Márk bulija után néhányan páran ott aludtunk nála - bár Liliék esetében indokolt lett volna, hogy ők is hazamenjenek (és velük együtt én is hozzájuk), valamiért mindenki számára egyértelmű volt, hogy ott alszanak, így egy gyors logisztika következtében beosztottuk a fekvőhelyeket Márkéknál.
Márk szobájában van egy nagy ágy és egy kihúzható kanapé, a vendégszobájukban pedig két ágy, egy nagyobb és egy egyszemélyes, illetve a nappaliban is rendelkezésre állt egy kanapé, meg ha nagyon akartuk volna, még összetolt fotelok is.
Mivel Márk két haverja valamikor hajnalban a bealvásuk előtti utolsó pillanatban befoglalták a vendégszobában a nagy ágyat, végül úgy alakultak a fekvőhelyeink, hogy Márk szobájában Emma aludt Márkkal az utóbbi ágyában, én Szaszával Márk kanapéján, Lili pedig fogta magát, és a vendégszobában lévő egyszemélyes ágy matracát áthúzta Márk szobájába azzal a felszólítással, hogy "ha már mi cringelni fogunk, hogy így alszunk négyen, ő nem fog kimaradni a buliból".
Ez azért vicces volt, amikor élőben mondta.
Egyébként nem egyszerre feküdtünk le aludni, Lili és én hamarabb kidőltünk, mint Szaszáék, akik szerintem a hajnali elalvásom után még órákig beszélgettek, ittak, meg mindent csináltak a teraszon, szóval én már csak az ébredésemkor szembesültem azzal, hogy valóban, Lilinek igaza volt, ez a közös alvás négyen egy kicsit tényleg érdekes, de csak elméletben, mert egyébként nem volt kínos. Annyira.

Ötünk közül én ébredtem fel először, és bár kétszer még visszaaludtam, a harmadik ébredésem után is csak én voltam fent, amin akkor bizonyosodtam meg, amikor végleg kirepült az álom a szememből, félig felültem a kanapén és körbenéztem a szobában.
Szasza mellettem aludt, felém fordított fejjel, fele-fele takaró volt rajtunk, és még bőven aludt, szóval eszem ágában se volt felébreszteni.
Lili a szoba másik felében lévő matracon aludt, ránézésre is nagyon mélyen, egy kicsit vicces pozícióban, de egyébként kényelmesnek tűnt, a takarót félig lerugdosta magáról álmában, az egyik csuklója lelógott a matracról, a szőke haja pedig csapzottan hullott az arcába, mindenesetre nagyon aranyosan szuszogott.
Márk és Emma a nagy ágyon voltak - Márk hason fekve aludt, Szaszához hasonló pozícióban, a cipője hanyagul volt eldobálva az ágy mellett, valószínűleg konkrétan csak bevágta magát hajnalban az ágyába Emma mellé, aki a falhoz közelebb aludt oldalt fekve, Márk felé fordulva. Emma keze egyébként Márk karján volt, valószínűleg alvás közben rakhatta oda.
Nem feltételeztem, hogy bárki ébren lenne rajtam kívül a házban, meg egyébként is kényelmes volt az ágyneműmben, úgyhogy nem mentem sehova, csak felvettem a telefonomat a földről, amit éjszaka raktam oda, és bekapcsoltam, hogy elüssem az időt.
Először is írtam Anyának, másodszor pedig megnyitottam a telefonos jegyzeteimet, és ezzel gördülékenyen el is ment egy óra, fel se tűnt.
Az ágy felől hallottam hangokat először, mire arra fordítottam a fejem - Emma volt, aki utánam elsőként ébredt, majd egy kis forgolódás után végül kimászott Márk ágyából.
- Szia Regi - köszönt suttogva, a szemét megdörzsölve, ahogy a szoba ajtajához lépett és észrevette, hogy én is ébren vagyok.
- Jó reggelt - köszönte vissza kedvesen, felnézve a telefonomból.
Emma egy pillantásra a mellettem alvó, póló nélküli Szaszára nézett, majd a telefonjával és egy doboz cigivel a kezében, halkan kisurrant a szobából, hogy senkit ne ébresszen fel.

Emma még nem jött vissza kintről, amikor Szasza megmozdult mellettem, mire egyből rámnéztem. Már nagyon vártam, hogy felkeljen, szóval belelkesültem tőle.
- Szia - köszöntem neki mosolyogva, halkan, ahogy azt érzékeltem, hogy egyértelműen felébredt.
Szasza a hátára fordulva megdörzsölte az arcát, majd pár pillanat múlva, a friss ébredéstől érces hangon megszólalt.
- Szia, Kicsim.
Ez megmelengette a szívem így reggel.
Mosolyogva visszacsúsztam mellé ülésből fekvésbe, hogy megajándékozhassam a "csodás reggelem van, mert melletted ébredtem, és remélem, neked is"- hozzábújásommal.
- Mikor aludtál el? - érdeklődtem tőle egy pár másodperc mosolygós, szemlehunyós-csend után.
- Passz. Kérdezz könnyebbet.
Halkan nevettem egyet, majd kicsit felemeltem róla a fejem egy rövid jó reggelt-csók erejére.
- Gondolom, megint te keltél először - jegyezte meg Szasza, miután megcsókoltuk egymást.
- Nem is értem, honnan gondoltad - nevettem fel halkan.
- Lehet, onnan, hogy eddig még konkrétan csak elaludni láttalak, felkelni soha - válaszolta derűsen.
- Aki korán kel, aranyat lel - válaszoltam költőien, mosolyogva.
- ...az mazochista - fejezte be helyettem a mondást a gödröcskéivel az arcán, mire újra felnevettem - Van még ébren valaki?
- Emma, de az előbb kiment a szobából. Márk és Lili még bőven alszik.
- Látszik, kik a családtagjaim - jegyezte meg jókedvűen belegondolva, majd miközben erőt véve magán, felült, lehajolt hozzám, és a derekamat megsimítva egy csókot nyomott az ajkaimra, mire ösztönösen átöleltem a nyakát, a tarkójánál megsimogatva.
Ahogy elhajoltunk egymástól, mindketten feljebb toltuk magunkat félülésbe a kanapé támlájának dőlve, és ebben a pillanatban nyílt a szoba ajtaja, amin Emma jött vissza.
Szasza és én egyszerre néztünk rá.
- Helló - köszönt neki Szasza lazán, egy miattam rajtamaradt, halvány mosollyal az arcán, amit a csókunk után eredetileg még nekem intézett.
- Jó reggelt - köszönt vissza neki Emma egy kicsit elmosolyodva.
Emma egyébként egy melegítőshortban és egy bő pólóban volt, így látszott a lábain, hogy milyen vékony, jó értelemben. Sportosan vékony. A világosbarna, rövid, fokozatosra vágott egyenes haja egy kicsit kócos volt, a frufruja összekuszálódott az alvás során, de valahogy még ez is jól állt neki.
Nem volt rajta smink, talán csak egy kevés szempillaspirál-maradvány, de az is alig volt észrevehető, viszont smink nélkül is nagyon szépnek találtam a világos porcelánbőrét, a nőies arcélei kiemelték az arca legszebb vonásait, a természetesen rózsaszín ajkai telten és egészségesen színlettek, a friss orrpiercingje pedig pici strasszként csillogott az orra egyik oldalán, de nagyon jól állt neki. Emma szép lány.
A hosszú, keskeny ujjaival csendesen becsukta a szobaajtót, majd Márk ágya felé vette az irányt, mi ketten pedig utánanéztünk.
- Rúgd ki onnan - jegyezte meg neki Szasza a gödröcskéivel az arcán, Márkra utalva, akitől kicsit nehézkes volt Emmának visszamásznia az ágyba.
- Az lesz - nevette el magát Emma halkan.
Mindketten figyelemmel kísértük, ahogy Emma kicsit odébb gördítette Márkot, így vissza tudott feküdni mellé.
Hárman voltunk ébren a szobában, Emma, Szasza és én, mi ketten ráadásul egy ágyban, ami sokkal kellemetlenebbül is kijöhetett volna, ha Emma nem dönt úgy, hogy megpróbál visszaaludni, Szasza és én pedig, hogy kimegyünk a szobából, amíg a többiek alszanak, így szerencsére ezt megúsztuk.

Szasza és én, miután megjártuk a konyhát, a nappaliban kötöttünk ki az egyik kanapén, Szasza pedig bekapcsolta az ott lévő nagy tévét, hátha megy benne valami érdekes.
Szasza félfekvésben ült a kanapén, az egyik lábát lazán felhúzva, a másikat pedig kinyújtva, így mindkettőnknek kényelmesen el tudtam helyezkedni rajta, a mellkasának döntve a fejem, miközben ő a derekamat ölelte át hátulról.
- Két hét múlva lesz, hogy két hónapja együtt vagyunk - gondoltam bele, miközben a tévét néztük, de annyira nem voltak érdekesek az ottani események, hogy ne beszélgettünk volna közben.
- Komoly - látta be, miközben bár az arcát nem láttam, hallottam a hangján, hogy elmosolyodott.
Szasza elsimította az egyik barna hajtincsemet a fülem mögé, én pedig picit áthelyezkedtem rajta, enyhén oldalasan feküdve, és szintén oldalt pihentetve a fejemet a mellkasán.
- Hallom, ahogy dobog a szíved - jegyeztem meg mosolyogva.
Szasza elnevette magát.
- Még jó.
Ezen én is nevettem egyet.
- Az tényleg baj lenne, ha nem hallanám - értettem egyet nevetve.
- Mutatok életjeleket. Nem rossz - mosolygott Szasza derűsen.
Nevetve hajtottam vissza rá a fejem.
Persze, mindketten tudtuk, hogy nem ezért mondtam neki, hanem mert neki is úgy dobog a szíve, ahogy az enyém is.
- Mikorra akarsz hazamenni majd amúgy? - kérdezte témát váltva.
Szívesen válaszoltam volna neki egyből, de elterelte a figyelmem a tenyere a derekam hátulján, a pólóm alatt, amit az ujjaival lassan, ösztönösen simogatott, épphogy csak cirógatva, én viszont libabőrös lettem tőle és mennyei érzés volt.
- Anyának azt mondtam, hogy délután megyek haza.
- Akkor ha olyan négy-ötre hazaviszlek, az jó?
- Persze. És köszi - néztem fel rá mosolyogva, tekintve, hogy mindig mindenhova magától elvisz - Te sietsz?
- Miért sietnék?
- Csak azért kérdezem, mert lenne kedved kicsit feljönni hozzám, amikor hazaviszel?
- Ilyenkor csak jelentsd ki, hogy menjek fel hozzád, kedvem nyilván van - válaszolta magában mosolyogva - És most időm is amúgy.
- Oké, akkor... - fogalmaztam át az ő kérése alapján mosolyogva - Szasza, szeretném, ha feljönnél hozzám.
- Ennyi - nyomott egy puszit a hajamba derűsen - Megyek.
- Ma akarsz tanulni?
- Jézus, dehogy, ma biztos nem. Így is örülök, ha túlélem a mai napot - röhögte el magát őszintén.
- Akkor csak chillezzünk majd. Illetve újra kéne húrozni a gitáromat.
- Még mindig nem csináltad meg? - kérdezte röhögve.
- Nem. Bocsi - nevettem fel.
Az utóbbi egy hónapban egyre többször akadt a gitárom a kezem ügyébe, leginkább a barátom motivációjának köszönhetően, viszont egy húr elszakadt, a többi pedig már amúgy is régi volt, úgyhogy Szaszával múlt héten az egyik találkozásunk alkalmával bementünk egy zeneboltba húrokért, viszont még nem jutottam el odáig, hogy fel is rakjam őket a gitáromra.
- Viszont abba a zeneboltba menjünk vissza egyszer - tettem hozzá - Annyira hangulatos volt. Komolyan jó érzés volt ott lenni.
- Nekem nem kell kétszer mondanod. Sokat vagyok ott.
- Tényleg? - csodálkoztam - Azt hittem, csak úgy ismered, hogy létezik.
- Nem, be szoktam járni, esküszöm. Az eladókkal is full jóban vagyok már.
- Hogyhogy?
- Mindig onnan vettem a cuccaimat, és elég gyakran eszembe jut valami, ami jó lenne onnan. Meg amúgy van egy ilyen külön része a boltnak, ahol lehet játszani, ha akarsz. Tele van full jó gitárokkal az egész, és senkit nem zavar, ha játszogatsz ott, nagyon ki se hallatszik a bolt részéhez.
- És be szoktál csak úgy járni oda? - mosolyodtam el.
- Aha, nagyon nagy vibe, nem zavar senki, én se zavarok senkit. Múltkor találtam egy háromhúros basszgitárt. Meg egy érintő nélkülit, rohadt menő volt.
- Túlságosan el tudlak képzelni egy ilyen élethelyzetben - láttam be mosolyogva - Illik hozzád.
- Ja. Az a hely olyan, hogy bemegyek, és mindig rájövök, hogy ha én egy hely lennék, az így nézne ki. Simán elvagyok ott órákat.
Ezen akaratlanul mosolyogtam, ahogy hallgattam.
Erről először apukám jutott eszembe, de jó értelemben, úgy, amilyennek kicsiként volt a szememben, és amilyennek láttam a gitározás iránti szenvedélyét.
Apukám és Szasza néhány szempontból hasonlítanak, de nem negatív értelemben.
Azokban a tulajdonságokban, amiket valamikor szerettem Apában.
- Egyszer vigyél el magaddal - kértem meg - De csak akkor, ha nem azért mész oda, hogy egyedül legyél, mert abba nem akarok belezavarni. Csak azonkívül valamikor.
- Megbeszéltük - válaszolta egyszerűen.
- Egyébként vannak még ilyen helyek, amikre így gondolsz? - érdeklődtem tőle, miközben a karját simogattam - Ilyen szaszás helyek, tudod - mosolyogtam - Ahol még így érzed magad, amit mondtál, amikor egyedül vagy ott.
- Volt még egy bolt valahol Újbudán, ott csak egyszer voltam, de vissza akarok menni valamikor. Egy ilyen művészbolt volt, nem az a Pirex-es hangulat, azt nem annyira szeretem, ne úgy képzeld el, hanem olyan rohadt jól nézett ki az egész, az egész berendezése, a színei, meg ilyen full jó dolgok voltak, körbenéztem, és kábé minden második cuccnál átszaladt a fejemben, hogy ezzel simán el tudom képzelni, hogy miket lehetne csinálni vele, és esküszöm, megvenném. Csak azért nem maradtam ott sokáig, mert oda kellett érnem onnan időre valahova máshova, pedig amúgy simán el lettem volna ott, nem volt rajtam kívül senki, csak az eladó csaj, az is el volt foglalva a saját dolgával, ott mozaikozgatott a kasszánál, akkora vibe volt az egész. Szóval oda vissza akarok menni. Szeretem amúgy azt a hangulatot, amikor mindenki csak elvan magával, és senki nem zavar senkit. Csak úgy vagyunk, tudod - mondta őszintén, teljesen természetesen - Meg még van pár ilyen hely, csak a legtöbb nem a közelben, meg valószínűleg nem fogok többet odajutni, mondjuk nyaralásokról, vagy ilyenek, de ott, helyben, amikor megéltem, az rohadt jó volt. Meg vannak még ilyen futós útvonalaim is, de azok csak a megadott időben olyanok, amikor pont olyanok a fények, meg emberek sincsenek arrafele, akkor viszont esküszöm, terápiásak, szóval amikor lehet, ilyeneken megyek.
Mosolyogva néztem fel rá.
- Ezt most nagyon szerettem hallgatni - mondtam őszintén, kedvesen mosolyogva, majd mivel még hallgattam volna tovább, kérdeztem tőle még - De ha jól gondolom, ezek az introvertált pillanataid inkább.
- Ja, most olyanokat mondtam. Mindenkinek kellenek introvertált pillanatok.
- Te szeretsz elmélyülni dolgokban?
- Nézd meg a hobbijaimat és következtesd ki.
Halványan elmosolyodtam, majd válaszoltam neki.
- Én is szeretek. Jó érzés néha kicsit "kilépni" a világból, mert ilyenkor mindig azt érzem, hogy magamhoz kerülök közelebb anélkül, hogy rajtam lenne az a súly, amit a világ rohanása helyez rám. Feltölt lelkileg. A művészeteket is azért szeretem, mert azok tipikusan ilyen elmélyülős dolgok, és az ember a lelkét tudja beleadni.
- Én értelek, hidd el. Nem nekem kell ezt bemutatni.
- Tudom, csak azért mondtam hangosan, hogy tudd, hogy ugyanez - mosolyogtam.
Szeretem, hogy a lelkitársamnak érzem.

Talán fél óra telt el, amikor meghallottuk Márk és Emma hangját a konyha irányából, mire egyszerre arra néztünk egy másodpercre.
Nem hallatszott ki minden, mert két helyiséggel odébb voltak, meg mi se rájuk figyeltünk igazából, hanem egymásra és arra a kicsit fura filmre, ami a tévében ment; én csak annyit hallottam néha, hogy egymással beszélgetnek, egyszer-egyszer nevettek egyet, megcsókolták egymást, és valószínűleg valamin nagyon ügyködtek a konyhában. Azt tippeltem, hogy reggelit főznek, amiben néhány komplikáció jött közbe.
Egyszer Emma nevetve sikított egyet a konyhában, mire Szasza karjaiban én is elnevettem magam, mert váratlan volt, és Emmáék szemszögéből biztosan nagyon vicces lehetett.
- Jézusom - jegyezte meg Szasza szórakozottan a hang hallatára, mire nevetve ránéztem.
- Szerinted főznek? - gondolkodtam el.
- Gondolom - vont vállat, mint ha mi sem lenne természetesen, ebben a pillanatban pedig Emma hangját hallottuk meg újra, hogy "baszki, kiöntöttem az egészet!" - Ja, főznek - válaszolta meg utólag a kérdésemet derűsen.
- Emma tud főzni?
- Nem, ezért gondolom.
Nevetve visszadőltem a mellkasára.
- Pedig azt gondoltam volna, hogy ő az a lány, aki sütöget otthon csak úgy.
- A kettő nem zárja ki egymást. Sütni tud, vagyis szokott néha, csak ha főz, általában felgyullad valami - vázolta fel elröhögve magát.
- A sütés illik hozzá. Mit szokott még csinálni? - érdeklődtem, csak mert tényleg kíváncsi voltam.
- Kötöget, meg fotóz, ha otthon van. Márknak horgolt egyszer egy sapkát, még tizedikben.
- És hordta?
- Aha.
Ahogy ezt megbeszéltük, hamarosan meghallottuk, hogy Emma és Márk kijönnek a konyhából.
- Jaaa, itt vagytok, helló, már nem vágtam, hova mentetek - vett észre minket Márk a nappaliban, és ezzel a lendülettel be is jött hozzánk.
Márkon nem volt póló, a szőke haja kócos volt, és egy tányér omlett volt a kezében. Enyhén szólva "nemrég ébredtem a tizennyolcadik születésnapi bulim után"-hatást keltett, de ezzel nem volt baj, mivel senki nem volt még valami friss, ráadásul, ha tippelnem kellett volna, jó, ha negyed órája kelt csak fel egy jó mély alvás után.
Márkot korábban még nem láttam póló nélkül, és nyilvánvalóan nem akartam megbámulni, mert miért tettem volna, csak ez így átszaladt a fejemen, de nem zavart, mivel Márk is teljesen természetesen volt így, ébredés után. Márk mellett nem tudom nem komfortosan érezni magam.
Egyébként így póló nélkül rajta is látszott, hogy mint Szasza, ő is elég kisportolt testalkattal rendelkezik, bár szerintem ő alapból biztos genetikailag vékony lehet, az aktív sportolás miatt viszont ez nem látszik rajta, főleg a lábán. Talán a lábizmai a legkidolgozottabbak.
- Mit néztek? - vágta le magát a másik kanapéra Márk, a lábát lazán felrakva a dohányzóasztalra.
- Passz - válaszolta Szasza.
Mivel Márk becsatlakozott hozzánk, Emma is követte, és a lábait magá alá húzva leült Márk mellé.
- Az omlett? - érdeklődtem Márktől és Emmától, mivel mindkettőjük kezében volt egy-egy tányérral.
- Jaja, most dobtuk össze - bólogatott Márk, majd derűsen Emmára nézett - Csak majdnem összeomlott miatta a konyhánk.
- Na jó, hagyjál - nevetett fel Emma a villájával felszúrva egy falatot az omlettből - Van amúgy még a konyhában, ha kértek - mondta nekünk.
- Köszi - válaszoltam kettőnk nevében.
Most, hogy már nem ketten voltunk, kicsit áthelyezkedtem olyan pozícióba, amiben Márkékra is ráláttam, hogy velük is tudjak beszélgetni.

Mind a négyen a tévét néztük. Szaszának időközben jött a telefonjára egy üzenete, úgyhogy azt megnézte, majd Márk felé fordította a fejét.
- Hallod - szólalt meg Szasza - Erik bekerült megint.
Szasza gyerekkori legjobb barátjáról volt szó, amit mindhárman egyből értelmeztünk.
- Mennyit jár kórházba az a gyerek? - pislogott Márk.
- Tegnap vitték be.
- Mi történt vele? - kérdeztem Szaszára nézve.
- Nem tudom, a cukrával van valami, csak most írt, hogy bevitték - nyitotta meg az üzenetet Szasza, hogy válaszoljon rá valamit.
- Szegény - húzta el a száját Emma.
- Írok neki én is majd - mondta Márk, miközben bedobott egy falatot a szájába - De most akkor Pécsen van kórházban?
- Gondolom.
Kívülről alig láthatóan támogatóan megsimogattam Szasza kézfejét.
- De ő mostanában már többedszerre kerül kórházba, nem? - kérdezte Emma, miközben lerakta az üres tányérját az asztalra.
- Ezt mondom én is - értett egyet Márk ránézve.
- Mostanában tényleg egyre többször amúgy - mondta Szasza a telefonját nézve.
- És mindig a cukra miatt? - kérdezte Emma.
- Egyes típusú cukorbeteg, minden baj van a cukrával - válaszolta Szasza - Is.
- De akkor gondolom, mostanában romlott valami, mert azért korábban ennyit nem került be, simán elvolt vele - értelmezte Emma.
- Ja, attól tartok - biccentett Szasza a hajába túrva.
- Baszki, szegény - döntötte neki Márk a fejét a kanapé támlájának.
Reméljük, hogy nem lesz semmi baj.
Szasza hamarosan lerakta a telefonját, majd témát váltva rámnézett.
- Hozzak neked kaját?
- Alapból kimennél? - kérdeztem vissza, mert nem akartam ugráltatni.
Általánosságban nem szeretem ugráltatni az embereket.
- Na jó, de cuki - jegyezte meg Márk derűsen, rám mondva, mire Szasza egy apró mosollyal az arcán rápillantott, majd vissza rám.
- Azt mondd, hogy kérsz vagy nem.
- Oké, igen - adtam meg magam megilletődötten elmosolyodva.
Szasza a gödröcskéivel az arcán felállt mellőlem, majd még mielőtt kiment volna a konyhából, jókedvűen megsimította a combom.
Hamarosan visszajött egy tányérnyi omlettel, ami még kint volt a konyhában, és a világ természetességével odaadta nekem.
- Köszi - mosolyogtam rá, ahogy elvettem tőle, ő pedig a kanapéhoz lépett, hogy visszaüljön mellém, és belepuszilt a hajamba - Te kérsz? - néztem rá törökülésbe húzva a lábaimat, miközben leült mellém.
- Nem. Te ma még nem ettél - válaszolta természetesen, azt is megmagyarázva ezzel, hogy egyébként ezért gondolt arra, hogy hoz nekem az omlettből.
Ez nagyon jól esett, úgyhogy a legkedvesebb mosolyommal néztem rá, csak hogy teljesen biztos legyen abban, hogy semmi más nem jutott most eszembe, csak az, hogy nagyon szeretem.
Szinte lyukat égetett a hátamba Emma tekintete.
Az egész alatt le se vette rólunk.
- Na, milyen? - kérdezte Márk, ahogy megkósoltam az omlettet - Ha szar, Emma csinálta - tette hozzá, mire Emma elszakította tőlünk a tekintetét és egy nevetés kíséretében Márkra nézett.
- Nagyon finom - dicsértem meg őszintén.
- Köszi - válaszolta Emma a tévé felé nézve.
- Szasz, kóstold már meg te is, eskü jó - biztatta Márk a mellettem ülő barátomat.
- Oké, adj egyet akkor - fordította felém a fejét Szasza, mire mosolyogva odatartottam neki a villámat, amire szúrtam egy kóstolót az omlettből.
Mindhárman Szaszát néztük, aki lazán leette azt a falatot a szájához tartott villámról, megkóstolva a reggelit. Figyeltük a reakcióját.
- Ezt biztos, hogy te csináltad - röhögte el magát Márkra nézve, aki erre elvigyorodott, majd Emma felé fordította a fejét.
- Lebuktál - jelezte neki Márk vigyorogva.
- Azért megpróbáltuk elhitetni mindenkivel, hogy én voltam - nevetett fel Emma.
- Nem azért, csak konkrétan ugyanolyan, mint amit Márk mindig csinálni szokott - jegyezte meg Szasza szórakozottan mosolyogva, ami alapján egyből felismerte.
- Kösz, tesó - tartotta fel a kezét Márk büszkén - Számítottam rád.
Szasza a gödröcskéivel az arcán biccentett egyet, majd Emmára nézett.
- Majdnem összejött.
- Majdnem - bólintott Emma nevetve.
- Onnan is rájöhettetek volna mondjuk, hogy nem kapcsolt be a füstjelző - jegyezte meg Márk, mire Szasza felröhögött.
- Oké, de sikított a konyhában, az majdnem megfelelt annak - válaszolta Szasza derűsen, mire Emma erőltetetten mosolyogva, unott arckifejezéssel nézett rá.
- Még te csináltál Gárdonyban omlettet, nem? - kérdezte Márk Emma felé fordítva a fejét - Tudod, ami ilyen vizes lett, vagy mi - hozta fel röhögve, mire Szasza is egy bujkáló mosollyal az arcán nézett a világosbarna hajú lányra.
- Na jó, elég volt - állt fel Emma nevetve, majd felvette a tányérját Márkéval együtt, hogy kivigye a konyhába - És amúgy az azért volt, mert szar tejet hoztál! - tette hozzá a konyhából kikiáltva Márknak.
- Jaja - bólogatott Márk vigyorogva, majd most, hogy már Emma nem volt ott, Szaszával összeröhögtek.
- Meg fog ölni, ha visszajön - jelezte neki Szasza szórakozottan.
- Ja, nem mindenkinek ilyen kis aranyos barátnő jutott - értett egyet Márk jókedvűen, rámpillantva közben, mire én is felnevettem, az omlettet eszegetve.
Szasza egy, a nevetéstől rajta maradt mosollyal az arcán átkarolt oldalról.
- Kajak ízlik, vagy csak nem mertél Emma előtt mást mondani? - kérdezte tőlem a gödröcskéivel az arcán, miközben lopott egy paradicsomszeletet a tányéromból.
- Ja, most mondd, én nem bántalak - erősítette meg Márk - Megértjük, ha félsz Emmától, én is páncélingben aludtam - mondta poénból, mire mindhárman nevettünk egyet.
- Tényleg finom - nevettem, miközben nekidőltem Szaszának - Köszi, hogy behoztad nekem.
Szasza megpuszilta a halántékom, mire ránéztem, és mivel Márk ekkor éppen nem ránk figyelt, mert Emma szólt neki kintről valamit (meg Márkot egyébként se zavarjuk), egy rövid csókot nyomtam a szájára, így utólag engedve a késztetésnek.
Pont elhajoltunk egymástól, amikor Emma visszajött a nappaliba és poénból, szintén utólag megdobta Márkot egy díszpárnával, mire a szőke srác röhögve maga elé kapott.
- Jól van, megvártad, hogy tizennyolc legyek, és utána ölsz meg, én is szeretlek - pattant fel Márk röhögve a kanapéról, kitérve a következő párna útjából is.
Emma vigyorogva odaszaladt hozzá, majd szökkenve párat, "ha harc, hát legyen harc"-alapon belebokszolt Márk karjába, mire poénból Márk is felvette a "harcipózt", kicsit trükközgették egymást, aztán Emma hasbaütötte, Márk pedig felkapta és (persze nem durván, mert csak viccelődtek) ledobta a kanapéra. Emmának egy sikítós nevetés hagyta el a száját, majd újra megdobta Márkot egy díszpárnával, aki aztán megcsikizte.
Szasza vállának dőlve mosolyogva néztem őket.
- Lilire és rád emlékeztet - jegyeztem meg Szaszának mosolyogva, mire a barátom elröhögte magát.
- Ja, engem is.
Amikor Emma és Márk felhagytak a küzdelemmel, amit mi kellemesen végignéztünk, és igazán jó szórakozás volt, egy békepacsi után visszaültek egymás mellé a kanapéra.
- Hú, ez kemény volt - fújta ki magát Emma.
- Mert gyenge vagy - vigyorgott Márk, megbökve az oldalát - Nincs bátyád.
- De rossz nekem - nevetett fel Emma.
- Naaa - mosolygott rá Szasza szórakozottan.
- Te végignézted, hogy Márk kinyír! - mutatott rá Emma nevetve, viccből szemrehányva neki - Alulmaradtam az erőviszonyokban.
- Akkor majd csinálunk egy te-Lili 1v1-et - biccentett Szasza a gödröcskéivel az arcán, mire Márk felröhögött.
- Jóóó - ment bele egyből Márk, jól elszórakozva ezen - De Regi is beszáll.
- Nem, Regi nem száll be - jelentettem ki nevetve megrázva a fejem.
- Dedeee - bólogatott Márk vigyorogva.
- Nem, ő túl jó lenne, nem lenne fair - karolta át a vállamat Szasza derűsen, egy puszit nyomva az arcomra.
Ezen persze nevettünk mindhárman, de tudtam, hogy most nem szabad Emmára néznem.

Tudtam, mit láttam volna a szemeiben.