Napokkal később megkezdődött a tárgyalás. Az első két hét a mindent eldöntő, hisz életfogytiglanra ítélték, katonai élet kioltása, civilek veszélyeztetése, a béke felbontása pontokban. A továbbiakban pedig végkielégítést kaptam, ami fedezi, hogy a holttestet a választásom szerint szállítsák, a temetést lerendezzék nem utolsó sorban a pszichés gondjaimat rendezzék. 

-Köszönöm a segítséget.-néztem a fiatal srácra.-Lehet, hogy enélkül szabadon járkálhatna az a barom, aki lehet nem csak egy két embert ölt meg. 

-Egy öröm volt elintézni. Örülök, hogy végre megnyugodtál. Amikor Mich szólt, hogy sosbe kell egy barátjának ügyvéd már jöttem is. 

-Reméljük, hogy legközelebb nem így kell találkoznunk.-mosolyodtam el. 

Aránylag gyors volt az eljárás, aminek nagyon örülök. A többiek semmit nem tudtak, hogy mi lett a végső eredmény, tűkön ülve vártak vissza. Kocsiba szálltam, magassarkúmat ledobva az anyósülésre. Mekkora mázli, hogy meg van a jogsim. 

Lassan gurultam ki, végignéztem ahogy Shepherd bekerül a rendőrautóba, ami egyenesen az állami börtönbe viszi. Élete végéig ott fog rohadni, amiért kibaszott velem. A számban levő cigarettát meggyújtottam, nyugodtan fújtam ki a füstöt. Ezt arra, hogy megnyertem életem második perét. Igaz, ennek az ára az, hogy többet nem láthatom a húgom, az anyám kitagadott. Sosem láttam értelmét, hogy valaki kitagadja a gyermekét, de talán így végre megnyugszik szegény anyám lelke, aki az elsőszülött lányát nem erre a sorsra szánta. 

Leparkoltam a havas bejáróra. Ghost és König ott álltak az ajtóban, vártak. 

-Na? - néztek rám egyből, amikor kiszálltam. 

-Megnyertem. Életfogytiglant kapott. 

-Komolyan? Milyen ügyvéded volt, hogy ilyen könnyen ment?-pislogott Soap értetlenül. 

-Az országom legjobbja, amerikai ügyekre fókuszál legfőbbként, de nem ez a lényeg. Megnyertem a pert, most pedig végre békében nyugodhat Veronica.

Késő délutánra járt, december hetedike van. A hó szállingózik, a táj békés. Talán ez az első este, hogy mindenki a seggén maradt, nem mentek el inni vagy nőzni. Meglepő. A fedett dohányzóból néztem a havazást, ahogy minden fájdalmat és szabad földet elfed a hótakaró, ezzel a múltba tolva minden rosszat. Jelzi a természet, hogy itt az ideje elengednem minden rosszat, hogy ne hátráltasson a jelenemben, ahol én alakítok mindent. 

Lassan megtelt a konyhai rész, a csapat további tagjai összevesztek valami marhaságon. Nyugodtan szívtam a mentolos cigarettát, hiába utáltam mint a szart. Nem illik semmihez, a kávé ízét lenyomja. Ez csak a tiszteletadás. Azt teszed, amit a halott tenne, hogy a másik világban is folytathassa szokásait. Furcsa egy hitvilág, de mi ebben hiszünk. 

-Maslowsky!

-Jelen!-néztem hátra.

-Van kedved elmenni?

-Mégis hova? Minek? Holnap délután még dolgom van. 

-Addigra kijózanodsz, Na gyere, megünnepeljük, hogy van egy nyertesünk a volt felettesünk ellen.-csavarta ki a dolgokat Soap.-Gyere már.

-Jó, de ha akárkit is nekem kell támogatni, akkor nagy bajotok lesz. Mindjárt megyek, várjatok meg.-elnyomtam a csikket. 

Normális utcai ruházatot vettem fel, egyszerű kék farmert egy rózsaszín felsővel. A kabát az maradt a katonai zubbony, annál melegebbet senki nem tudna nekem felajánlani. 

Az este folyamán megittam talán három pohár bourbont, hiába nem vagyok odáig érte. 

-Csak nem?-csillant fel Ghost szeme.

-Jól látod.-mosolyogtam.-Van egy szokásunk. Ha meghal valaki, ugyanazt csináljuk amit a halott tenne. Ezeket a szokásokat viszi tovább a másvilágra. 

-Ez szép dolog.-fogta a poharát, egymásnak koccintotta a sajátommal.-Akkor, most erre iszunk.

Bólintottam. 

-Illetlen egy kérdés, de mikor lesz a temetés? 

-Nem lesz temetés, hamvasztás lesz. Azt mondta, hogy ne zárjuk be egy koporsóba, hanem engedjük vissza a természetbe. Természetesen így lesz, de egy csavarral. Hoztam magammal otthonról egy nyakláncot, az elhunyt hamvait lehet benne tárolni. 

-Furcsa egy szokás, de teljesen érthető.

Az este további része sokkal jobb hangulatban telt el. Nem éreztem azt, hogy túlléptem volna a dolgokon ily, emberi könnyedséggel. De mégis, a lelkem egyik része megnyugodott. Ha ellenkezek, hogy nem fogadom el az emberi élet körforgását, csak ártok magamnak. Sosem voltam az, aki leszarta a dolgokat, vagy könnyen elengedte. Elfeledjük az emberi mivoltunk lényegét, hogy a porból jöttük, majd porrá leszünk életünk utolsó estéjén. A tudat, hogy a húgom azt csinálhatta amit szeret, enyhíti azt a sebet, amit az elvesztése hagyott.