Drága Olvasóim!

Köszönöm, hogy újra itt vagytok velem, és nem féltek véleményt írni, valamint szavazni sem. 😍 Hoztam az új részt, ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Talán nekem is többet kellene jógáznom... *hahaha*

Puszillak Benneteket: Hope 😘

--------------------------------------------

Az eső zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. A vihar sajnálatos módon mégsem kerülte el a kis városkát. A koromfekete autó ablakát csak úgy csapkodták a hatalmas cseppek, ahogy lefékezett az állatklinika bejárata előtt. Az üvegajtón belülre akasztott táblán egyértelműen a zárva felirat volt olvasható. Molly a fiára pillantott, kinek ölében a fekete bestia feje pihent. A farkas szuszogva néha-néha felnyüszített. A testtartása egyértelműen azt sugallta, hogy szívesebben lenne bárhol, mint ezeknek az embereknek a kezei között.

- Nyugalom - suttogta Molly, miközben végigsimított az eső áztatta állat bundáján, majd Elira nézett. Az elszánt tekintetű tinédzser bólintott, amit édesanyja egyértelmű jelnek vett. Az állat hátsó fertályát óvatosan leemelve a combjairól kiszállt az autóból, és eszeveszetten dörömbölni kezdett a klinika ajtaján. - Hahó! Van itt valaki? Nagyon fontos lenne... Kérem! - Majd hirtelen elhallgatott. Az üvegajtón keresztül, mintha egy pillanatra egy vérvörös szempár villant volna fel. Végül egy fiatal férfi jelent meg a zárt ajtó mögött, és amint észrevette a nő zaklatott arcát, nyitásra fordította a zárat. - Tudom, hogy zárva vannak, de... - Újabb hallgatás következett be, amint kinyílt a bejárat üvegajtaja. Csak az esőcseppek zajos koppanása hallatszott az aszfalton. Mindkét vérfarkas felismerte a másik illatát. Mindketten tisztában voltak a másik kilétével.

A magas, mélybarna szemű alfa óvatosságból nem árult el magáról semmit sem: pláne nem a nevét. Molly összevont szemöldökkel méricskélte a fiatal férfit, kinek arca ugyan megváltozott, de a melegséget árasztó tekintete egy cseppet sem. Igaz, nem épp most volt, sőt, sokkal több ideje már; de az a csendes fiúcska azóta sem ment ki a fejéből. Habár, akkor még nem volt vérfarkas...

Percek törtrésze alatt megannyi kérdés fogalmazódott meg benne. Kíváncsi volt hogy tett szert a harapásra, és ami a legfontosabb: hogy lett alfa? De a számtalan kérdés közül is csak ez az egy csúszott ki a száján:

- Scott? Tényleg te vagy az? - derült fel Molly olyannyira, hogy még azt is elfelejtette, hogy egy élő farkas van a kocsijukban. Az alfa a neve hallatán kissé oldalra döntötte a fejét, és gyanakvóan a nő eső áztatta arcát kezdte el tanulmányozni.

- Ismerjük egymást?

- Jól megnőttél - folytatta tovább a társalgást a fiatal nő. - És... vérfarkas lettél... - bátorkodott kiejteni a szót. - Ráadásul alfa.

- Ki vagy te? - kérdezte suttogva összeszűkült szemmel. Molly már épp szólásra nyitotta a száját, amikor is meghallotta a farkas fájdalmas nyüszítését.

- Anya! - kiáltott ki vészjóslóan a félig nyitott hátsó ajtón keresztül Eli.

- Megyek! - szólt vissza Molly, miközben az alfa szemei még mindig a nő arcát pásztázták rendületlenül. - Szükségünk lenne egy állatorvosra - hadarta.

- Miért?

- Van egy gyönyörű fekete farkas az autóban. Szerintem más is lehet vele. Vér szagát éreztem a közelében. - Molly mondandójára a vérfarkas szemei kikerekedtek, s arca hirtelen érdeklődővé vált.

- Azt mondtad, fekete farkas?

***

A kocsiban türelmetlenkedő fiatal druida már a combjain dobolt az ujjaival. Félve - a visszapillantótükör segítségével - néha a hátsó ülésen heverő állat felé tekintett. Magában elmormolt pár imát, hogy még véletlenül se villantson rá acélkék szemeket. Gondolatmenetéből barátnője szakította ki, aki sietve, de mégis óvatosan nyúlt be a farkas hátsó végtagjai alá. A fekete bestia nemtetszően felmorrant, és a nő felé kapott, majd félúton, szinte lefagyva meredt megmentője háta mögé. Meglátta a város alfáját, kinek szemeiből megkönnyebbülés sugárzott. Molly észrevette a farkas reakcióját, és mosolyogva elnézett a válla felett.

- Még ő is tudja, ki az alfa. - A fiatal férfi ajkai zavart mosolyra húzódtak. Vajon ha rajta megérezte, akkor a farkason miért nem?

- Várj! Segítek - lépett Molly mellé Scott jóindulatúan. Mindketten csurom vizesek voltak, de az állat épsége mindennél fontosabb volt. A fiatal férfinek mindenféleképpen, hiszen az egyik falkatagról volt szó.

***

- Innét már megleszünk - jelentette ki mély levegőt véve az alfa, miután óvatosan a vizsgálóasztalra fektette a fekete bundájú állatot. Molly azonban továbbra is a megvilágított helyiségben ácsorgott, karjait a mellkasa előtt keresztbe fonva. Ruhájáról minden másodpercben újabb vízcseppek koppantak a kemény járólapon. A fiatal férfi felsóhajtott, egyfajta jelzésként, hogy ideje lenne már a nőnek elhagynia a rendelőt.

- Scott - lépett közelebb óvatosan Molly az alfához. - Nem várom el tőled, hogy emlékezz rám, de talán segíthetek.

- Tényleg, igazán, nem kell... - Majd hirtelen benne rekedt a szó, ahogy a szőke nő felé fordult. Ugyanis Molly már sehol sem volt, egy hófehér bundájú farkas viszont igen. Ragyogó kék tekintetével az alfára meredt. - Ismerek... ismerek hozzád hasonlókat - jelentette ki döbbenten egy nagyot nyelve. A fekete farkas megérezte a másik állat jelenlétét. Orrával odébb lökte Scott kitámasztott karját, hogy ő is megnézhesse magának a teremtményt. Egy percen belül Molly már egy szál semmiben állt az alfa előtt, aki illendően elfordította a fejét. - Most mi az? - szuggerálta suttogva az asztal tetején mocorgó állatot a tekintetével, miután az ő szemei elől is eltakarta az igencsak kitárulkozó látványt. Molly szőke, eső áztatta hajtincsei épphogy csak elfedték csupasz melleit.

- Mondtam, hogy segíthetek - szólalt meg a kínos hallgatás után a fiatal nő, majd minden szégyenkezés nélkül egy kevésbé vizes ruhaanyag után kezdett el kutatni a vizsgáló helyiségben.

- Upsz, talán rosszkor? - jelent meg egy másik férfi is a teremben, közvetlenül Molly mögött. Hirtelen felbukkanása vészcsengőként kezdett jelezni a fiatal nő fejében, így vicsorogva az önelégülten mosolygó idegen felé fordult.

A férfi minden egyes mozdulatából csak úgy sütött a szarkazmus. Amint tekintetét gyorsan végigfuttatta a meztelen nő domborulatain, szája félmosolyra húzódott.

- Adhatok kölcsön, ha szeretnéd - biccentett jelzésképpen fiatal nő földön heverő ruhái felé. - Sőt, a lakásomon van egy csomó... - folytatta tovább gunyoros megjegyzéseit, de az alfa a szavába vágott.

- Peter! - rivallt rá Scott, miközben Mollyt lassan maga mögé tessékelte, de hiába. A nő változatlanul kiállt magáért. A férfi erre ismételten elmosolyodott. - Mit keresel itt? - lépett közelebb Scott az idősebb vérfarkashoz.

- SMS-t kaptam. Tőled. Mégis mi másért lennék itt? - hadarta semmittelen arckifejezéssel, majd Scott arcának magasságába emelte telefonjának a képernyőjét. Az alfa szemforgatva felsóhajtott.

- Ezt már napokkal ezelőtt küldtem, amikor... - vette halkabbra a hangját, végül félve a nő felé pillantott, aki közben már lazított a testtartásán, de még mindig farkasszemet nézett Peterrel; és a vizsgálóasztal szélébe markolva próbált csitítani lüktető vérszomján. - Hé! Ne őt nézd, hanem engem!

- Tetszik az új jövevény - tett egy hanyag megjegyzést a kék szemű férfi, egy erősen szuggeráló szemkontaktus kíséretében. Valahonnét ismerős volt neki ez a lány...

- Bekaphatod! - vicsorgott rá ingerülten Molly, majd hirtelen fellángoló haragjából a fekete farkas zökkentette ki, aki nyugtatásképpen megnyalta a kézfejét. Peter az állat ösztönös cselekvésére felvonta a szemöldökét, mire érdeklődve Scott is hátrafordult.

- Drágám, jobb lesz, ha valamit magadra veszel, mert a végén még azt hiszik, az Eichenből szöktél el - vigyorgott önelégülten a férfi, majd komolyra fordította a szót, és utasító hangnemben folytatta: - Menj vissza a kis csapatodhoz! Kint várnak, nemdebár?

- Inkább Scottal maradnék, amíg...

- Azt mondtam, tűnés! - emelte feljebb a hangját Peter. - Neked nem itt van a helyed! - húzta ki magát méltóságteljesen, tudatva a nővel, hogy ő sokkal feljebbvalóbb. Vagyis ő egyértelműen ezt gondolta magáról. Nem volt alfa, de sosem érezte alsóbbrendűnek magát a farkasok rangsorában.

Molly a fogaival legszívesebben kitépte volna a férfi torkát. Felettébb irritálta a jelenléte, de Scott sajnálattal teli szemeibe nézve megadta magát az idegen vérfarkas akaratának. Bólintott, majd magára öltötte a vizes ruháit, és elindult a kijárat felé. Mielőtt még elhagyta volna a helyiséget,  visszafordult, és a fekete farkas szemeibe nézve szavait a két férfi felé intézte: - Gyógyítsátok meg őt!

***

A sötét bundájú ragadozó egy kecses mozdulattal elrugaszkodva ugrott le a vizsgálóasztal tetejéről. Az idősebbik vérfarkas szemforgatva lépett közelebb az állathoz.

- Mégis hol a fenében voltál eddig?! - kérdezte sziszegve. Igen, Peternél talán ez jelenthette azt, hogy "Hiányoztál, drága unokaöcsém!", de ő valahogy sosem volt az érzések kifejezésének a mintapéldánya.

- Lehetnél kedvesebb is az idegenekkel - célozgatott a nemrég távozó nőre Scott.

- Akarod mondani... idegen vérfarkasokkal? - csattant fel nevetve Peter, majd komor arccal megrázta a fejét. - Felejtsd el! Azt sem tudjuk, ki ő, és hogy miért van Beacon Hillsben.

- Ezért fogjuk szemmel tartani. - A mély orgánum hallatán Peter és Scott is a hang tulajdonosa felé fordult. - Helló, Scott! - köszönt egy halvány mosoly kíséretében a sötét hajú férfi, kinek arcát néhol már őszülni kezdő borosta keretezte.

- Derek! - üdvözölte rég nem látott barátját a fiatal alfa egy megkönnyebbült mosollyal az arcán. - Már azt hittük, hogy...

- Miért nem változtál vissza a lány előtt? - vágott Scott szavába összeszűkült szemmel Peter, kérdését a másik férfi felé intézve.

- Mert nem tudtam.

- Hogy micsoda? - Az idősebbik vérfarkas szemei hatalmasra kerekedtek unokaöccse válaszától.

- Mert. Nem. Tudtam - ejtette ki lassan és nyomatékosan a szavakat Derek. - Vagy mondjam el más nyelven is?

- Elsőre is értettem - vágott egy gúnyos grimaszt Peter, majd karjait keresztbe fonva a mellkasa előtt, kérdőn a fiatalabbik Hale-re pillantott.

- Valamit belém nyomott, amitől napokig kóboroltam, mint valami drogos - nyögte ki végül Derek unott arccal.

- Kicsoda? - kérdezte Scott Peterrel egyetemben.

- Egy szőke nő, aki... - Majd hirtelen elhallgatott, és a többiekre meredt. - Aki szintén vérfarkas volt.

- Azonnal indulok utána - morrant fel Peter, és már fordult is a kijárat felé, de Derek megragadta a felkarját. Az idősebbik vérfarkas végigfuttatta unott tekintetét unokaöccse csupasz felsőtestén. - Vegyél fel valamit! - közölte közönyösen, majd hátat fordított a többieknek.

- Peter! - szólt utána Derek. - Nem ő volt.

- Ajánlom is! - villantotta meg érzéketlen mosolyát az idősebbik Hale.

***

Másnap az időjárás a leggyönyörűbb oldalát mutatta. Már a kora reggeli órákban ragyogóan sütött a nap, az éjszakai esőnek pedig szinte nyoma sem volt. Csak néhány vízcsepp csillogott a fák levelein és a fűszálakon. Beacon Hills határában, nem messze a természetvédelmi övezet kapujától helyezkedett el Mollyék szállása, ami leírhatatlanul páratlan volt. Látszott rajta, hogy a tulaj nem sajnálta a vagyonát rá. Minden egyes bútordarab egyedileg készült, kézzel faragva: még a nappaliban elhelyezkedő faasztalka tetején díszelgő olvasólámpa is. A csillár apró égőit szarvasagancsok hada fogta közre, a kőkirakásos kandalló felett pedig egy bölény preparált feje nézett farkasszemet a helyiségbe érkezőkkel.

Molly a gondolataiba merülve bámult ki az erdőre néző hatalmas ablakon. Merengve szürcsölt bele a reggeli kávéjába, ami kesernyés ízével percek alatt kiűzte az álmosságot a szemeiből.

- Még mindig azon az agyament pasason kattogsz? - kérdezte Zoe, aki keresztbe tett lábakkal kávézott a nappaliban elterülő U alakú ülőgarnitúrán.

- Peter. Így hívják. Mekkora egy ősbunkó! - csattant fel Molly mély levegőt véve, majd barátnője felé fordult. - Még nem is ismerem, de már most meg tudnám fojtani egy kanál vízben.

- Szerinted sikerült rendbe hozniuk azt a szegény állatot? - Molly felkacagott, és bögréjét az alsó ajkához emelve elfogyasztotta a maradék fekete nedűt is.

- Most tényleg azt mondtad, hogy szegény állat? Tegnap még ott akartad hagyni az út szélén - tette hozzá a szőke hajú nő szemforgatva.

- Az tegnap volt - vont vállat Zoe, kacsintva. - Tudod mi tenne most jót neked?

- Élek-halok a válaszodért - vetette hátra nevetve a fejét Molly.

- Húzd fel a szexi leggingszedet, és irány az udvar! - Zoe lerakta a bögréjét az előtte lévő üveglappal ellátott asztalra, végül felállt, hogy kinyújtóztassa a végtagjait. Kócos hajába beletúrva újra a barátnőjére morrant. - Komolyan mondtam!

- Ugye most csak viccelsz? - masszírozta meg a homlokát az ujjbegyeivel Molly. - Megígértem, hogy segítek, amiben csak kell, de az iskolát nem hagyhatom magára. Nem kérheted tőlem, hogy...

- Pedig de! - jelentette ki csípőre tett kézzel a barna hajú nő. - Este pedig bulizunk egy hatalmasat. - Molly már erőteljes tiltakozásba akart kezdeni, de barátnője egy határozott mozdulattal leintette. - Szexi, viruló harmincasok vagyunk. Nekünk is kijár egy kis szórakozás! - Ajkai csalafinta mosolyra húzódtak. - De előbb a jóga! Utána, hidd el, minden jön majd magától. Kitisztult elmével minden könnyebb lesz. - Zoe olyannyira komolyan idézte fel a londoni jógaoktatójuk folyton ismételt közkedvelt mondatát, hogy Molly ösztönösen felkacagott.

- Még mindig a hullapóz a kedvenced? - mosolygott Molly. Zoe igencsak odavolt az ottani esti jógaórákért, főleg akkor, amikor az öltözőben, a zuhany alatt értek véget: lehetőleg egy szintén hajlékony srác társaságában.

- Śavāsana, kérlek! - sóhajtott fel hangosan Zoe. - És igen!

- Namaste! - tette össze mindkét tenyerét Molly egy halvány mosoly kíséretében.

***

- Ugye tudod, hogy a kukkolás nem szép dolog? - jelent meg Peter Derek háta mögött, aki az egyik fa törzse mellett meglapulva az ide-oda hajlongó lányokat figyelte. Hallgatta az egyenletes szívverésüket és a kiegyensúlyozott légzésüket. Lassan már ő is úgy érezte, hogy átragad rá ez a harmonikus állapot.

- Hogy találtál rá? - kérdezte rezzenéstelen arckifejezéssel a fiatalabbik Hale, majd kezeit hanyagul farmerjának a zsebeibe csúsztatta.

- Ahogyan te is - szippantott Peter egy mélyet a levegőbe.

- Az illata - suttogta maga elé Derek.

- Nem emlékeztet valakire? Ó, igaz, neked mindig is a barnák voltak a gyengéid - heccelte gunyorosan unokaöccsét.

- Befognád? - fordult meg hirtelen Derek, végül alkarjával erősen a fa törzséhez szorította a szószátyár nagybátyját.

- Ki van ott? - ütötte meg mindkettejük farkashallását a szőke hajú nő gyanakvó hangja.

- Molly, nehogy abbahagyd! - szólt rá barátnője, aki már az utolsó mozdulatával szinte lezártnak tekintette a reggeli testmozgásukat. - Tartsd ki az Adho-mukha-śvanāsanát!

- Beszélj úgy, hogy én is értsem, légyszíves! - engedte ki a tüdejében rekedt levegőt Molly, majd morcosan törökülésbe helyezkedett. Zoe nemtetszően megrázta a fejét, és követte barátnője testtartását.

- Jó, akkor fejezzük be! - morgott maga elé a druida.

- Zoe, nem akarom, hogy... Ez nekem nem megy. Túl sok minden jár a fejemben - harapott kétkedve az alsó ajkába Molly. - És... van itt valaki - suttogta.

- Tudod, most jönne az a rész, amikor azt mondom, hogy "Add át a gondjaidat a matracnak!", de... - Majd minden előjel nélkül egy szempillantás alatt pattant fel, miközben az okosórájára pillantott. - Mindjárt visszajövök!

- Okés. Addig én gyakorlom a... hullapózt - mosolyodott el a szó játékosságán Molly, majd a hátára fekve lehunyt szemmel élvezni kezdte a bőrét simogató, tavaszi napsütést.

- Csak az egyikük vérfarkas - jegyezte meg halkan Derek, még mindig a fa törzsét támasztva.

- Tudom - lépett mellé Peter, majd minden szó nélkül elindult a rózsaszín jógamatracon meditáló nő felé.

- Mit csinálsz? - sziszegte a sötét hajú férfi, erősen visszarántva nagybátyját a felkarjánál fogva.

- Elbeszélgetek vele - vont vállat Peter. Derek erre megrázta a fejét, és magára öltötte a fekete farkas alakját. - Ó, hát persze! Neked mindig jobb ötleted van, ugye? És mégis mit akarsz tenni? Megnyalogatod? - A fiatalabbik vérfarkas kimutatva foga fehérjét morogni kezdett a férfire. - Egek! - sóhajtott, majd az égnek emelte a szemeit. - Na, ez jó buli lesz!

***

A meditáció mindig is segített Mollynak, hogy megtalálj az egyensúlyt a lelki nyugalom és a stresszes helyzetek között; főleg azóta, amióta Emily sikeresen visszaadta a Zoe szülei által kitörölt emlékeit Derekről. Igen, Ryan valóban mellette volt azokban a szörnyű időkben, amikor azt hitte, hogy a férfi, akit mindig is szeretett, halott. De az élete szerelmével átélt élmények és érzések sokkal erősebben hatottak rá, mint bármi más, amit a jelenlegi társa nyújtani tudott neki.

...és amiről Ryan a mai napig nem tudott. Ez volt az ő legféltettebb titka a családja előtt.

Pillanatnyilag a Derekkel való első csókjuk impulzusa volt az, amit a kellemesen melengető nap és a jóga együttes hatása idézett elő a tudatalattijából.

Ahogy Derek nevét maga elé suttogta, mert nem értette, mi is történik valójában körülöttük...

Ahogy Derek magabiztos léptekkel közelíteni kezdett felé...

Ahogy Derek lágyan megcsókolta, ő pedig hezitálva eltolta magától...

Boldog emlékképeiből halk szimatolás szakította ki, ami csakhogy nem már a feje búbját birizgálta. Luna, az otthoni kutyuskája jutott az eszébe, de ő nem lehetett, hiszen nem hozták magukkal ide, Beacon Hillsbe. Szemeit óvatosan kinyitva figyelmesen körültekintett a környezetében, már amennyire ezt az adott lehetőségek engedték. Egyetlenegy porcikáját sem mozdította meg, de ettől függetlenül a farkas ösztönei kiélezve várták, hogy támadásba lendüljenek.