- Milyen érzéseket vált ki belőled ez az új kapcsolatod? - kérdezte a pszichológusom, amikor kedden délután nála voltam, és elmeséltem neki, hogy itt tart most az életem.
Azért lássuk be, elég nagy fordulat volt ezt bejelentenem neki ahhoz képest, hogy múlt héten, amikor legutóbb beszéltem vele, még ott tartottam, hogy Szaszával találkoztam egy hónap után Lili előadásán és felkavarodva érzem magam, mert ő más lánnyal randizik, én pedig szét vagyok csúszva lelkileg.
- Az az érdekes, hogy persze, elvileg friss kapcsolat, mégis, valahogy... - kerestem a szavakat őszintén - Valójában nem múlt héten kezdődött. Januárban nem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk, de olyan folyamaton mentünk végig a közeledésünk során, hogy szinte már annak érződött és úgy is emlékszem vissza rá, csak közbejött ez az egy hónap, de... igazából inkább folytatunk most mindent ott, ahol abbahagytuk, mint hogy azt mondhatnánk, hogy csütörtökön összejöttünk, mert sokkal összetettebb történet ennél. De jól érzem magam vele. Persze, ugyanúgy nehezek azok a dolgok, amik nehezek voltak azelőtt, hogy újra egymásra találtunk volna, csak amikor vele vagyok, úgy érzem, hogy könnyebbek és sokat enyhít rajra. Mindig olyannak éreztem nekem, mint valami... gyógyírt - fogalmaztam meg belegondolva - Nem megsemmisíti a problémáimat, a küzdelmeimet, a nehézségeimet egy csettintésre, mert ez irreális és csak önámítás lenne, és nem is fojtja el őket, viszont rávezet a gyógyulás folyamatára, segít megismerni magamat, a nehézségek miértjét, esély a gyógyulásra, és ez nagyon jó hatással van rám. Olyan... egészségesnek érzem - vallottam be.
- Legutóbb még azt mondtad, hogy tartasz a kapcsolatoktól, akár a vele való kapcsolattól is, mert félsz attól, hogy elveszíted, hogy milyen hatással leszel rá és nagyon bizonytalanul álltál a közelségéhez is. Mi változtatta meg az ezzel kapcsolatos érzéseidet?
- Az események - válaszoltam meg egyszerűen - Múlt hét kedden voltam itt utoljára. Szerdán a volt barátom elég intim képeket terjesztett el rólam a sulimban, kifejezetten azokat, ami nagyon megalázó volt, főleg, hogy a sulimban is rákattantak a témára, amit Szasza is megtudott, és bevédett, azoktól is, akik elterjesztették a sulin belül, következő napon pedig a volt barátomtól is. Kiállt mellettem, és nem csak ő, hanem Lili, a húga is, sőt, a családjuk is. Ezenkívül pedig nagyon sokat beszélgettünk azóta, mélyebb témákról is, sokat is voltunk ketten, és eloszlatta az ilyen típusú bizonytalanságaimat. Szasza ismer engem - mondtam őszintén - Nem tudom, hogyan, és mikor ismert ki, de az biztos, hogy tényleg tudja, hogy hogyan kell viszonyulnia hozzám, hogy biztonságban és szeretve érezzem magam, ami nagyon sokat segít ebben, ráadásul tényleg sokat ki is állt mellettem, hozott áldozatokat a kapcsolatunkért és nincs okom kételkedni benne, és ezek rengeteget hozzátettek ahhoz, hogy komfortosan, biztonságban és nyugalomban érezzem magam mellette.
- Megbízol benne?
- Igen.
És ezen a válaszon gondolkodnom sem kellett.
- Egyébként mondtad, hogy ismer téged. Te mennyire ismered őt, vagy róla szoktatok beszélgetni?
- Kevesebbet, mint rólam, mert általában rólam volt szó a velem zajló események miatt - mondtam a karkötőmet birizgálva - Szeretnék többet tudni róla azért. De pozitívum, hogy egyáltalán nem érzem elzárkózottnak és könnyen beszél magáról, a múltban történő nehézségeiről, ha kérdezem.
- Ő milyen bizalommal áll más emberekhez?
- Szasza szerintem egy nagyon tudatos ember - feleltem a hajamat a fülem mögé tűrve, ahogy átgondoltam - Beszélt már arról, hogy főleg a korábbi sérelmei miatt alakult ki benne, hogy megtanulta a kezében tartani a kontrollt, nagyjából minden felett, maga felett, az érzelmei felett, a döntései felett, mások felett, az események felett. Szasza nem bizalmatlan, nem tartózkodó, szerintem kifejezetten jók a szociális képességei, nagyon jó emberismerete van, magas az érzelmi intelligenciája, szorongás nélkül beszél másokkal, viszont nem naiv, nem mond ki dolgokat feleslegesen, a helyén kezeli az emberi kapcsolatait. Amikor megismertem, megközelíthetetlennek éreztem, és kicsit rejtélyesnek is, nem alaptalanul, de nem úgy, mint ha bizalmatlan lenne. Egyébként nagyon jól esik, hogy úgy érzem, hogy felém teljesen természetesen nyit, és ez engem is ösztönöz arra, és segít abban, hogy meg tudjak nyílni. Talán ezt is tudatosan csinálja.
- És hogy érzed, ezekkel a tulajdonságaitokkal, amiket felsoroltál, milyen szerepeket töltötök be a kapcsolatotokban? Milyen szerepben érzed magad hozzá képest?
- Könnyen el tudom képzelni, hogy ezek alapján úgy jöhet le, hogy valamilyen szinten alárendelt viszonyom van hozzá képest, a kontroll, a tudatosság vagy akár a korkülönbségünk, a nemünk, a tapasztalataink, vagy a védelmező-védelmezett szerep tekintetében, de én ezt nem érzem, mert törődik velem, mindig szem előtt tartotta a határaimat, és sosem éreztem úgy, hogy engem is manipulálni, vagy kontrollálni akarna, tisztában van a tempómmal, a személyes teremmel, amire szükségem van, és tiszteletben is tartja őket. Mint ahogy igyekszem én is az ő határait. Nyilván, Szasza természetéből fakadóan domináns típus - mondtam őszintén - Az előző barátomnál egyébként dominánsabb személyiség, Bence inkább nárcisztikus, és egóval palástolja a belső bizonytalanságait. Szaszán érződik, hogy rendben van az önbecsülése, magabiztos, vezető egyéniség, szóval képtelenség irányítani, és mindenképpen aktív fél, de egyrészt ettől még nem érzem magam passzívnak tőle, másrészt pedig Szasza domináns, de nem elnyomó, velem legalábbis semmiképpen nem. Nem mindegy, hogy valaki vezető típus és domináns, vagy autoriter karakter. Csak mert az utóbbiból éppen eleget láttam, és elnyomottnak is tudom, milyen lenni. Valószínűsítem is, hogy leginkább apukám lehet az oka annak, hogy mindig a határozott megjelenésű fiúkhoz vonzódtam - láttam be - Bár Bence ebből tényleg csak az egoista vonalat képviselte. Viszont a személyiségem fejlődésének értékelem, hogy ezúttal a határozott, férfias megjelenés pozitív vonalánál kötöttem ki végre.
- Mennyi hasonlóságot látsz apukád és Szasza között?
- Az az érdekes, hogy köztük vagy hasonlóságokat, vagy szöges ellentéteket látok, nem igazán van a kettő között - gondoltam bele - Hasonlóság például a dominanciájuk, csak Apa esetében ez túllendült nárcizmusba, az irányíthatatlanságuk, az önfejűségük, még a hobbijaik is. Néha a gondolkodásmenetük is emlékeztet egymásra. Azok a tulajdonságai apukámnak viszont, amik ténylegesen a problémák forrásai voltak az életünkben, Szasza ellentétei. Apukámnak például nemhogy nincs a kontroll a kezében, kifejezetten gyenge az akaratereje vagy az önuralma, meglátszik többek között a függőségeiben, vagy a konfliktuskezeléseiben, mindettől pedig zaklatott lesz és mások aggresszív elnyomásával kompenzálja. Ez óriási különbség kettőjük között. Vagy hogy Apának, amiben Bencével hasonlítanak, nem valós a magabiztossága vagy az önbecsülése, hanem egóra és elnyomásra épül, hogy megtévesszen vele mindenkit, magát is beleértve. Apa akkor látja jónak magát, ha mindenki mást lehúz vagy elnyom. Szasza tisztában van az adottságaival, a képességeivel, és ha még jobb akar lenni, akkor magából hozza ki, amivel szimplán csak túlszárnyal másokat. Egyébként csapatsportban a mentalitásával még fel is húzza a többieket - vázoltam fel a különbségeket - Szasza jó vezető, Apa pedig rossz főnök.
- Ezt nagyon jól megfogalmaztad. És, magadban mennyire látod a hasonlóságot apukáddal?
- Minden nap igyekszem tenni azért, hogy ne legyen mit látni. Szörnyen érezném magam, ha egy nap rá hasonlítanék.
- Te is igazán tudatos személyiség vagy, Regi - mondta a pszichológusom kedvesen.
- Igyekszem - mosolyodtam el megilletődve - Fontosnak tartom a tudatosságot. A legtöbb probléma, vagy fájdalom megelőzhető vele. Nyilván, ezt nem úgy értem, hogy el kell nyomni az érzelmeket, csak tapasztalataim alapján semmi jóhoz nem vezet az, ha csak azok vezérelnek.
- Ezt tekinthetjük valamiféle védekező-mechanizmusodnak? - értelmezte.
- Abszolút.
- Milyen rossz tapasztalataid voltak azzal, amikor túlságosan átvették feletted a hatalmat az érzéseid?
- Amikor apukámmal együtt éltünk, akár régen, vagy most, amikor visszajött, mindig azokat próbáltam kiküszöbölni, hogy józanon lássam a dolgokat és tudjam kezelni a... szituációkat - válaszoltam az ujjaimat morzsolgatva - Mert amikor ez valamilyen oknál fogva nem sikerült, abból... elég nagy bajok történtek - homályosítottam el a történet ezen részét.
- Nem lehet, hogy ezekhez az alkalmakhoz, mert akkor éppen nem nyomtad el az érzéseidet és baj lett, tudatalatt bűntudat társul benned?
- Talán - láttam be.
- Pedig nem te tehetsz róla, csak tudatalatt kialakult benned egy tapasztalat, hogy akkor lett baj, amikor teret adtál az érzéseidnek és a saját érdekeidet képviselted ezekben a szituációkban, és talán ez a tapasztalatod lehet az egyik gátja annak, hogy a mai napig, minden más helyzetben is elbizonytalanodás nélkül kifejezd az érzéseidet és az igényeidet.
- Igen, ebben lehet valami - túrtam a hajamba - Egyébként Apa ebből a szempontból pont az ellentétem, mert őt az érzései irányítják, amik az ő esetében leginkább düh és agresszió. Nagyon impulzív személyiség, lobbanékony és indulatos is, ezért ha dühös lesz, akkor elveszti a fejét, előbb cselekszik, mint gondolkodik.
- Meg szokta bánni utólag, ha valami rosszat tesz?
- Soha nem tudtam erre a választ - vallottam be sóhajtva - Inkább csak reméltem, hogy igen. De mindig is úgy állt a dolgokhoz, hogy neki van igaza és mindenki más túlreagálta, hisztis vagy hülye, szóval még ha utólag érezte is valahol, hogy nagyon nem ő viselkedett helyesen, nemhogy nem mutatta ki nekünk, szerintem magát is meggyőzte, hogy nem így van.
- Mikor találkoztatok utoljára?
- Január tizenhetedikén, amikor összeveszett velem az utcán, bevédett tőle Lili és Szasza apukája, aztán összeveszett anyukámmal is, és lelépett. Másfél hónapja.
És az egészben a legnevetségesebb, hogy hiába ülök most, másfél hónap után pszichológusnál miatta, valószínűleg, ha megtudná, annyi lenne a reakciója, hogy a pszichológus egy agymosás, és nincs is semmi bajom.
Nem véletlenül nem akarok rá hasonlítani.

Amikor kijöttem az épületből, már meg is láttam Szasza kocsiját az utca túloldalán, ahogy megbeszéltük, ő pedig annak dőlve, a telefonjával a kezében várt.
A látványára akaratlanul elmosolyodtam, és újra rájöttem, hogy sosem emlékszem elég pontosan, hogy mennyire tökéletes látványa van, mert ezt látni és érezni kell.
A lépcsőkön leszökdelve a vászontáskámmal a vállamon felé indultam, ő pedig megérezhette, mert felpillantott, és ahogy összetalálkozott a tekintetünk, egy apró mosoly jelent meg az arcán, miközben elrakta a telefonját - amint odaértem hozzá, ellökte magát a kocsijától, kitárta a karjait, én pedig mosolyogva borultam az ölelésébe.
Lehunyt szemekkel, az illatát magamba szívva öleltem magamhoz, még mielőtt bármit szóltunk volna, ő pedig simítva ölelt vissza, körém fonva a karjait.
- Szia - simította el egy hajtincsemet a fülem mögé egy halvány mosollyal az arcán, ahogy elhajoltunk egymástól és egymásra néztünk.
- Szia - mosolyogtam vissza, majd átöleltem a nyakát, ő pedig a derekamnál fogva szorosabban magához húzott, hogy egy hosszú csókkal is köszöntsük egymást.
Ahogy elváltak egymástól az ajkaink, akaratlanul vigyorogva néztem rá, miközben annyira megremegtem belül attól, amilyen kellemes és bizsergető volt ez az egész, és amilyen hatással volt rám, hogy nem voltam biztos abban, hogy ő ezt nem érzi kívülről.
- Nagyon fárasztó volt az edzésed? - érdeklődtem, mert tudtam, hogy onnan jött most hozzám.
- Ja, az edzőm szerintem most válik, vagy valami, mert kicsit idegbeteg, de amúgy elvoltam - válaszolta természetesen, mire halkan nevettem egyet magamban, mert egyszerűen csak szeretem, ahogy beszél - Plusz volt egy motivációm edzés utánra - tette hozzá egy apró mosollyal az arcán, a szemembe nézve, mire én is elmosolyodtam.
- Nekem is, csak nekem edzés híján az egész napra voltál motiváló.
- Sulidban nagyon felbasztak? - kérdezte halványan mosolyogva, miközben teljesen természetesen, oldalra nyúlva kinyitotta maga mögött a kocsi ajtaját, hogy üljek be.
Kinyitotta nekem a kocsiajtót.
Hányféle módszere lehet még arra, hogy századszorra is bele tudjak esni?
- Csak a szokásos - válaszoltam őszintén elnevetve magam, ahogy beültem a kocsiba, majd ahogy Szasza is beült a volánhoz, a biztonsági övem becsatolása közben folytattam - Lucáék bugyikat és melltartókat mutogattak a telefonjukon Bálintéknak, mármint, tudod, azokat a kirívó-típusúakat, és értékeltették velük tízes skálán, hogy segítsenek eldönteni, hogy melyikeket vegyék majd meg. Vivi még el is képzeltette magát az egyik fehérneműben a fiúkkal, hogy szerintük hogy állna neki.
Szasza erre őszintén csak elröhögte magát, amivel mindent elmondott, amit én is gondoltam erről.
- Egyébként Alíz kicsit fura mostanában - meséltem, miközben leraktam a vászontáskámat a lábamhoz, a Converse-emmel kicsit helyrerugdosva - Olyan erőtlennek tűnik. Kérdeztem már tőle, hogy történt-e valami, vagy hogy miért ilyen csendes, pedig ő egyébként tök energikus személyiség, de mindig csak azt mondja, hogy fáradt. A hangulata nem tűnik nagyon negatívnak, csak erőtlen, mint ha beteg lenne, de mégsem az... valahogy fura. Meg néha úgy eltűnik.
- Hát, amiket eddig mondtál, én eddig se feltételeztem, hogy minden rendben van vele amúgy - mondta Szasza őszintén, nem sértően, csak egyenesen.
- Alíz nagyon nincsen megelégedve önmagával. Folyamatosan másokhoz hasonlítgatja magát, szegény mindig azt hajtogatja, hogy neki semmi esélye sincs másokkal szemben, mindenki sokkal jobb, sokkal szebb nála... szörnyű, hogy még bántják is, amikor már így is nagyon alacsony az önértékelése és eszméletlenül bizonytalan - néztem rá - Rengeteget stresszel, szorong, szétszórt, és olyan kíméletlen magával, mármint ahogy néz magára... úgy sajnálom szegényt. Ráadásul otthon szerintem nem is törődnek vele, legalábbis mindenképpen vele a legkevésbé a tesói közül.
- Egyszer láttam kábé, de így is érezni lehetett.
- Szóval remélem, hogy nincs vele nagy baj - mondtam őszintén - És hogy tényleg csak fáradt. Alíznak jót tenne egy pszichológus, csak azt mondta, hogy nem mer pszichológushoz menni.
- Mert?
- Nem tudom, én is kérdeztem, de nem igazán tudta megmagyarázni. Nagyon szeretnék segíteni rajta, de néha egyszerűen csak tanácstalan vagyok, hogy mit tudnék - vallottam be sóhajtva - Annyira torzan látja magát és a dolgokat, és hiába mondunk neki kívülről akármit, mert annyira mélyen vannak benne ezek az érzések, hogy nem hiszi el.
- Nem tudsz mindenkin segíteni, Regi, ettől ne érezd szarul magad.
- Persze, tudom, csak... rossz érzés végignézni - mondtam őszintén - Kedvelem Alízt, kedves lány és vele lettem jóban először ezen a helyen. Ha ő nincs, még Bécsbe se mentem volna decemberben, csak barátkozni akart velem és rávett, hogy menjek vele. Aztán szegény lebetegedett aznapra, de tény, hogy ő nyitott felém először.
- Önmagában az, hogy jóban vagy, meg cuki vagy vele, segít rajta, hidd el.
- Remélem, igazad van.
Szasza eközben bekanyarodott az egyik utcába, én pedig témát váltottam.
- Most mesélj te - néztem rá egy picit elmosolyodva - Még amikor vasárnap Tihanyról jöttünk haza, mondtad, hogy átmész Márkhoz.
- Ja, estefelé beugrottam oda.
- Emmáról volt szó?
- Aha - biccentett, miközben rágózva figyelte az utat, hogy merre kell menni - Márk átment Emmához szombat estefelé, hogy megdumálják, hogy mi volt ez közöttük a bulin, aztán Márk mondta, hogy velem is meg akarja beszélni ezt. Nem mint ha sok közöm lenne hozzá amúgy - jegyezte meg Szasza - A véleményem megvan, mármint Emmáról, de nem zavar, olyan értelemben, hogy felőlem, baszki, oké, csak... ja, innentől viszont nem akarom többet meghallani azt, hogy én basztam el a baráti társaságot, a barátságomat vele, vagy hogy én voltam az, aki nem korrekt.
- De akkor Márk és Emma között még mindig van valami?
Szasza a kérdésem után először fáradtan elsóhajtotta magát, ami nem nekem szólt, hanem a témának, majd őszintén válaszolt.
- Figyelj... - kezdte megmagyarázva ezt az egészet - Nem, elvileg nem - mondta először az egyszerűsített részt, majd kitért a másik felére, ami már az ő véleménye volt - Gyakorlatilag meg de. Emma és Márk között még ha nem is komolyan, azért voltak már dolgok. Semmi durva, ne úgy vedd, csak volt, meg nem beszéltük meg konkrétan, de tavaly szerintem volt egy szakasz, amikor Márknak bejött Emma, csak nem mutatta ki senkinek. Nem azt mondom, szerintem már egy jó ideje nincs ez, főleg, hogy közben Emma volt velem is, csak most ugye Emma ráhajtott, valószínűleg ő is sejtette, hogy Márk benne lesz, aztán ja, most Márk szarul érzi magát, mert az exem, a haveri társaság, meg ilyenek. De ezt Emma is rohadtul tudhatta előre, csak mindenféleképpen meg kellett próbálni kibaszni velünk ugye, meg meghívni Hangát is a bulijukba. Rohadt nagy kamu, hogy Márkra azért nyomult rá, mert bejön neki bármennyire is, azontúl, hogy haverok, csak jól jött. Konkrétan kihasználta. És most a végén Márk érzi szarul magát, miattam, a társaságunk miatt, maga miatt, meg még valahol miattad is, miután megtudta, hogy Emma amúgy közben téged lebaszott a buli során. Kurvára semmi szükség nem lett volna erre, pláne, hogy ezután, a következő reggelen meg nekem is lenyomta a szokásos szövegét, hogy megcsaltam, kibasztam vele, satöbbi, ezek után asszem ez rohadtul álszent. Úgyhogy nem, elvileg abban maradtak, hogy nem lesz közöttük semmi, de azért ezek után én erre még kíváncsi leszek - jegyezte meg enyhe előítélettel a hangjában az utolsó mondat során.
- Én próbáltam megérteni Emmát, de szerintem is túlment már egy határon - mondtam őszintén - És ezt úgy mondom, hogy átmentem szinte ugyanazon, ráadásul te még normális is vagy vele, Bence meg minden volt velem, csak az nem. Az érzéseit megértem, őszintén megértem, és joga is van hozzá, ahhoz, hogy szomorú legyen, hogy dühös legyen, teljes mértékben, de péntek óta a cselekedeteit nem értem. Márkot és Hangát belevonni ebbe szerintem már sok.
- Kurva sok - pontosította tényként - És nem azért, én is értem őt, meg sajnálom is, hogy miattam szar neki, csak nem tudom nem figyelembe venni, hogy kihasználta Márkot, és hogy ő meg most miatta érzi magát szarul.
- Sajnálom Márkot.
- Ja, mondom, nem hibáztatom nagyon én se - mondta Szasza őszintén - Hülye volt, faszért hagyta neki, de oké, be volt baszva, korábban voltak érzései Emma iránt, van ilyen. Meg most ő is érzi szarul magát tőle, és jobban az ő problémája ez az egész, mint az enyém, szóval nem szóltam be neki, érted.
- Jól tudod kezelni a dolgokat - néztem rá kedvesen - És ezt a pszichológusomnak is elmeséltem egyébként.
- Mindig jó azt hallani, hogy a barátnőm rólam beszél a pszichológusánál - hozta fel szórakozottan elmosolyodva.
- A kapcsolatunkról volt szó - nyugtattam meg mosolyogva - Hogy jó hatással van rám. Meg hogy te is azzal vagy.
Szasza egy halvány mosollyal az arcán rámpillantott, majd poénból megjegyezte.
- Lehet, elég lett volna csak kinéznie ehhez a pszichológusodnak az ablakon, amikor érted jöttem.
Jókedvűen mosolyogva néztem rá, majd belegondoltam és rájöttem, hogy teljes mértékben igaza van.

Amikor megérkeztünk hozzánk, levettem a Converse-met, és a csípőig lelógó, laza bőrkabátomat (még egy turiban találtam egyszer), majd a tükörbe nézve ösztönösen lecsekkoltam magam - picit megigazítottam a frufrumat, a fehér, "V"-kivágású body-mat, amit a deréktól bővülő farmeromhoz hordtam, és a nyakláncomat.
Szasza egy apró mosollyal az arcán nézte ezt végig, majd megszólalt, kizökkentve az önmagam igazgatásából.
- Jól nézel ki, hidd el - döntötte el a kérdést egy pofátlanul szép, szórakozott mosollyal az arcán, teljesen lazán közölve velem, mint ha a világ legtermészetesebb tényét mondaná.
A mondatára egyből elszakítottam a tekintetem a tükörtől és ránéznem.
- Köszi - igazítottam meg a hajam megilletődve elnevetve magam.
Szasza, ahogy ledobta az edzőcipőjét az enyém mellé, rámnézett, közel lépett hozzám, majd a gödröcskéivel az arcán eligazította a felsőm anyaga alól kilógó melltartópántomat, ami ráadásul még meg is volt csavarodva, én pedig a közelségétől szédülten, vigyorogva engedtem neki.
- Most már tökéletes vagy - jegyezte meg derűsen mosolyogva, miközben az egyik kezét gyengéden felfuttatta a nyakamhoz, majd az egyik hajtincsemet a fülem mögé tűrve megfogta az arcom, a hüvelykujjával ösztönösen, gyengéden megsimítva, mire felnéztem rá.
- Te eddig is az voltál - válaszoltam visszamosolyogva rá, csak hogy tudjon róla.
- Anyukád végighallgatja legalább valahonnan, ahogy rizzelgetjük egymást? - pillantott körbe szórakozottan, mire halkan nevettem egyet.
- Nem. Ma Zsolttal vacsorázik, szóval most ketten vagyunk.
- Aha - pillantott vissza rám, majd az ajkaimtól elszakítva a tekintetét, a mosolygödröcskéivel az arcán a szemembe nézett - Most kéne az a fordulat, hogy lekaplak az előszobátokban, bedobok közben pár olyan mondatot, amit anyukád előtt lehet nem nagyon dobnék be, és nagyjából akkor, amikor nekitollak valamelyik falnak, kiderül, hogy tévedtél, és anyukád, meg a párja is végignézték az egészet a konyhából.
A mondatára halkan nevettem egyet.
- Jó, talán tényleg ne hívjuk ki magunk ellen a sorsot - láttam be nevetve - Egyébként szólj, ha kérsz bármit. Mármint enni, inni, vagy akármit.
Szaszának megjelentek a gödröcskéi az arcán.
- Oké, Anya.
Ez betalált, úgyhogy nevettem egyet.
Szasza halványan mosolyogva nézte, ahogy nevetek, majd meghallott valami hangot, úgyhogy arrafelé nézett, miközben az egyik ujjával ösztönösen arra mutatott, hogy figyeljem csak.
Anya konkrétan két másodperc múlva, indulásra készen kijött a szobájából, és egyből észrevett minket, mi viszont addigra már elengedtük egymást.
- Sziasztok - mosolygott ránk kedvesen - Mikor jöttetek?
- Pár perce csak - válaszoltam Anyának.
Anyának már csak a cipőjét kellett felvennie (a kedvenc magassarkúját vette fel, észrevettem), majd elköszönt tőlünk, sok sikert kívántam neki a randihoz, majd miután mosolyogva integetett még nekünk az ajtóból, és elindult, Szaszára néztem.
- Bírom a megérzéseimet - jegyezte meg Szasza derűsen mosolyogva, ahogy anyukám után nézett, majd felém fordította a fejét.

Kevesen tudnak annyiszor megmosolyogtatni, mint Ő.