Kedves Olvasóim!

Meghoztam az új fejezetet, ami kicsit rövidebb lett, mint terveztem, de ez a csúnya influenza eléggé rátett egy lapáttal. Remélem, azért nem okozok csalódást! 🥰

Jó olvasást mindenkinek!

Puszi: Hope 😘

*************************

Percekig meg sem moccantak, csak hallgatták egymás vágtázó szívverését. Nem sokkal később Derek egy halk, elégedett sóhaj kíséretében csusszant ki Mollyból, és orrát a nőstényfarkas kulcscsontjába fúrta, néha egy-egy érzéki csókot lehelve rá. Molly a lábaival még mindig Derek csípőjét ölelte közre, de érezte, hogy Derek apró megmozdulásával meleg spermája is kiszökik vele együtt. Mollyban ekkor realizálódott, mit is tett valójában. De annyira elöntötte a vágy, hogy valójában nem is érdekelte, mik lesznek a következmények. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha Ryan bősz féltékenységi rohamba kezdene, és kihajítaná az otthonukból.

Mennyivel könnyebb lenne így...

De tudta, hogy Ryan sosem vetemedne ilyen dologra. Az együtt töltött évek alatt volt ideje bőven kiismernie őt. Inkább elviselné Dereket harmadik félként a házasságukban, minthogy elváljon tőle. És tisztában volt vele, hogy ezzel a kettejük sorsa meg is volt pecsételve. Derek megérdemli, hogy egy olyan társa legyen, aki mellett teljes életet élhet. De mégis... képtelen volt lemondani róla. A birtoklási vágy mérges kígyóként mart a lelkébe.

Molly hangosan szuszogva vette a levegőt. Nyirkos testén borzongás futott át, ahogy testhője normalizálódni kezdett, és már az egyenetlen talaj is kellőképp nyomni kezdte az alfelét. De nem sokat foglalkozott egyikkel sem, mert mindezek ellenére volt valami kellemes abban, ahogy Derek a robusztus testével nagyrészt betakarta őt. Merengve a felettük elterülő tejút ezernyi csillagára meredt, miközben ujjai gyengéden Derek tarkóját cirógatták.

- Mikor történt? - szólalt meg végül suttogva Molly.

- Mire gondolsz? - duruzsolta Derek Molly puha bőrére, forró lehelete csiklandozta a nőt.

- A nemesedésed. - Molly úgy ejtette ki a szót, mintha valami ritka és csodás dolog lenne. De hisz az is volt. Nem sok vérfarkassal találkozott, aki valódi farkas alakjában flangált volna a környezetében. Sőt, eggyel sem.

- Sok éve már. És igencsak hosszú folyamat volt, mire rájöttem, mi is ez az egész. Még Mexikóban történt.

- Mexikóban? - Molly mély levegőt vett, talán túlságosan is kétségbeesetten, de a szörnyű emlékek olyan kegyetlenül rohamozták meg. Az alsó ajkába harapott, hogy remegését és a torkát szorongató gombócot visszaszorítsa. Mexikóban. Ahol Derek állítólagos halála is történt. Derek egyből megérezte Molly hangulatváltozását, és arcát közelebb vonva a nőéhez, aggódva a szemeibe nézett. Molly lesütött szemmel próbált szabadulni Derek fájdalmasan fürkésző íriszei elől, de a Hale vérfarkas nem tágított.

- Mi a baj? - Derek hangja gyengéden csengett, éreztetve, hogy valóban törődik az érzéseivel. Ahogy mindig is tette. Mollynak elég volt ez az ártalmatlannak tűnő kérdés, és könnyei már utat is törtek maguknak.

- Én... én el... el akartam menni a... temetésedre... - kezdte sírdogálva. - De Emily azt mondta, nem... nem lenne bölcs döntés... főleg azok után, hogy...

- A temetésemre? - Derek döbbenten pislogott az alatta heverő fiatal nőre. Még így, könnyektől áztatott arccal is ellenállhatatlannak látta őt. Legszívesebben megcsókolta volna, de ehelyett ajkai felfelé görbültek, szinte már vigyorgott, mire Molly elképedve meredt rá, amitől egy pillanatra a sírása is alább hagyott.

- Azt hittem, meghaltál! - tört ki Mollyból újra a zokogás. Ha nem feküdtek volna a földön, zsigerből még lökött volna is egyet a férfin. - Borzasztó... borzasztó egy időszak volt... - Majd lábait lefejtette Derekről, és félig ülő pozícióba helyezkedett, mire Derek automatikusan hátrébb húzódott.

- Ne haragudj! Sajnálom! Őszintén - szabadkozott Derek, majd mellkasához vonta Molly sírástól remegő testét. - És hogy haltam meg? Valaki ezüstkarót szúrt a szívembe?

- Nagyon vicces kedvedben vagy - morogta Molly elégedetlenül, de közben érezte, hogy megnyugszik Derek oltalmazó karjai között.

- Valóban - mosolyodott el Derek, amit Molly ugyan nem láthatott, így egy lágy csókot nyomott a fiatal nő feje búbjára. - Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy az élet újra az utamba sodorta azt a nőt, akit mindig is teljes szívemből szerettem.

Molly ekkor felpillantott Derek őszinteségtől csillogó, smaragdzöld szemeibe, Derek pedig le, Molly könnyben úszó, égkék íriszeire. Pillanatnyi meghitt csend ereszkedett le közéjük, amit végül Molly tört meg:

- Sajnálom, Derek, hogy... elvettem az emlékeidet, és hogy ezt tettem veled... Hogy képes voltam ezt tenni életem szerelmével. - Arca felforrósodott, miután realizálódott benne, mennyire őszintén is ejtette ki a szavakat a száján, de már nem volt visszaút. Derek tagadhatatlanul elérzékenyült Molly kijelentésétől.

- Szóval az voltam? Életed szerelme? - kérdezte Derek alig hallhatóan, majd érdeklődve enyhén oldalra biccentette a fejét. Kíváncsi volt a fiatal nő reakciójára. Hosszan nem kellett várnia a válaszra, a szavak szinte vízfolyásként áradtak kifelé Molly ajkai közül.

- Még mindig az vagy, Derek.

Ekkor Derek lágyan két tenyere közé fogta Molly arcát, és hüvelykujjával cirógatni kezdte azt. Tekintetük újdonsült összefonódott. Olyan abszurdnak tűnt, mégis, úgy látszott, mintha az idő is nekik kedvezne, hogy minél többet tudjanak együtt lenni, mielőtt még eljő a pirkadat. 

- Egy valamit elárulsz nekem? - Derek nem akart Molly magánéletében vájkálni, mégsem hagyta nyugodni Eli kijelentése, miszerint az édesanyja sokat sír szobája falai között. Molly aprót biccentett. - Szeret téged?

- Igen. 

Molly válasza halk sóhajként hatott. Ryan szerette. De még mennyire! Talán Ryan is úgy volt vele, mint ő Derekkel. A birtoklási vágy is egy erős mozgatórugó egy kapcsolatban, pláne ha a farkasokról és azok ösztöneiről van szó.

Talán ez is közrejátszhatott Ryan viselkedésében, ami egyrészt érthető is volt, hiszen annyi éven át Molly folyamatosan kerülte őt, pedig ő mindent megtett, hogy közelebb kerüljön hozzá. Ryan még Elit is a nevére vette, nehogy bárkinek kedve legyen kutatgatni Molly és Derek közös múltja - ezzel együtt a Hale család - után. 

Végül eljött a pillanat, amitől Molly a lelke mélyén mindig is rettegett: Derek halálhíre, amikor a szíve darabokra szakadt, és amiből Eli semmit sem érzékelt abban az időszakban. Hála Emilynek és Ryannek...

- És te őt?

Molly válaszként kibontakozott Derek testének meleget nyújtó buborékából, és a szakadékhoz sétált, ahonnét belátható volt a távolban elterülő Beacon Hills fényekben úszó városa. A város, mely annyi alakváltónak és természetfeletti lénynek nyújtott védelmet az évek alatt.

A szakadék aljáról egy kósza fuvallat röppent fel, amitől Molly testén libabőr szaladt végig. Karjait a felsőteste köré fonta. Már most hiányzott neki Derek közelsége. Nem csak a testi összeköttetés miatt...

Hogy lesz képes napokat, sőt heteket kibírni nélküle?

És mi lesz, ha Ryan visszatér a turnéról? 

Már a gondolattól is szörnyű bizonytalanság kerítette a hatalmába, gyomra apróra zsugorodott.

Szomorúságtól lehorgasztott fejjel nézett végig meztelen testén. Sáros volt, koszos, a haja valószínűleg tiszta kócként keretezte az arcát, és mindenhol Derek illatát érezte magán, a nedve pedig ott csorgott lefelé a combjai között. Összerezzent, amikor Derek forró tenyerei hátulról a vállaira siklottak. Derek finom gesztusaiból csakúgy áradt a melegség.

- Bárhogy is döntesz - szólalt meg Derek szinte alig hallhatóan, majd átkarolta Mollyt, és ujjait lassan összefűzte az övéivel a nő mellei alatt -, én várni fogok rád. - Végül erősen magához szorította őt.

- Nem teheted - suttogta Molly talán túlságosan is fájdalmasan, majd felemelte a fejét, és lassan megfordult, hogy őszintén Derek szemeibe tudjon nézni. Derek várakozva nézett le rá. Molly mély levegőt vett, majd folytatta: - Nem akarlak megbántani, Derek, kihasználni meg aztán végképp nem.

Derek szemeiben ekkor valami olyasmi villant, ami Mollyt megingatta egy pillanatra.

- Azt hiszed, ez engem érdekel? - fakadt ki a Hale vérfarkas, majd csípőjénél fogva magához húzta Mollyt, és szenvedélyesen megcsókolta őt. Molly halkan felnyögött a váratlanul érkező, mámorító érzéstől. Elmerült Derek csókjában, mintha csak ez az egy dolog tartaná őt életben ebben a nyomorúságos helyzetben. - Maradj velem ma éjszaka - kérlelte szívszorítóan két elmélyült csók között.

- Nem lehet - ellenkezett Molly, de a teste már rég reagált helyette. - Vissza kell mennem Elihoz. Hajnalban indulunk a reptérre - sóhajtott gondterhelten.

- Mennyi időnk van még?

Derek ujjai már Molly combjai között kalandoztak.

- Nem túl... - kezdett bele Molly, de Derek nem hagyta, hogy befejezze. A Hale vérfarkas tekintete parázslott a vágytól, amitől a hangja is egy oktávval mélyebbre siklott, bizsergette a nőstényfarkast belülről.

- Bőven elég. - Derek egy szempillantás alatt kapta erős karjai közé Molly formás testét, majd a legközelebbi fához cipelte. Amikor a nő háta a kemény, göcsörtös fatörzshöz nyomódott, lassú mozdulattal végigsimított az arcán, és hagyta, hogy Molly lábaival ismételten körülölelje őt. - Mit gondolsz? - lehelt egy csókot Molly szájának szegletébe, majd a füle tövébe. - Nosztalgiázunk egyet?

Molly szemeiben kihívás villant, és valami más is, amitől Derek szinte parancsszóra csusszant lejjebb előtte.

***

A napfelkelte még kecsegtetően távolinak tűnt, amikor Molly elbúcsúzott Derektől a rönkháztól nem messze. Nesztelenül mászott fel az épület oldalán, és szinte gazellákat meghazudtoló kecsességgel slisszolt be a nyitott ablakon. Egyből a fürdő felé vette az irányt, hogy mihamarabb lemossa magáról Derek mámorító illatát, de leginkább azt a sok sárt, ami lassan már-már a még mindig lángoló bőrére tapadt. Lassan lépkedett, azonban egy túlontúl ismerős illat megcsapta vérfarkas szaglását, és ezzel egy időben az éjjeli lámpája is felkapcsolódott. Molly a sarokban ülő, ítélkező arc felé kapta a tekintetét.

- Merre jártál? - Zoe hangja ridegen csengett. Keresztbe vetett lábakkal meredt barátnőjére, a lámpa fénye csak a fél arcát vonta melegsége alá.

- Csak futottam egyet az erdőben, mielőtt még...

- Te teljesen hülyének nézel? - morrant rá Zoe, de ülve maradt. - Az erdő - bökött az ablak felé - túlságosan visszhangzik. Én nem szólok Ryannek róla, de ha összetöröd a szívét...

- És az én szívemmel ki törődik?! Szeretem Dereket! - csúszott ki Molly száján meggondolatlanul. 

Zoe mellkasa erre megemelkedett, kimért mozdulatokkal barátnője elé sétált, majd egy dühödt pofon csattant Molly arcán. Molly a sajgó területre simította a tenyerét, miközben elképedve meredt a druidára.

- Ezt nem akarom hallani többet! - jelentette ki Zoe ellentmondást nem tűrően. - Remélem, mindent összepakoltál. - Majd sarkon fordult, és bevágta maga után Molly szobájának az ajtaját.

***

Eli egy online játékba merülve gubbasztott a telefonja felett a nappaliban, ő már készen állt arra, hogy a nyár egy részét Derekkel töltse. Zoe és Sarah szintén jókedvűen pakolászta a csomagokat a kocsiba Adrien segítségével.

Molly üveges tekintettel bámulta magát a szoba állótükrében. Térdig érő, púder színű ceruzaszoknyája kiemelte vékony derekát, fehér selyemblúza elrejtette mindazt, amit kell. Utolsó simításként belelépett a tűsarkú cipőjébe, és még egy enyhe sminket is rakott magára.

Percekig próbált olyan mosolyt erőltetni hamvas arcára, ami mögé mindennemű nyomorúságos érzést el tudott rejteni. Kívülről minden olyan kifogástalannak tűnt, de belülről a szívét marcangolta a fájdalom. Hát eljött az idő, hogy visszatérjen a megérdemelt posztjára, londoni iskolájának az élére. Kihúzta magát, mély levegőt vett, végül lesétált a lépcsősoron.