Bucky

Mikor felébredek végre megint én vagyok a bőrömben.

Nem tudnám leírni az érzést ami ilyenkor fogad. Emlékszem mindenre amit tettem, ami történt, minden gondolatom normális emlékként marad meg, de valami a háttérben mégis ott van... A tudat, hogy én voltam, de mégsem. Én tettem mindent, de az az én mégsem én vagyok.

Kinyitom a szemem, de egy ismeretlen helyen vagyok. A falak betonnak néznek ki, én pedig egy többnyire jó ágyban fekszem.

A karom pedig... Még ugyanúgy fémből van.

Minden alkalommal mikor kinyitom a szemem azt várom, hogy mikor odanézek egy hús-vér kéz fogad, és a tudat, hogy ez csak egy rossz álom volt.

Oldalra nézek, és meglátom a lányt aki legutóbb elbánt azokkal az... Akármikkel.

Egy faszéken ül, a szárnyainak pedig már nyoma sincs, ellenben a vállán ül egy hófehér sárkány. Világoskék szemeivel, és fekete, hosszúkás íriszével engem figyel, míg a lány hátrahajtott fejjel és csukott szemekkel ül. Nem hiszem hogy alszik, inkább csak pihen.

Mikor észreveszi hogy figyelem, a sárkány a hegyes lándzsaszerű végű farkával megböki az arcát mire ő félig nyitott szemmel húzza fel a fejét.

- Végre már hogy magadhoz tértél - mondja ásítva, majd nyújtózkodik egyet. - Azt hittem pár óra alatt felébredsz de egy napig aludtál.

- Mit akarsz? - Ez az első kérdés amit fel kell tennem neki.

- Nem nevezném akaratnak azt amit szeretnék, inkább egy ajánlatnak. - Kérdőn nézek rá, mire folytatja. - Ajánlat egy: visszamégy a dimenziódba, viszed a démonkát is és folytatod a szélmalomharcot mindenkivel. - Ezalatt megjelenik a keze alatt egy olyan árnyék amilyennel tegnap harcoltam. A nyakában van valami fém, és hátra vannak kötve a kezei, mellette pedig valami feketelyukféleség jelenik meg. - Ajánlat kettő: itt maradsz, kiszedem belőled a tél katonáját, majd valószínűleg visszakaphatod a régi karodat és ha minden jól megy akkor az ócskavas helyére pedig kapsz egy újat. Mit szólsz? - Én számolok rosszul, vagy tényleg három karra jött ki a végeredmény?

Ez túl szép ahhoz hogy igaz legyen. Valahol kell lennie egy buktatónak.

Talán az, hogy aztán a másik énemmel akar gyilkoltatni... De arra meg mi szüksége lenne? Minden erőlködés nélkül képes volt legyőzni olyan lényeket amiket neki... Vagy nekem órák alatt sem sikerült még megsebezni sem. Ennek így semmi értelme. Csak úgy, hirtelen ötletből nem tenne ilyet egy vadidegennel.

- Miért akarnád ezt tenni?

- Egyrészt mert megesett rajtad a lelkem, a másrészt pedig még nem kell tudnod - kacsint rám mosolyogva, azonban engem még nem tudott meggyőzni. De van benne valami... Leírhatatlan, ami azt sugallja hogy bízhatok benne.

Ellentétben azzal a sárkánnyal - vagy akármi is az -, ami szúrós tekintettel figyel engem.

Még csak azt sem tudom hogy ki ez a lány... Vagy hogy mi.

- Nos, ezen könnyen segíthetek - áll fel a székből. Pedig ezt nem is mondtam ki. Vagy igen? Pedig nem akartam.

- Becses - vagy nem becses, mindenki eldönti magának - nevem Heszna Chasseur - egy színpadias meghajlással kíséri mondandóját, majd fel-alá kezd járkálni a szobában. - Jómagam vadász vagyok állásilag, fajilag szintén vadász, kis démoni beütéssel, egy teremtősárkány képességeivel, valamint a harmadik pokol úrnőjeként a vér erejével. Fontos tudnivalónak mondható még rólam, hogy... Nincs több tudnivaló. - Kicsit olyan mintha ezt a mondatot másképp akarta volna befejezni. - Bármi kérdés?

Nagyjából minden. Olyan szavakat használ, amiket én még meséken kívül nem is hallottam. Az ereje az alapján amit tegnap láttam elképzelhetetlen számomra. Tudtam hogy mióta gyakorlatilag bezárva élek rengeteg téren változott a világ, de hogy ennyire...

- Ó, kedves. A világod egy cseppet sem változott mivel az emberek nem képesek a fejlődésre. Viszont az enyém igen. Így lehet az hogy olyan dolgokkal találkozol amiket nem tudsz kezelni. - Egy egyszerű mozdulattal megfordítja a székét, letöri a két karfát, majd a háttámlára támaszkodva leül.

Ezt hogyan csinálja? Biztos vagyok benne hogy nem mondtam ki az előbbieket. Lehet hogy kezdem még jobban elveszteni a józan eszem... Olyan nem létezik hogy olvas a gondolataimban.

- Az egy elég erős túlzás, hogy olvasok a gondolataidban. Inkább nevezném... Kutakodásnak a fejedben; az emlékeidben, érzéseidben, gondolataidban és tetteidben. Mindenben, ami te vagy. Nem kifejezetten szándékom látni a gondolataid, csak mialatt kutakodom azokat is meghallom.

Attól tartok már nem sok értelme van bármilyen gondolatomat magamban tartanom, így kimondom a legnyilvánvalóbb kérdést:

- Miért kutatsz a fejemben? - Felülök a kanapén, és hátradőlve nézek a szemébe. Azután a sok év után amit egy székben, vagy egy cellában ülve töltöttem, ez a kanapé olyan mintha vattán ülnék...

- Mert Lucifer és Arandell rádküldték a pokluk felét, méghozzá az én területemre, és fogalmam sincs miért. - Közömbösen végigmér, majd oldalra fordítja a fejét, mintha gondolkodna.

Ez a mondat számomra az értelmezhetetlen küszöbét súrolja. Azt hittem eddig, hogy jól ismerem a világot, erre itt van ez a lány... Heszna, aki mindent lerombol. Úgy érzem magam mint egy álomban. Csak még azt nem tudom hogy jó vagy rossz értelemben.

A gondolatomra Heszna elmosolyodik, majd újra felém fordul.

- Nem rombolok le semmit. Csak te egészen eddig emberként, egy kulcslyukon keresztül láttad a világot. - A két tenyerét egymás felé fordítja, és közöttük egy ajtó és egy kulcslyuk kicsinyített, félig-meddig átlátszó változata jelenik meg. Olyan mint egy hologram... A látványtól egy pillanatra megfagyok. Még soha nem láttam ilyet. - Én viszont épp a lyuk köré épített házat rombolom le. - Mialatt beszél, a kezei között a kulcslyuk összemegy, és egy házzá válik aminek az oldalai ledőlnek. Hihetetlen... - És egyébként az amit most csináltam egyszerűen a gondolataim kivetítése volt. Minden jól képzett lény képes rá. Akár még te is tudnád - kacsint rám. Zavar, hogy olvas a gondolataimban. - Megnyugodhatsz, már nem tart sokáig. Most pedig visszatérve az iménti dolgokra, Arandell barátom a második pokol ura, Lucifer pedig a negyediké. Fontos a jó szomszédi viszony, nem? - Egy erőltetett mosolyt villant, majd folytatja. - A te dimenziód pedig az én területem, azaz én felelek azért hogy ne legyenek ott olyan dolgok, mint amilyenekkel a tél katonája legutóbb küzdött. Más szóval ne keveredjenek oda olyan lények, amik nem oda tartoznak. Elvégre láttad hogy a fegyvereid semmit sem értek ellenük, így nem tudná senki sem megállítani őket. De mivel gondolom most megint homályos lett a képed a világról egy kicsit jobban belemegyek: az átjáróval bejárható dimenziók kétfelé vannak osztva köztem, meg egy másik remek banda között, és így felügyeljük és kötelességünk szerint védjük a dimenzióinkat. Egyetlen egy olyan van ami nem tartozik egyikőnkhöz sem, de annak szerencsére, a változatosság kedvéért jóban vagyok a védelmezőjével. Így már tiszta?

- Nagyjából.

Azt sem tudom hogy hol vagyok, de már nem ez a legnagyobb gondom. Azok után amiket most hallottam, már mindent teljesen másképp látok.

- Na de komolyra fordítva a szót, mit szólsz az ajánlatomhoz? - kérdőn néz rám, de hiába. Nem hittem hogy lehetek az eddiginél is elveszettebb, de úgy látszik lehetséges. Fogalmam sincs mihez kezdjek.

- Mi lenne utána? - Bizonyára tudja hogy mire gondolok. Mert ez eddig szép és jó, mint egy tündérmese, de mi lesz miután már nincs bennem a tél katonája?

- "Boldogan éltek míg meg nem haltok"-ot sajnos nem biztosíthatok ha arra vágysz, így ha azt szeretnél, akkor azt hiszem nem lesz meg az akaratod. Ha azt választod hogy visszamégy a régi életedbe, valószínűleg másodpercek alatt elkapnak és lerángatnak a pokolba a rádküldött pokolfajzatok, ami egy élőnek semmiképp sem kellemes. Ha a második ajánlatom mellett döntesz az már lényegesen izgalmasabb. Miután kiszedem belőled a tél katonáját kapnál egy új kart, ami nem ilyen... Ócska, a régi emberi karodat is visszakapod, így képes leszel elrejteni azt hogy van egy fémből, de ezt majd részletezem ha ott tartunk. Ezek után nincs más hátra mint előre, azaz ki kell deríteni hogy miért vadásznak rád, amihez te is eléggé kellesz. Ezt követően természetesen megállítjuk azt aki vadászik rád, a továbbiakat pedig megbeszéljük. A többi dolog már csak rajtad múlik hogy hogyan szeretnéd.

- Gondolom több lehetőség nincs - mondom színtelenül. Csak nézek a semmibe, és próbálom felmérni az esélyeimet.

- A lehetőségeid száma végtelen. Te csak az én ajánlataimat kérdezted, ettől függetlenül bármit megtehetsz. Ha úgy jónak látod akár most ki is sétálhatsz, bár azt nem nagyon ajánlom ugyanis ez egy teljesen kopár bolygó. Nem találnál mást csak elhagyatott és lerombolt házakat, de szerintem sokkal vonzóbb az, hogy megszabadulhatsz a tél katonájától. Meg mellesleg bármit választasz valószínűleg elkapnak a pokolfajzatok. Abban az esetben pedig nagy valószínűséggel meg kell öljelek, szóval ha ilyen mellett döntesz akár itt és most le is lőhetlek. De nem kell most válásztanod, gondolkodhatsz rajta amennyit szeretnél.

Amióta elvesztettem a karom és bennem van a tél katonája minden éber pillanatomban azt kívántam hogy bár megszökhetnék a hydra elől, visszakaphatnám a karom és nem kéne többé katonának lennem, erre itt a lehetőség, de mégis gondolkodnom kell rajta... Mert valami mégis odaköt a másik életemhez.

Steve. Bizonyára ő tart vissza. Neki köszönhetem hogy visszanyertem a tudatomat. De neki is jobb ha én nem vagyok ott. Még rá is veszélyt jelentek akár akarom akár nem. Elvégre elég néhány szó hogy Buckyból egy őrült, érzéketlen gyilkológéppé változzak...

Nem akarok többé ölni.

- Nem akarok többé ölni - mondom ki hangosan is. Fogalmam sincs miért, de ezt ki kellett mondanom.

Erre egy félig fájdalmas, félig kedves mosoly kúszik Heszna arcára.

- Teljesen meg tudom érteni. Viszont azt tudnod kell, hogy azért mondod ezt mert nem a megfelelő embereket meg lényeket ölted meg eddig. Mert ha olyannal végzel, aki rászolgált, és már csak rosszat képes tenni a többi lélekkel szemben az teljesen más. Ha embert ölsz, az bűntudatot kelt. De minél kevésbé hasonlít hozzád annál kisebb a bűntudat, és attól fogva hogy nagyon jó lelked van, ha mondjuk egy gyilkos démont ölsz meg teljesen más érzés. - A karjához nyúl, és a semmiből egy pisztolyt húz elő, majd a csövénél fogva felém nyújtja. - Lődd le őt - bök a fejével a fekete akármi felé, ami erre valami morgáshoz hasonló hangot hallat.

- Honnan tudod hogy nem téged lőlek le?

- Nem fogsz. Túlságosan rokonszenvesnek találsz amiatt amiket mondtam.

- Ezt is a fejemben láttad? - Erre nem gondoltam eddig egyetlen pillanatig sem.

- A testbeszéded mindent elárul - von vállat.

A fegyverre nézek, majd oldalra fordítom a fejem.

- Nem akarok több halált.

Ez a pisztoly elég érdekes, még sosem láttam ilyet. Fehér, és áttetsző. Nem is áttetsző... Inkább zavaros. Nem lehet átlátni rajta, mégis olyan mintha át lehetne. A csillogása olyan mintha fémből lenne, de mégsem az, a belsejében pedig mintha vörös szálak futotnának.

- Akkor lenne baj ha már láttál volna ilyet. Én készítem a fegyvereimet és mindegyik elég... Különkegesek. Szóval tényleg nem csoda hogy még nem láttál ilyet. - Néhány másodperc csend után egy sóhajtással kísérve megszólal: - Bármi más kérdés? Óhaj sóhaj?

Hirtelen nem jut eszembe semmi, de egy gondolat azonnal lyukat üt a fejembe:

- Hogy értetted azt hogy visszakapom a régi karom? - kérdezem azt hiszem némi reménnyel a hangomban, de egyben kétségbeesetten; mert hiába van rá esély hogy azt mondja amit hallani akarok, nincs rá garancia hogy úgy is lesz.

- Pont azt amit mondtam: visszakapod a karod, viszont kapsz egy új fémet is. Képes leszel arra hogy cserélgesd a kettőt. Megtehetnénk azt hogy csak az emberi karod kapod vissza, de az tekintve hogy jelenleg mennyi veszélyes alak vadászik rád, komplett öngyilkosság lenne. Főleg így, hogy testileg-lelkileg le vagy amortizálva... - Testileg leamortizálva? - Igen. - Nem értem.

Erre Heszna csak sóhajt egyet, majd egy apró fejrázással folytatja:

- A szemed alatt nem táskák, hanem lassan bőröndök vannak. A kimerültséged olyan szinten van, hogy elkezdtél mikroalvást végezni, ami nem valami szerencsés ha éppen meg akarnak ölni. A mozgásod darabos, lassú, nehézkes és görcsös. Rádférne egy normális alvás és egy masszázs. Ha jól sejtem az izmaid már nem izmok, hanem kész gordiuszi csomók. Meg az a hüvelykujj... Annyira kőkorszaki az a kar basszus, hogy le van vágva a hüvelykujjad vége. Azokról az illesztésekről a hús és a fém között nem is beszélve... Én is sírva fakadnék ha ránézek nem hogy viseljem. Le merném fogadni hogy még mindig fáj ha nagy nyomás alatt van. Ez egy tarthatatlan állapot ha engem kérdezel. - Szinte borzongva méregeti a karomat. Igaza van. Még ennyi idő után is fáj amikor túl nagy erőhatás éri.

De honnan tud egyáltalán az illesztések kinézetéről? Az nem is látszódik.

- Láttam. Egyrészt az emlékeidben, másrészt személyesen is. Amikor ráküldtek Táv... Akarom mondani Amerika Kapitányra, és elkezdtél emlékezni én is ott voltam valakivel és végignéztük. Felkeltetted az érdeklődésem, így követtelek addig az agymosós akármiig. Már ott fájt a lelkem azoktól az illesztésektől. Meg az az áramos izé... A hideg kiráz tőle. Az a hely egy kész pszichiátria volt. Bár Lucifer ott fogadok hogy hatalmas sikert aratna... De amúgy mindentől függetlenül imádom a karod - vigyorodik el. - Kutyamód jól néz ki. Meg nálunk nagyon ritka az ilyen, szinte senkinek sincs. Igazi különlegesség.

Inkább átok... Ha nem lenne ez és a tél katonája most nem lennék egy gyilkológép.

- Azt hiszem olyat hallottam ami nagyon tetszik a füleimnek. Ez azt jelenti hogy beleegyezel az ajánlatomba? - Egy boldog mosoly körvonalazódik az arcán.

Végülis mit veszíthetek...?

Azt hiszem így lesz a legjobb.