Nem éreztem az idő múlását, hogy mennyit lehettünk külön Szaszával, de már bőven elmúlt éjfél, amikor összekulcsolt kezekkel visszaértünk egy séta után a nyaraló utcájához - hangulatos volt éjszaka a Balaton-parton sétálni.
A sötétnek tűnő víz nagy hullámokkal csapódott neki a tó szélén lévő kövekhez, visszatükrözve a felettünk lévő félholdat, a szél enyhén fújt, az utcán pedig egy lélek sem volt rajtunk kívül - csend volt, és nyugalom, ketten mégis olyan volt, mint ha betöltöttük volna az egészet élettel.
Ekkor már régóta csak beszélgettünk, témából témába vágva, és annyira felszabadultnak éreztem magam, amiért minden alkalommal hála csilloghatott a szememben, akárhányszor csak ránéztem - persze mindketten ittunk már korábban a buli folyamán, de nem úgy voltunk feloldódva, ami csak az alkoholnak köszönhető.
Vannak emlékezetes pillanatok az életben, amik mélyen megmaradnak és bármikor visszaszállna oda az ember, hogy újra átélhesse, ezek pedig pont olyanok voltak.
- Durva, hogy március van - gondoltam bele, amikor már közeledtünk a nyaralóhoz - Mármint, Lilivel december elsején kezdtem el beszélni. Négy hónapja.
- Ja, kemény - nézett rám egy halvány mosollyal az arcán.
- Egyébként szerinted mi fog fogadni, ha visszaérünk? - kérdeztem a nyaraló irányába pillantva.
- Ahhoz képest, amikor eljöttünk, vagy mindenki be lesz lassulva, vagy be lesznek pörögve - vázolta fel a két végletet, ami között a házibulik ugrálni szoktak.
- Remélem, az utóbbi, mert nekem most van energiám.
- Nekem is, szóval maximum felélesztjük a többieket.
Szerencsére az utóbbi volt, ráadásul a legtöbben akkor kaptak energiára a lenti szinten a táncoláshoz, úgyhogy egy csomóan táncoltak együtt, amibe Lili, ahogy meglátott minket visszajönni, egyből be is rángatott, egy koktélt a kezembe nyomva, amit valamikor akkor csinált személyesen nekem.
Szaszával így kicsit elváltak az útjaink, de a gödröcskéivel az arcán megígérte, hogy megkeres majd, szóval mosolyogva megadtam magam a barátnőmnek, aki a kezemet fogva ugrált a táncoló többség irányába.

A táncolás közben eleinte még rajtam maradt Szasza bőrdzsekije, amit aztán közben levettem magamról, leraktam az egyik asztalra, kicsit megigazítottam a hajam, amit a kinti szél fújt még szét egy kicsit, majd Lili koktéljával a kezemben visszacsatlakoztam a barátnőmhöz a bulizásba.
Ahogy megittuk a koktéljainkat, leraktuk a poharakat, és így már, kicsit jobban felüdülve, megsokszorozódott energiával tudtunk ugrálni a zenékre.
- Mesélj, merre voltatok? - kérdezte Lili vigyorogva a fülemhez hajolva, hogy halljam a kérdését a hangos zenétől is.
- A környéken sétáltunk - válaszoltam mosolyogva - Ti Nándival?
- A szobámban - vigyorgott tovább Lili, mire én is, majd egymás kezét megfogva táncoltunk tovább - Amúgy Emma kidőlt.
- Hogy érted?
- A vendégszobába raktuk, nagyon rosszul volt. Volt egyébként valami balhé, amiről lemaradtam?
- Beszéltem Emmával, de majd elmesélem.
- Okés, mindenképp.
Épp itt tartottunk a beszélgetésben, amikor becsatlakozott hozzánk pár lány, Lili barátnői, akik közül néhányat már ismertem, mindenesetre innentől már társaságként buliztunk tovább.
Jópár számot végigtáncoltunk már, ugrálva, beszélgetve, nevetve, amikor kiszúrtam Szaszát és pár másik srácot a helyiség másik felében - akkor éppen valamin nagyon jól elszórakoztak, nem tudom, mi történt, de nagyon röhögtek rajta, úgyhogy akaratlanul elmosolyodtam, ahogy feléjük pillantottam.
Egy darabig aztán eltűntek, majd már épp gondolkodtam, hogy megkeresem én Szaszát, amikor a táncolás közben megéreztem egy érintést a derekamon, mire felcsillanó szemekkel megfordultam és természetesen vele találtam magam szemben.
- Szia - vigyorodtam el, felhőtlenül feldobódva, hogy itt van, miközben kicsit odébb húzódtunk a tánctéren, elvegyülve az emberek között, és a karjaimat összekulcsoltam a nyaka körül.
- Helló - pillantott rám Szasza egy apró mosollyal az arcán, majd a számhoz hajolt, mire a haját megsimítva viszonoztam a csókját - Abba ne hagyd amúgy - jegyezte meg derűsen a táncolásomra utalva, ahogy elhajoltunk egymástól, mire elnevettem magam, majd így már vele együtt, a jelenlététől és az érintéseitől továbbfokozott hangulattal táncoltam tovább önfeledten megélve az egész jelenetet.
Ugráltam, hagytam mozogni az összes porcikámat, a kezemet, a csípőmet úgy, ahogy a zenére jól esett, igazgattam a hajam, csillogott a szemem attól, amilyen jól éreztem magam, nevettem, amikor beszéltünk, gátok nélkül, felszabadultan.
Egyébként ezekben a helyzetekben kifejezetten hálás tudok lenni annak a sokévnyi tánctanulásnak.
- Hányféle megfogalmazásban kéred, hogy konkrétan istennő vagy? - kérdezte teljesen egyszerűen, a gödröcskéivel az arcán, a fülemhez hajolva, mire elvigyorodtam.
Oké, és talán ő is.

Amikor később beértünk Szasza szobájába, egyből becsuktuk az ajtót, aminek aztán ő az egyik kezével mellettem megtámaszkodva egyetlen egy mozdulattal tolt neki, és kérdés nélkül nekiestünk egymás ajkainak.
A heves csókjaink közben beletúrtam a hajába, ő pedig elengedte rajtam a kezeit, amit a pillangóimmal a gyomromban nyugtáztam, mert túl tökéletes volt, hogy igaz legyen.
Van, amikor már annyi tényező szédít el, hogy azt se lehet megállapítani, mi teszi a legmámorosabbá a pillanatot.
Az egyik lábamat a csókunk közben enyhén felhúztam, Szasza pedig a kezeivel a dereka magasságában tartotta, simítva, ahogy belevesztünk egymásba, miközben én a hátammal az ajtónak támaszkodtam, a vállát, a nyakát, az arcát és a haját simogatva, sebesen verő szívvel, a pillanatban szárnyalva viszonozva a szenvedélyes, intenzív csókjait.
Mindent felülíróan szédítő volt.
Hamarosan eltávolodtunk az ajtótól, és egészen a szobában lévő kanapéig jutottunk el, ahová Szasza leülve egyből az ölébe húzott, én pedig vele szemben lovaglóülésben helyezkedtem el, a nyakát átölelve, ahogy visszahajoltunk egymáshoz - amint az ajkaink újra és újra egymásra találtak, kimeríthetetlenül kényesztetve egymásét, éreztem, ahogy a kezeit végighúzza rajtam, a combomon, a fenekemen, a derekamon, amit minden egyes, apró porcikámban megéreztem, és csak méginkább belevonzott abba a köztünk vibráló hangulatba, aminek képtelenek voltunk ellenállni, mert túl tökéletes volt.
Ahogy először megéreztem a kezét a felsőm alatt, egyből végigfutott a libabőr, és ösztönösen megemeltem a karomat, hogy levegye rólam a puha anyagot, amit egy apró mosollyal nyugtázott, majd hamarosan már landolt is a padlón - ettől csak jobban feltüzelődve hajoltunk vissza újra egymás ajkaihoz, hevesen csókolva egymást, ahogy pedig a gyűrűs kézfejeinek a simítását megéreztem a fedetlen bőrömön, akaratlanul belevigyorogtam a csókunkba, miközben egész testemben beleremegtem az érintésébe.
Amikor egy kicsit, rövid idő erejére elhajoltunk egymástól, szaporán verő szívvel néztem rá, ő pedig azzal a szemtelenül gyönyörű, magabiztos férfimosollyal az arcán vissza rám, olyan tekintettel, amitől önmagában végigjárt a libabőr.
Végigpillantott rajtam, majd a bujkáló mosolyától megjelenő gödröcskéivel az arcán nézett a szemembe.
- Most hogy állsz a határaiddal, Művészke?
Valamiért tetszett, hogy ezt megkérdezte, úgyhogy mosolyogva válaszoltam.
- Te hogyan állsz? - kérdeztem vissza mosolyogva.
Szasza a szám és a szemeim között cikázó szemekkel elnevette magát.
- Be vagyok baszva, de te jobban.
- Hé, nem vagyok jobban, csak alapvetően én zárkózottabb vagyok - magyaráztam ki halkan nevetve.
- Aha - hagyta rám Szasza szórakozottan - Hol húzzuk meg a határt akkor? - kérdezte egy fokkal másabb értelemben, mint az alkoholfogyasztás, miközben halványan mosolyogva megsimított.
- Valami olyasmit mondtál egyszer, hogy nem szivatod magad határokkal - mosolyogtam vissza.
- Nem is magam miatt kérdezem.
Megilletődve a hajam mögé tűrtem egy hajtincsemet, de ahogy eligazítottam, visszahullott az eredeti helyére, úgyhogy Szasza egy apró mosollyal az arcán eltűrte a tincsemet újra.
- Nem velem fogod megbánni holnap, hogy lefeküdtél, Regi, szóval ezért kérdezem. Ha nem ittál volna, már rég nem beszélgetnénk, hidd el - jegyezte meg a mosolygödröcskéivel gyönyörködtetve.
- Szerintem még menjünk - simítottam meg visszamosolyogva rá, majd az egyik vállamra igazítottam a barna hajzuhatagomat, miközben egy picit közelebb hajoltam hozzá, mire forrón újra visszataláltak egymáshoz az ajkaink.
A szánk találkozásakor Szasza felfelé végigsimított rajtam, mire ösztönösen jobban odahajoltam hozzá, az arcára téve a kezeimet.
Szasza pár másodperccel később egy egyszerű mozdulattal felkapott, majd mint egy pihetollat, néhány lépést megtéve a szobában, ledobott az ágyára, és lazán lekapva magáról a pólóját, felém magasodva hajolt vissza hozzám.
Jelentem, fizikai kontaktusba kerültem a világ legtökéletesebb felsőtestével.
Ahogy újra megcsókoltuk egymást, a nyakamhoz tévedtek az ujjai, kicsatolta a tőle kapott nyakláncomat, levéve lerakta valahova a környéken, majd a csuklómat megfogva a fejem mellett az ágyon, a nyakamhoz hajolt, belecsókolva, mire az egész testemben végigjáró, kellemes melegséggel lehunytam a szemem, átadva magam neki.
Nem először kerültem ilyen közelségbe bárkivel, de ez most más volt.
És ezerszer szédítőbb.

- Szólj, ha vissza szeretnél menni - jeleztem Szaszának mosolyogva, a mellkasát megsimítva.
Az ágyán maradtunk - ő az ágytámlának dőlve ült, én pedig az ölében, és a pólójában; valójában, amikor a felsőmet vettem volna vissza, sokkal egyszerűbbnek találtam ahelyett inkább az ő pólóját felvenni.
A korábbi események köztünk tipikusan olyanok voltak, amiktől nehéz volt nem mosolyognom, ahogy ránéztem és fizikai kontaktusban maradtam vele - vannak érintések, amik egyszerűen csak beleégnek az ember bőrébe, akkor is, ha a másik a világ legtermészetesebb érintésének szánta.
Szaszát mindig csodáltam, többek között azért, amennyire a kezében tudja tartani a kontrollt, és a kontrollal együtt engem is - felszabadultabbak voltunk, a pillanat, a kötődésünk és a buli miatt is, de rám való tekintettel pont jó helyen húzta meg a határokat kettőnk között, hogy meddig menjünk el, és addig is milyen fokozatokat követve, és ez így volt a lehető legtökéletesebb.
A pillanat természetessége és szenvedélye miatt önmagában is szédítő percek voltak - már akkor tudtam, hogy ha majd lefekszem aludni, azt olyan vigyorogva fogom megtenni, hogy senkinek se fogom tudni letagadni, hogy volt köztünk valamivel több.
Szasza a megjelenő gödröcskéivel az arcán a falnak döntötte a fejét, és erre csak elnevette magát.
- Komolyan? - szórakozott el azon, hogy ezt még most is, tényleg megkérdeztem.
- Oké, csak nem akarlak elszakítani a... haverjaid társaságától - magyarázkodtam magamon is nevetve.
- Figyelj, Regi, ha az utóbbi időben azt a benyomást keltettem benned, hogy helyetted a haverjaim társaságában akarok lenni, akik most amúgy is full be vannak lassulva, akkor rohadt gyorsan beszélgessünk a szexről - válaszolta derűsen, az igényeket tekintve.
Halkan elnevettem magam, igazat adva neki, majd ő ettől kicsit eltérve, megszólalt újra.
- Jól áll a pólóm amúgy - jegyezte meg a gödröcskéivel az arcán, végigpillantva rajtam.
- Jól is éreztem magam benne - mosolyogtam vissza - De a dzsekid is jó volt.
- Ja - értett egyet derűsen - Sietsz amúgy ma haza? - kérdezte az egyik hajtincsemet eltűrve, csak úgy megkérdezve.
- Mármint, ma napközben? - kérdeztem vissza, tekintve, hogy már hajnal volt.
- Hát, nyilván nem úgy gondoltam, hogy hajnali négykor vonatra szállsz haza.
- Nem hinném, hogy sietek, miért?
- Mit szólsz, ha külön megyünk majd a többiektől? - kérdezte egyszerűen.
- Mármint később?
- Aha. Hazaindulnak, és mi még maradunk, vágod.
- Igazából nekem jó - mentem bele mosolyogva - Nem hinném, hogy Anyának lenne vele bármi kifogása. Még örülni is fog neki - láttam be - Attól is kiugrott a bőréből, hogy idejöttem egyáltalán.
- Lehet, leszervezett addig Zsolttal valamit, nem tudhatod - mosolygott szórakozottan.
- Szerintem ez történt - gondoltam bele nevetve - Mindegy, én abban a tudatban hagyom magam, hogy azért volt ilyen boldog, mert szocializálódom - tettem hozzá viccből, mire elröhögte magát - Visszatérve, biztosan nem lesz kifogása azzal, ha kicsit tovább veled maradok. Régen láttam olyan boldognak, mint amikor elmeséltem neki, hogy kimondtuk, hogy együtt vagyunk. Szerintem ő is tudja, hogy jó kezekben vagyok.
Szaszának erre egy apró mosoly jelent meg az arcán, én pedig egy megjelenő gondolat miatt halkan elnevettem magam, majd úgy döntöttem, hogy beavatom, ha már engem így elszórakoztat.
- Megvan, hogy szilveszterkor Lili a lelkemre kötötte, hogy szedjek fel valakit, és most, két hónappal később összejöttem veled? - néztem rá mosolyogva, mire elnevette magát.
- Ja, nem mentél túl messzire. De amúgy a húgom már január elsején letámadott délután, hogy volt-e közöttünk valami, szóval már akkor is tudta, hogy mi van.
- Tudod, hogy aggódtam pedig, hogy hogyan mondok el Lilinek akármit veled kapcsolatban? - vallottam be nevetve.
- Mert? - röhögte el magát őszintén.
- Nem igazán gondoltam azt, hogy jó barátnő maradok a szemében azután is, ha megtudja, hogy volt köztem és a valaki mással kapcsolatban lévő bátyja között valami.
- Megvan, hogy így, ebben a történetben igazából én vagyok a red flag? - kérdezte a gödröcskéivel az arcán.
- Tartottam tőle, na - védekeztem zavartan mosolyogva.
- Figyelj, vágom, hogy Emma ma a fejedhez vágta az összes létező sérelmét, de ezt az önmagad hibáztatását engedd már el.
- Nem hibáztatom magam, mert nem hibáztam, csak megértem Emmát, ha neheztel rám, ránk, vagy a... történetre - mondtam őszintén - Szeret téged, és innentől kezdve minden érzése érthető.
- Tudom.
Ahogy ez feljött közöttünk, a tekintetemet elkapva beletúrtam a hajamba, majd őszintén rátértem egy témára, amire más élethelyzetben nem kérdeztem volna rá, csak most egyrészt közelségesebb pillanatban voltunk, másrészt pedig én is kevésbé éreztem magam gátolva.
- Mivel te is megkérdezted még Bencével kapcsolatban... - hoztam fel a hajamat megigazítva, miközben ő rajtam pihentette a tekintetét - Tudom, hogy fura kérdés, meg nem kéne megkérdeznem, ezt leszögezem előre.
- Nincsenek fura kérdések. Mondd.
- Köt még... bármi Emmához? - kérdeztem egyenesen - Mármint, olyan értelemben. Vagy, kötött valaha... bármi, úgy igazából?
A kérdésemre Szaszával összetalálkozott a tekintetünk, majd pár pillanat után, ami alatt megfogalmazta a fejében, hogy hogyan tud úgy válaszolni, hogy átadja nekem, amit akar, őszintén megszólalt.
- Végig tisztában voltam vele, hogy ő érez többet kettőnk közül - mondta kezdésnek, majd beletúrt a hajába, hogy normálisan tudjon válaszolni nekem a továbbiakra is, kicsit bővebben, hogy értsem - Alapvetően mi haverok voltunk. A mostani sulimba, amikor bekerültem, nyilván Márkot ismertem onnan, meg amúgy Ambrust is, mert régebben még focin volt edzéstársam, aztán azóta jóban maradtunk, szóval még a gólyatáborban, amikor idejöttünk, már megvoltunk így fixen hárman, és akkor csapódott be hozzánk még pár gyerek. Emma amúgy úgy került be hozzánk, hogy kilencedikben szeptemberben még járt az egyik haverunkkal, szóval akkor kialakult a társaságunk, mármint ez, ami az évfolyamban van, és kábé azóta ugyanúgy vagyunk, rohadt sokat voltunk együtt, meg csináltunk egy csomó mindent azóta. Azért az évek alatt volt pár időszakasz, amikor sejtettem, hogy bejövök Emmának, nem vagyok hülye, észrevettem, de egyrészt nem is nagyon viszonoztam semmit, mármint, érted, haverként bírtam, de több nem nagyon, másrészt legtöbbször nekem volt más a képben, meg amúgy is, pont a haveri társaságunk miatt nem akartam bekockáztatni vele semmit. Szóval ez így volt, aztán jött ugye a szalagavató, ahol párba kerültünk, úgyhogy nyilván így többet voltunk ketten, vagy érted, akkor is éreztem, hogy bejövök neki, és amúgy őszintén nem tudom megmondani neked, hogy hogy indult ez el, csak úgy random többet beszéltünk, már végzősök is voltunk, szóval már az se érdekelt annyira, hogy mi lesz a társaságunkkal, mint korábban, meg párszor találkoztunk külön, és akkor ez így lett. Nem azt mondom, ha már így alakult, úgy voltam vele, hogy most már én is akarom ezt, végülis jóban vagyunk ezer éve, ismerjük egymást, együtt táncolunk, bírtam is, szóval be is jött egy idő után, ahogy többet beszéltünk. Nem jöttem volna össze vele különben - mondta őszintén - De ez ott is maradt kábé az előző évben. Emberként most is számít, olyan szempontból, hogy tényleg egy csomó ideje jóban vagyunk, a haverunk, meg minden, de azonkívül... nem sok többnek volt ideje kialakulni bennem vele kapcsolatban, de abból is elég gyorsan kiábrándultam, mert barátnőként nem az volt, amit kerestem, el is baszódott a kapcsolatunk, veszekedtünk, felbaszott sokat, meg közben bejöttél a képbe te, szóval... ja. Amikor a legközelebb álltam ahhoz, hogy tényleg viszonozzam az érzéseit, akkor is inkább volt haver, mint aki tényleg tetszik, érted. Szóval nem, nem köt, annyi, hogy a volt egyik legjobb barátom, akivel elbasztuk a barátságunkat. Szívás, hogy ő nem így van mindezzel, mint én.
- Szívás, hogy szeret téged?
- Emberként nem akartam megbántani, elhiheted - mondta őszintén - De nem tudok mit csinálni azzal, hogy oké, nagyon jó, hogy szeret, nekem viszont nem ez kell. Nem ő kellett.
Természetesen és lazán beszélt az érzéseiről - még ha magától nem is nagyon ment volna bele, most, hogy ebben az élethelyzetben rákérdeztem, egyszerűen felvázolta őket, és ez tetszett benne.
Akaratlanul elmosolyodtam, ahogy ezt mondta.
Hihetetlen, hogy az utolsó mondatában rám gondolt.
Soha nem fogom tudni így felértékelni magam.
- Mondd - húzta ki belőlem a gondolataimat Szasza halványan mosolyogva, mert látta rajtam, hogy valami nagyon megjelent bennem.
- Semmi, csak... nem mindig tudom higgadtan kezelni, ahogy feldobod az égbe az önbizalmam - túrtam a hajamba nevetve.
- Mert? - kérdezte Szasza elröhögve magát.
Zavartan mosolyogva megigazítottam a hajam, és persze már megjelent bennem az őszinte válasz, csak nem tudtam, hogy hogyan mondjam neki.
- Őszinte legyek vagy beszélgetéskímélő? - láttam be a két opciót egy zavart nevetés kíséretében.
- Oké, jön a deep rész - értelmezte egy apró mosollyal az arcán - Csak akkor vagy beszélgetéskímélő, ha őszinte vagy, szóval kettő az egyben.
- Jó, akkor lélektani analízis - nevettem megilletődve, majd őszintén megválaszoltam az eredeti kérdését - Nem igazán ahhoz szoktam, hogy... engem választanak, mármint, ott volt apukám, aki kétszer el tudott hagyni, meg Bence is, szóval... néha kicsit nehéz felfogni, hogy szakítottál Emmával, és velem randiztál, aztán Hangával is azért hagytad abba a randizást, mert... velem kezdtél el megint - vallottam be a tekintetét kerülve - Ez elég rosszul hangzik, és tudom, hogy nyom a hangulaton, bocsi - szabadkoztam.
- Önmagában lehúz téged, amilyen szar emberekkel vannak tapasztalataid, mindennek a tetejébe ne húzd le még magadat is csak miattuk. Se magadat, se az önbecsülésedet.
- Hát, őszintén... - kaptam el a tekintetem, majd végül folytattam - Igazából az önbecsülésemen van mit... fejleszteni - fogalmaztam meg nagy nehezen - Amikor veletek összeismerkedtem, már azért lassan felfelé ívelt a tavaszihoz képest, és ez el is tartott olyan januárig, aztán megjelent Apa, volt egy zavaros kilenc-tíz nap, amíg nálunk volt, azóta se tisztáztam le magamban, hogy milyen érzéseket okozott, vagy hogyan éltem meg egyáltalán, aztán azóta, hogy elment... nem tudom, miért volt ez ekkora törés - vallottam be.
- Rohadt durva volt, ami lezajlott abban a tíz napban, semmi meglepő nincs ebben.
- Tizenhat éven át ebben éltem, minden egyes nap. Elvileg semmi újat nem láttam.
Szaszával egymás szemébe néztünk - elkomolyodott a tekintete, ahogy ezt hoztam fel, én pedig hozzátettem.
- Talán az fájt, hogy mindezt újra át kellett élnem, és megerősítette azt, ahogyan nem akartam emlékezni rá - mondtam halkan.
- Felbasz, hogy még most is miatta érzed magad szarul, Regi - közölte őszintén, a szemembe nézve.
- Próbálok tudatosan tenni ez ellen - válaszoltam, de érződött a hangomban, hogy nem mindig járok sikerrel.
- Ha ez megnyugtat, sokkal jobb rádnézni most, mint egy hónappal ezelőtt - mondta, csak hogy tudjam.
Egy picit akaratlanul elmosolyodtam, majd pár másodperccel később megszólaltam.
- Hiányoztál, amíg nem beszéltünk, Szasza - vallottam be hangosan dobogó szívvel, mert egyszerűen csak ki akartam mondani.
Szasza a fülem mögé tűrte az egyik hajtincsemet.
- Konkrétan olyan volt, mint egy szakítás, szóval... ja, te is - mondta egyszerűen, a legtermészetesebb tényként közölve - Nem véletlen dobtam Hangát egyből, ahogy először találkoztunk egy hónap után.
Megilletődve mosolyogva ránéztem, majd őszintén hozzátettem.
- Nem tőled akartam külön lenni, csak... - túrtam a hajamba zavartan - Túlságosan tartottam úgy... mindentől. És nem azért, mert okot adtál volna rá, csak mindenben ugyanazt láttam, és hallottam, és... azt se tudtam, hogy mitévő legyek, csak... jól akartam lenni. És azt is akartam, hogy neked is jó legyen, meg Lilinek, meg Anyának, meg mindenkinek, szerettem volna, ha mindenkin azt látom, hogy boldog, és úgy is tűnt, hogy így van, szóval igyekeztem azt betudni az életem boldog részének az enyém... helyett - öntöttem szavakba az érzéseim egy részét talán érthetően, talán érthetetlenül, mindenesetre örültem, hogy hallhatta tőlem - Szóval nem azért döntöttem így, mert tőled akartam külön lenni.
- Akárhogy küzdöttél eleinte, azért ennyire kiismertelek, nyugi - pillantott rám egy apró mosollyal az arcán.
Mivel felhozta ezt, akaratlanul nevettem egy kicsit, majd őszintén reagáltam a témára.
- Nem mondtam még, de remélem, tudsz róla, hogy sikerült annyira eltalálnod az elejétől fogva, hogy hogyan viszonyulj hozzám és hogyan beszélgess velem, hogy ezzel az első ember lettél, akinek meg tudtam nyílni - mondtam őszintén, egy picit mosolyogva - Mármint, nem éreztem azt, hogy el tudok zárkózni, vagy hogy el kell zárkóznom. Úgyhogy minden elismerésem.
- Azért nekem tetszett az a "nem tudok telefonálni, mert hangosan fúrnak a szomszédjaink"-szöveg - hozta fel szórakozottan még az egyik korábbi kamumat.
Őszintén reménykedtem pedig, hogy elfelejtette már, mert már akkor is szörnyen éreztem magam tőle.
- Megjegyezted? - jött ki belőlem nyöszörögve.
- Nyilván, már akkor se hittem el.
- Bocsánat. Mármint, hogy hazudtam.
- Csak szivatlak, Regi, tudod, hogy tudom, hogy miért volt.
- Mire emlékszel még? - kérdeztem, csak hogy tudjak róla.
Szasza a kérdésemre elnevette magát, majd egy példával válaszolt.
- Azért tartod a határaidat bulikban, mert egyszer többet ittál és elestél.
Éreztem, hogy nem véletlen hozza fel, és mindez be is igazolódott a következő mondatával.
- Mi volt akkor? - kérdezte a tekintetemet elkapva.
- Biztos erre tereljük a beszélgetést?
- Kompenzálsz egy átverést - mosolygott rám derűsen, mire halkan elnevettem magam, ő pedig ezúttal komolyan hozzátette - Amúgy igen. Fel fogom baszni magam, de érdekel.
Összeszedve a választ magamban, a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet, majd végül megszólaltam.
- Már külön voltunk Bencével, de az előtt nem sokkal szakítottunk, szóval akkor még meghívtak egy házibuliba - meséltem a tekintetemet elkapva - De nem éreztem jól magam, nagyon nem, mert igazából tök egyedül voltam, addigra már a barátaim is jobbára csak kamuk voltak, mert a pletykák már terjedtek, ráadásul közben Anya miatt is aggódtam, meg minderre rá még az a lány is ott volt, akivel Bence megcsalt, és az összes volt barátnőm vele volt, szóval kiborultam, mindentől egyszerre, nagyon szét voltam csúszva, úgyhogy a buli egyik felében céltalanul lézengtem a házban, a másikban meg egy emeleti mosdóban sírtam, a buliról nagyjából ennyit - zártam le röviden - Szóval ilyen lelkiállapotban kerültem haza, meg többet is ittam a kelleténél, és amikor hazaértem, Apa is részeg volt, Anyával veszekedett, ahogy megérkeztem, egyre jobban, és már eldurvult, én meg nem tudtam úgy kontrollálni a helyzetet, mint máskor, úgyhogy visszaszóltam neki, amivel tovább fokoztam ezt az egészet, és annyira elfajult egy idő után, hogy már nekiment volna Anyának, én meg... megelőztem ezt - írtam körül elhalkulva, mire Szasza feszülten nekidöntötte a fejét a falnak, mert értette, hogy ezt mire értettem - Talán, ha jobb állapotban vagyok ott, tudom úgy kezelni a helyzetet, mint mindig akkor, azokat mondom, amiket kell, és akkor nem történt volna ez, meg Apa se lépett volna le a következő nap.
- Rohadtul nem a te felelősséged, hogy akkor tizenhat évesen két felnőtt ember konfliktusait lekezeld. Soha nem lett volna az.
- Anya nem lett volna alkalmas rá, mert először általában őt támadta Apa mindig, egyszerűen nem volt olyan helyzetben, hogy úgy tudja kezelni ezeket a szituációkat, mint ezen az egy alkalmon kívül én.
- Felnőtt emberekről beszélünk, Regi, akiknek alapból meg kéne tudniuk oldani a saját problémáikat, minimum kihagyva a gyereküket belőle, nemhogy még rá is hárítani bármit. Nem anyukádat hibáztatom, viszont ne nézd ezt úgy, hogy normális, hogy ez a feladat hárult rád.
- Én szálltam bele ebbe, mert tétlenül végignézni rosszabb. Ha meg se próbálok tenni ellene bármit, vagy megakadályozni, csak végignézem, még bűntudatom is van, meg egyébként se vagyok képes rá. Ezt az érzést nem tudom jobban elmagyarázni.
- Nekem nem is kell, ugyanilyen vagyok, hidd el, hogy vágom.
- Szóval tudom, hogy nem az én feladatom lett volna, de... én azzá tettem. Kifigyeltem, hogy mik Apa olyan pontjai, amikkel le lehet állítani a veszekedést, hogy mit kell mondanom, hogyan kell viszonyulnom hozzájuk, mit kell játszanom, mit kell éreztetnem Apával, akármennyire is nyilván, hánytam tőle, de az volt az egyetlen érdekem és célom, hogy lezárjam a balhét. Amikor azután a házibuli után hazaértem, nem voltam olyan állapotban és nem ezt tettem. Ez is lett a vége.
- Ne csinálj úgy, mint ha ez a te hibád lett volna. Lehet nem kontrolláltad magad annyira, ebben az egy esetben a százból, az előző kilencvenkilenc után, de baszki, ilyen helyzetben nem neked kell kontrollálnod magad, hanem apukádnak, aki százból százszor képtelen volt rá, de amúgy meg azt, hogy nem a te hibád és nem a te felelősséged, hogy téged bántottak, nem is fogom tovább magyarázni, mert ezen nincs mit. Nem tudsz elég rosszat mondani ahhoz, Regi, hogy joga legyen, geci, kezet emelni rád vagy anyukádra. Azt is értem, hogy ilyenkor inkább magadra vontad az egészet, hogy ne anyukádnak legyen baja, nem fogom osztani neked az észt, vágom, hogy inkább feláldoztad az érdekeidet, a saját épségedet minden tekintetből, meg a saját érzéseidet szorítottad háttérbe azért, hogy kezeld ezeket a szar helyzeteket, meg másokkal törődj, de ez már nincs, Regi, és nem is lesz, szóval engedd el ezeket, és most már kezdd el figyelembe venni saját magadat is, csak mert Emmával ez kapásból érvényes volt most.
- Én csak megértem, hogy Emma milyen helyzetben van.
- És Emma megért téged? Szerintem rohadtul nem.
- Jogosan haragszik rám.
- Most már esküszöm, érdekel, mit vétettél ellene, amiért folyamatosan ezt mondod - válaszolta teljesen egyszerűen, rávilágítva arra, hogy szerinte egyáltalán nem jogos - És olyat hozz fel, amit ténylegesen te csináltál.
Nem tudtam válaszolni, csak olyat tudtam volna, amire ő egyből rá tudott volna kontrázni, amit látott is rajtam, úgyhogy biccentett egy aprót, hogy akkor maradjunk ennyiben.
Pár pillanattal később megszólaltam.
- Köszönöm, hogy védesz - mondtam őszintén, mert eddig nem volt olyan beszélgetésünk, amiben hagyta volna, hogy bármiért magamra nehezteljek, magamat állítsam be hibásnak, és Emma szerint a vele való beszélgetéseiben is ezt tette.
- Ezek tények. De amúgy ha nem lennének is azok, nem gondolod, hogy nem csinálnám.
Egy dolog jelent meg bennem, ahogy ezt mondta, olyan intenzíven, hogy szinte már fizikailag is hatással volt rám.
Szeretem.
Kimondhatatlanul.
Nem sok embertől éreztem korábban azt az ösztönös és feltétlen védelmet, mint tőle, de őket egy dolog köti össze - mind a családjába tartoznak.
Halványan elmosolyodtam, ahogy ránéztem, és ez láthatólag is annyira jól esett, hogy azt se tudtam, mit válaszoljak, úgyhogy a hajamat a fülem mögé simítva megszólalt újra.
- Nem én fogom folytatni azt a sort az életedben, akik miatt most erről beszélgetünk.
Ahogy elvette a kezét az arcomtól, én pedig az érzelmeimtől ellágyult tekintettel néztem a szemeibe, halkan, teljesen szívből megszólaltam, anélkül, hogy tudatosan megfogalmaztam volna magamban, hogy mit akarok mondani, csak kijött belőlem.
- Szeretlek.
Vannak mondatok, amiket kimondva annyira megkönnyebbül a szívem az elégedettségtől, hogy nehéz azzal foglalkozni, hogy hogyan hangozhatott mindez kívülről.
Szasza a tekintetemet elkapva egy apró mosollyal nézett rám.
- Simán otthagynék megint bárkit, ha te vagy a másik opció, csak hogy tudj róla.
Mosolyogva megigazítottam a hajam, ahogy egymás szemébe néztünk.
- Amúgy meg szerintem most már gyere vissza - nyúlt a derekamhoz egy halvány mosollyal az arcán, mire egy picit elnevettem magam, majd a csókjába veszve a hajába túrtam, hagyva magam aztán a pillanat mámorában hátradönteni az ágyon.

Nem gondoltam, hogy ez a pillanat lehet még ennél is jobb.