban, valszeg.

- Az sportsuli.

- Én meg sportoló vagyok, most nyertem EB-t a csapattal, alap, hogy sportsulit akarok.

- És mit fogsz még beírni? – érdeklődött tovább.

- Ki fogsz égni, többek között egy művészeti sulit, de azt Ricsi is – meséltem derűsen.

Az ikertesóm és én nem nagyon a művészeti hajlamainkról vagyunk híresek.

- Művészetit? – nevetett fel Erika.

- Hidd el, hogy nem az a célom, csak a bátyám meg a nővérem oda járnak, szóval, ha semmi nem jön össze, akkor Ricsivel megyünk utánuk, vágod.

- Szerintem összejön a sportsuli. Válogatott vízilabdás vagy, ki vagy pattintva, van egy rakás érmed, eredményed, meg egy rg-s barátnőd, szintén egy rakás díjjal. Meg még jól is nézel ki, majd maximum behódítasz valakit a vezetőségből – vigyorgott, mire elröhögtem magam.

Tény, hogy a külsőmre nem nagyon van kifogásom, nem egoizmus, csak bírom magam, és van egy reális önképem, mondjuk, hogy a szemeimért százból kilencvenkilencszer megőrülnek a csajok, például. Apám is lazán behódította anyámat anno a kék szemeivel, amit ügyesen elörököltem, így kell ezt.

A barátnőmmel is egyébként a sport miatt ismerkedtem össze, egy sportcsarnokban vannak az edzéseink, ő kifigyelt engem, majd idén májusban, most már több, mint fél éve odajött hozzám, amikor random összefutottunk egy kisboltban, és innentől ment minden magától.

- Hát, ja – biccentettem röhögve – A behódítás megy.

- Akinek a nők nyelve az anyanyelve... - vigyorgott, mire szórakozottan mosolyogva néztem rá, majd röhögve elfordítottam a fejem.

- Varga és Kovásznay edzés végéig fekvőzik – közölte az edzőm, mire Ákossal egy pillanatra megpróbáltunk nem megfulladni a röhögéstől.

- Basszameg – röhögött Ákos, miközben kinyomtuk magunkat a medencéből.

Ákos a csapattársam, már ezer éve haverok vagyunk, és amúgy tény, hogy egy egoista állat, és full idióta, de én is, szóval ja, senki nem tökéletes, mentünk fekvőzni, ott legalább poénkodhattunk tovább.

- Szombaton vagy? – kérdezte közben témát váltva, amikor az edzőnk megint ránk szólt.

- Ja, asszem, mert? – néztem rá.

- Zotyáék is, valamit csinálni kéne, nem?

- Felőlem.

Felpillantottam az órára. Még tíz perc, baszki.

- Amúgy Robit is kérdeztem, pont útban volt, lehet ő is jönne – mondta Ákos.

- A hokikirály – röhögtem el magam. Robival még egy másik haveromon keresztül lettem jóban, csávó konkrétan amilyen sportot elkezd, mindig mindet abbahagyja, kiégek rajta – Tőlem jöjjön.

- Meg a csajodat is hozhatnád, a srácok fele megismerné már.

- Tudom, ő is őket, nem tud róla, hogy szar lépés – válaszoltam szórakozottan.

- Ja – röhögött fel – Ricsi is jöhet. Vagy Eri, vagy a húgod...

- Anyámat ne hozzam még?

- Na, de most kajak, legyünk már sokan.

- Ricsit, Erit megkérdezem, Lottit nem – közöltem.

- Pedig jó csaj a húgod – vigyorgott.

- Ja, és nem bír téged – biccentettem röhögve – Amúgy mi a fasz, állj már le, tizenhárom éves.

- Hetedikes?

- Aha, és már most irritálod.

Ákos már akkor idegesítette a húgomat, amikor először volt nálunk, esküszöm, szerintem élvezi is.

Edzés után, amikor kijöttem az öltözőből, beálltam a büfénél a sorba, és gondoltam, amíg várni kell, addig nyomkodok, vagy valami, ez egészen addig tartott, amíg be nem állt mögém Zsombi.

Na, ő tipikusan az a srác, akit így lazán nekibasznék egy falnak.

Kábé azóta kézizik itt, amióta én vízilabdázok (az is idén lesz már vagy tíz éve), soha nem bírtuk egymást, ő kábé mindenkit utál, meg lenéz, full flegma, ráadásul én vagy fél éve a nagy ellenség vagyok a szemében, mert ő már azelőtt bele volt esve a barátnőmbe, hogy összejöttünk volna, hónapokon át próbálkozott nála, a barátnőm meg folyamatosan offolta, Zsombi viszont rám van kiakadva, hogy én meg egy hét alatt összejöttem vele, mert „elvettem tőle", hát ez hülye, de komolyan, szóval most én vagyok a nagy utálat. Felőlem.

Én se vagyok oda érte nagyon.

Nem köszöntem neki, ő se nekem, ez így van jól, de attól még irritált, most miért kell itt lennie mellettem, leszívja az energiámat, szóval hálát adtam, amikor sorra kerültem.

- Szia Roli – mosolygott rám a büfés csajszi, aki kábé két hónapja kezdett el itt dolgozni, nagyon fiatal, vele is lespanoltam, mindenki a haverom ezen a helyen, ez a tizedik évem itt, vannak napok, amikor többet vagyok itt meg a környéken, mint otthon, de komolyan.

Mondjuk, tegyük hozzá, ezerszer szívesebben vagyok itt, mint otthon, esküszöm, ha lehetne, beköltöznék.

- Helló, van most olyan csirkésed? Eskü jó volt a múltkor.

- Na ugye, mondtam én – mosolygott, majd leguggolt – Van egy, félreraktam neked, hátha. Kéred?

- Jaja, köszi, angyal vagy.

Amíg Rami – amúgy így hívják a csajt – kiszedte nekem azt a szenyát, amit még legutóbb ő ajánlott nekem, féláron, hogy kóstoljam már meg, mert jó, és amúgy tényleg adtam, Zsombi mellettem forgatott egyet a szemein, hogy lássam, hogy neki most ez a véleménye, amit amúgy pont leszarok, de neki meg mániája tudatni velem, hogy nem bír, hogy baszódjak meg és hogy idegesítem.
Imádom, hogy úgy idegesítem, hogy pont nem érdekel a csávó, de komolyan.

Tudom, hogy fáj neki, hogy vele ellentétben engem bírnak, vannak haverjaim, eredményeim, a képességeim is jobbak, a barátnőm is az, aki az övé soha nem lesz, meg még sorolhatnám, az is lehet, hogy nagy a pofám, meg hogy bírom magam, biztos fáj neki, már vagy nyolc-kilenc éve, felőlem tartson egoistának, meg akit ok nélkül túlértékelnek, leszarom, de nem lehetne lepattanni rólam? Istenem.

Ezeken úgy fel tudom baszni magam, halál komolyan.

- Mi van? – néztem rá fáradtan felsóhajtva.

- Csak a szokásos.

- Oké – vontam vállat, nem nagyon akartam ennél több energiát rááldozni, ami valószínűleg zavarta, mert lehetett valami jó beszólása, úgyhogy ezen jól kiégtem magamban, majd Rami megkérdezte, hogy szeretnék-e még valamit, én meg kértem egy ásványvizet, meg egy epres csokit, utóbbit nem magamnak.

- Barátnődnek? – mosolyodott el Rami.

- Ja, ő is most végez mindjárt.

- Kétféle epres van, általában ilyet szokott kérni – mutatott Rami az egyik fajtára.

- Akkor legyen az, te vagy a szakértő.

Mondom, hogy mindenkivel jóban vagyok erre, és az a helyzet, hogy engem is bírnak, innentől kezdve meg tényleg csak röhögtem egyet a mögöttem álló srácon, aki folyamatosan, jó feltűnően próbálta a tudomásomra adni a véleményét, amikor kiálltam a sorból.

- Helló, mondd – vettem fel a telefonom, amikor a sporttáskámmal a vállamon végigmentem a csarnok folyosóin, és közben becsörgött az egyik haverom.

- Cső, ma ráérsz? – kérdezte Gergő.

- Nem, bocs, ma nem. Mert?

- Buli lesz nálam.

- Kedd van, haver – röhögtem fel.

Na, nem, mint ha ez akkora probléma lenne, egyébként lazán mentem volna, csak hogy volt jobb dolgom – persze nincs bajom a bulikkal, sőt, jöhetnek, de egy kivétel mégis van, amit jelenleg jobb időtöltésnek tudtam nevezni.

Lizának hívják.