Szaszáék családi találkozójára Leniékkel együtt mentem - Szasza a mai, pénteki tanítás után délután értem jött, átvitt magukhoz, majd öten beültünk az apukája kocsijába, hogy a helyszínül szolgáló étteremhez utazzunk.

A volánnál Casso ült, az anyósülésen természetesen Leni, mi hárman, Lili, Szasza és én pedig hátul ültünk. Én ültem középen.
Az út olyan fél óra lehetett, Szasza szülei beszélgettek az út közben, Lili zenét hallgatva pihengetett (elfáradt a mai tanítási nap során, szóval azt mondta, hogy muszáj feltöltődnie, hogy szociális kapcsolatokat tudjon kialakítani majd), én pedig mosolyogva Szasza felé fordítottam a fejem - az egyik tenyere a combomon pihent, a pillangóim pedig minden apró simítására csapkodni kezdtek a gyomromban.
- Emlékszel, amikor a szalagavatótok főpróbája után Márk vitt minket kocsival? - kérdeztem tőle mosolyogva, halkan, mire rámnézett.
Közel volt az arcunk egymáshoz, ahogy egymás felé fordítottuk őket, ami miatt szerelmes görcsbe ugrott a gyomrom, és kellemes melegség töltött el.
- Aha - válaszolta egyszerűen, a gödröcskéivel az arcán - Megvan azóta a Don't Stop Me Now-remix?
A felhozott emlék hatására felnevettem.
Oké, szóval ennyire jól emlékszik.
- Nem, nincs - nevettem.
- Mondjuk szerintem sose volt meg - jegyezte meg szórakozottan.
- Tényleg nem - vallottam be nevetve - Csak onnan jutott ez eszembe, hogy akkor is hátul ültünk egy kocsiban és megfogtad a combom.
- Emlékszem. Utána kísértelek haza.
- Igen - mosolyodtam el.
- Meg nekem estél a kocsiban.
- Na jó, arról nem beszélünk - jelentettem ki felnevetve.
- Pedig lenne mit. Tudna mesélni a mellkasom.
- Elbeszélgethetne a combommal - vágtam rá szemtelenül rámosolyogva, mire derűsen nézett rám.
- Nem értem, miről beszélsz - közölte Szasza jókedvűen, a gödröcskéivel az arcán elnézve egy kicsit, miközben a combomon lévő kezével újra megsimított.
Az eddigiekkel ellentétben ez jóval intimebb, felfűtöttebb simítás volt, a tenyerével végigsimítva a combomon, a belsőcombomra is benyúlva, majd teljesen természetesen kihúzta a kezét onnan.
Szó szerint libabőrös lettem.
Elpirulva ösztönösen körbepillantottam, hogy ezt látta-e valaki a családjából, persze nem volt durva külső szemlélő számára sem, de azért jó tudni.
- Nem néztek, nyugi - hajolt a fülemhez mosolyogva, halkan belemondva.
Megilletődötten nevetve felhúztam a felsőm ujját a karomon, hogy lássa, hogy jelenleg libabőrös vagyok miatta, miközben mosolyogva néztem rá.
Szasza a gödröcskéivel az arcán pillantott a karomra, majd rám.
- Asszem nem jó helyen vagyunk - jegyezte meg, tekintve, hogy mellettem ül a húga, előttünk meg a szülei.
Halkan nevettem egyet, majd picit áthelyezkedtem az ülésen.
- De, tökéletesen - mondtam mosolyogva, miközben nekidöntöttem a fejem a vállának.
Szasza belepuszilt a hajamba, majd összekulcsoltuk az egymás felé eső kezeinket, és az összeérő combjainkon pihentettük őket.
- Majd bemutatod nekem az embereket? - kérdeztem tőle.
- Aha, persze.
- És hogy lesz a program?
- Nem tudom, bemegyünk, bemutatkoztunk, leülünk kajálni, közben beszélgetünk, meg utána is, aztán amikor a hiperaktívabbak már nem bírnak egy helyben ülni, szétklikkesedünk, dumálunk külön-külön is, billiárdozunk, mit tudom én, aztán még szerintem lesz valami torta is, ha már szülinapokat ünneplünk. Ne gondold túl.
- A hiperaktívak között kikre gondolsz? Mondjuk Márkra? - mosolyogtam.
- Márk szerintem tíz perc után sem fog tudni bírni magával - röhögte el magát - Ő az első, aki ilyenkor elkezd valami random tevékenységet csinálni, de amúgy az összes létező élethelyzetben. Ha megfigyeled, mindig csinál valamit, rugózik a lábával, dobál valamit, táncol, mindenen dobol, amin lehet... - sorolta gondolkodás nélkül, derűsen.
- Igen, ezt észrevettem - bólogattam nevetve.
- Nem bír magával a gyerek.
- Kicsit tényleg hiperaktív.
- Az, de én ezt bírom benne - mondta Szasza jókedvűen - Márk alvás közben is össze-vissza forgolódik, akkor se bír megmaradni nyugton - röhögte el magát, ahogy belegondolt.
- Kisebbként durvább volt - fordult hátra Leni mosolyogva.
- Ja - értett egyet Szasza vele, miközben jókedvűen röhögött egyet - Rohadt vicces volt.
- Mit csinált? - nevettem én is, mire Casso válaszolt.
- Régebben, amikor mi vigyáztunk Márkra is, mert Ricsiék nem értek rá, és elvittük a három gyereket valahova, vidámparkba, játszótérre, strandra, mit tudom én, konkrétan a figyelmünk hetvenöt százaléka csak Márkra ment - mesélte Casso vezetés közben röhögve.
- Mindig le kellett szedni valami fáról - tette hozzá Leni.
- Az, meg folyamatosan elkóborolt, becsapódott valami másik családhoz, ahonnan összehaverkodott egy random másik gyerekkel, meg bevonták valami fakard-párbajba, nyert egy kupont egy hintós-körre, akkor oda el kellett vinni... - folytatta Casso, mi pedig nevetve hallgattuk.
- Ez cuki - mosolyogtam, mert tényleg jópofa volt hallgatni.
- Márk néha olyan egyértelműen ricsis - nézett Leni a férjére.
- Na, és te milyen voltál gyerekként? - fordítottam a fejem a barátom felé mosolyogva.
- Ezt a kérdést még tartogasd magadnak addig, amíg nem a családommal leszünk egy kocsiban - nézett vissza rám Szasza szórakozottan - Nincs kedvem kiugrani innen.
Nevetve dőltem vissza rá újra.
- Akkor majd felhozom az étteremben a főfogás közben - vigyorogtam magamban.
- Apa, mi Regivel mégse megyünk erre a kajálásra, ha nem baj - szólt előre Szasza az apjának a gödröcskéivel az arcán.
Nagyon jókedvű út volt.

Amikor megérkeztünk az étterembe, én pedig Szasza kezét fogva próbáltam a lehető legtermészetesebb, legszimpatikusabb hatást kelteni, indult a gigantikus bemutatkozás.
Az érkezésünkkor az étterem bejáratánál Leni nővéréékkel futottunk össze, akik hárman voltak, Leni nővére, az ő férje és a lányuk.
- Varga-Székely Napsugár, nagyon örülök - mutatkozott be Leni nővére, mire kezet fogtam vele és én is bemutatkoztam.
- Sziráki Regina. Én is - válaszoltam mosolyogva.
Ha nem tudtam volna, akkor is tudom, hogy Leni nővére - a szőke hajuk, a zöldeskék szemük, a mosolyuk, a testalkatuk és az arcvonásaik is nagyon hasonlítottak.
Sok mindenkinek bemutatkoztam - Napsugár után a lányának, a huszonkét-huszonhárom éves Hajnalkának, és a férjének, Varga Istvánnak (mindenki Pityunak szólította), akivel kapcsolatban most realizáltam valójában, hogy Leni nővére tényleg Casso bátyjával házasodott össze, mármint konkrétan, és úgy van közös gyerekük, ami igazából csak... wow.
De tényleg.

Ezenkívül később megismerkedtem Leni húgával is, Székely Csepkével, és az ő vőlegényével, Varga Benjaminnal (igen, Benjamin is Casso családjának az oldaláról van, nagyon durva).
Ők akkor érkeztek meg, amikor én éppen mosdóból jöttem ki, szóval én találkoztam velük először a jelenlévő emberek közül, amikor bejöttek az étterem bejáratán.
- Szia, Székely Csepke vagyok - mutatkozott be a szőke hajú, frufrus nő kedvesen.
Nagyjából egymagasak voltunk, egy picit volt csak magasabb nálam - sötétkék szemei voltak, más árnyalat, mint Szaszáék szeme, mert Leni húga, de nagyon szépnek találtam. Kedvesen mosolygott rám, gyönyörű babaarca volt (még róla mesélte Szasza egyszer azt, hogy ritmikus gimnasztikázott és modellkedett is), huszonnyolc éves lehetett, és azt is észrevettem, hogy kismama-ruha van rajta.
Még nem lehet annyira közel a szüléshez, de egyértelműen látszott a kerekedő pocakján, hogy gyereket vár, minden valószínűség szerint első gyereket, a terhességétől függetlenül viszont nagyon jó formában volt, csinosan öltözött, és csak úgy ragyogott, jó volt ránézni.
- Sziráki Regina - mutatkoztam be én is.
- Szasza barátnője, ugye?
Jól esett, hogy ezt így tudta egyből, ez valószínűleg látszódhatott is a mosolyomon.
- Igen - mosolyodtam el.
- De örülök, hogy látlak! - csillantak fel a szemei, majd kedvesen, köszönésképpen megölelt, mire mosolyogva visszaöleltem - Ő a vőlegényem, Benjamin - mutatta be Csepke a mellette álló barna hajú, vele egyidős férfit, ahogy ellépett tőle, mire neki is mosolyogva kezet nyújtottam.
- Nagyon örülök - fogott velem kezet Benjamin, egy mosollyal a szemembe nézve.
- Múltkor voltunk a nővéreméknél és sokat hallottunk már rólad - mondta Csepke lelkesen, ami eszméletlenül aranyos volt.
- Remélem, csak jókat - nevettem el magam megilletődve, udvariasan.
- Jaj, hát persze - legyintett Csepke jókedvűen.
Velük együtt mentem be abba a lefoglalt terembe, ahol gyülekeztünk mindannyian, és ahogy beléptünk az ajtón, mindenki felénk nézett.
Csepke egyből hosszan megölelte Lenit, a nővérét.
- De örülök, hogy látlak, Hugi! - ölelgette meg Leni mosolyogva.
- Én is nagyon! - lelkesedett Csepke, majd ahogy köszöntek egymásnak, észrevette Cassot is, mire felcsillantak a szemei és gyakorlatilag odaszaladt hozzá.
Casso elmosolyodott, ahogy a felesége nála tizenhat évvel fiatalabb húgát meglátta, majd széttárta a karjait, Csepke pedig mint ha nem is egy gyermeket váró, közel harminc éves nő lenne, úgy ugrott az ölelésébe, mint ha egy imádott bátyhoz futna.
Lili már mesélte, hogy Cassonak és Csepkének igazán szoros a kapcsolata, tekintve, hogy Casso és Leni már randiztak, amikor Csepke megszületett, sőt, Casso ott volt Csepke születésén is, így Csepkének Casso abszolút olyan, mint egy rokon, egy nagybácsi, aki mindig benne volt az életében, úgy nőtt fel kisgyerekként, hogy Casso rengeteget volt náluk, és elvileg Csepke mindig rajongott is Cassoként, kislányként is, a különösen jó viszonyuk pedig azóta is megmaradt.
Egyébként tényleg érdekes belegondolni abba, hogy akkora a korkülönbség Leni és a húga között, hogy Csepke tényleg abba nőtt bele, hogy amióta csak az eszét tudja, Leni és Casso együtt vannak, ők egy pár, és Casso is ugyanolyan családtag volt a szemében mindig is, mint bármelyik rokona.
Ezt nagyon aranyosnak találom.

Csepkéék után Szasza és Lili nagyszülei érkeztek meg - Casso szülei ketten jöttek autóval, illetve útközben felszedték Leni édesanyját, így ők hárman jöttek.
- Milyen gyönyörű lány vagy! - dicsért meg Ilona, Leni anyukája, aki köszönésképpen egyből magához ölelt, mire mosolyogva visszaöleltem.
- Köszönöm szépen - mosolyogtam rá, ahogy elengedtük egymást.
Nagyon kedves néni volt, és igazán szeretetteljes, jó volt a társaságában lenni.
Tudtam róla, hogy egyedül él, amióta Leni apukája meghalt pár évvel ezelőtt, és a szívembe markolt, amikor észrevettem, hogy azóta is hordja a jegygyűrűjét, és egy "G" betűs láncot - Szaszától már tudom, hogy a "G" betű a nagypapája kezdőbetűjét jelöli, és azóta hordja a nagymamája, amióta egyedül él.
- Nagyon szép, hogy még mindig hordja ezt a láncot - mondtam halkan Szaszának, amikor a nagymamája már másoknak köszönt, és volt pár másodpercünk ketten szót váltani.
- Az - értett egyet Szasza a tekintetem irányába nézve - De amúgy kép is van kint nála a nagypapámról. Meg Anya éjjeli szekrényén is egyébként.
- Még nem is vettem észre nálatok.
- Majd legközelebb megnézed akkor.
Ahogy Szaszára néztem, azt állapítottam meg magamban, hogy tényleg óriási veszteség lehetett a családnak - és Szaszának is.
Emiatt egy kicsit megszakadt a szívem.
A következő pillanatban Szasza másik nagyszülei léptek oda hozzánk. Szasza apai nagymamáját Amarillának hívják, és teljesen lenyűgözött a neve, oda voltam, meg vissza.
A vendégek között volt még Casso nővére (Henrietta) és húga (Lotti), mindketten a férjükkel és a gyerekeikkel, így volt alkalmam megismerkedni Szasza további unokatesóival.
Henrietta (a férjét talán Ferdinándnak hívják) gyerekei kétpetéjű ikrek, az egyik fiú, a másik pedig lány, és ők egy vagy két évvel lehetnek idősebbek Szaszánál. A lánnyal egyébként a barátja is eljött, de introvertáltabb típusnak tűnt.
Lottinak egy tini lánya van (két-három évvel fiatalabb nálam) és egy nagyjából tizenegy éves kisfia, mindketten nagyon cukik voltak, és természetesen bemutatkoztunk egymásnak - a kisfiú egyébként tűkön ült, hogy Márkék is megérkezzenek Krisivel.
Ricsiék érkeztek utoljára, mert bevárták otthon Márkot, aki ma a röpimeccsén volt, mindenesetre nem maradtak le semmiről, mert mi is megvártuk őket az evéssel, addig pedig beszélgettünk.
Persze azért nagyon örültünk, amikor megérkeztek, és így mindannyian össze is gyűltünk már.

- Helló - csatlakozott be hozzánk Márk, gyakorlatilag odapattanva hozzánk, amikor megérkeztek, mire Szasza és én is felé pördültünk.
Márk csak félig tudott elegánsba öltözni, ing volt rajta, meg farmer és sportcipő, de egyrészt elnéztük neki, mégiscsak egy röpimeccsről esett be ide, másrészt pedig a bőrnyakláncával és a karkötőjével együtt hozta a szokásos márkos stílusát, ami jól áll neki és szeretjük rajta.
- Na végre - lépett oda hozzá Szasza érezhetően megörülve neki, majd rutinból lepacsiztak.
- Kellettem már, mi? - vigyorgott Márk, majd felém fordult - Cső, Regike - hajolt hozzám, mire mosolyogva visszaöleltem köszönésképpen.
- Szia - mosolyogtam - Hogy sikerült a meccs?
- Jó volt, kösz, szétvertünk mindenkit - mesélte Márk legyintve - Egyszer kiállítottak mondjuk.
- Mert? - nézett rá Szasza.
- Agresszív viselkedésért az ellenfeleimmel, vagy mi volt - vont vállat Márk jókedvűen, mire Szasza röhögött egyet - Akkora egy faszfej volt az egyik srác a másik csapatból, nyilván beszóltam neki egy idő után.
- Ja, röpiben sokkal többet nem tudsz csinálni - jegyezte meg Szasza a gödröcskéivel az arcán - Nálunk már az se tűnik fel senkinek, ha időközben valakik szétverik egymást.
- Nálatok kábé már az van kiállítva passzivitás miatt, aki nem agresszív a másikkal - röhögött fel Márk, mire Szasza is egyből.
- Konkrétan - biccentett Szasza szórakozottan - Negyvenöt másodperc alatt elég sok állkapcsot el lehet törni.
- Következő életemben megyek én is hokira - gondolt bele Márk derűsen.
- De egyébként visszamehettél játszani aztán? - érdeklődtem Márktól.
- Ja, végül igen, nyertünk is. Lilu merre van amúgy? - nézett körbe Márk.
- Ivettékkel, asszem - nézett Szasza is valamelyik irányba a helyiségben, az unokatesója nevét említve.
- Oké, nekik is köszönök akkor.
- Hajrá.
Márk intett nekünk egyet, majd körbejárt a teremben, hogy végigköszöngessen mindenkinek.
Szaszával ketten maradtunk, majd felém fordította a fejét.
- Jössz amúgy egy kicsit? - nézett rám Szasza ezután egyből - Pár perc. Most még mindenki csak köszönget.
- Persze, kimegyünk? - kérdeztem tőle.
- Aha. Rohadt meleg van itt, aztán hosszú még a délután - indult el velem Szasza kifele.
Szasza már eddig is mondta, hogy fáradt ő is alapból, mint Lili, meg most rengeteg interakció történt az utóbbi egy órában, szóval teljesen megértettem, amiért kicsit most levegőzött volna egy pár percig.
- Csak a koccintásokig kell kibírnod - mosolyogtam rá.
- Ja, végre nem vezetek - biccentett derűsen, majd kinyitotta nekem az ajtót, amit mosolyogva megköszöntem.

Szaszával az étterem előtt álltunk meg közvetlenül, ő a hátával nekitámaszkodott a kerítésnek, én pedig előtte álltam meg.
- Azt hittem, rá akarsz gyújtani - jegyeztem meg, ahogy realizáltam, hogy nem látok semmi olyan mozdulatsort, ami erről árulkodna.
Szasza rámnézve elröhögte magát.
- Ja, nem, most tényleg levegőre jöttem - mosolygott jókedvűen.
- Én nem erőltetem - tettem fel a kezeimet mosolyogva.
Szasza a gödröcskéivel az arcán nézett rám, végigpillantva rajtam, majd a világ természetességével megszólalt.
- Jól nézel ki.
- Köszi. Te is - mosolyogtam vissza rá - Egyébként tudod, min gondolkodtam?
Szasza rámnézett, hogy nem tudja, mondjam.
- Hogy lehet ebben a családban mindenki ennyire gyönyörű? - kérdeztem megrökönyödve, mert ez teljesen őszintén tört ki belőlem - De komolyan. Mindenki elmehetne modellnek, egytől-egyig.
- Mesélj, melyik fiú unokatesóm jön be? - kérdezett vissza a gödröcskéivel az arcán.
- Neked semelyik, viszont Márk unokatesója apai ágon kifejezetten érdekelne - vigyorogtam, és egyértelműen róla beszéltem.
- Aha, szóval Bálint. Megjegyeztem - biccentett szórakozottan, mire hangosan felnevettem.
- Természetesen.
Szasza derűsen nézett rám, majd a derekamhoz nyúlva magához húzott, én pedig az arcára tettem a kezeimet, és mosolyogva megcsókoltuk egymást.
A pozíciónk miatt most szinte egymagasak voltunk, ami kényelmes lehetőséget biztosított a csókunknak, majd amikor elhajoltunk egymástól, Szasza elengedve végigsimított a derekamon, lefelé, egészen a hátsó combomig, miközben én még a kezeimmel az arcát közrefogva, egy gyors csókot nyomtam a szájára.
- Köszi, hogy elhoztál ide - mondtam neki mosolyogva, ahogy elhajoltunk egymástól - És nagyon jól esik, ahogy a családtagjaid viszonyulnak hozzám. Mindenki olyan kedves, tök befogadóak és nagyon komfortos ez az egész. Meg külön jól esik, hogy olyan természetesek velem, és senki nem kérdőjelezi meg, hogy miért vagyok a barátnőd, vagy ítélkezik egy kicsit is.
- Miért, mire számítottál, keresztkérdéseket kapsz, mielőtt beengednének az ajtón, vagy mi? - nézett rám a gödröcskéivel az arcán.
- Nem tudom, fogalmam se volt, hogy szokott ez menni.
- Nem így. Senki nem gondolja azt, hogy ok nélkül jövök össze valakivel és hozom el egy családi találkozóra.
- Jó, ez így belegondolva tényleg logikus - láttam be.
- De amúgy egy normális családnak még csak több indok se kell ahhoz, hogy kedveljenek, mint hogy szeretjük egymást.
- Nem igazán a normális családokhoz vagyok szokva. Anyukámat Apa családja konkrétan kiutálta, Apát ki akarták tagadni Anya miatt, engem pedig ki nem állhatnak a nagyszüleim, mert ebből a házasságból származom - érzékeltettem a különbséget kínosan elnevetve magam.
- Na, hát ez itt nem fog megtörténni. A családomon úgy is osztozkodunk - nézett rám Szasza egy halvány mosollyal az arcán - Látod, mennyi rokonom van. Beveszünk simán.
- Szívesen csatlakozom - mosolyogtam rá.
Szasza derűsen nézett rám, majd belegondolt ebbe a dologba.
- Most van az, hogy kéne egy gyűrű, nem?
- De - bólogattam nevetve.
Szasza a gödröcskéivel az arcán ellökte magát a kerítéstől, aminek eddig támaszkodott, előttem megállva, így már mindjárt megint sokkal magasabb volt nálam.
- Minden vicc fele igaz - jegyezte meg egy bujkáló mosollyal az arcán.
- Szóval csak vicc volt, értem - néztem rá nevetve.
Szasza mosolygó tekintettel nézett vissza rám.
- Nem, nem volt az.

A közös vacsora alatt a hosszú asztal körül ülve mindenki beszélgetett mindenkivel, de még azt követően is a helyünkön maradtunk és tovább beszélgettünk.
- És, Csepi, mikor mentek az ultrahangra? - kérdezte Lili kíváncsian a vele szemben ülő Csepkét a kisbabája nemével kapcsolatban.
Csepke mosolyogva összenézett a mellette ülő vőlegényével, ami elég sokat sejtetett.
- Erre majd később visszatérünk, mit szólsz hozzá? - mosolygott Csepke az unokahúgára, mire Lilinek felcsillantak a szemei.
- Úristen, már tudjátok? - pörgött be teljesen, ahogy értelmezte, majd egyből a mellette lévő bátyja karjához nyúlt - Hallod, Szasza? Tudják!
- Hallottam, nyugi - röhögte el magát Szasza meglepetten a húga hirtelen felpörgöttségén.
- Na jóóó! - lelkesedett be Lili a tudattól, én pedig mosolyogva hallgattam mindezt, egészen addig, amíg Leni nem szólított meg pár székkel odébbról.
A nevemen szólított, mire egyből ránéztem.
- Regi, te olyan december elején voltál nálunk először, ugye? - kérdezte Leni kedvesen, csak hogy erősítsem meg ezt az információt illetően, ugyanis addig Liliék apai nagymamájával beszélgetett, és már eddig is hallottam, hogy én voltam a téma, de jó értelemben, mert Szasza nagymamája érdeklődött arról, hogy mit kell rólam tudni, meg ilyesmik.
- Igen. Hetedikén - válaszoltam nap pontossággal egy mosollyal az arcomon.
És Szaszát is aznap ismertem meg.
Akkor még nem tudtam, mekkora fordulópont lesz az a nap az életemben.
- Tényleg! Milyen fura, mint ha ezer éve lett volna - mosolygott rám Leni, majd újra a férje édesanyjára nézett, tovább mesélve neki, de már én is hallgattam őt, és Leni is úgy beszélt, hogy engem is bevont a társalgásba, sokszor kedvesen pillantva rám közben - Regi Lilinek az évfolyamtársa, együtt járnak gimnáziumba, csak Regi a nyelvi tagozatba, de egyébként a tánccsapatban is együtt táncolnak. Holnapután közös fellépésük el, képzeld el.
- Azta - bólogatott Szasza nagymamája mosolyogva.
- Regi igazán ügyes táncos - dicsérgetett tovább Leni, én pedig majdnem elolvadtam időközben - És pszichológus akar lenni.
- Igazán? - lepődött meg Amarilla rámnézve - Hol szeretnél továbbtanulni, Kiscsillagom?
- Az ELTE lenne a legjobb - válaszoltam őszintén, kedvesen és udvariasan - Szóval az az álmom, hogy oda kerüljek be, ami persze elég nehéz, de igyekszem mindent megtenni érte.
- Neked még két év az érettségi, ugye? - csatlakozott be a beszélgetésbe Napsugár, Leni nővére, aki ezek szerint eddig is figyelt.
- Igen, de jövőre már szeretnék előrehozottazni bioszból és németből, ha jól megy, akkor nyelvvizsgázni is. Tizenkettedikben pedig magyarból emeltezek, és angolból terveztem nyelvvizsgázni.
- Milyen céltudatos vagy - mosolyodott el Napsugár.
- Nagyon jó, ha így tudod, hogy mit szeretnél, és előre gondolkodsz - bólogatott Leni, egyrészt megdicsérve, másrészt pedig egyetértve a nővérével.
- Remélem, sikerül majd - igazítottam meg a hajam megilletődve.
- Én ebben nem kételkedek - mondta Amarilla kedvesen, ami nagyon megerősítő volt.
- Köszönöm - mosolyodtam el.
- És egyébként mesélj, hogy ismerkedtetek meg Szaszával? - érdeklődött Napsugár kíváncsian a kezére támasztva az állát.
Napsugár igazán fiatalos volt, természetes és közvetlen, úgyhogy egyáltalán nem éreztem feszélyezőnek az érdeklődését, sőt.
- Lilin keresztül - meséltem - Igazából vele barátkoztam össze, és amikor először áthívott magukhoz, akkor találkoztam Szaszával.
- December hetedikén - jegyezte meg Szasza nagymamája és Leni egyszerre, jelezve, hogy memorizálták, mire mindannyian felnevettünk.
- Igen - nevettem.
Szasza közben a másik irányba beszélgetett valakivel, de feltűnt neki, hogy az anyukája, a nagynénje és a nagymamája éppen velem beszélgetnek, ráadásul most már a téma a kapcsolatunk, úgyhogy ránk figyelt innentől kezdve.
- Akkor ez még friss, nem? - érdeklődött Napsugár, de ebben semmi lekicsinylő nem volt, mert kedvesen kérdezte, és tényleg csak kíváncsi volt.
- Olyasmi - mosolyogtam Szaszára, aki ebben a másodpercben csatlakozott be hozzánk, és itt jött le neki, hogy mi vagyunk a téma.
- De szépek - suttogta Napsugár Leninek egy mosollyal az arcán.
- Ugye? - suttogott vissza Leni vigyorogva.
- Suttogjunk mi is, hátha meghallják az asztal túloldalán is? - kérdezte tőlem Szasza derűsen, erre reakcióul, mire halkan felnevettem.
- Titeket dicsérünk csak - mosolygott Leni a mellettem ülő fiára.
- Szépek vagytok együtt - ismételte meg Napsugár hangosan is, mosolyogva - Mikor jöttetek össze?
- Ennél a kérdésnél kicsit komplikáltabb a történet - válaszolta meg Leni a nővérének helyettünk.
- Húha - kerekedtek el Napsugár szemei - Milyen értelemben?
Már épp válaszoltam volna valamit (ami nem az, hogy egyszer szakítottunk azért, mert elhagyott apukám és össze voltam omolva), amikor Szasza rámpillantott, majd megszólalt helyettem.
- Nem siettünk el semmit - válaszolta Szasza egyszerűen, röviden letudva a témát, miközben másoknak észrevétlenül, nyugtatóan megsimította a combomat az asztal alatt, hogy ne görcsöljek attól, hogy közelítünk egy témát, amitől kifejezetten gyakran görcsölök.
Az apró érintésétől az egész testemet átjárta a melegség, és csak remélni tudtam, hogy nem pirultam el látványosan.
- Akkor azért gondolom, már előtte is alakult ez, hogy kimondtátok volna... - mosolygott Napsugár mindkettőnkre.
Visszamosolyogva rá, bólintottam egy picit.
- De várjunk, Márk veled táncolt a szalagavatóján, nem? - rakta össze a képet Napsugár.
- De, mert az eredeti párjával szakítottak, szóval kellett neki egy új s.o.s, és amikor ez felmerült, éppen Liliéknél voltam, meg ki is derült, hogy tanultam táncolni korábban, úgyhogy így kerültem a képbe - meséltem mosolyogva.
- Értem - bólogatott Napsugár, mindent memorizálva - Te pedig Emmával táncoltál - nézett a mellettem ülő barátomra, akivel időközben megfogtuk egymás kezét.
- Aha - válaszolta Szasza.
- Vele mi van egyébként? - érdeklődött Napsugár - Nagyon régen nem láttam.
Szasza a kérdés "talált-süllyedt"-ségére őszintén csak elnevette magát.
- Most erre komolyan válaszoljak? - jött ki belőle először, ahogy röhögött egyet, inkább tőlem kérdezve.
- Na jó, hivatalosan is le vagyok maradva - állapította meg Napsugár nevetve, miközben a húgára nézett.
- Szaszával alakult közöttük valami, csak... végül nem - válaszolta meg neki Leni a történetet röviden, mindenkit kihúzva a helyzetből, miközben egy pici mosolyt intézett felém.
- És Márkkal mi a helyzet? - érdeklődött Napsugár tovább, az ő barátnő-ügye felé tapogatózva, mire Szasza a gödröcskéivel az arcán rámnézett.
- Oké, szerintem inkább nyomjuk be azt a tortát gyorsan.

Csakugyan, egyébként a közös vacsora, illetve egy viszonylag rövidebb szétszéledés után visszaültünk az asztalhoz, ahová ki volt rakva már több torta egymás mellé.
A mai alkalommal több összetorlódott születésnapot (például Casso és Ricsi negyvennegyedik szülinapját), névnapot, sőt, Csepke kisbabájának a nemének a bejelentését is ünnepeltük.
- Kisfiú lesz! - jelentette be Csepke ünnepélyesen, mire mindannyian ünnepeltük és éljeneztük a hírt.
Márk egyébként mindehhez még fel is pattant a székéről, hogy igazán látványos legyen az éljenzése.
Szerintem ő kifejezetten örült neki, hogy néhány hónap múlva egy kisfiúval fog gazdagodni a család.

- "Boldog, boldog, boldog születésnapot..." - énekeltük a legtöbben tapsolással, amikor valaki lekapcsolta a villanyokat és minden tortán egyszerre égtek a gyertyák.
- "Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod..." - szállt be Márk mindeközben a semmiből poénból, afféle második szólamként, táncolva is hozzá, teljesen oda nem illően, mire Szasza, Lili és én ránézve felnevettünk.
- "Kívánjuk, hogy legyen még, sok ilyen szép napod..." - fejeződött be a közös dal, de ekkor Márk még a "másképp kel fel reggel a Nap, és másként jár a Hold" résznél tartott.
Ez élőben nagyon vicces volt. Szeretjük Márk kiszámíthatatlanságát.
- Ugye kívántál, Apa? - kérdezte Lili az apukáját felpörögve, amikor megtörtént a közös gyertyafújás.
- Hogyne - nézett Casso a lányára a gödröcskéivel az arcán.
- Ugye azt kívántad, hogy hagyj vágjam én a tortádat? - vigyorgott Lili.
- Csepi, szülj inkább lányt, elég hasznos - szólt át Casso a pár székkel odébb ülő Csepkének derűsen, mire felnevettünk, Casso pedig átadta a tortaszelő kést az önként jelentkező Lilinek.
- Miért adtál kést a kezébe? Félek - takarta el az arcát Márk poénból, majd Szaszával összeröhögtek.
- Félhetsz is - nézett Lili Márkra vigyorogva - Ki kér Apa tortájából? - kérdezett mindannyiónkat barátságosra átváltva.
Miután minden torta el lett osztva, még nem kezdtük el egyből a sütizést, mert mindenki kapott pezsgőt (kivétel a kisgyerekek, ők kölyökpezsgőt kaptak, ami Krisit igazán felháborította, és azok a felnőttek, akik még volán mögé terveztek ülni).
- Isten éltesse az ünnepelteket!
- Egészségünkre!
- Egészségünkre!
Szóval mindenki koccintott mindenkivel, akit csak elért az asztalnál.
- Egészség - nézett rám Szasza egy apró mosollyal az arcán, majd koccintottunk.
- Egészségünkre - mosolyogtam vissza rá, majd mivel úgy se ránk figyelt senki, egy gyors szájrapuszival erősítettük meg mindezt.
- Mit mondtál amúgy szilveszterkor, nem szereted a pezsgőt? - hozta fel Szasza mosolyogva.
- Különös, azóta valahogy megszerettem - vigyorogtam rá, mire Szasza elnevette magát.

A koccintás után pedig elkezdtünk sütizni, ami alatt tovább folytatódott a beszélgetés, a sztorizás, mindez együtt, ennyien, közösen nevetve, bekapcsolódva minden témába, felhozva különböző emlékeket, összességében szívmelengető volt az egész.
Ilyen egy tökéletes család.
Rengeteg szeretet volt a levegőben, az emberek között, törődés, elfogadás, mindenki figyelt mindenkire, mindenki örült a másiknak, mindenki élvezte, hogy itt lehet - önmagában az, hogy ennyien összejöttek azért, hogy megünnepeljenek néhány ünnepnapot, mindenki eljött, rááldozta az idejét, készült, hoztak ajándékot, süteményt, ekkora szeretettel fogadtak még engem is, mint ha mindig is ide tartoztam volna, mindenkinek jókedve volt, nevetett, beszélgetett...
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha részem lehet egy ilyenben.
Szasza anyai nagymamája még egy kisebb ajándékcsomaggal is készült nekem, mert most ismert meg és fontosnak tartotta, meg az összes többi családtag is olyan szívesen volt velem, beszélgettünk, érdeklődtek felőlem, megöleltek, annyira kedvesek voltak, hogy teljesen oda voltam, és vissza.
Szó szerint elérzékenyültem ettől az egésztől, mindentől, amit itt éreztem, a levegőben, minden egyes szóban, nevetésben, és amiket el se tudok mondani szavakkal, mert a szívemben jelentek meg.
- Mi az? - kérdezte Szasza közelebb lépve hozzám, aggódva, ahogy azt látta csak, hogy rejtegetem az arcom, kicsit odébbhúzódva a helyiségből, mert feltételezhetően a sírás határán vagyok.
- Csak elérzékenyültem - töröltem meg a szemem, miközben felé fordítottam az arcom.
Szasza arcán egy édes mosoly jelent meg.
- Miért?
- Mert annyira aranyos mindenki, és annyira szeret mindenki... mindenkit - tört ki belőlem őszintén - A nagyszüleid is olyan kedvesek voltak velem, az egyik nagymamádtól még ajándékot is kaptam, és megöleltek, meg az unokatesóid, a nagynénjeid, annyira sokat érdeklődtek, és kedvesek voltak, velem is, meg egymással is, és nekem még soha nem volt ekkora családom, meg ilyen csodás családom, meg nagyszüleim, akik megölelnek, vagy ilyen találkozók, meg kisbaba nem-bejelentések, és... annyira szép ez az egész - fakadt ki belőlem teljesen az érzelmeim hulláma alá sodródva.
Szasza halványan mosolyogva hallgatott.
- Nem kéne ettől sírnom, ugye? - kérdeztem tőle zavartan nevetve egyet, miközben a könnyes arcomat legyezgettem a kezeimmel.
- Csak nyugodtan - törölt le az arcomról egy könnycseppet Szasza mosolyogva - Először ijedtem csak meg, hogy valami baj van.
- Nem, dehogy is - néztem rá nevetve, megcsillanóan könnyes szemekkel - Tökéletesen vagyok.
- Azért remélem, nem ezzel kezdesz majd hétfőn a pszichológusnál - jegyezte meg a gödröcskéivel az arcán.
- Nem, nem - nevettem fel - Vagyis, ha mégis, akkor csak pozitívan.
Szasza nevetve egyet, magához ölelt, én pedig a mellkasába fúrtam a fejem.

Tényleg tökéletes volt.