Scott ösztönei összekuszálódtak a hirtelen jött információáradattól, és ezen még Derek sem segített, aki folyamatosan azt kérdezgette tőle, hogy - azok alapján, amit látott - Eli valóban az ő fia-e. És ez így ment megállás nélkül. Minden egyes percben.

- Láttam, amit láttam, Derek. Ennél többet én sem tudok mondani - tárta szét a karjait tanácstalanul Scott a konyhaasztalnál ülve. Általában ő volt az okosabb, ha az emberi kapcsolatokról volt szó, azonban ebben az esetben még ő sem tudott bölcs gondolattal szolgálni a barátjának.

A Hale vérfarkas morgolódva fordult a bejárati ajtó felé, ahol nemrég Molly és Eli búcsúzott el tőle. Távozásukkal különös üresség költözött a ház falai közé.

A küszöbön állva Molly tett egy ígéretet Dereknek, miszerint ha a férfi talál megoldást az emlékeinek a visszaszerzésére, ő gondolkodás nélkül igent mond arra, hogy segítsen neki. És ez a fogadalom ott motoszkált Derek fejében még akkor is, amikor Scott igyekezett felvilágosítani őt a körülmények megfoghatatlanságáról.

- Még milyen információt akarsz belőlem kihúzni? Nincs olyan dolog, ami változtatna a helyzet súlyosságán. - Az alfa szavai halk duruzsolásként kúsztak el Derek füle mellett, miközben a csukott bejárati ajtót bámulta. - Őrülten oda voltatok egymásért, érted? Olyanok voltatok, mint... - Derek erre Scott felé fordult. A fiatal alfa arcára egy pillanatra a rég elfeledettnek hitt gyász árnya ült ki. Már annyi év eltelt, mégis... Allison halála visszafordíthatatlan űrt hagyott maga után a szívében.

- Te és Allison - fejezte be barátja mondatát Derek együttérzően. Tudta, hogy Scottot bárkivel is hozná össze újra a sors az élete során, Allison emléke mindig is vele lesz. És ha lenne rá lehetőség, biztos volt benne, hogy Scott minden szó nélkül visszahozná az életbe.

- Igen. - Scott arcán egy szomorú félmosoly jelent meg. - Ezért is... egyedül kevés leszek hozzá, Derek. Szükségünk van a többiekre. A falkánkra, a barátainkra. Be kell őket is avatnunk. Eli a fiad, így már a családunk tagja is, ezért kötelességemnek érzem, hogy a gondját viseljem, ha erre lenne szükségetek. - Scott mosolygós barna szemeiből elkötelezettség, hangjából pedig magabiztosság sugárzott. Dereknek jólesett, hogy rá valóban számíthatott, és végtére is ő volt a fő oka annak, hogy elfogadta Stilinski seriff felkérését a Beacon Hills-i rendőrség tanácsadói posztjára. Általában természetfelettihez kapcsolódó nyomozásokhoz kérték ki a véleményét, vagy ha kellett a segítségét is. És Derek szívesen adózott eme feladatnak édesanyja szeretett városának nyugodt élete érdekében.

- Köszönöm, Scott!

***

Pár órával később Derek nappalija vegyes természetfeletti lények találkozópontja lett. Lydia és Jackson a kanapén foglalt helyet keresztbevetett lábakkal. A vöröshajú banshee unottan a pirosra lakkozott körmeit piszkálgatta, míg a szórakozott kanima egy hatalmas pizzásdoboz tetejét csapta fel az előttük pihenő asztalon, hogy egy szeletet lopjon belőle és a szájába tömje. Mozdulatára Derek keresztbefont karral a nappalit és a konyhát elválasztó támfalnak dőlt, és nemtetszően megrázta a fejét.

- Most mi az? - tette fel a költői kérdést tele szájjal Jackson. - Ahogy elnézem az arcotokat - bökött a félig megevett pizzaszelettel Scott és Derek felé -, nem egy hétköznapi témáról lesz szó. És éhes vagyok... - fűzte hozzá komoly ábrázattal, ami inkább tűnt viccesnek mint halálosan komolynak.

- Jackson - nyögött fel Lydia unottan a kanima mellett. Sokszor megfordult már a fejében, hogy annak idején mi is volt az, ami megfogta Jacksonban, mert hogy nem a logikus gondolkodása, az is biztos. - Ebben a városban sosincs olyan, hogy hétköznapi dolog, pláne ha Scott összehív minket.

- Igazad van, Lydia - vette át a szót az alfa, és a mellette álló Derekre pillantott, aki kissé feszengve, ugyanakkor rezzenéstelen arckifejezéssel nyugtázta, hogy hamarosan olyasvalamit kell megosztania a többiekkel, amiről még ő sem tud mindent teljes egészében. A Hale vérfarkas megköszörülte a torkát, de nem szólalt fel a társaság előtt, inkább Scottra bízta a továbbiakat. Derek valahogy sosem érezte magát a szavak emberének. - Dereknek van egy fia - bökte ki Scott minden kacifántos bevezető nélkül. Várta a döbbent arckifejezéseket, de ehelyett Lydia vigyorogva Jackson felé fordult - aki épp egy újabb pizzaszeletbe harapott bele -, és egy hatalmas csattanós pacsit adott a mellette ülőnek. Jackson erre enyhén hátrahajtotta a fejét, és megkönnyebbülve sóhajtott fel:

- Egek! Már azt hittem, sosem derül ki.

Scott nagyokat pislogva lépett közelebb hozzájuk, majd ahogy homlokán a bőre mély ráncokba szaladt, Lydia felkacagott.

- Ugye mennyire hihetetlen? - Vöröses haját hátradobva elismerően adott magának egy láthatatlan vállveregetést. - Végre tudtam tartani a szám. - Ami egészen eddig a percig tartott; és már ömlött is a szóáradat Lydia telt ajkaiból. - Le sem tagadhatnád, hogy te vagy az apja, Derek. Nagyon helyes kis srác. A szemeit egyértelműen tőled örökölte. Amúgy meg szerintem tetszik neki a Beacon Hills-i gimi...

- Lydia. - Próbálta kedvesen a fiatal nőbe szorítani a szót Scott, de a banshee nem adta magát ilyen könnyen. Újabb szóáradat következett.

- Talán még a lacrosse-ot is megkedvelné. Vérfarkasként pedig ő lehetne az új csapatkapitány...

- Lydia! - Scott hangja már erőteljesebben és parancsolóbban hangzott, amit a nappali falai is visszavertek amolyan megerősítésképpen. A további csicsergős szavak egyből Lydiában ragadtak, és szégyenkezve nézett fel az előtte álló alfára, aki kellemetlenül a farmerja zsebébe csúsztatta a kezeit. Scott kisebb bűntudatot érzett amiatt, hogy fel kellett emelnie a hangját. - Ne haragudj, Lydia, de itt most nem a fiúról van szó, hanem Derekről.

- Ó! - süppedt mélyebbre a kanapéban a szőkés-vörös hajú szépség, majd bocsánatkérően Derekre pillantott. A Hale vérfarkas jobbnak látta, ha innentől ő veszi át a szót, és őszintén beszélni kezd a barátainak arról, ami a szívét nyomja.

- Állítólag van egy fiam - sandított Derek Scott felé, miközben még mindig hanyagul a támfalnak támaszkodott.

Az alfa felvonta az egyik szemöldökét, amint a férfi furcsamód kijavította a korábbi kijelentését. Ő volt az, aki látta a nő emlékeit, többek között Eli születését is, ami már önmagában egy sokkolóan véres emlékkép volt a számára, és ha ez még nem lett volna elég, a fogantatása pillanatában is jelen volt. Scott ahelyett, hogy közbeszólt volna, vett egy mély levegőt, és hagyta, hogy a barátja beszéljen tovább.

- Semmire sem emlékszem abból, ami hozzá vagy az anyjához köthető. És az alfa, aki ezt tette velem - morrant fel Derek dühösen -, már nem képes arra, hogy visszaadja őket. Ezért - lökte el magát a támfaltól - szeretném, ha segítenétek. Mozgassatok meg minden olyan kapcsolatot, ami...

- Miért nem hívjuk fel Stilest? - dobta fel az ötletet Jackson. Mind a három szempár rá szegeződött. Kínos csend ereszkedett a McCall falkára. A mellette ülő Lydia talán még levegőt is elfelejtett venni Stiles neve hallatán. Buta ötlet volt felhozni a volt gimnazista barátjukat, főleg azok után, hogy Jackson tudta, Lydia és Stilinski seriff fia nem is olyan rég még egy párt alkottak. Igaz, Lydia azóta sem osztotta meg vele, miért szakítottak, de látszólag igen megviselte a fiatal nőt. - Vagy inkább mégsem? - Jackson kínosnak érezte a kérdést, de meglepődött, amikor Lydia megigazítva szoknyája szegélyét felállt a kanapéról, és Scottra emelte a tekintetét. A fiatal alfa kérdőn nézett rá.

- Vissza kell mennem a munkahelyemre - tájékoztatta a résztvevőket Lydia, ami természetesen csak egy ürügy volt, majd egy mosolyt erőltetett az arcára, és Jackson felé biccentett. - Tegyétek azt, amit Jackson mondott. Hívjátok fel Stilest! - Majd búcsúzásképpen megölelte Scottot, kinek válla felett elnézve elkapta Derek tekintetét. - Sikerülni fog - suttogta a Hale vérfarkasnak címezve, és egy biztató mosolyt küldött felé, amit Derek egy fejbiccentéssel viszonzott.

***

Scott a nappali asztalának közepére csúsztatta a telefonját, ami már kihangosítva búgott. Egyszer, kétszer, majd pedig háromszor, de a túloldalon senki sem válaszolt. Derek látszólag feszültebb lett, Jackson még mindig az extra sajtos pizzából falatozott, Scott pedig várt. Nem gyakran hívta Stilest, de ettől függetlenül mindig felvette, vagy ha nem, akkor rövid időn belül visszahívta őt. A telefon hangos búgása felettébb zavarta a már amúgy is ingerült Hale vérfarkas hallását. Megelégelve a várakozást az asztal lapjára támaszkodott, végül hirtelen, egy szuszra fújta ki a tüdejében tartott levegőt.

- Nyomd ki! Találunk más megoldást.

Scott nem nézett Derekre, bízott Stilesban, a gyerekkori barátjában.

- Gyerünk, Stiles! Vedd fel! - suttogta maga elé az alfa. Nem sok másodperc volt már hátra ahhoz, hogy bekapcsoljon Stiles hangpostája egy szarkasztikus poén kíséretében. Aztán a hangposta nem jelzett: valaki fogadta a hívást, de Stiles hangja helyett egy hatalmas puffanás hallatszott a vonal túlsó felén.

- A fene egye meg! - morgolódott valaki a háttérben, majd újabb recsegés-ropogás, és a várva-várt hang köszönt a telefonba. - Haló! - Scott győzelemittasan fordította fejét Derek felé.

- Szia, Stiles! Itt Scott.

- Atyaég, Scott! Már vagy ezer éve...

- Igen, és sajnálom, hogy nem kerestelek mostanában, de... - Scott elakadt. Hónapok óta, minden különös ok nélkül nem beszélt a barátjával, és most valahogy mégis úgy hozta az élet, hogy szükségük van Stiles kesze-kusza észjárására. - Minden rendben?

- Persze - csattant fel Stiles vidáman. - Épp szabadnapos vagyok, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kipihenem a hét fáradalmait.

- Ne haragudj, hogy így felzavartunk ezzel a hívással...

- Zavartunk? - kérdezett vissza Stiles kíváncsian. - Gond van, igaz? - Scott mély levegőt vett, és csak akkor fújta ki, amikor Derek mellé lépett, és csatlakozott a beszélgetésükhöz. Jobban mondva, kezébe vette az irányítást, mert érezte Scotton, hogy talán még nála is tanácstalanabb ez ügyben.

- Valami olyasmi - dörmögte Derek.

- Derek! - Stiles hangja csak úgy csilingelt az örömtől a vonal túloldalán. - Hány éve is, hogy nem találkoztunk? Apám mesélt az új tanácsadójukról. Gondoltam, hogy te vagy az - nevetett fel. Hosszas hallgatás töltötte be a nappalit, ahol még midig ott visszhangzott Stiles gondtalan kacaja. Legalább neki sikerült normális életet élnie és munkát vállalnia Los Angelesben. - Skacok, ott vagytok még?

- Szükségünk lenne a segítségedre - folytatta Derek, majd megköszörülte a torkát, és beavatta Stilest is a titkába, ami igazából nem is volt titok, hisz egész végig azt sem tudta, hogy a fiú létezik. - Van egy fiam.

- Egy mid? - rökönyödött meg Stiles. - De hogyan? Vagyis... jó, tudom, hogy kell gyereket csinálni, de... - hadarta a saját hiperaktív stílusában. - Mégis mennyi idős?

- Betöltötte a tizennégyet - szólalt meg Jackson is, akit már abszolút nem gyötört az éhség; bizonyíték volt erre az előtte üresen álló pizzásdoboz. A kanima hangjára Stiles csak hümmögött egyet.

- És ki az anyja? Mondjátok, hogy nem Kate!

- Még csak az hiányozna! - horkantott fel Derek.

- Akkor? - erősködött tovább Stiles. - Mert azért valljuk be, Dereknek nemigazán volt érzéke az anyajelöltek kiválasztásához. Egyedül talán Braeden volt normális...

- Azt akarod, hogy megfojtsalak, Stilinski? - mordult rá Derek, ami Stilest újabb önfeledt kacagásra késztette.

- Próbáld csak meg, nagyfiú!

- Te is találkoztál már vele. Ráadásul az apád is. - Az alfa Derekre pillantott, ebből a pillantásból a férfi már gondolta, hogy a nő fejében látott emlékekből tudja mindezt.

- Mégis mikor és hol?

- Emlékszel arra a fesztiválra, ahová apukád egyszer elvitt minket? Nem voltunk többek tizenkettőnél. Az őrületbe kergetted Mr. Stilinskit.

- Akkor vesztél el a városi kavalkádban, nem? Már emlékszem! - rikkantott fel Stiles boldogan a feltörő emlékek hatására. - Hazafelé egész végig arról a szőkehajú lányról áradoztál, hogy milyen szép volt és kedves. - Scott zavarában Derekre sandított, de látszólag a férfit nem hatotta meg Stiles mondandója, nem is nagyon érdekelte, milyen lányról folyik a diskurzus. - Hogy is hívták? - morfondírozott Stiles. Közben Scott azon imádkozott magában, hogy a barátja még véletlenül se mondja ki a nevét. - Tudom már! Molly. Igen. Mollynak hívták. - Scott arcbőre a vörös megannyi árnyalatában játszott. Stiles sikeresen beégette, akár csak a gimiben annak idején. Már végképp nem mert Derek felé pillantani, de megesküdött volna rá, hogy a Hale vérfarkas szája sarkában egy szórakozott félmosoly jelenik meg. Scott megköszörülte a torkát. - Tényleg, azóta sikerült megtalálnod? Tiniként nagyon azon voltál, hogy megkeresd, és megkérd a kezét.

Stiles prüszkölt, Derek pedig elfojtott egy feltörni készülő nevetést. Jackson nagyokat pislogva szívta magába a számára új információkat.

- Igen, sikerült. Most épp Beacon Hillsben van - suttogta Scott. Derek nem szólt közbe. Igazán kíváncsi volt, merre halad ez az igencsak kínos beszélgetés. Habár ő élvezte, hogy Stiles milyen kellemetlen helyzetbe hozza minden egyes szavával a barátját.

- De hisz az fantasztikus! Akkor itt az ideje, hogy megvalósítsd a gyerekkori álmaidat. - Stiles arcát nem láthatták, de a hanghordozása elárulta, hogy őrülten vigyorog, bárhol is legyen éppen.

- Van egy kis bökkenő. - Scott nem akarta tovább húzni ezt a témát, sokkal inkább azon kellene lennie, hogy visszahozzák valahogy Derek emlékeit. Az emlékeit a fiáról és a volt társáról.

- Hadd találjam ki. Valaki megelőzött - sóhajtott Stiles tettetett csalódottsággal.

- Úgy is mondhatjuk. Ő Derek fiának az édesanyja. - Scott érezte, ahogy arcbőréről a pír megszűnik létezni, és kicsit örült, hogy valószínűleg most Stilest hozta kellemetlen helyzetbe ezzel. A fagyi ezennel visszanyalt.

- Szóval... - köszörülte meg Stiles a torkát zavarában. - Úgy témáztunk itt a csajról, hogy Derek mindent hallott? - Scott nem válaszolt. Stiles amúgy is költői kérdésnek szánta. - Fasza - fűzte még hozzá.

- Ne aggódj, Stiles, már nem az én... csajom. - Furcsa volt Derek szájából ez a kifejezés, és valahogy nehezen is akaródzott kimondani, mert... Valamiért szorongató érzés született a mellkasában a gondolattól, hogy egy ilyen gyönyörű vérfarkas nem őt választotta hivatalosan is a társának. De talán ha az emlékei visszatérnek, megtudja az igazságot arról, miért is történt minden úgy, ahogy.

-------------------------------------

Kedves Olvasóim!

Ez lett volna az új fejezet! :) Nektek hogy tetszett?  

Köszöntöm az új olvasókat! Üdv a falkában! ❤️

Meséljetek, hogy telik a szeptember?

Puszi mindenkinek: Hope