-Nincs semmi bajom, de gyere nyugodtan.-egyeztem bele, hiába lett volna az ellenkezés.

Eléggé sötét volt, a fény nem sokáig tört utat a téli estén. Senki sem gondolta volna, hogy akármi történhet. Épp, hogy beleszívtam a cigarettába egy lövés dördült el. 

-Földre!-löktem el a férfit. 

A többi ember is felfigyelt erre. 

-Mi történt?-rohant hozzánk Ghost.

Üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, ahogy a földön feküdtem. Több lövés nem sült el, de ijesztő volt a tény, hogy a sötétben valaki meg akart ölni egy másik embert. 

-Szerintem baj van.-szorítottam ki magamból ezt a mondatot is.-Vérzek..

Nem bírtam magammal, kiszakadt belőlem egy üvöltés. 

-Price!-ordított Ghost míg lehámozta rólam a felszerelésemet. 

Öntudatomon kívül voltam, nem tudtam megfelelően felfogni a dolgokat. 

-Nézz rám. Azt mondtam nézz rám!-szorította meg vállaim Ghost.-Nem most van itt az ideje meghalni!

-Ne stresszelj, nem lesz semmi baja. Nagy szerencse, hogy a lövedék kis méretű és az emberünk nem volt valami ügyes.-nézett Ghostra Price. 

-Visszamegyek vele.-szólalt meg hezitálás nélkül a pasas. 

Ghost ölbe vett, mert a lövési sérülésem szerintük nem volt olyan rossz, mint hiszik. Nem tudom, hogy ki vezetett, hogy egyáltalán kinek voltam nekidőlve. De a fájdalom az, ami nem távozott még akkor sem, mikor nyugtatót és morfiumot nyomtak belém. Nem lőttek sosem az oldalamba, de az biztos a vállam nem fájt ennyire. 

Nem tudtam mit kezdeni a fizikai fájdalmaimmal. Ordítani tudtam volna, minden egyes levegővételnél. 

-Nyugi, semmi baj nem lesz. Elméletben nem olyan sok idő, amíg hat a morfium. 

-Nem nyugtatni kell bazdmeg!-néztem rá idegesen.-A nyelvemet is képes lennék elharapni, annyira szarul érint. Kikönyörögtem, hogy mehessek, minden rendben is volt addig, míg ki nem kellett mennem. 

-Ne ezen edd magad. Nagy szerencséd volt.-fogta meg a kezemet Ghost. 

-Nem érdekel, hidd el telibe leszarom mennyire volt szerencsém. Csak bazdmeg..-belém szorult a levegő is.-Csak nem tudom felfogni, hogy komolyan, minden épület tiszta volt, senki mást nem találtunk. 

-Ne edd ezen magadat. Ez akárkivel megeshetett volna, elhiszed nekem? 

-Nem feltétlenül..Nem tudom elhinni. 

Nehezen tudtam venni a levegőt, mintha szétszedtek volna mint a kész kirakót. 

-Nézz oldalra.-időm se volt, hogy mit is kellene néznem, de a plafon tűnt  a legizgalmasabb választásnak. 

A karomba szúrt egy tűt, majd befogta a számat. Mégis mit csinál ez az ember?! 

-Ettől majd jobban fogsz tudni levegőt venni. Nem fog annyira fájni úgy mindened.

-Nem egy rossz ötlet, de attól félek, hogy..Hogy annyira ki leszek ütve..

-Semmi baj nem lesz akkor. Kipihenhetnéd magad ezek után, mert nem hiszem, hogy lenge napunk lett volna. 

-Nem érted..Morfiummal akartam túladagolni magam párszor..

-És mégis mikor?-fogta ugyanúgy a kezeimet. 

-Nem tudom, nem emlékszem. Régen voltak ezek a dolgok.-lassan beszéltem. 

Tudom, hogy mit érez felém. Az ember ilyenkor erősen kihasználható, bántható. Ezért nem kérek ebből. A szerelem nem egy embert tett a sírba. 

-Mikor fognak áthelyezni? 

-Januárban még biztos nem. Hosszú szerintem a várólista..És Laswell sem akar cselekedni. 

-Mert jól tudja, hogy jelenleg a csapatvezetés sem olyan egyszerű. 

-Persze...Mindenki máshogy csinálja. Itt Amerika..Itt az megy, hogyan végezd ki a másikat. 

-Nem teljesen igaz. 

-Tapasztaltál már meg valaha vendégszeretetet itt? 

-Nem tudom, nem vagyok ott a civilek hátsójában. 

-Nagy kár.-fordultam el a sérült oldalamra.-És meg se szólalj, így is el fogok menni. Nem fogsz rávenni semmivel, hogy maradjak. Titkárnőset nem szeretek játszani.

-Vegyelek rá? Igen? 

-Így sem fogsz. Neked szurkolok, mert egy érzéketlen seggfej vagyok. 

-Kétlem.-hajolt felém majd végigcsókolta a nyakamat. 

-Ghost, ne. Nem.-toltam el magamtól. 

A szemébe néztem. 

-Nem. Eszedbe se jusson semmi. Nem a húgom vagyok, hogy mindenkivel összefeküdjek. 

-Rendben. Hagylak pihenni. 

Magamra húztam a takarót, majd próbáltam kikapcsolni az agyam egy kicsit. Nem tudom értelmezni ezt az embert..A fájdalom lecsillapodott, végre el tudtam aludni.