- Úristen, Regiii! - ugrott Lili a nyakamba sikítva, ahogy másnap reggel találkoztunk a suli előtt.
Persze, tegnap este, miután Szasza hazahozott, már felhívtam és mondtam neki, hogy eléggé úgy néz ki, hogy összejöttünk Szaszával, ő pedig azóta ki tud ugrani a bőréből, de élőben még nem volt alkalma rá, hogy testközelből is érezzem, hogy pont olyan boldog ettől, mint én.
Még én se tudom elhinni, hogy tényleg esélyt adtam ennek mégegyszer.
- Meséld el, hogy volt! - kérdezgetett Lili kíváncsian.
- Igazából csak megbeszéltük, hogy mondjuk ki, hogy együtt vagyunk, ha már alapból még januárban, meg aznap és tegnapelőtt is olyanok voltunk már egymással, hogy... adta magát - meséltem természetesen.
- Mondjuk tényleg teljesen olyanok voltatok már, mint akik együtt vannak - mosolygott Lili - Brutális kémiátok van, az első perctől kezdve, kívülről is. Nem véletlenül shippeltelek titeket végig - ugrált vigyorogva - Annyira örülök nektek, Regi! Hidd el, hogy az egyik legjobb dolog, ami csak történhetett veled, hogy a barátod. A bátyám, szóval hihetsz nekem.
- Hiszek neked - néztem rá elmosolyodva.
- Mikor fogtok talizni? - érdeklődött kíváncsian - Vagyis, holnap nyilván, mert lesz a bulim, de azon kívül.
- Ma edzés után jön értem és átmegyünk Szentendrére, hogy megkeressem Bencét.
- Micsoda? - döbbent le Lili.
- Megbeszéltük Szaszával, hogy először megpróbálok én beszélni vele, hogy ez a képes dolog mi a bánat volt, és...
- Nem ütheti le Szasza kapásból? Csak hogy ne húzzátok az időt.
- Azért én szeretném a fejéhez vágni, hogy rohadjon meg.
- Jó, ezt igazából meg tudom érteni - látta be elnevetve magát - Ideális első program egy kapcsolatban.
- Nem akarom, hogy tovább fokozza ezt az egészet - mondtam őszintén, Bencével kapcsolatban - Már így is megalázó, nem kicsit, szóval muszáj beszélnem vele.
- Ha még valamit csinál Bence, én fogom kinyírni. Majd úgy időzítem a körmösömet, hogy utána legyen, és így a körmömet se kell sajnálnom.
Lassan két éve lesz, hogy Bencével összejöttem, addigra pedig ki kell találnom valami jó évfordulós ünneplést arra megemlékezve, amikor életem egyik legnagyobb hibáját követtem el.

- Akkor jövő héten kezdjük is a páros próbákat - mondta az edző Lilinek és nekem izgatottan a táncedzésünk végén - És képzeljétek, már a fellépésekről is derültek ki információk!
Kicsit azt éreztem, hogy Lili és az edzőm külön-külön is tízszer olyan lelkesek ettől, mint én, de törekedtem, hogy én is azzá váljak.
Nagyon régen léptem fel utoljára, és fura volt realizálni, hogy a fellépős-korszakom újrakezdődhet.
- Ja, és Regi, várj még egy kicsit! - szólt utánam Anita, amikor már mindannyian mentünk volna átöltözni, mire megtorpantam, és integettem egyet Lilinek, aki most kivételesen nem várt meg, egyrészt, mert sietett randira a barátjával, másrészt pedig, mert úgy is Szaszával fogok menni, úgyhogy mosolyogva dobott nekem egy légpuszit és azt tátogta, hogy "majd mesélj".
Az edzőmre néztem, aki közben kikapcsolta a hangszórót, majd belekezdett.
- Nagyon sok potenciált látok benned - kezdte kedvesen - Te is tudod, hogy nagyon ügyes vagy, és amióta velünk vagy, a port is egyre jobban sikerült lefújni a tánctudásodról.
- Igyekszem - mosolyogtam zavartan.
- Nyilván, nem akarlak egyből beleerőltetni, de a csapatprodukció és a páros koreó mellett gondoltam arra, hogy külön is foglalkoznék veled - vezette fel a témát - Úgy tudom, hogy te emellett nem sportolsz, szóval ha benne vagy, és szeretnéd ráfordítani az idődet, segítenék ráfókuszálni, hogy ténylegesen ez lehessen a fő sportod, és tovább fejlődhess.
- Igen, most emellett nem járok különórákra - tűrtem egy hajtincsemet a fülem mögé.
- Lenne esetleg kedved külön edzésekhez? Ott a saját tempódban tudnék veled foglalkozni. És talán csinálhatnánk neked egy szólóprojektet is.
Elkerekedtek a szemeim.
- Mármint, a mostani fellépésre?
- Meglátjuk, mikorra készülünk el vele, vagy hogy mekkora a motivációd hozzá. Arra is gondoltam, hogy nyár elején lesz egy válogató egy nagyobb, országos szintű tánccsapatba, szóval ha jól sikerül a koreó, szereted és érzed hozzá a motivációt, megpróbálhatnád vele. Nagyon sok lehetőség van benned, Regi. De persze nem kell még azonnal döntened, csak tudj róla, hogy lennének ilyen opcióid, ha komolyabban visszatérnél a tánchoz.
- Köszönöm, hogy rám gondoltál - erőltettem ki magamból kedvesen, mert fogalmam se volt, hogy erre most mit mondjak.
- Ez semmiség. Szóval gondold át ezeket.
Az edzőm még beavatott néhány részletbe, de őszintén, nem tudtam memorizálni mindent, mert túlságosan lekötött, hogy a beszélgetés témáját feldolgozzam.
Enyhén szólva hirtelen jött.
Viszont egyben, amikor már éppen öltöztem át, teljesen biztos voltam, hogy nem fogom továbbadni mindezt, mert akkor valószínűleg mindenki megpróbálna rávenni, én pedig nyomásnak fogom majd fel, úgyhogy saját magam érdekében az ezen való gondolkodást elnapolom még.
Néha kifejezetten úgy érzem, hogy az élet hozzám képest nem hogy rohan, a lendülettől még hátra is lök, hogy még kevésbé legyen esélyem.

Az öltözőben igyekeztem minél inkább rendbe rakni magam, a külsőmet, a hajamat, a sminkemet, az illatomat, meg úgy általában, törekedtem úgy kinézni, mint aki nem most jött edzésről, mindezt lehetőleg gyorsan, és talán sikerült is, úgyhogy összeszedtem a cuccaimat és kimentem a suliból.
Amikor kiértem, Szasza akkor szállt ki a kocsijából, és annak dőlve várt be - ahogy észrevette, hogy jövök, elrakta a telefonját, én pedig a hajamat ösztönösen megigazítva, mosolyogva odamentem hozzá.
- Bocsi, az edzőmmel beszéltem - szabadkoztam, mert nem tudtam, hogy mennyit várhatott rám.
- Nem gáz, most jöttem csak - válaszolta természetesen, majd a kocsinak támaszkodva a hátával, kinyújtotta felém az egyik karját, amikor pedig odaértem hozzá, megfogta a derekam és magához húzva megcsókolt.
A köszöntő csókunk alatt megsimítottam a karját és a vállát, majd ahogy elhajoltunk egymástól, ő pedig a derekamat átkarolva tartott magánál, a mellkasára vezettem a kezeimet.
- Szia - mosolyogtam rá, ahogy egymás szemeibe néztünk, ha már úgy is ezzel a csókkal köszöntünk egymásnak.
- Szia - válaszolt egy apró mosollyal az arcán, majd az egyik kezét elvette a derekamról és eligazította az egyik előre lógó hajtincsemet - Ez a pár perc most a lelki békém, mielőtt elindulunk, és megyek önként agyfaszt kapni, csak hogy tudj róla.
- Nekem is - láttam be akaratlanul elnevetve magam - De próbáljuk meg minél higgadtabban kezelni a helyzetet.
- Aha - válaszolta, de éreztem benne az iróniát - Igazából csak azzal az exeddel fogok összefutni, aki megcsalt téged, dobott, amikor váltak a szüleid, elterjesztette a családi dolgaidat a volt sulidban, mindennek elhordott a hátad mögött, kiutáltatott mindenhonnan, annyira, hogy elköltöztél onnan, az összes veszekedésetekben azóta szarrá sértegetett, direkt visszafúrja magát az életedbe, hogy ne legyen nyugtod és konkrétan majdnem megcsinálta belőled itt a suli kurváját, részben azzal, amiket elpofázott rólad, részben meg a képei miatt, ja, halál nyugodt leszek, tényleg. Hozzám képest a dalailáma semmi.
- Megértem, én is dühös vagyok rá, de...
- Én nem dühös vagyok, hanem eltörném a gerincét, ha van olyanja, nem ugyanaz a szint.
- Először beszélnék vele, lehetőleg normálisan.
- Oké, vágom, megígértem. De az első olyannál, amit csinál és nekem nem tetszik, kiszállok a kocsiból, és nem fogsz tudni megállítani attól, hogy nekimenjek, Regi, ezt most full komolyan mondom.
- Talán nem kerül rá sor.
- Ha azt nézzük, hogy csak miattad él még az a gyerek, nem tudom, melyik lehetőségnek szurkoljak inkább.
Gondterhelten felsóhajtva a mellkasának döntöttem a fejem, a karjaiba bocsátva magam.
Csak hogy visszatérjek a fenti hasonlatomhoz, igyekeztem ezt a rövid időt kihasználni arra, hogy kifújjam magam az élet utáni futkorászásomban.

- Amúgy mit akarsz mondani neki? - kérdezte Szasza egyszerűen, ahogy a sebváltót használva kiállt az utcából, majd elindultunk, miután beírtam a térképbe a régi sulimat úticélnak - Rohadj meg, hogy úgy kezeltél, mint egy OnlyFans-es kurvát, és a képeimet küldözgetted a sulimba, az igazgatóm meg azt nézte, ahogy fogdostál egy évvel ezelőtt, vagy mi? - pillantott rám röviden, majd bekanyarodott az egyik utcába.
- Nagyjából - dörzsöltem meg az arcom elsóhajtva magam - Nem tudom, nem fogalmaztam meg, mert élőben úgy is jönni fog.
- Ja, gondolom. Az összes akaraterőmet el fogom használni valószínűleg, amíg beszélsz vele.
- Nem baj, hogy megkértelek, hogy gyere velem, ugye? - néztem rá.
- Ha nem kértél volna meg, csak tudom, hogy ide jössz, úgy is kocsiba ülök és jövök utánad, nem gondolod.
Picit elmosolyodtam, az egyik ablakon kinézve.
- Egyébként... - hoztam fel valamit - Az igazgatóm beszélt a szüleiddel a tárgyalással kapcsolatban?
- Aha. Holnapra dumálták meg.
- És te ott leszel?
- Ja, érdekel, mit fog tud kihozni ebből a nő - mosolyodott el szórakozottan.
- Tudod, hogy jogilag egyébként bünthető vagy, ugye?
- Remélem, beperel azért, mert külsősként megjelentem a húgom sulijában, meg mert két perc alatt elintéztem egy gyereket, aki amúgy ennyi erővel szintén perelhető a képeid miatt. Biztos jót tenne a nő sulijának, ha kiderülne, hogy amúgy szexuális zaklatás történt ott és elkezdenek vele jobban foglalkozni csak azért, mert mindenképpen rám akartak kiszabni valamit. Felőlem aztán amúgy, egyrészt megérte, másrészt meg ennyi poén kell az életembe - közölte a gödröcskéivel az arcán.
- Ezt lazábban kezeled, mint gondoltam - láttam be meglepetten elnevetve magam.
- Tegnap beszéltem apámmal, miután Anya telefonált az igazgatóval, olyat röhögtünk azon, hogy ezért behívják mindkettőjüket úgy, hogy oda se járok, vagy hogy ők minek kellenek ehhez, amikor már nagykorú vagyok, ne tudd meg. Előre mondom, mi lesz, Regi, fenyegetőzik majd a nő egy sort, megkapom a hegyi beszédet, hogy ilyet nem lehet, érezzem a súlyát, meg ilyenek, aztán lezárjuk annyival, hogy a következő alkalommal nem lesz ilyen elnéző, de amúgy eszembe se jusson mégegyszer, mert ez nem az a hely, ahol ez elfogadható, a szüleim majd bólogatnak, hogy oké, oké, anyám megígéri, hogy beszél Dávid szüleivel, ami nem fog megtörténni, kimegyünk, és ennyi volt. Ha az igazgatód egy kétperces iskolai verekedésért beperel bárkit, akkor szerezzen magának életet.
- Jogos - láttam be elmosolyodva azon, amilyen lazán ezt felvázolta - De azért én jeleztem az igazgatónőnek tegnap, hogy úgy büntetgessen téged, hogy vegye figyelembe, hogy érettségizel.
Szasza ezen halványan elmosolyodott.
- Cuki vagy.
Rosszul érezném magam, ha miattam kerülne bármibe, akkor is, ha tudom, hogy ettől én sokkal jobban aggódok, mint ő.
Végülis valakinek kell aggódnia.

Amikor Szentendrére értünk, az ablakon át kinézve vettem egy nagy, mély levegőt, hogy megnyugtassam magam, ha már a hely láttán a pulzusom lassan a kétszeresére ugrott a nyugalmi állapotánál.
Az egyik piros lámpánál Szasza lelassított, majd amíg álltunk, rámnézett.
- Ideges vagy?
- Egy kicsit - túrtam a hajamba megremegő kézzel.
Szasza felém nyúlva megsimította a combom, én pedig kifújtam egy nagy adag levegőt.
Nem véletlenül kértem meg, hogy jöjjön - előre éreztem, hogy mennyit segítene, ha itt lenne velem most.
- Igazából tényleg nem tudom, hogy mit fogok mondani - láttam be, ahogy magam elé néztem - Arra bízom magam, hogy ha látom és dühös leszek, tökéletesen tudni fogom.
- Egy perce vagyunk itt és már ideges vagy, szóval meglesz az.
- Nem oké, hogy ennyire ideges vagyok egy... helytől, ugye? - kérdeztem a tenyerembe temetve az arcom.
- Ahhoz képest, amik itt voltak, egészen oké mondjuk.
Valamiért jól esett, hogy ebből a szemszögből nézte ezt.

Hamarosan tovább tudtunk menni, és talán egy percnyire lehettünk a régi sulimtól, amikor kinéztem az ablakon, és kiszúrtam Bencét, ahogy zenét hallgatva épp akkor száll le egy buszról.
- Ott van - szóltam Szaszának hirtelen, mire Szasza feszülten rágózva, a tekintetemet követve arra pillantott, amerre én, a látványra őszintén megforgatta a szemeit, majd volt mellettünk egy parkolóhely, úgyhogy gyorsan beállt oda.
Abban a pillanatban, ahogy Szasza megállt, már nyitottam is ki az ajtót, hogy kipattanjak, mert Bence épp akkor ért a közelünkbe.
- Regi - szólt utánam Szasza, ahogy kiszálltam volna, mire visszanéztem rá - Az első rossz szónál vége, úgyhogy addig tömöríts be mindent, amit mondani akarsz neki.
Hevesen verő szívvel bólintottam.
Magamnak se vallottam be, hogy ne fokozzam azt, amennyire ideges voltam, de konkrétan görcsben állt a gyomrom.
Ahogy kiszálltam a kocsiból, a volt barátom pár méterre, ha lehetett tőlünk, és nem vett észre ekkor még, úgyhogy akaratlanul becsaptam a kocsi ajtaját és elindultam az irányába.
- Bence!
A hangomra a volt barátom megállt és felém fordult, ahogy pedig meglátta, ahogy idegesen megyek felé, hogy beszélgetőtávolságba kerüljünk, egy apró mosoly jelent meg az arcán.
- Na, rég láttalak itt - jegyezte meg derűsen.
- Mi volt ez a képekkel? - fakadt ki belőlem egyből.
- Melyikekre gondolsz? - húzta az agyam, élvezve a helyzetet.
- Tudod, mire gondolok, ne idegesíts! Amikor azt mondtam, hogy erkölcstelen és kiakasztó, hogy az osztálytársaimnak beszélsz arról, hogy mi volt köztünk, nagyon nem úgy értettem, hogy sztorik helyett képeket küldj nekik!
- Nem gondoltam, hogy eljut hozzád - mosolyodott el.
- Dávidéknak hála az egész sulimban elterjedtek, tegnap az igazgatónő hívott be miattuk, mert hozzá is eljutottak! Hogy csinálhatod ezt velem? - tört ki belőlem őszintén.
- Az miért az én hibám amúgy, hogy ők továbbküldték, már ne haragudj?
- Most kezdjük előröl ugyanazt, mint tavasszal? - borultam ki - Akkor is, tudom, hogy csak pár embernek beszéltél rólam, aztán hopp, az egész sulimban elterjedt és el kellett mennem onnan, annak is felelőse voltál és ennek is, nem értem, miért éreztél kényszert arra, hogy eljátszd velem ugyanazt!
Bence fáradtan felsóhajtott, majd egyenesen felém fordult.
- Bocs, de most komolyan ez a problémád? Örülj neki, hogy valaki flexelt veled, Regi, de nyugi, ez után már nem fogok.
- Te nem büszkélkedtél velem, Bence, hanem öt perc figyelem kellett pár új havertól, akik ismernek engem! - vágtam rá - De még ha büszkélkedni akartál volna, se lett volna semmi jogod rá onnantól kezdve, hogy lassan egy éve te szakítottál velem, miután megcsaltál, és mielőtt elérted volna, hogy most utáljak itt lenni, szóval ne most jussak eszedbe!
- Oké, kezdjük megint, elbasztam az életed - biccentett sóhajtva.
- Hangsúlyozom, az igazgatóm éppen tegnap hívott be az irodába, mert olyan képek terjedtek el rólam a sulimban miattad, amiket én egyébként soha, senkinek nem mutattam volna meg, és nem is én csináltam őket, mert nem kicsit privátak!
- Kurva jól nézel ki rajtuk, ezért terjedtek el, nehogy már ezen sírj, baszki.
- Nekem nem kell az, hogy egy egész suli engem nézzen bugyiban, meg melltartóban az ágyadon egy évvel ezelőttről, meg ahogy a fürdőtökben fogdosol! Ez nőként eszméletlenül megalázó!
- Voltál már strandon? Pont ugyanennyit látnak belőled ott is. Az meg, hogy fogdoslak, baszki, együtt voltunk, ne csinálj úgy, mint ha prűd lennél.
- Intim, privát képekről van szó, Bence, amiket a beleegyezésem nélkül senkinek nem lenne jogod még csak megmutatni se, imádnám, ha értenél!
- A semmin problémázol, Regi.
- A semmin? - akadtam ki - Megalázol, Bence, zsarolsz, sakkban tartasz olyan dolgokkal, amik ezer éve nem aktuálisak, mert tudod, hogy ez a gyenge pontom, pont azért, mert egyszer már hátbaszúrtál a bizalmammal, mindezt szimplán élvezetből, hogy aztán utólag kidumáld, hogy nem is vagy akkora szemét, és hogy én lehessek az, aki túlreagálja! Nem tudom, mit akarsz kompenzálni, nem tudom, mit akarsz elérni, nem tudom, miért élvezed ezt, vagy hogy mit vétettem neked, de megköszönném, ha leszállnál rólam, és nem akarnád minden erővel tönkretenni a jelenlegi életemet is!
- Ja, hogy szálljak le rólad. Te támadtál le most full random.
- Aminek mondjuk elég komoly előzményei vannak! - hitetlenkedtem.
- Dávidékkal kedd óta még csak nem is beszéltem, mert a semmiből eltűntek, most tőled tudom meg egyáltalán, hogy elterjedt rólad az a pár szar!
- Nem érdekel, Bence! Nem érdekel, mert ez az egész megint miattad volt, mert a semmiből meg kellett jelenned, és felhasználnod engem a figyelemért, meg hogy éreztesd velem, hogy itt vagy!
- Amúgy az megvan, hogy ez kétoldalú? Nyilván nem beszéltünk volna rólad, meg küldték volna tovább a képeidet, ha leszarnának téged, az meg ne legyen már probléma, meg ne az én kurva anyámat azért, hogy valakiket érdekelsz!
- Ja, hogy te vagy most a rendes, aki felkelti rám az érdeklődést! Nagyon szépen köszönöm, a mostani, meg az itteni sulimban is! - vágtam rá ironikusan - Minden álmom volt régen a "a lelki sérült lány", most meg a "gimi kurvája" szerepet betölteni!
- Az megvan, hogy se most, se régen nem mondtam semmi olyat rólad, ami ne lenne igaz?
- Azt akarod mondani, hogy megérdemlem ezeket a szerepeket? - tágultak ki a szemeim.
- A mostani sulidban lehet, senki nem csinált volna ribancot belőled, ha nincs semmi alapja, Regi! - lépett közelebb hozzám egy kisebbet.
- Te most lekurváztál? - akadtam ki teljesen.
Nem volt ideje válaszolni, mert ahogy ezt kérdeztem, már hallottam is a kocsiajtó csapódását, mire mindketten a hang irányába néztünk.
És ezen a ponton volt elég.
Ahogy Szasza kiszállt az autójából, és egyenesen odajött hozzánk, Bence először rámnézett, majd a barátomra.
- Nem kurváztam le - tisztázta le neki.
- Még jó, hogy, baszdmeg - röhögte el magát Szasza feszülten, a szemébe nézve, vibráló levegővel maga körül.
Most, hogy egy helyen voltak, ráadásul pont itt, úgy éreztem, mint ha a két életem között állnék, amik egymással szembenéznek, bizonyos értelemben szó szerint.
A két srác között cikázott a tekintetem - most, hogy Szasza itt volt, teljesen más volt Bencét látni.
Nem éreztem úgy magam, mint ha egy ketrecbe lennék zárva a régi életemmel és a régi sérelmeimmel, mert itt volt Ő, akinek egyáltalán köszönhetem, hogy mindazt réginek hívhatom már.
Nem éreztem magam védtelennek.
- Ha valamit mondanál még neki, rohadt gyorsan, mielőtt kurvára kilépnél az életéből - közölte vele Szasza határozottan, anélkül, hogy bármilyen kérdést hagyna a kijelentése mellett.
Mindhármunknak egyértelmű volt, hogy Bencének szó szerint semmi esélye nem lenne, ha Szasza nekimenne, és hajszál híján volt, annyira, hogy már a levegőben érződött, minden egyes pillanatban azt hittem, hogy most fogja leütni, amit rá nem jellemző módon még Bence is belátott - nem véletlenül vett vissza egyből, ahogy a bőrdzsekis, tetovált nyakú, nála másfél-két évvel idősebb srác megjelent mellettem, azzal a kisugárzással, aminek nem nagyon szoktak tudni ellenállni az emberek.
Hihetetlen, mennyire tekintélyt parancsoló megjelenése van, és ezt azóta érzem rajta, amióta csak ismerem.
- Mi volt még pár hete, hogy nincs köztetek semmi? - kérdezte Bence ketttőnkre pillantva.
- Azt mondtam, hogy kérdezz tőle bármit? - kérdezett vissza Szasza a világ természetességével a földbe döngölve, ahogy csak a szemébe nézett, úgy tartva vele a szemkontaktust, hogy meg se rezzent.
- Bármit mondok, úgy is ott lyukadunk ki, hogy elbasztam az életét - válaszolta Bence felém mutatva.
- Egy okot mondj, amiért szerinted ez nem igaz - nézett rá Szasza hitetlenül, feszülten elröhögve magát.
- Szarért én vagyok az megint, aki elbassza az életét!
- Most is azt csinálod, baszdmeg - röhögte el magát Szasza idegesen - Állj le vele mondjuk.
- Azért tudnék pár érdekes dolgot mondani Regiről, meg az apjáról is, ha már én vagyok a fasz.
- Annyira leszarom, hogy mit tudsz, baszki. Kibaszottul nem érdekel - közölte vele Szasza teljesen egyértelműen, egy kicsit se megingatva a volt barátom szavaitól, sőt - Tudod, engem mi érdekel? Hogy veled beszélgetek, baszdmeg, itt, mert még mindig nem sikerült értelmet találnod az életednek, és mindenféleképpen a barátnőmön kell levezetned mindezt, aki már eddig is rohadt sokat szívott miattad, miközben te meg valamiért abban vagy, hogy valakivé tesz az, hogy tudsz dolgokat a volt csajodról, amikkel zsarolhatod, pedig kurvára senkit nem érdekel. Engem meg pláne ne próbálj meg érzelmileg befolyásolni, hogy mi van az apjával, meg hogy mit tudsz, mert rohadtul leszarom.
- Akkor majd megismered - nézett rám Bence - Dumálhattok egy jót arról, hogy mit keres most a ti környéketeken.
- Semmivel nem tudsz többet, Bence! - szólaltam meg emelt hangon.
- Kipróbáljuk? - húzta egy apró mosolyra a száját Bence.
- Nem rendelkezhetsz az én múltammal! Semmi közöd hozzá már!
- Csak akkor volt, amikor téged kellett támogatni, ugye? Szép.
- Neked mi bajod van amúgy? - jött ki Szaszából őszintén, elég lekezelően.
- Reginek mi baja van - mutatott rám Bence.
- Nem is tudom, mondjuk, hogy az utóbbi hét hónapban folyamatosan azzal élsz vissza, hogy valamikor elmondtam neked dolgokat, meg a barátnőd voltam! A régi bizalmamat használod ki sokadszorra! Eléggé zavar! - tártam szét a karjaimat.
- Annyira túldramatizálod, mit sírsz ugyanazon folyamatosan? - sóhajtott fel Bence fáradtan, mire Szasza elszakította tőlem a tekintetét és egyből Bence felé fordította a fejét.
- Te ne beszélj így vele - közölte Szasza határozottan, olyan egyértelműen, hogy nem lett volna ember, aki ennek ellenkezni mert volna.
Bence erre nem is válaszolt, csak én szólaltam meg újra.
- Már elég régóta nem te vagy az egyetlen, aki tud rólam bármit, neked köszönhetően. És ne csinálj most is úgy, mint aki kihasználhatja ezt, mert Szaszának mindent elmondtam.
- Na, és a szöszi kishúgának is? - mosolyodott el Bence rámnézve, majd Szaszára nézett - Egyszer dumáltam vele, amikor Regivel akartam volna beszélni és a semmiből odajött, hogy lépjek le.
A témára Szasza felvonta a szemöldökét, nem kicsit érzékeltetve, hogy az előttem álló szőkés srác nagyon nem biztonságos témába nyúlt bele.
- Ha nem akart volna kirakni, azt mondanám, hogy jó nő volt - mondta Bence Szaszára nézve - Addig volt az, amíg nem szólalt meg. Kár érte.
- Bence! - szóltam rá automatikusan, kikerekedett szemekkel.
- Te meg akarod veretni magad, vagy mi a fasz? - kérdezte tőle Szasza teljesen egyszerűen, viszont olyan pattanásig feszülten, hogy én rezzentem meg tőle.
- Akkor Regiről beszélnék, nem a húgodról, nem? - kérdezett vissza Bence.
Szasza biccentett egyet, oldalra lépett egy kukához, hogy gyorsan kiköpje a rágóját, körbepillantott, lazán lecsúsztatta a gyűrűjét az ujjáról, majd visszalépett hozzánk.
- Oké, nem tudsz mit mondani, ennyi elég is volt - közölte egyszerűen, és ezzel a lendülettel, kikerülve engem, teljes erőből, probléma nélkül leütötte Bencét, akinek se ideje, se lehetősége nem volt kitérni előle.
- Szasza! - szaladt ki a számon ösztönösen, kitágult szemekkel.
Ahogy Szasza nekivágta Bencét a földnek, görcsbe rándult gyomorral körbenéztem, hogy láthatja-e ezt bárki, de nem voltak a környéken, bár nem mint ha Szaszát ez foglalkoztatta volna, amikor épp a földön fekvő volt barátomba rúgott, majd ütötte le újra, és újra.
Tényleg nekiment, és tényleg olyan durva volt, amire felkészített.
Nem éreztem azt, hogy jelen helyzetben bármi vissza tudná fogni.
Soha nem láttam Bencét ennyire kiszolgáltatott helyzetben, mint akkor, Szaszához képest.
- Tudsz már mit mondani neki, baszdmeg? - kérdezte tőle Szasza aztán, ahogy egy darabig elengedte Bencét.
Bence megtörölte a vérző orrát, miközben már lehetett látni az arcán és a tartásán, hogy lesz rajta maradandó nyom a mai után, és felhúzva magát kicsit a földről, rámnézett.
- Oké, bocs, Regi - erőltette ki magából Bence, de nem hatott valami őszintének - Remélem, most örülsz - tette hozzá enyhén ironikusan, mert az egójának kellett ez a kiegészítés.
- Ezt most újra - közölte Szasza a bocsánatkérésére utalva, enyhén megerősítve mindezt fizikailag.
- Sajnálom, Regi - ismételte meg Bence kinyögve.
Biztos vagyok benne, hogy ennyire még nem tiporták földbe az egóját korábban.
Nem is tudom, milyen érzések kavarogtak bennem, ahogy mindez lejátszódott a szemem előtt.
Szasza rámnézett, majd ahogy összetalálkozott a tekintetünk, visszanézett Bencére, és felegyenesedett.
- Ha már te nem tudsz mit mondani, akkor viszont mondok én - szólalt hozzá az idegtől megrezzenő levegővel maga körül - Kurvára nem akarok hallani rólad mégegyszer, amiben épp nem helyrehozod azt, amit elbasztál neki az utóbbi egy évben - mondta neki Szasza tényként, csak a jövőre nézve - Azt vágom, meg is értem, hogy flexelnél vele, vagy hogy ő kell ahhoz, hogy figyeljenek rád, de ehhez rohadtul tavaly májusig volt jogod összesen. Ha valakinek flexelni kell vele, akkor kösz, de azt megoldom majd én. Van elég problémája rajtad kívül, szóval kurvára ne állj be a sorba te is, és pláne ne gyárts neki még. A pofádból meg kibaszottul vegyél vissza, mert nem vagy te senki ahhoz, hogy így bánj vele. Nem véletlenül csak akkor nem szartak le, amikor róla pofáztál.
Szasza az az ember, akinek az egyszerűen közölt mondatai is képesek tízszer annyira megrendítőek lenni, mint ha más teli torokból üvöltene, főleg, ha még ideges is, mint most - ebben az esetben nincs az a válasz, amit a másik elég jónak érezne ahhoz, hogy megkockáztassa azt, hogy egyáltalán megszólal.
Közben körülpillantottam, de mivel egy kisebb utcában voltunk, azóta se voltak körülöttünk.
Bence szintén felegyenesedett.
- Csak Regi miatt nem ütök most vissza - mondta Bence, mire Szasza elröhögte magát.
- Regi majd nem néz ide. Gyere.
A két fiú között cikázott a tekintetem, és erre minden végtagomban megremegtem.
Nem mint ha Bencének ezek után nőttek volna az esélyei, de az egóját és a kegyetlenül megcsorbított büszkeségét ismerve nem lepett meg, hogy azért bemondta ezt.
Láttam átsuhanni az elbizonytalanodást a volt barátom szemében, ahogy Szaszára nézett, akiben viszont egy lehelletnyi megingás se volt.
- Örülök, hogy így számítok, Bence - jegyeztem meg hitetlenül elnevetve magam, már kikészülve ettől az egésztől.
- Ezért nem ütöm le a barátodat - mondta Bence - Most még.
- Na jó, ez... - fordultam el feszülten nevetve egyet.
- Csak pofázni tudsz, ember - közölte Szasza már tényleg csak röhögve egyet rajta, lazán felé mutatva - Gyere, csináljad, de engem te ne fenyegess.
- Figyelmeztetlek.
- Hú - mosolygott egyet rajta Szasza lenézően - Valami más megy még amúgy? Nem azért, de olyan két perce még nem tűnt úgy, hogy megy más is pofatépésen kívül - mutatott az aszfalt irányába, ahol az előbb még feküdt.
- Ha nem lenne itt Regi, én... - kötötte Bence az ebet a karóhoz, mire Szasza kivette a zsebéből a slusszkulcsát és teljesen természetesen odaadta nekem.
- Regi majd beül a kocsimba, ha valami nem tetszik neki - válaszolta Szasza lazán, majd kihívóan biccentve egy aprót, tartotta vele a szemkontaktus, hogy tessék, csinálja, ha meri, ha már így fenyegetőzik.
Nem gondoltam volna, hogy lehet ekkora gyomorgörcsöm attól, ha Szasza határozottsága és dominanciája találkozik azzal, amikor Bencének ekkorát sérül az egója.
Bence idegesen felmérte a helyzetet, és talán már lendítette volna a karját, amit Szasza egy apró, magabiztos, alig látható mosollyal az arcán várt, már előre tudva, hogy azonnal meglett volna a válasza reakcióul, amikor a volt barátom végül elengedte az izmait.
Nagyobb egója van annál, mint hogy ezután ne merjen ütni egyet, de túl nagy ahhoz, hogy bekockáztassa, hogy Szasza ezek után simán elintézi megint.
Nem merte, és meg is értem.
Szasza nem az a személy, akivel bármilyen formában szembe tudsz szállni anélkül, hogy azt érezd rajta, hogy már előre ő nyert, és esélyed sincs - ezt már tegnap is megállapítottam, amikor a meccsét néztem.
Ez pedig hihetetlenül vonzó tulajdonsága, és nem tudja, mennyire lenyűgöző vele.
- Akkor szerintem... - szólaltam meg, ezzel lezárva a dolgot, kijelentve, hogy végül nem fog történni semmi a továbbiakban, és ezzel ki is generáltam Bencéből, hogy mégis meglendítse a karját, már csak azért is, mert kimondtam, hogy feladta.
És végül Szasza tényleg gyorsabb volt, mert a következő másodpercben Bence már hátra is tántorodott, mire Szasza idegesen tett felé még két lépést, amitől még nekem is megfagyott a vér az ereimben, Bence pedig a hátrálásban végül hátraesett, de Szasza megragadta, és pillanatokon belül olyan pozícióba rántotta, hogy mégegy mozdulat, és valószínűleg kitörte volna Bence karját.
Tudatosan pont ott állt meg, hogy egyértelműsítse az erőviszonyokat.
- Kurvára maradjunk ennyiben. Szerintem értettük egymást, baszki.
Elengedte Bencét, lökve rajta még egyet, mire a volt barátom most már csak igyekezett megtartani a pillanatnyi egyensúlyát.
Szasza ridegen a volt barátomra nézett - ha nézéssel ölni lehetne, Bence nem csak halott lenne rég, de a holtteste is elásta volna magát önként a megaláztatástól.
Hevesen dobogó szívvel néztem őt, majd ahogy elszakította a tekintetét Bencétől, felém fordította a fejét.
- Ha valamit akarsz még mondani neki, nyugodtan - nézett rám Szasza, visszavéve tőlem a kocsikulcsot - Kiállok addig.
- Egy perc és megyek - néztem vissza rá a karját ösztönösen megsimítva, mire Szasza biccentett egyet, és végighúzva a kezét hátul a derekamon, ahogy ellépett tőlem.
Amikor Bencével megint ketten maradtunk, a volt barátom felegyenesedett és rámnézett.
Összekócolódott a haja, illetve a ruházatán és az arcán is látszódott, hogy az utóbbi öt percben nem kicsit megverték.
Valószínűleg lesz majd némi lila az arcán.
- Ez volt a terv, hogy megkeresel, összeveszel velem, aztán elveretsz a paliddal? - kérdezte unottan.
- Az volt a terv, hogy megpróbálok veled normálisan beszélni, csak nem sikerült - mondtam őszintén - Én megpróbáltam, mindentől függetlenül, csak valamiért az utóbbi egy évben nem tudunk normálisan beszélni, anélkül, hogy sértegetnél.
- Te se vagy valami kedves ilyenkor.
- Én nem akartam dühös lenni rád, Bence! Elengedtelek, elengedtem, amiket csináltál régen, talán meg is próbáltam volna normálisan viszonyulni hozzád, ha találkozunk, hogy ne mérgezzem saját magamat a haragommal, de nem tudom ehhez tartani magam, ha mindeközben... - mutattam körbe, általánosságban az életemre utalva, azon belül pedig mindarra, amiket azóta csinált, hogy elköltöztem innen.
- Elbaszom az életed - fejezte be helyettem.
- Nem ez a három szó a lényeg, Bence! Én csak azt szerettem volna, és arra akartalak megkérni, amikor még ketten beszéltünk, hogy csak próbáld meg, hogy figyelembe veszel és nem feltétlenül akarod tönkretenni mindazt, amit sikerült felépítenem!
Bence megtörölte az orrát a csuklójával, ami valamennyire bevérzett megint.
- Van egy zsepid?
- Ezt most komolyan kérdezed? - borultam ki.
- Vérzik az orrom, most mit csináljak?
Szemforgatva elővettem egyet, majd dühösen odaadtam neki.
- Kösz.
Sóhajtva ezzel már kész voltam elindulni, de Bence utánam szólt.
- Regi.
Nehéz szívvel visszafordultam hozzá.
- Szar, hogy így alakult amúgy - mondta egyszerűen, ami őt ismerve talán betudható volt egy "bocs"-szerűnek, amihez túl nagy egója lett volna, hogy kimondja.
- Nem tudom, mire és miért neheztelsz rám, Bence, ami miatt most itt vagyunk, de örülnék, ha te is elengednéd, mert én megpróbáltam.
- Költözzek el én is innen, vagy mire gondolsz? Húsz kilométerre innen neked könnyebb dolgod van.
- Ahogy kedved tartja - hagytam rá, majd sóhajtva megfordultam és beültem Szasza mellé a kocsijába.
Az egészre fogalmam se volt, hogy mit reagáljak.

- Hogy vagy? - nézett rám Szasza, ahogy a kocsiban mellette ülve bekötöttem magam.
- Te kérdezed ezt tőlem? - fordítottam felé a fejem.
Megverte a volt barátomat, akitől annyi sérelmet szenvedtem, bevédett tőle és mindezt úgy, mint ha mi sem lenne magától értetődőbb.
- Komolyan, Regi.
Egy halk sóhaj hagyta el a számat, majd a legőszintébben visszakérdeztem.
- Sietsz?
- Van valami konkrét, ahova menni akarsz? - kérdezett vissza, kitalálva, hogy miért így tettem fel ezt a kérdést.
- A régi házunkhoz. Megmutatnám - mondtam őszintén, és magam sem tudom, miért éreztem azt, hogy most erre lenne szükségem, hogy pont ott, pont vele legyek.
- Oké, beírod vagy navigálsz? - nyitotta meg a keresőt a Google Térképek-en.
- Közel van, úgyhogy navigállak.

Pár perc múlva már ott is voltunk, úgyhogy Szasza megállt, majd az ösztönzésemre kiszálltunk.
- Fogalmam sincs, ki lakik itt most - mondtam őszintén, a régi kertes házunkat nézve.
Ebben a házban, ebben az utcában nőttem fel, így ahogy ott voltam sok-sok eltelt idő után, mindennek ellenére azt éreztem, hogy még mindig minden egyes millimétert ismerek, és minden változást egyből kiszúrtam.
A házunkkal rézsútosan szemben régen is volt egy régi kisbolt, amit szinte soha nem láttunk nyitva, viszont volt előtte egy rövid, aszfalt lépcső, amire csak úgy leültem, és Szasza is mellém.
- Igazából nem tudom, miért volt erre most szükségem - láttam be hangosan kimondva, majd elsóhajtottam magam és nekidőltem a vállának - Köszönöm, Szasza. Az egészet - mondtam őszintén, mire átölelt oldalról, belepuszilva a hajamba.
- Egy nyomorék a csávó, már bocs.
- Egyetértek - nevettem el magam őszintén, megkönnyebbülten attól, hogy már csak ketten vagyunk, túl ezen és utólag beszélhetünk erről.
- Mielőtt hazavezetnék, lehet elszívok egy cigit, mert felbaszott.
- Nyugodtan. Most is akár, nem zavar.
Szasza előszedte a cigisdobozát, kiszedett belőle egy szálat, majd a kezével takarva kicsit, hogy a szél ellenére könnyen meggyulladjon, az öngyújtójával két kattintással rágyújtott.
Az első adag füstöt a fejét elfordítja fújta ki, hogy ne egyenesen rám menjen.
Ahogy néztem a füstöt elszállni, felemeltem a fejem a válláról.
- Egyet beleszívhatok? - kérdeztem őszintén - Bocsi, engem is felidegesített.
- Ja, nyugodtan - adta át a szálat.
A régi házunkon tartva a tekintetem, beleszívtam Szasza cigijébe, majd lehunyt szemmel kifújtam a füstöt.
Talán ezzel lezárult most egy igen hosszú, és nehéz fejezet az életemben.
Határozottan ezt éreztem.
Van, amikor az ember egyszerűen csak érzi, hogy ez most az utolsó mondat a könyvének az egyik fejezetében - nem tudhatjuk, hogy az utószó is-e egyben, de hogy a fejezetet lezárta, az érezhető.
- Mármint, az egész utóbbi egy évre értettem azt, hogy felidegesített - tettem hozzá, ahogy visszaadtam neki a cigijét.
- Úgy nézek ki, mint aki elítél? - kérdezte egy apró mosollyal az arcán.
- Igazából nem - láttam be elmosolyodva.
Szasza beleszívott utánam a cigijéből, majd ahogy kifújta a füstöt, a gondolataimból olvasva odatartotta hozzám, én pedig át se vettem, csak miközben ő tartotta, beleszívtam.
- Az utóbbi negyed órában egyszer sem éreztem magam olyan illegálisnak, mint most - jegyezte meg a gödröcskéivel az arcán, most, hogy ő kínált meg engem, miközben kifújtam a füstöt, abban a reményben, hogy a füsttel együtt az elmúlt egy év terhei is elszállnak rólam, beleveszve a régi utcánk levegőjébe, és itt is maradva, amikor már elmegyünk innen.
- Valamikor mondtál valami olyat, hogy nem te fogod megrontani a húgod barátnőjét... - hoztam fel mosolyogva.
- Ja, csak azóta az én barátnőm vagy.
A megnevezésére akaratlanul elmosolyodtam.
- Amúgy normálisan most hallottalak először veszekedni bárkivel - váltott témát, majd derűsen rámnézett - Rendesen büszke voltam, hallod. Azonkívül, hogy felbasztam magam mindenen, amit az exed mondott.
- Hallottad a veszekedésünket?
- Ja, kilencven százalékban.
Amibe az utolsó pár mondat pont beletartozhatott.
- Bocsi, utoljára - nyúltam a cigijéért, hogy szívjak belőle egyet.
- Nyugodtan, át is veheted tőlem, aztán gyújtok egy másikat.
- Nem, nem kell, nem is szoktam cigizni. Egyébként a régi barátaimmal pont itt próbáltam ki először.
- Elfogott a nosztalgia? - kérdezte elmosolyodva.
- Talán - nevettem el magam halkan.
Visszadőltem a vállára, mire Szasza a felhúzott térdemre rakta a kézfejét, majd megsimította a combom.
A kézfejét követve a tekintetemmel, megszólaltam.
- Tudtam, hogy le fogod ütni, amikor kiköpted a rágódat és levetted a gyűrűdet - jegyeztem meg mosolyogva.
- Ezt most nem akartam kicsiben játszani - válaszolta a gödröcskéivel az arcán.
- Felidegesített, hogy rám hivatkozott közben, hogy kimagyarázza, hogy miért nem ütött vissza, miután megverted.
- Mindenkit átértékeltem akkor, akit valaha szánalmasnak láttam ehhez képest - röhögte el magát őszintén.
Ezen én is nevettem egyet.
- Egyébként nem tudom, hallottad-e, de Bence azt mondta, hogy kedd óta, tehát amióta bejöttél a sulinkba, Dávidék felszívódtak és azóta nem beszélt velük. Szerintem hatásos voltál.
- Az volt a cél.
- Anya az egekig fog magasztalni, ha megtudja, hogy a keddin kívül most Bencét is elintézted.
- Bírom anyukádat - mondta egy halvány mosollyal az arcán.
Szasza, mielőtt elnyomta volna a csikket, még odaadta, hogy szívjak egy utolsót, ha kérek.
Ahogy beszívtam a füstöt, Szasza is szívott egyet, majd egyszerre fújtuk ki - a füst felszállt a levegőbe, szétoszlott, mi pedig egymásra néztünk és hagytuk, hogy az ajkaink megtalálják egymást, egy mindent lezáró csókkal megpecsételve a délutánt.

Azt hiszem, ez a fejezet végül teljesen máshogy zárult, mint ahogy indult egy évvel ezelőtt.

De őszintén?
A lehető legkevésbé sem tudom megbánni.