- Boldog szülinapot!
Márk április tizenegyedikén lett tizennyolc éves, ami csütörtökre esett, így két nappal később, tehát ma volt a szülinapi bulija.
Mivel már április közepe van, érezhetően kezd jó lenni az idő, igazi tavaszias, kellemes, így a buli náluk volt, jobbára a kertben. Márkhoz illően a grillszett is előkerült, szóval jelentem, több grillezett húst és zöldséget ettem, mint valaha, mindenesetre nagyon finom volt.
- Csak úgy repül az idő - poénkodott Lili eljátszva az elérzékenyülést Márk "felnövését" illetően, mire nevetve ránéztem.
Tényleg repül.

Az utóbbi majdnem egy hónapban sok minden történt.
Először is, Alízt átvették az új sulijába. Még mindig furák nélküle a tanítási napok, és bár délelőttönként így nem tudunk együtt lenni, annyi biztos, hogy még ha kicsit más formában is, a barátságunkat megerősítette az, hogy iskolát váltott - kicsit olyan, mint ha a kapcsolatunk átlépett volna iskolai barátságból, amit az osztálytársi viszony és a mindennapos találkozás tart össze, a sokkal igazibb barátságba. Alíz eleinte szinte minden nap beszámolt arról, hogy milyen az új hely, milyenek az emberek, én pedig minden ilyen alkalommal próbáltam nagyon megerősítő lenni, és mindenről érdeklődni, amiről csak tudok.
Alíznak tetszik az új sulija, mert állítása szerint sokkal kevésbé lóg ki a többiek közül, mint itt. Ennek őszintén örültem. Bár tudomásom szerint szoros kapcsolatba még nem igazán került senkivel, azt mondta, hogy befogadóak voltak vele a többiek, és egyébként sokkal több a lány, mint a fiú (erre számítottam, tekintve, hogy kifejezetten humános beállítottságú iskola), de a fiúk is nagyrészt rendesek. Ez mindenképpen biztató. Ezenkívül Alíz összeismerkedett Karinával, aki gólyanapon volt abban a suliban (nagyon jól sikerült a felvételije, úgyhogy szinte biztos, hogy felveszik oda, nagyon szurkolok neki), és elvileg mindkettőjüknek szimpatikus volt a másik, úgyhogy most tudomásom szerint köszönőviszonyban vannak, meg követik is egymást Instán.
Alíz új sulija Szaszáék gimije alatt van egy utcával, így próbáltam puhatolózni Alíznál, hogy esetleg találkozott-e valamikor Márkkal, ezt a témát pedig Alíz eleinte nagyon próbálta kerülni; később kiderült, hogy azért, mert suli után, délutánonként szándékosan a kevésbé forgalmas irányban szokott hazamenni, a hosszabb úton, amerre a diákok jellemzően nem szoktak, mivel az elájulós-balesete óta parázik Márkkal találkozni, és attól fél, hogy meg se tudna szólalni a közelében azután, hogy Márk vitte be a suliorvosiba és szinte mindent tud róla, egyszóval zavarban lenne, nem tudná kezelni, fél, hogy beégne Márk előtt és emiatt inkább szabotálja a találkozás lehetőségét is.
A probléma ezzel csak az, hogy ezt addig játszotta már, hogy Márk lassan nem is fog a gimijébe járni, mert mindjárt érettségizik, és próbáltam ezt jelezni neki, hogy ezt a rövid időt használja még ki, ha már ilyen szerencséje van, hogy egy utcányira vannak egymástól, de nem igazán hatott.
Márknál is puhatolóztam, hogy esetleg látta-e valamikor Alízt, ő pedig azt mondta, hogy nem, eddig egyszer se. Elvileg magában már többször össze is zavarodott, hogy most akkor ide jött-e végül, mert nem értette, hogy akkor hogy nem látta eddig (megértem), és már azon volt, hogy biztos ő a hülye és félreértett valamit, mindenesetre miután megerősítettem neki, hogy nem hülye, Alíz tényleg oda jár, azt tudom, hogy egyszer ráírt Alízra és megkérdezte tőle, hogy milyen az új sulijában. Alíz egyből felhívott, amikor meglátta az értesítést, és minden válasza előtt megerősítést kért tőlem, mielőtt elküldte volna Márknak az üzenetet. (Márk és Alíz kapcsolatában én vagyok a megerősítő harmadik fél.) Márk nagyon jófej és rendes volt vele, érdeklődött, hogy milyen az osztálya, milyenek az emberek, jó-e a büfé (igen, ezt is megkérdezte) és igyekeztem nem mosolyogva, meglepődés színlelve hallgatni, amikor Márk szemszögéből hallottam később ugyanezt a történetet.

Ezenkívül még március végén megkerestem Anitát, a táncedzőt, hogy szívesen belevágnék a szólóprojektbe, így az edzéseim száma nőtt, a csapatos- és a páros-edzéseken kívül külön edzéseim is vannak, jobbára hétvégén, de szívesen csinálom. Elvileg nyár elején lesz egy válogató egy országos tánccsapatba, amire most nagyon motivált vagyok, úgyhogy arra gyakorlunk sokat, illetve a következő fellépésen szóló-produkcióm is lesz.
Egyébként az utóbbi egy hónapban Karinával és Zsolttal is elkezdett jobban összeforrni a családi életünk - többször is voltak nálunk, én is voltam Zsoltnál Anyával, tavaszi szünetben pedig még a lovastanyára is kimentem Karinával, ahol Karina mindent lelkesen bemutatott, a tanyát, az összes lovat, egy nyugodtabbra még rá is vett, hogy üljek fel, tartott nekem lovasbemutatót Csillaggal (a lovával), szóval összességében nagyon aranyos program volt, és úgy érzem, hogy sokkal közelebb kerültünk egymáshoz a hetekben.
Egyszer olyan találkozót is tartottunk nálunk, ahová Szaszát is áthívtam, akivel persze Zsolt és Karina a fellépésemen találkoztak már, de ez alkalommal rendesen tudtak beszélgetni is, és nagyon jó érzés volt.

És ha már itt tartunk, azt hiszem, ideje rákapnom a szándékosan a végefelé tartogatott témára, ami nem más, mint Szasza.
A héten nyelvvizsgázott németből, már csak a szóbelije van hátra, amit jövő hét után fog megcsinálni, nagyon szurkolok neki, de azt hiszem, nincsen rászorulva erre.
Amióta történt az a meccs utáni incidens, teljesen mentalitást váltott - az az egyetlen cél lobog a szeme előtt, hogy meg fogja csinálni azt az eredetileg öt perc alatt kitalált "b"-tervet, ha törik, ha szakad, ha belerokkan júliusra, ha nem; tényleg ráállt a dologra, intézett magának fizika faktot, hogy behozza, amit be kell, bejár az összes olyan órára, ami kell neki, sokkal többet rajzol, specifikusan, amire szüksége lehet, akármire rákérdezek azokból a témákból, amik az érettségihez kapcsolódnak, tudja, képben van, mert eldöntötte, hogy meg akarja csinálni, ezért meg is fogja csinálni.
Ilyenkor azt érzem rajta, hogy még a kudarc lehetőségét is kizárja, nemhogy esélyt adjon neki.
Ezek miatt eleinte én őszintén attól tartottam, hogy sokkal kevesebb időt fogunk együtt tölteni, amit valamilyen szempontból önzőség lenne kifogásolnom, tekintve, hogy Szasza két és fél hét múlva érettségizik, ami elég fontos időszak és sok múlik rajta, ami részben sajnos tényleg így történt, de nem érzem azt, hogy eltávolodtunk volna, sőt, igyekszem mindenben a segítségére lenni, amiben csak tudok.
Például magyarra és törire, azokra a tantárgyakra, amikbe magától nem rakna annyi energiát, részben én készítem fel, mert állítása szerint egyébként ezek nem érdeklik annyira, de azzal, hogy én mondom neki, a személyem motiválja arra, hogy megjegyezzen belőle és odafigyeljen rá. Egyébként magyarból jobbára csak az életrajzi tételekből és a kötelezőkből kell felkészítenem, mert meglepetten vettem észre, hogy nagyon jó elemzéseket tud írni, ha megerőlteti magát, ami jó hír, tekintve, hogy elemzést megtanítani sokkal bonyolultabb lenne, mint elmondani Az arany ember cselekményét.
- Szóval az "Új versek" kötet négy ciklusból állt, érdekes megnézni a kötetkompozíciót, mert Ady abszolút tudatosan rakta össze, ott volt például a nyitóvers, meg a záróvers, ha megfigyeled, összefoglalják szinte az egész kötetet két versben, hogy milyen hangulattal, témákkal, világnézettel találkozhatunk majd, Úristen, szerintem zseniális - magyaráztam neki lelkesen.
A szobámban voltunk, mindketten a földön ültünk, én a babzsákfotelemben, Szasza pedig lazán nekidőlve az ágyamnak a hátammal, a szőnyegemen ülve, és egy apró mosollyal az arcán, engem nézve hallgatott.
Amikor ránéztem, egyből zavarba jöttem a tekintetétől, és ösztönösen megigazítottam a hajam.
- Na jó, mi az? - kérdeztem tőle akaratlanul mosolyogva, zavartan elnevetve magam.
- Semmi, folytasd - nézett rám Szasza a gödröcskéivel az arcán, egy picit megrázva a fejét.
- De komolyan.
- Igazából csak még életemben nem láttam embert ennyire lelkesen beszélni Ady-ról.
- Jól van na, szeretem - védekeztem mosolyogva.
- Ha te lettél volna a magyartanárom az utóbbi tizenkét évemben, már nekem is lenne egy verseskötetem, hallod. Varga Szabolcs, "Mégújabb versek" - gondolt bele derűsen, mire felnevettem.
- "Legújabb versek".
- Azaz - biccentett szórakozottan mosolyogva.
- Záróvers: "Új jegeken járok" - maradtam benne a poénban nevetve, mire Szasza is röhögött egyet, majd akkor már ő is folytatta az Ady-versek "szaszásítását".
- "A Duna-parton".
- "Regivel a bálban" - folytattam nevetve.
- "Rózsadomb poétája".
- "Nyilván engem szeretsz".
- "Meg akarlak..." - fejelt rá a poénra szórakozottan, mire kikerekedett szemekkel felnevettem - "...ölelni" - fejezte be az átírt verscímet jókedvűen, inkább ebben a verzióban.
Nevetve a felhúzott térdeimre hajtottam a fejem, mert nagyon viccesen jött ki élőben, meg az ő poénjain egyébként is addig tudok nevetni, amíg nem fájdul bele a hasam, sőt, annál tovább is.
- Mindegy, legalább megjegyzed ezeket - láttam be nevetve.
- Az fix - bólintott a gödröcskéivel az arcán.
- Csak a "Lédával a bálban"-t ne jegyezd meg. Az nem az "Új versek" kötet része volt - tettem hozzá kötelező jelleggel, hogy ne legyen lelkifurdalásom miatta - Vagyis attól még megjegyezheted, csak ne a kötethez kapcsolva.
- Semmiképp. Isten őrizz - mosolygott derűsen.
- De tényleg.
- Az életemre esküszöm.
- Na jó - nevettem fel újra - Mikor jött ki az "Új versek"?
- 1906.
- Ezt honnan tudtad ennyire gyorsan? - csodálkoztam, mire Szasza egy bujkáló mosollyal az arcán a szemembe nézett, majd a kezemben tartott füzetre mutatott, amit véletlenül felé tartottam és tökéletesen látszott a kiemelőfilccel kiemelt dátumom.
A közös tanulásaink során kitapasztaltam, hogy Szasza hallás után nagyon hatékonyan tanul és jegyez meg dolgokat, úgyhogy néhány alkalom után már abszolút ráálltam arra a stratégiára, hogy csak beszélek neki, beszélek és beszélek, mindenről, ami a követelmény része, persze én azért segítséggel, de egyébként ez a módszer mindkettőnknek jól jön ki, mert én pedig úgy tudok jól tanulni, ha valakinek magyarázok.
Tulajdonképpen kettő az egyben, szóval a töri dogáim mind jól sikerültek mostanában.
Egyik alkalommal egyébként Zanza Tv-t néztünk ketten, konkrétan lenyomtunk egy maratont, ami nagyon viccesen szürreális volt, de esküszöm, hogy hatékony.
- A barátnőm áthívott sorozatot nézni - játszott el a párbeszéd gondolatával Szasza a gödröcskéivel az arcán az egyik videó nézése alatt, mire a vállának dőlve felnevettem.
- Ne mondd, hogy nem romantikus.
- Az lenne amúgy, ha közben nem az ipari forradalom menne a háttérben.
- Nem értem a problémádat, szerintem nagyon romantikus. Nem is értem, miért nem jutott eszünkbe eddig - viccelődtem tovább.
- Nem tudom, lehet azért, mert nem akarunk szakítani, meg ilyenek - röhögte el magát Szasza, mire hangosan felnevettem.
- Megeshet.
Szóval összességében persze néhány szempontból kicsit más lett a kapcsolatunk, mint még az első hónapban, mert mindkettőnknek sokkal több dolga volt, nekem is, neki az érettségivel meg főleg, igazából pozitívan jött ki a dolog, mert csak jobban összehozott minket, és szerintem sikerült hozzátennem ahhoz, hogy jól sikerüljön Szasza érettségije.
És nekem az a megérzésem, hogy sikerülni is fog neki, úgy általánosságban, ez az egész felvételis dolog - el se tudom mondani, mennyire szurkolok neki, hogy felvegyék oda, ahova már szeretné, hogy felvegyék.
És ez tényleg az építészet.
Amikor a márciusi meccse után kiborult, és közölte, hogy hagyja a közgazdaság-dolgot, felrúgva az egészet, úgy éreztem, hogy csak mint egy beletörődő "b" tervként lebegett az építészet a fejében, de most már kezdek egyre biztosabb lenni abban, hogy akarja. Tényleg akarja, mert tényleg hozzá való.
Emellett azért egy kicsit annak is szurkolok, hogy a közgazdaságra is felvegyék az építészet mellett, azért, hogy ha döntenie kell, tisztán tudjon dönteni, és ne azért menjen az egyikre a kettőből, mert a másik nem lett meg, mert tudom, hogy az nem érintené jól, hanem tényleg eldönthesse, hogy mit szeretne, és ha az építészetet választja, az tényleg egy döntés legyen, ne egy "akarod vagy nem, ez lesz"-dolog.
Ami engem meglepett, az az, hogy a családjának még mindig nem mondott semmit az építészetről, mert nem érezte szükségét, amit nem igazán értettem, azt hittem, hogy amint amellett döntött az után a meccs után, egyből bedobja otthon, mindenki meglepődik majd, és aggódni is kezdenek, hogy ezt hogy fogja kivitelezni, de nem ez lett, és talán pont ezért nem.
- De hogyhogy nem mondtad nekik? - érdeklődtem Szaszától meglepetten, amikor ezt először megtudtam tőle.
- Mert ez még csak egy terv. Akkor lesz releváns, ha már bent vagyok, addig csak felesleges köröket futnánk le otthon, ahhoz meg nincs kedvem.
Márkkal is beszéltem erről, hogy ő hogyan látja ezt.
- Szerintem amúgy ez még egy ilyen utolsó kiskapu is neki - mondta Márk őszintén - Hogy ha nem jönne össze az építészet, és közgáz lesz belőle, vagy mégis meggondolná magát a végén, mivel nem mondta kábé senkinek, meg a családja se számított másra, így nem olyan szar visszatérni az eredeti tervhez.
- Igen, ez nekem is eszembe jutott - értettem egyet.
- Meg tény, hogy Leni mondjuk szétaggódná magát, hogy most ebből mi lesz, ha most belöki, hogy ja, amúgy hirtelen kitaláltam, hogy építészmérnökire megyek.
- Én nem aggódok Szasza miatt - mondtam őszintén.
- Én se amúgy - értett egyet Márk, miközben a lábával lazán hajtotta a hintaágyat, amin ültünk.
- Te hogy állsz egyébként? - érdeklődtem tőle az érettségik kapcsán.
- Pfú, múltkor majdnem kitörtem a bokámat, amikor a távolugrásra gyakoroltam a tesi érettségihez, hallod - röhögte el magát - Aztán megúsztam. De amúgy a tesi érettségi fix meglesz, úgyhogy szerintem felvesznek a TF-re majd. A turizmus-vendéglátás is jó lenne amúgy.
- BGE?
- Aha, de majd kiderül, hogy mi jön össze. Beírtam egy csomó mindent, az a biztos. Valamelyik csak meglesz.
- Szurkolok neked - mosolyogtam rá.
- Kösz. Amúgy járok különtanárhoz, képzeld - mesélte - Akkora profi vagyok matekból már, hogy te azt nem hiszed el, csonkagúla, másodfokú, minden megy. Lehozom az írásbelit. Az mondjuk viszont jó, hogy középszinten nincs szóbeli, mert akkor meg is ölném magam - gondolt bele röhögve, mire én is felnevettem.
- Igen, ezzel én is így vagyok.
- Szaszáért majd nyomunk egy imát. Meg azért miattam is mehetne egy, mert a színusz-koszínusztól már idegbeteg vagyok, ha meglátom.
- Mindkettőtökért menni fog - nevettem fel a megfogalmazásán.
De tényleg.

Visszatérve Márkra, a szülinapjára, és a következő fontos eseményre, amit eddig még nem mondtam - március végén, miután Szasza és Emma megbeszélték a dolgaikat, úgy volt, hogy Márk és Emma elengedik ezt a dolgot kettőjük között, ennek ellenére viszont nagyjából egy hétre rá egy komolyabb beszélgetés után végül pont az ellenkezője történt, mivel abban maradtak, hogy megpróbálják ketten, tehát összejöttek. Ez két hete történt. Én mindezt Szaszától tudtam meg, akinek Márk először mondta, ő pedig csak úgy mellékesen megjegyezte nekem, amikor rákérdeztem, hogy most akkor mi van Márkkal és Emmával.
Szóval igen, Márk és Emma most egy pár, így természetesen Márk Emmát is meghívta a szülinapi bulijára.
Hivatalosan most láttuk őket együtt, párként először, én is, Lili is, sulin kívül, rendesen pedig még Szasza is.
Szaszával azonkívül, amikor elmondta, hogy összejöttek, még nem igazán beszélgettünk Márk és Emma kapcsolatáról, és kicsit azt érzem rajta, hogy nem is akar beszélgetni róla. Tudom, hogy Márk miatt támogatóan és pozitívan próbál hozzáállni, de azért az elejétől fogva érzek rajta valamennyi szkepticizmust, csak nem akarja kimondani, ezért kerüli a témát, én pedig eddig nem akartam feszegetni.
Márk egyébként alapvetően nem változott meg a kapcsolatától, mindent szinte ugyanúgy csinál tovább, tekintve, hogy nem egy "új lánnyal" jött össze, hanem az egyik legjobb barátjával, akivel már teljesen ismerik egymást, szóval nincs miért és hogyan átrendezni az életüket - jó volt látni a bulin, hogy kedvesek és figyelmesek voltak egymással, és érződött rajtuk, hogy komfortos nekik ez a kapcsolat, illetve Márkon tényleg érződött Emma közelében, hogy szeret együtt lenni vele. Egyik nap kiszúrtam, hogy Márk beállította Emmát a háttérképének, és ezen akaratlanul elmosolyodtam akkor.
Remélem, hogy tényleg úgy mennek közöttük a dolgok, amin mosolyoghatok.

A buli egyébként nagyon jól ment abból a tekintetből, hogy most először azt láttam, hogy Szasza és Emma is normálisan viszonyultak egymáshoz, leginkább sehogy, de amikor mégis valahogy, az rendben volt. Rendben volt az is, ahogy Emma viszonyult hozzám, szintén nem igazán volt rá példa, de amikor váltottunk pár szót, nem volt bunkó, lekezelő, nem éreztem azt, hogy dühös rám és ki akar nyírni, sőt, igazából kedves volt. Még a ruhámat is megdicsérte, és persze éreztem, hogy nem barátkozni akar, csak próbál kedves lenni, és túltenni kettőnket a viharosabb viszonyunkon, attól még jól esett, értékeltem és én is kedvesen viszonyultam hozzá.
Most, hogy Szasza és Emma között nem volt az eddig érezhető feszültség, a baráti társaságuk is kicsit visszazökkent a korábbi kerékvágásba, és ezt egyrészt jó volt látni, másrészt pedig sokkal természetesebbé tette Márk és Emma kapcsolatát, és sokkal befogadhatóbbá is.
Márk és Emma nagyjából olyanok voltak a bulin, mint két nagyon közeli barát, mások előtt száz pillanatból kilencvennyolcban aki nem tudta, az nem biztos, hogy meg tudta volna mondani, hogy ők járnak, és nem csak nagyon jóban vannak, de ezzel igazából nem volt baj. A maradék kettőben megölelték egymást, megpuszilták egymás arcát, Márk Emma ölébe hajtotta a fejét, ahogy elfeküdt a kanapén, amikor egymás mellett ültek, Emma nekidőlt Márknak vagy Márk megsimította Emma combját, illetve, amikor megköszöntöttük Márkot és elfújta a gyertyát a tortán, egy rövid csókot váltottak. Diszkrétek voltak, nem nagyon teregették ki a kapcsolatukat másoknak, de igazából szépnek találtam őket, akármennyire is meg kell még szoknom a tudatot, hogy most akkor ez van.
Akaratlanul figyeltem Szasza reakcióit - igazából nem nagyon voltak, legalábbis olyanok nem, ami különös lett volna. Azt hiszem, úgy állt hozzá, hogy Márk most együtt van azzal a lánnyal, akivel akart, szóval támogatta az unokatesóját ebben, és szerintem neki is jó volt látni, amikor úgy tűnt, hogy Márk és Emma jól megvannak, minden mást pedig valószínűleg magában tartott.
Megfigyeltem egyébként, hogy a fent említett százból két eset, amikor Márk és Emma egyértelműsítették a kapcsolatukat, jobbára akkor történt, amikor Szasza nem volt ott, Szasza előtt (talán tudatalatt) inkább a "nagyon jó barátok"-benyomást erősítették, akkor is, ha nyilván Szasza tudja, hogy együtt vannak, ő tudta meg elsőnek. Csak néhány alkalom volt, amikor Szasza jelenlétében viselkedtek egyértelműen párként, a tortázás előtti rövid csóknál, ami mindenki előtt történt, meg egy-egy diszkrét puszi vagy feltűnésmentes simítás erejére.
De összességében úgy éreztem magam azon a bulin, hogy rendben vannak a dolgok.

- Mit gondolsz? - kérdeztem Szaszától, amikor Márk és Emma a gyertyafújás után ketten vágták a tortát.
Emma épp ekkor tűrte odébb az egyik rövid, világosbarna hajtincsét, majd Márk poénján nevetve a barátjára nézett, aki egy rutinmozdulattal vágott egy szeletet a tortából, Emma pedig mosolyogva mondott neki valamit, megpuszilva Márk arcát.
Közel álltam Szaszához, így csak ő hallotta a kérdésemet, ő viszont tisztán.
- Miért, mit kéne gondolnom? - kérdezett vissza Szasza egyszerűen, a fentebb említett pároson tartva a tekintetét, majd mivel akkor épp volt a kezében egy feles, azt ezzel a lendülettel le is hajtotta.
- Csak azért kérdeztem, mert... - válaszoltam, de nem fejeztem be, és nem is kellett, mert Szasza közbeszólt.
- Zavarnia kellene?
- Hát, őszintén... - nevettem el magam zavartan, majd ránéztem - Érthető lenne.
Márk eközben kiszedett egy szelet tortát és Emma papírtányérjára rakta, miközben mosolyogva beszéltek valamit, amit Szasza és én is kívülről néztünk, pár méterről odébb, majd újra Szasza felé fordítottam a fejem.
- Mármint, azért Emma a volt barátnőd, Márk meg az unokatesód, szóval érthető, ha fura érzés - pontosítottam magamat - Szóval mit gondolsz?
Szasza rámnézett, majd a fentebb említett párosra, mert Emma őt nézte, ebben a pillanatban pedig a világosbarna hajú lány elkapta a tekintetét, és egy mosolyra húzva a száját, megsimogatta Márk karját.
- Inkább semmit, jobb az úgy - válaszolta nekem Szasza magában tartva a véleményét, lerakva a poharát valahova, mire utánafordultam.
Ez egyszerre kevesebb és több választ adott a kérdésemre, mint amire számítottam.
- Érthető, ha zavar - ismételtem meg magam, mert bár a barátnőjeként persze jobban örültem volna, ha nem zavarná, ha ez van benne, meg tudom érteni, és inkább beszéljünk róla őszintén.
Meglepetésemre Szasza egy halvány mosollyal az arcán fordult felém.
- Nagyon ki akarod húzni belőlem, hogy zavar.
- Mert tudom, hogy engem talán zavarna a helyedben. Legalábbis biztosan fura lenne.
Szasza egy rekeszből kivett két sört, és egyet a kezembe adott.
- Akkor mázli, hogy nem te vagy a helyemben.
- De most komolyan.
- Miért zavarna? - kérdezte tőlem természetesen, a szemembe nézve - Most konkrétan a barátnőmmel beszélgetek.
- Csak láttam rajtad.
- Az, hogy valamit inkább nem kommentálok, nem jelenti azt automatikusan, hogy zavar.
Őt nézve hallgattam, ő pedig kiegészítette magát.
- Van egy véleményem, de nem zavar, mert nem az én kapcsolatom, szóval nem az én dolgom. És rohadtul örülök, hogy nem az. Ennyi.
Ezzel lerendezte a témát, úgyhogy bólintottam.
- Milyen volt veled Emma eddig? - kérdezte Szasza.
- Egész kedves volt - válaszoltam őszintén - Nagyjából olyan, mint amikor megismertük egymást. De a ti viszonyulásotok egymáshoz is normálisnak tűnik.
- Ja, mondjuk így - biccentett Szasza.
- Örülök, hogy meg tudtátok beszélni a dolgaitokat még március végén. Még ha egy nappal korábban vagy később előnyösebb is lett volna - tettem hozzá.
- Kellett - válaszolta Szasza őszintén, majd Márk felé pillantott - Ha meg Márk most elvan, és jól működnek, akkor megért egy Londont.
Akaratlanul elmosolyodtam azon, hogy ezt mondta, mert pontosan jól tudtam, hogy mennyit számított volna neki az az Európa-bajnokság eredetileg.
- Én meg majd EB-től függetlenül kiviszlek oda - nézett rám mosolygó tekintettel, mire én is mosolyogva néztem vissza rá, majd lábujjhegyre állva egy puszit nyomtam a szájára.
Éreztem magunkon a tekinteteket.

- Annyira durva, hogy Szasza egyetemista lesz szeptembertől - mondta Lili, miközben ketten ültünk Márkék kertjében az egyik kerti garnitúrán ketten, és a grillezett kajákat ettük egy-egy pohár fehérbor mellett, amit Márk töltött ki nekünk csak úgy - Mármint, érted, amíg gimis, még nem olyan feltűnő, hogy felnőtt, vagyis néha elgondolkodok rajta, hogy lassan közelebb lesz a tizenkilenchez, mint a tizennyolchoz, de szeptembertől ez tök más lesz - fejtette ki közben a grillezett csirkemellből bedobva egy falatot a szájába - Még jó, hogy nem vidékre megy egyetemre, vagy külföldre tanulni, és nem költözik el otthonról, meg nem lesz kolis. Tiszta depis lennék tőle.
- Én is - értettem egyet őszintén, ahogy belegondoltam.
- Jó, de veled akkor is tuti sokat találkozna. Csak érted, a tudat, hogy valamikor el fog jönni az, hogy a bátyám kiköltözik otthonról, én meg még otthon maradok és nem lakunk többet együtt. Most nyáron is, alig volt itthon, kint volt Amerikában vagy egy hónapot, és nekem akkor pont nem volt semmi edzőtáborom, vagy ilyesmi, szóval tökre éreztem, hogy nincs itthon, és olyan rossz volt. Ezt ne add át neki - tette hozzá derűsen, majd beleivott a poharába.
- Nem fogom - ígértem meg nevetve.
- Egyébként, ha felveszik a Corvinusra közgázra, gazdálkodás és menedzsmentre, vagy pénzügyre, vagy akármire, szóval ha bejut oda, én ki tudom nézni belőle, hogy halaszt egy évet - mondta Lili - És mondjuk kimegy külföldre, vagy csinál valamit, Apa cégein keresztül munkát is tuti tud szerezni, amiből azért tök jó fizuja lehetne közben, meg kapcsolódik is ahhoz, amit utána tanulna az egyetemen. De amúgy tuti felveszik, mindene megvan hozzá - gondolkodott tovább Lili, én pedig magamban megjelenő gondolatokkal hallgattam, mindent magamban tartva - Érettségiig lesz két B2-es nyelvvizsgája, meg még angolból is csinál majd egy C1-et az emeltje mellé, most matekból is emeltezni fog, ami szerintem simán meglesz neki, főleg, hogy csak három tárgyból ír érettségi tavasszal, amikre így tud is rendesen energiát áldozni, plusz tavaly írt egy 95%-os föcit, sporteredményért is kap pluszpontokat, szóval tuti meglesz. És ha bent lesz az egyetemen, munkalehetősége is simán van. Olyan kikövezett az útja, és ez tök jó. Remélem, nekem is így lesz majd.
Sokféle gondolat megjelent bennem, ahogy ezeket Lili a bátyjáról mondta, arról a bátyjáról, akiről én pontosan jól tudom, hogy mindezek ellenére nem akar élni a lehetőségeivel, inkább felrúgta az egészet egy titkárság előtt kitalált ötletért, amit sokkal nagyobb küzdelem elérni, és korántsem ennyire biztonságos terv, sőt, kifejezetten benne van a kockázat.
Minden alkalommal, amikor Lili Szasza egyetemi terveiről beszélt, anélkül, hogy tudná azt, amit Márk és én, megjelent bennem, hogy megérdemli, hogy ő is tudjon róla, meg hogy fura, hogy én tudom, ő meg nem, de ezzel egyszerre tiszteletben tartom Szasza döntését is, ami alapján okkal nem avatott bele senkit az unokatesóján és a barátnőjén kívül.
- Szerinted kimegy külföldre szeptembertől? - kérdeztem Lilire nézve, a mondatainak ezen részére terelve a beszélgetést.
- Te se akarod, ugye? - nyöszörgött Lili.
Az egész csak egy feltételezés volt, egy elmélet, hogy egy évre Szasza kiutazna, de éreztem, hogy elszomorodik a szívem a gondolattól.
- Szasza nagyon olyan, hogy mindent látni akar a világból - mondta Lili a borospoharát a kezébe véve - Ha teheti, mindig utazik, meg a barátai is olyanok, akikkel közösen akármikor készen állnak arra, hogy a semmiből felszálljanak egy repülőre, egy vonatra, vagy akármibe, és "lesz, ami lesz" alapon kiugorjanak valahova. Mindent látni akarnak, mindent meg akarnak élni, amit meg lehet. És annyira jó sztorijaik vannak. Néha én is becsatlakoztam hozzájuk, és olyan menő az egész. Szóval most nyáron is tutibiztosan utazni fog, főleg, hogy ha nem halaszt évet az egyetemen, az érettségi, meg az egyetem között ez lesz a legszabadabb nyara. De biztos visz téged is - nyugtatott meg Lili kedvesen.
Ekkor ébredtem rá újra, hogy Szaszával mennyire más volt az életünk berendezkedése eddig is, és hogy mennyire nőni fognak ezek a különbségek szeptembertől, ami vegyes érzelmekkel töltött el.
- Ez tényleg jó tulajdonsága, hogy ennyire nyitott a világra - láttam be egy mosollyal az arcomon, ami pár felkavarodott érzést takart.
- Szasza az az ember, főleg Márkkal együtt, akiket kirakhatsz akárhol a világon, pont ugyanolyan lazán elvannak, mint ha itthon lennének - mesélte Lili nevetve egyet, mert valószínűleg pár történet ezzel egyszerre eszébe jutott - Mindenhova tök jól beilleszkednek, kiélvezik az összes ottani dolgot, a pillanatokat, mindig csinálnak valamit, megélik az ottani hangulatot, az életstílust, az emberek életvitelét, és mindenhol úgy vannak, hogy amikor hazaérnek onnan, azt mondhassák, hogy minden láttak, amit látniuk kellett. Egyébként tök érdekes volt, amikor először voltam velük, meg úgy a társaságukkal külföldön, én teljesen azt hittem, hogy leszarják az ilyen látványosságokat, mert csak buliznak, meg minden, szóval nem fogok nagyon látni olyanokat velük, a bátyámról is azt hittem, és közben pont ő volt az első, aki egy ilyen brutálisan nagy, grandiózus bazilika előtt megállt, ami egyébként tényleg nagyon menőn volt megépítve, és azt mondta, hogy "azt a kurva, ezt nézzük már meg" - idézte a bátyját, mire akaratlanul elmosolyodtam.
Na, igen.
Talán kockázatosabb út, de nekem azóta helyesebb döntésnek érződik az eredeti tervénél, amióta először hallottam tőle abban a telefonhívásban.
Valamiért biztos vagyok benne, hogy akármennyire nem gondolna rá magától soha, Lili is pont ugyanannyira egyetértene ezzel, mint én.
- Szóval akkor rájöttem egyébként, hogy függetlenül attól, hogy a bátyám, van olyan oldala, amit én se ismerek annyira - folytatta Lili - Mármint, nyilván más otthon, velem, mint mondjuk a haverjaival, a barátnőjével, vagy akár egyedül, csak ezt akkor realizáltam, és érdekes belegondolni. Szerintem már most is van olyan oldala, vagy oldalai, amiket te jobban ismersz belőle, mint én, ami tök oké, mert veled más, mint a húgával, máshogy beszél, másokról beszél, máshogy viszonyul hozzád, egyértelmű. Úgyhogy majd néha add le a drótot - tette hozzá nevetve egyet, mire én is felnevettem - Az egészben az az érdekes, hogy ugyanaz az ember, aki nekem a bátyám, neked meg a barátod, lehet, hogy tök máshogy jelenik meg a fejünkben, pedig ugyanúgy Szaszáról van szó. Vagy nem tudom, lehet én ittam filozófusra magam, mit tudom én - gondolt bele nevetve, majd a villájára szúrt egy grillezett padlizsánt.
- Tudtam követni a gondolatmenetet, úgyhogy ha te filozófusra ittad magad, akkor én is - mosolyogtam.
- Jó, nem, egyébként még bosszantóan józan vagyok - jegyezte meg Lili derűsen - Most nem üt be semmi. Lehet, azért, mert Márk szülinapja és tele vagyunk kajával, meg sütivel.
- Kitől kapta a konyhai kötényt meg a kuktasapkát egyébként? - jutott eszembe nevetve.
- Nem tudom, de nagyon vicces - nevetett fel Lili - Csináltam is már róla képet, amikor rajta volt - vette elő a telefonját, hogy megmutassa - Úgy bírom Márkot.
- Én is - mosolyogtam, miközben Lili telefonja felé hajoltam.
Márkot nehéz lenne nem kedvelni.

Mivel gyönyörű tavaszias volt az idő még sötétedés után is, egy-egy kabáttal együtt ekkor is el lehetett lenni kint, így nem igazán költözött be a buli Márkék kertjéből a házukba. A szomszédok szerethettek minket, ugyanis a hátsó kertben végig mentek a zenék hangszórón, bár Márk elvileg beszélt a szomszéd nénivel, aki születése óta ismeri őt (Márkék mindig is ebben a házban laktak) a szomszédság miatt, és meg volt hatva, hogy eljött Márk tizennyolcadik születésnapja, ezért nem volt kifogása a kertipartival, sőt, azt üzente mindannyiunknak, hogy érezzük nagyon jól magunkat.
Épp a kertben kirakott asztalnál álltam, hogy töltsek magamnak valamit inni, amikor hátulról átölelte két kar a derekamat. Egyből felismertem, hogy Szasza az, úgyhogy mosolyogva pillantottam hátra rá, ő pedig belepuszilt a nyakamba.
- Tudod, min gondolkodtam? - kérdeztem tőle egyből, a puszijától akaratlanul mosolyogva.
- Nem, de mindjárt tudni fogom - válaszolta, miközben látta, hogy nem boldogulok az egyik üveg kinyitásával, úgyhogy a körülöttem lévő karjaival odanyúlt és egy mozdulattal megoldotta helyettem a problémát.
- Köszi - vettem át tőle a kinyitott üveget mosolyogva, majd visszatértem a kérdésemre, ő pedig továbbra is mögöttem állva, amíg én az egyik pohárba töltöttem, két oldalról megsimított - Szóval, te hogy képzeled el az egyetemi éveidet?
A kérdésemre Szasza meglepetten pislogott egyet, majd elnevette magát.
- Oké, mi miatt kezdtél el gondolkodni ezen?
- Csak érdekel, mert valószínűleg tökre meg fog változni az életed, és kíváncsi vagyok, hogy mennyire tervezed megváltoztatni.
- Nem fogom annyira megváltoztatni, hogy ne legyen összeegyeztethető veled, meg a kapcsolatunkkal. Ha ezen parázol, akkor nem kell - válaszolta természetesen.
- De komolyan - fordultam meg a karjai között, majd mosolyogva egymás szemébe néztünk, egyébként elég közel állva egymáshoz, mivel eddig hátulról ölelt, de egyikőnknek se volt probléma a közelségünk, szóval közötte és az asztal között állva felnéztem rá - Például terveztél évet halasztani?
- Oké, Regi, ne kapkodj. Első lépés, vegyenek fel - röhögte el magát őszintén, amit nevetve kénytelen voltam belátni - Amúgy nem tudom, korábban gondolkodtam rajta. Az "a" terv a közgázzal volt olyan is, hogy ha felvettek, halasztok egy évet és kimegyek külföldre.
- Világot látni? - kérdeztem tőle mosolyogva.
- Ja, meg tapasztalatok miatt.
- Ez tulajdonképpen akkor is szóba jöhet, ha a Műegyetemen leszel - jeleztem.
Szasza halványan mosolyogva nézett rám.
- Igen, szóba jöhetne, ha nem lenne többek között egy Budapesten gimnazista barátnőm.
Ezen akaratlanul elmosolyodtam.
- Ne már - mosolyogtam rá - A végén még lelkiismeret-furdalásom lesz, hogy én váglak el a világlátó-terveidtől.
- Komolyan? Inkább kiküldenél külföldre egy évre, mint hogy azzal a bűntudattal kelljen lenned velem, hogy miattad maradtam itt? - mosolygott rajtam Szasza szórakozottan - Ne bánts.
- Belegondolva, szerintem fel fogom tudni dolgozni a bűntudatot - nevettem fel.
- Ugye? Szerintem is.
Nevetve lehajtottam a fejem egy másodpercre, majd újra felnéztem rá, ő pedig hozzátette.
- Amúgy meg ha bekerülök a válogatottba, lesz plusz egy indokom itthon maradni egyelőre. Az nem megy home office-ból - mondta derűsen.
Na igen, ezt még nem is mondtam.
Bár március végén azt a hokimeccset elvesztették, így elcsúszott a londoni jégkorong-EB is, Szasza két héttel később az edzőjén keresztül kapott egy felkérést a magyar, országos jégkorong-válogatottba a korcsoportjában, ami eszméletlenül jó hír volt, és nem viccelek, konkrétan Szasza nyakába ugrottam, amikor ez kiderült.
Annyi vele a "probléma", hogy ez természetesen plusz edzéseket is jelent, és még annál is több belefektetett energiát, mint eddig, és már önmagában az se volt kevés, mindenesetre Szaszának még van valamennyi ideje átgondolni ezt, hogy vállalja-e, vagy ha túl sok időt venne igénybe, otthagyná-e az eddigi egyesületét a válogatottért, vagy hogy inkább visszamondaná, még van ideje mérlegelni ezt, és nagyon szurkolok, hogy a legjobb döntést tudja meghozni.
Mindenesetre szerintem nagyon menő, hogy egyáltalán felmerült ez az ajánlat.
- Ez igaz - láttam be - Várj, azt mondtad, hogy "egyelőre"?
- Még lógok neked egy Londonnal. Meg egy Barcelonával, egy Rómával, egy Velencével... - idézett vissza engem mosolyogva akkorról, amikor még arról volt szó, hogy miket néznék meg a világból.
- Igaz - vigyorodtam el - Esetleg egy Párizst belepréselhetünk még valahogy?
- Ja, nem is értettem, hogy nem volt eddig benne a sorban - válaszolta röhögve.
- Sőt, igazából akkor már mehetnénk egy világkörüli utat is.
- Majd, ha felvettek téged az ELTE pszichológiára, és halasztasz egy évet, valahogy elintézzük - biccentett a gödröcskéivel az arcán.
- Jobb, ha ezt a mondatot feltételes módba rakjuk szerintem - mosolyogtam.
- Figyelj, Regi, ha nekem összejön majd az építészet, amit februárban találtam ki, amíg sorban álltam a titkárságon, és három hete kezdtem el fizika faktra járni, akkor könyveld el magadban, hogy nincs lehetetlen.
- Jó, ez igaz. Egyébként hogy fogod összerakni a pontjaidat?
- Mik ezek a random témák? - röhögött fel.
- Nem tudom, csak úgy - vontam vállat nevetve, Szasza pedig jókedvűen megválaszolta a kérdésem.
- Van egy kilencvennyolc százalékos angol emeltem, az lesz az idegen nyelv, az ötödik tárgy meg a kilencvenöt százalékos föcim tavalyról.
- Azt is elfogadják?
- Aha, szóval fizikára csak azért járok be, hogy ne legyek hülye. Az intézményi pontok ki lesznek maxolva, van nyelvvizsgám, két emeltem, meg egy rakás sporteredményem. A fontos tárgyakból meg az átlagom is full jó. Kábé így lesznek a pontjaim.
- Azta - mosolyogtam rá - Nem bízod a véletlenre.
- Visszatérve az egyetemi terveimre... - hozta vissza a témát mosolygó tekintettel rámnézve - Nem tudom, mit módosítana a kapcsolatunkon azon kívül, hogy jobban rád érek.
- Tudom, csak... azért más lesz - vallottam be őszintén - Mármint, érted. Teljesen új közeg, új életforma, új emberek, új barátok, egyetemi bulik... kicsit más lesz az életvitelünk.
- És?
- És semmi, csak úgy mondtam - mosolyogtam - Várod egyébként?
- Az egyetemet?
- Aha.
- Ja, amúgy igen. A gimiből ennyi elég volt, őszintén - látta be elröhögve magát.
- Legutóbb azt mondtad, hogy nincs bajod a suliddal - hoztam fel mosolyogva.
- Jóból is megárt a sok azért.
Ezen felnevettem, ő pedig derűsen hozzátette.
- Nem az, az osztályomat bírom, meg a légkört is, hozzászoktunk már - mondta - Csak tudod, van ez az érzés, hogy szép volt, jó volt, de most már kikerülnék valami újba. Akinek kell a haverjaim közül, azok úgy is megmaradnak, de amúgy amit a gimiből meg lehet élni és jó dolog, az már rég megvolt. Érted, tizennyolc elmúltam, simán készen állok más léptékben haladni az életemmel, mint amibe bele vagyok kényszerítve, sokkal előrébb, elvoltam a gimiben, de azért már magam mögött tudnám hagyni, akarom is az új dolgokat, meg érted, tényleg felnőttként élni, és nem ugyanoda bejárni minden reggel, mint a kilencedikesek, ofőórán ülni, Netfit-mérés, felszereléshiány, ha nincs tesipólód, baszki, ezek érthető dolgok a tizennégy éveseknek, hozzátartozik a gimihez, csak én már nem érzem azt, hogy oda tartozom, hogy ott kéne lennem, vagy érted. És nem azért, elvagyok, meg kiélvezem az utolsó heteket a gimiben, csak már komolytalan az egész, és mégis túl komoly, van naponta három-négy órám, szerdánként például háromnegyed tízre megyek be, háromkor végzek, és közben amúgy van egy lyukasórám, amin a haverjaimmal mindig elmegyünk kajálni valahova, a portással együtt gyújtunk rá, tesin meg a tanárunkkal focizunk, de közben meg beírással fenyegettek azért, mert hangosan beszéltünk csúnyán, meg mert megelőztünk pár kilencedikest a menzán. Érted - röhögte el magát őszintén, mire belegondolva nevettem egyet, mert ennek a kettősségnek a szürrealitását el tudtam képzelni - Tavaly évvégén is voltak már hasonló helyzetek, de tizenkettedikben már kábé végig ez a hangulat van, hogy így mindenkinek megy az élete, majdnem az egész osztály nagykorú, mindenki az érettségivel foglalkozik, jogsi, nyelvvizsga, valaki már dolgozik is suli mellett, szeptembertől egyetemen leszünk, mindeközben meg dogát írunk állampolgári ismeretekből, pár szigorúbb tanár elrakatja a telódat, ha észreveszik, hogy használod, meg magázzuk a nálunk öt évvel idősebb kistanárt. Az egyik lány osztálytársam barátja konkrétan egyidős vele.
- Most már nem kell sokat kibírnod - nevettem - Egyébként ez egy kicsit olyan érzésnek jön át, mint két héttel a tizennyolcadik születésnapod előtt állni egy boltban az alkoholos italos polcnál, nagykorú haver nélkül.
- Konkrétan.
- Egyébként menő lesz. "A barátom egyetemista" - mosolyogtam a gondolattal eljátszva.
- Ne kiabáld el - rázta meg a fejét röhögve.
- Most realizáltam, hogy két és fél hét múlva ballagsz - gondoltam bele.
- Ja. Nem opciód az, hogy nem jössz el.
- Még szép, hogy elmegyek. Időben kell elkezdenem a menőzést - vigyorogtam, mire Szasza felnevetett és egy puszit nyomott a homlokomra.

Tényleg rendben érzem a dolgokat.