Azt hiszem itt az ideje írnom ide valamit, még mielőtt elkezditek olvasni a részt.

Gondolom mindenki észrevette, hogy ez a történet, mint fanfiction és heteró témájú, így nem igazán illik az alapvető profilomba, így nem is kap annyi figyelmet - amit nem bánok annyira -, de visszajelzés sem érkezik, konkrétan semmi, amit nagyon hiányolok. Tényleg imádom ezt a könyvet írni és mindig boldogan kezdek neki, de sajnos nem tudom hogy nektek, olvasóknak mi a véleményetek róla. Azon az 5-6 csillagon kívül nem kapok semmi visszajelzést, amire építhetnék a továbbiakban.

Úgyhogy röviden... Kérlek kommenteljetek, mondjátok el a véleményetek, hallassátok a hangotok, hogy tudjam formálni a történetet.

Nagyon sokat jelentene nekem ha megtennétek. Jó olvasást a részhez! :)

Bucky

- Na, készen állsz arra hogy teszteljük a karod? - kérdezi Heszna fülig érő szájjal.

Ha őszinte akarok lenni, nem akarom egyáltalán a karom. Nem akarok több embert megölni. Nem akarom a múltam, sem a testem.

- Hallgatás beleegyezés, úgyhogy kezdjük - tapsol izgatottan Hermina.

- Oké, akkor a szabályok: Hermi, te fogd vissza magad, mert senki nem akar komoly sérülésekkel távozni innen. Bucky,a te meg lazíts és nehogy visszafogd magad. Hermi csak a karodra fog menni, remélhetőleg a tested minden más pontját békén hagyja. Ha bármit éreznél ami nem normális, például a hús és a fém illesztésénél, vagy bárhol, azonnal szólj, mert abba kell hagyni, ugyanis az valamilyen hiba lesz. Te mehetsz Hermi egész testére, tépheted ahogy csak bírod. Ha kedved tartja tépd csak ki a szívét, meg se kottyan neki. -

- Dögölj meg - szűri Hermina a fogai közt. A következő pillanatban Heszna előhúz egy tőrt a semmiből és alighogy befejezi mondanivalóját a másik, már a hasába is döfi. A szúrásra egy fájdalmasat felnyög, de amint Heszna kihúzza a hasából a fegyvert már be is gyógyul a seb. - Utállak - üti meg a másik vállát.

- Látod, kutya baja - veregeti meg elégedetten mosolyogva Hermina vállát.

Nem akarom alábecsülni az ellenfelem képességeit, de Hermina nem igazán néz ki olyan alkatnak aki egy árva bogárnak is képes lenne ártani. Bár az imént látottakból és elmondottakból ítélve már nem merek bízni semmi ilyesmiben. Igazából már fogalmam sincs mit higgyek. Egészen két nappal ezelőttig abban a hitben éltem, hogy a Hydra kíséleti katonáinál nincs kegyetlenebb és embertelenebb, aztán megláttam Hesznát azokkal a démoni szárnyakkal, meg Narut ahogyan átváltozik, ahogyan egyik helyről a másikra teleportálnak... Ez teljesen más, mint amire engem a Hydránál kiképeztek.

Ameddig ezen gondolkodok egy átjárón keresztül előhúz Heszna egy hatalmas nyakörvre hasonlító tárgyat. Nem vagyok benne biztos hogy az, olyan nagy.

- Ki lesz a támadó? - kérdezi meglóbálva a nyakörvet. Hermina rámnéz, de nem mondok semmit. Nem akarok harcolni, támadni pedig végképp.

- Leszek én - mondja végül Hermina mikor látta hogy nem válaszolok.

- Akkor ha megkérhetlek vedd fel azt a formát. - Alighogy ezt Heszna kimondja, Hermina felugrik, de a földre már még nálam is nagyobb fehér farkasként érkezik le. Szemei jégkéken világítanak, ami eddigi élettel teli tekintetét rideggé teszi.

Ahogyan meglátom egy lépést hátrahőkölök. Ez nem normális... Nem lehetséges.

Félsz tőlem? - visszhangzik Hermina hangja a fejemben, mire megrázom a fejem.

- Nem. - Láttam már ennél bizarrabb dolgokat is a szovjeteknél, de olyat hogy valakik egyetlen ugrással egy alig százhatvan centis, törékeny lányból egy majdnem két méter magas, vérengző farkas legyen... Ilyen még nekik sem jutott az eszükbe.

- Pedig kellene - teszi hozzá Heszna mialatt ráadja a farkasra a nyakörvet. Alig éri körbe, akkora nyaka van. - Akkor kezdhetjük? - sóhajtja elégedetten.

Felőlem - hallom meg újra Hermikna hangját a fejemben.

Egyszerűen bólintok, bár nem akarok harcolni vele. Nem emberméretű farkasokkal való harcra képeztek.

- Akkor vigyázz, kész - itt egy indokolatlanul hosszú szünetet tart -, harc! - engedi le a kezét közöttünk.

Hermina tekintete egészen félelmetessé válik. Eltűnik belőle az eddigi melegség, helyette rideg vérszomj telepedik kék íriszeibe. A füleit hátracsapja, farkát hátranyújtja, mellső lábait leereszti; egyértelműen támadó helyzetbe áll. Felmordul, majd még mielőtt realizálhatnám mire készül rámveti magát és a földre teper. Őrülten kezdi el tépni, marcangolni a karom. Hallom ahogyan a foga minden alkalommal élesen csattan a fémen amikor újra és újra ráharap.

Csupán néhány másodperc telik el a leterítésem és a reagálásom közt, de már azalatt is képes lett volna cafatokra tépni. A bordái alatt, a gyomrát célzom, nem akarok csontot törni. Rúgom és ütöm amekkora erővel csak tudom, de mintha meg sem érezné tépi a karom.

Hirtelen jött ötlettől vezérelve az újdonsült fémkarommal ragadom meg az alsó állkapcsát és annál fogva hajítom a falhoz olyan erősen ahogy csak tudom. Hallom, ahogyan reccsen a csontja, majd ahogy a falhoz érve felnyüszít és a földre kerül. A hasából és a szájából fehér bundáját elcsúfítva ömlik a vér, az alsó állkapcsa pedig teljesen természetellenes pozícióban áll.

Erősen, nyüszítve fújja ki a levegőt, majd semmi. Meg se moccan: nem nyüszít, nem emelkedik a mellkasa. Meghalt?

Nem, az nem lehet. Nem ölhettem meg ennyivel. Vagy ilyen sokkal erősebb lenne az új karom? Nem, lehetetlen. Ő ennél erősebb, nem?

Nem...

Másodpercek telnek el, de mintha órák lennének. A mellkasa meg se moccan.

Egy lépést közelítek felé, és a kezeimre nézek: mindkettőről csöpög a vér. Olyan, mintha patakokban ömlene rólam az a ragacsos, vörös folyadék.

Ügyes vagy, megcsináltad - szólal meg önelégülten Bucky a fejemben.

Nem halhat meg. Nem akartam... Tényleg nem akartam megölni.

Alattam egyre több a vér... Már a bokám fölötti mélységben teríti be a szobát. Egyszerűen hányingerem van tőle. Érzem ahogyan egyre gyűlik a nyál a számban és mindjárt hányok.

Még egy lépést közelítek a test felé, ami körül már sokszáz másik hever. Starké, a feleségéé és még ki tudja kié. Nagy részükre nem is emlékszem... Csak azt tudom hogy én öltem meg őket. El akarok tűnni innen.

A menekülés a gyávák erőssége. Gyáva vagy, James. Büntetést érdemelsz - hallom újra a hangot. Igaza van...

Hagyj békén. Tűnj a fejemből... De igaza van. Büntetést érdemelnék.

Éppen lépnék még egyet a tetem felé, mikoris az megmozdul, majd a pillanat tört része alatt gyógyul be minden sebe, majd ugrik nekem mérföldekkel vérszomjasabban mint az előbb. Ehhez képest az első támadása csak egy könnyed tánc volt. Olyan erővel esik nekem, mint még soha senki azelőtt.

Teljes erőből marcangolja a karomat. Nem érzem az illesztéseknél ahogy húzza, viszont húsom és a csontjaim mintha ugranának szét.

A szemébe nézek, ami már rég nem jégkék: vörössé vált.

Hirtelen erősebben megrántja a karom, amitől majdnem szétugrik az egész vállam. Hirtelen egy kisebbet felmordulok a fájdalomra. Alig egy pillanattal később már ott áll Hermina mellett Heszna és a hátát simogatja.

- Oké, ennyi elég lesz. Ne szedd szét Buckyt - kezdi el lenyugtatni.

Beletelik néhány másodpercbe hogy morogva eleressze a karom, majd lassan visszaváltozzon emberré. Szerintem a kelleténél elég sokkal tovább az arca eltorzultan vicsorog rám: a fülei egészen kicsik és hegyesek, a szemei vörösek, az orra elég tömpe, a fogai pedig nagyok és élesek.

- Hermi - szól rá határozottabban. Erre már becsukja a szemét, sóhajt egyet és mire kinyitja a szemét újra a már meszokott, életvidám, sötétkék szempár néz velem farkasszemet, bár az álláról és a hasáról csöpög a vér.

- Azt hiszem jól vizsgázott a karod - mosolyog rám kedvesen. - Remélem nem esett semmi komolyabb bajod. - Megrázom a fejem. - Ennek örülök... - sóhajtja lágyan.

- Azért legközelebb visszafoghatnád magad kicsit jobban. Majdnem széttépted Buckyt.

- Na, azért az elég nagy túlzás hogy én téptem szét őt, mert a farkas volt, meg amúgyis, ő ripityára törte az állkapcsomat! Ezen felhúzta magát a farkas, szóval gyakorlatilag nekem semmi közöm nem volt hozzá - tárja szét a karjait megadóan.

- Persze, a piramisokat meg ufók építették, hogy a Hold lepattanjon a Földről - veregeti meg szemforgatva Hermina vállát. - De hagyjuk a témát, mehetünk a következő állomásunkra, ami nem más, mint egy drága yadechidna barátom meglátogatása. Hermi, te jössz? - Mi a fene az a yadechidna?

- Nálam újraindult a rendszer ott, hogy jáde Kína - pislog rá értetlenül, amire Heszna csak szemforgatva sóhajt egyet, mintha tudnunk kéne mi ez a szó.

- Jáde Kína? Komolyan, Hermi? Komolyan? - rázza a fejét rosszallóan. - Yad? - mutat rám.

- Méreg - vonom fel a szemöldököm. Mit akar ő a méreggel?

- Echidna? - néz most Herminára.

- Bocs, nem tudok oroszul, törökül, vagy bármilyen halandzsa nyelven is volt ez - tárja szét a karjait megadóan.

- Orosz volt, ez pedig latinul van.

- Ja - nyitja tágra a szemeit -, így már mindjárt más. Ha jól emlékszem kígyót jelent, vagy valami ahhoz hasonlót...

- Pontosan. Tehát a kapott szó...

- Mérgeskígyó! - vág Heszna szavába boldogan. - Azok tök menők, mehetek én is? Már vagy tíz éve találkozni akarok eggyel, de még soha nem tudtam! - hadarja csillogó szemmel.

- Gyere, csak hűtsd le magad, mert szerencsétlen kikel magából ha így meglát. Naru - fordul az eddig egy padon alvó sárkányhoz - menjünk.

Erre az felröppen és néhány szárnycsapással már Heszna vállán is van.

Heszna egyetlen intéssel megnyit egy feketelyukat, amin Hermina szinte azonnal át is lép.

- Menj csak - int nekem a fejével Heszna.

Ez az első alkalom hogy teljesen magamnál vagyok amikor átlépek egy ilyenen, így van bennem némi kétely, de megteszem.

Egy pillanatra mintha minden kikapcsolna körülöttem. A gondolataim, a hangok, a tér, a gravitáció, minden. Majd amikor leteszem a lábam minden visszakapcsol és már egy másik szobában vagyok.

A vörös és barna uralja a szobát, amiben ahhoz képest amilyen nagy, alig van bútor. Egészen antik hatást kelt a sok faragás és a még több selyemnek látszó anyag.

Ez már legalább nem úgy néz ki mint ami mindjárt ránk omlik, vagy mint egy szovjet laboratórium.

Alighogy körbetekintek a szobán, az ajtó előtt a semmiből egy fekete felhő jelenik meg gomolyogva, majd kilép belőle egy természetellenesen sápadt, nyúlánk férfi. Fekete haja épp akkora, hogy látni lehessen hosszúkás, hegyes fülét, de nekem a szemein akad meg a tekintetem: aranyszínű íriszeiben macskaszerűen ül függőlegesen a pupillája.

Még mielőtt megszólalhatna Hermina elélép és tőle nem megszokott komolysággal kezdi figyelni.

- Érdekes... - suttogja. Felemeli a kezét, majd a férfi nyakára teszi egy pillanatra, aki csak rezzenéstelen arccal nézi.

- Ő lenne az akiről beszéltél? - mutat rám miután Hermina arrébb lép előle.

- Igen, ő itt Bucky - teszi a kezét a hátamra. - Bucky, ő itt Senja.

- Arsenij - szűri a fogai közt szúrós tekintettel meredve Hesznára. - Mellesleg valaki venné a fáradtságot és beavatna abba, hogy ez ki? - mutat a szemével Herminára.

- Hermina Idross vagyok és megnevezésem nem "ez", hanem "ő".

- És mit akar ez a képességemmel?

- Még mindig ő és per pillanat semmit, de bármikor jól jöhet - von vállat.

- Haladjunk, mert drága az idő - ragadja meg Arsenij lágyan a fém karomat. Még mindig nem tudtam megszokni, hogy érzem az érintéseket. - Van valamilyen tartós betegséged, genetikai rendellenességed, vagy tudom is én hogy hívjátok ezeket?

- Nincs - rázom meg a fejem. Bár nem tudom, hogy azokból az időkből amikre nem emlékszem nincs-e valami ilyen problémám.

- Aha... Fantasztikus. Akkor tedd szabaddá a nyakad. - Mit akar a nyakammal? Meg egyáltalán mit akar tőlem?

- Bucky még nem egészen tudja miért is vagyunk itt, szóval ha nem bánod gyorsan elmondanám neki még mielőtt agy infarktust kap - teszi egyik kezét a vállamra, míg a másikkal lesöpri a karomról Arsenij kezét.

- Jó, de gyorsan, mert drága az idő.

- Na, az van, hogy a következő lépcsője a kis felturbózásodnak az, hogy visszakapod a régi emberi karod, viszont ahhoz, hogy képes legyél külön használni a fémet és a hús-vér részed szükség van egy kis változtatásra. Ehhez állít elő Senja egy olyan anyagot aminek segítségével ez végbemehet. Lehet, hogy nem lesz kellemes ameddig az anyag beépül a szervezetedbe, de biztos vagyok benne hogy éveken át éltél ennél sokkal nagyobb fájdalomban. Mellesleg ez egy igen érdekes szituáció, mivel így már többé nem leszel ember, viszont általánosságban nézve mégis emberibb leszel, mint a tél katonája idején.

- Mik a mellékhatásai? - kérdezem lesütött szemmel. Pont olyan, mintha ugyanaz történne meg velem megint...

A kérdésemre Heszna csak halkan felnevet.

- Mellékhatások? Ez nem gyógyszer, ez egy hiper bonyolult nevű hibridanyag, ami az égvilágon nem képes másra mint két különböző testrész váltogatására. Ha ciánt, vagy narkót kevernénk mellé; na akkor lennének mellékhatásai, de az elkülönül az anyagtól. Olyan, mintha vizet innál: azon kívül hogy oltja a szomjad semmit nem csinál.

- Hogy kerül a szervezetembe?

- Mivel a yadechidnák a mérgeket az állkapcsukban állítják elő, majd a fogaikkal eresztik ki, ez pedig nem hat úgy, ha lecsapoljuk, így kizárásos alapon harapással. Lehetséges, hogy ez egy elég bizarr szituáció, de azért remélem még ennyi belefér.

Nem igazán tetszik az ötlet. Mármint, az, hogy visszakapom a karomat több, mint amit valaha kérhetnék, vagy megérdemelnék, de ez... Hogy megharapjon valaki és egy teljesen ismeretlen anyagot fecskendezzen belém. Ez az egész olyan, mintha csak egy újabb álom lenne.

- Van választásom? - kérdezem végül a földet nézve.

- Mondtam már, mindig van választásod, az viszont már más kérdés, hogy nem mindig szerencsés a másik utat választani. De ha úgy gondolod, azonnal elsétálhatsz. Nem megyek utánad, nem fogunk üldözni, de azt tudnod kell, hogy per pillanat kint a biztos halál vár rád. Jelenleg alig van esélyed azok ellen a lények ellen amik meg akarnak ölni, így...

Hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül ragadja meg Arsenij a nyakam és mélyeszti belém a fogait. Mire bármire is reagálhatnék, már vége is. Még csak azt sem vettem észre, hogy mögém lopakodott. Mi van velem?

- Na, most már nincs választásod - teszi fel Heszna a mutatóujját tágra nyílt szemekkel.

- Elnézést, de nincs tíz percem egyetlen harapásra - forgatja meg Arsenij a szemét. - Heszna, veled még beszélünk. Most pedig ha megbocsátotok - hajol meg színpadiasan, majd ugyanolyan köddé válva, mint amilyenből kilépett, eltűnik.

Mondani akarok valamit Hesznának, de hirtelen elfelejtem. Helyette viszont megfordul velem a szoba. Elvesztem az egyensúlyom és az ágyra esek. A látásom egyre homályosodik, a fény pedig mintha csak erősödne a szobában.

Ez így nem jó, nagyon nem...