Amikor leszálltunk a villamosról, elindultunk egymás mellett a buszmegálló felé.
Egy picit haboztam, mert már elterelődött a téma, de végül erőt vettem magamon és a mellettem lévő Szaszára néztem.
- Nem akarlak visszatartani semmitől, Szasza - mondtam őszintén, mert tudtam, hogy tudni fogja, hogy miről beszélek.
- Mitől tartanál vissza? - kérdezett vissza egyszerűen.
- Csak nem szerettem volna, ha bármi közöm lenne ahhoz, ha nem beszélnél mondjuk ez esetben... Hangával - próbáltam átadni az érzéseimet.
- Oké, akkor nem volt közöd hozzá, a saját, önálló, felnőtt döntésem volt, hogy nem áldozom az időmet olyanra, amire nem akarom - mondta a világ természetességével, csak hogy ne legyenek kérdéseim.
- Akkor miért mondtad azt öt perce, hogy...? - kérdeztem összezavarodva, tekintve, hogy ott még azt mondta, hogy ki más miatt lett volna, mint miattam.
- Mert akkor hoztam meg, ahogy elköszöntünk, ez ennyi.
Erre már nem tudtam mit mondani - nem azért, mert ne lettek volna bennem olyan érzések, amiket még nem tettem egyértelművé neki, csak a szavaim nem voltak meg hozzá.
Csendesen bólintottam egyet, ő pedig ezzel el is engedte ezt a témát.
- Milyen volt a pszichológusnál? - váltott témát, ahogy egymás mellett mentünk.
- Fura. De nem rossz értelemben - válaszoltam őszintén - Más így látni most a dolgokat, hogy egy idegennek mondtam végig őket, aki pont annyit ismer belőlem, amennyi elhangzik közöttünk ezekben a meghatározott időzónákban, és nem kell tartanom attól, hogy milyen véleménye lesz rólam. Mondjuk közel se értem még a végére a mesélésben, szóval eltart egy pár alkalomig, amikorra már úgy fogom érezni, hogy mindent elmondtam.
- Akkor majd becsatlakozol anyámhoz a terápiáira - jegyezte meg egy apró mosollyal az arcán.
Halkan elnevettem magam.
- Egyébként viccen kívül érdekelne egyszer.
Szasza halványan mosolyogva rámpillantott, majd visszatért a témára.
- Remélem, segít rajtad amúgy - mondta őszintén a pszichológussal kapcsolatban.
- Muszáj hinnem benne.
Egy pár pillanatig csend volt közöttünk, amit végül én törtem meg.
- Ezt most nem tudom, miért mesélem el, de te is szóba kerültél - meséltem, csak úgy, picit mosolyogva rá.
Szasza meglepetten elnevette magát.
- Oké, ez most nem tudom, hogy jó vagy rossz, hogy az első alkalommal én jöttem fel a pszichológusodnál.
- Nem, nem rossz, nem azért mondtam, csak ezért picit sorsbéli fordulat, hogy most összefutottunk. Liliről is épp úgy szó volt. Még apukádról is.
- Az egész családom traumatizált, mondd ki nyugodtan - mondta a gödröcskéivel az arcán.
Nevettem egyet, mert persze nem erről volt szó.
Ő és a családja az egyetlenek lassan, akik nem traumatizáltak.

Ugyanazzal a busszal mentünk, és hamar is jött, úgyhogy felszálltunk és leültünk egy kettes ülésre, ami szabad volt, háttal a menetiránynak.
- Pénteken te is jössz Lili bulijára, ugye? - kérdeztem ránézve, csak mert Lili ma említette ezt nekem először.
Elvileg van egy nyaralójuk Tihanyon, és mivel március elseje péntekre esik, ünneplésképpen Lili oda rendezett egy házibulit.
- Aha - túrt a hajába Szasza - Te mész oda, ezek alapján akkor.
- Valószínűleg. Lili rávett.
- Emma ott lesz, ne lepődj meg - jelezte, mire meglepetten ránéztem - Lilivel ketten találták ki ezt a bulit még régebben.
- Utoljára akkor találkoztam vele, amikor még együtt voltatok - gondoltam bele - Vagyis decemberben.
- Hát, most mondjuk kicsit kevésbé sima a viszonyom vele, szóval... - kereste a szavakat zavartan elnevetve magát - Vigyázz a piádra - tette hozzá félig viccből, mire elnevettem magam.
- Jogosan nem szimpatizál velem igazából.
- Még mindig ezt tartod? - nézett rám egy értetlen mosollyal az arcán.
- Voltam már a helyében, Szasza.
- És, kit ütnél le szívesebben, az exedet, vagy a csajt, akivel megcsalt? - tette fel a költői kérdést, arra utalva, hogy Emmának nem rám van joga haragudnia.
- Az exemet, mert eltelt annyi idő és fel tudtam dolgozni az akkori eseményeket annyira, hogy reálisan látom őket.
- Két hónapja szakítottam Emmával.
- Nem mindenki tudja ugyanolyan gyorsan túltenni magát ezeken.
- Elvből nem fogok egyetérteni azzal, hogy egy háromhetes kapcsolatot én zártam le, mert én voltam az, akit más kezdett el érdekelni, és önszántamból döntöttem úgy, hogy téged választalak, ezek után meg mégis te vagy a szar a történetben, Emma és a saját szemedben is. Ha kell, leszarom, bevállalom, leszek az, aki megcsalta a barátnőjét és dobta valaki másért, tőlem rámfoghatjuk, ha ez kell ahhoz, hogy ne te legyél elővéve még ezért is.
Meglepett az őszintesége, és jól is esett.
- De ez sem a teljes igazság, amit most mondasz - néztem rá, hogy azért eddig se menjünk el az én mentegetésem során.
- Az én hírnevemen ez már nem oszt, nem szoroz, és le is szarom, téged viszont komolyan ne állítson be hibásnak senki ezért. Legfőképp azért, mert nem volt hiba téged választani - tette hozzá, csak hogy teljesek legyünk.
Hangosan dobogó szívvel néztem rá.
Nem gondoltam volna, hogy ezt ki fogja mondani nekem, tekintve, hogy most milyen viszonyban állunk egymással, és nem is voltam náluk azóta, hogy megszakítottuk kettőnk kapcsolatát.
Megértettem volna, ha hibának tekint.
- Tényleg? - kérdeztem vissza ösztönösen.
Szasza rámnézett, mire én is rá - közel ültünk egymáshoz, így egymásra nézve megéreztem magamban a közelségét.
- Miért lett volna?
Zavartan elmosolyodva elfordítottam a fejemet.
- Ha neked nem volt, akkor nincs okom hibának felfogni - mondta Szasza őszintén, utánam pillantva.
- A lehető legkevésbé sem volt az - vallottam be ránézve, mire újra összetalálkozott a tekintetünk.
- Akkor nekem sem.
Oka lehet, amiért beleszerettem.
Bár tudnám, hogy ő mit érez irántam pontosan, hogy mi lehetek a szemében.
Talán könnyebb lenne úgy.
Egy akaratlan, pici mosollyal az arcomon zavartan elfordítottam a fejem az ablak irányába, hogy csak a város lássa rajtam, hogy mennyire elgyengültem a szavaitól, és hogy mindez jó érzéssel tölt el.
Csak mert ehhez mindig értett.

- Öhm... - tűrtem egy hajtincset a fülem mögé, amikor már leszálltunk a buszról és két különböző irányba indultunk volna innen, szóval megálltunk egymással szemben.
- Sietsz haza? - kérdezte meg helyettem, mert tényleg ugyanezt akartam én is, csak nem mertem feltenni.
- Nem, dehogy - válaszoltam őszintén, megkönnyebbülve - Te?
- Én se - kapta el a tekintetem, majd mögém pillantott, mert a szűk járdán akkor haladt el egy nagyobb, hangos társaság, akik hamarabb tűnhettek olyannak, akik elsodornak, mint akik udvariasan kikerülnek, Szasza pedig ezt látva az egyik karjával ösztönösen maga felé húzott.
Meglepetten hátrapillantottam, hogy mi miatt volt ez, majd Szaszára néztem.
- Köszi.
Szasza elengedett, én pedig utólag lettem libabőrös az érintésétől.
- Na, szóval nem sietek - tért vissza a témára - Kint vagy bent? - kérdezett rá egyszerűen, hogy hol legyünk.
- Eddig a pszichológusnál végig bent ültem, szóval inkább kint - válaszoltam átgondolva, miközben feltűnt, hogy a gyomrom izgatottan zsugorodik össze a tervek kapcsán.
Meg nem szívesen mondok le a bőrdzsekis látványáról.

Szaszával lenni sokszor olyan, mint egy ölelés - bármikor készen állok rá, bármikor jól esik, kizárja a világ nehézségeit, biztonságot éreztet velem és szeretve érzem magam.
Legalábbis most, ahogyan sétáltunk egymás mellett a budai utcákon, amíg nem találtunk rá egy üres játszótér nyugodt, szabad padjára, amire leülhettünk, mindenféleképpen ezt éreztem - de persze azután is.
- Két hónap múlva érettségizel - számoltam át, csak mert részben feljött a téma.
- Ja, ne is mondd - túrt a hajába - Nem azért, nem stresszelek nagyon, csak már rohadt fárasztó ez a téma.
- Akkor nem fárasztalak vele - mosolyogtam.
- Nem te fárasztasz. Az a fárasztó, hogy a körülöttem lévők a suliban ezer éve ezen stresszelnek és mindenáron nyomást akarnak rám is helyezni, meg magukra is.
- Oké, akkor... - kaptam rá a témára mégis - Miből fogsz érettségizni? Mármint a kötelezőkön kívül. Csak mert ez eddig valahogy nem került szóba.
- Emelt matek, meg nyelvvizsgázok németből. Amúgy föci érettségim, angol emeltem, meg német közepem már van, szóval jól állok.
- Ezeket tavaly raktad le?
- A föcit, meg az angolt igen. A németet ősszel.
- Azta - mosolyodtam el őszintén - És akkor közgázra akarsz majd menni. Apukád után.
- Nem apukám miatt, csak szimplán érdekel.
- Persze, tudom. De tényleg jól állsz akkor - gondoltam bele - Ráadásul már jogsid is van.
- Az első perctől nagyjából, hogy lehetett. Tavalyelőtt nyáron kezdtem.
- Most elképzeltem, ahogy tavalyelőtt május 27-én, amikor napra pontosan tizenhat és fél éves lettél, már jelentkeztél is - nevettem el magam halkan, mire derűsen rámnézett.
- Tényleg ez történt kábé.
- Jól tetted, mert jól áll neked a vezetés - vallottam be mosolyogva.
Szasza egy halvány mosollyal az arcán rámnézett.
- Mondok jobbat. Lassan jó idő lesz, lehet menni motorral.
- Egész eddig nem tudtam megfogalmazni, miért passzol hozzád ennyire a bőrdzseki - mosolyogtam - De most már igen. És, hova akarsz menni motorral?
- Akárhova, Regi - válaszolta teljesen egyszerűen - Világgá is, motorral szívesen - győzött meg arról, hogy nem az úticél a lényeg, hanem, hogy ez mennyire jó önmagában.
- Még nem láttalak motorozni - mondta
mosolyogva - Se.
- Majd fogsz. Motorozni is.
- Belegondolva, kevés élethelyzetben láttalak még - láttam be.
- Ha van valami bakancslistás, amit semmiképp se hagynál ki, szólj, és intézem.
Viccből mondta, de én őszintén válaszoltam.
- Például sportolni - válaszoltam gondolkodás nélkül - Azon az egy focizáson kívül nem láttalak még.
- Most már legalább tudom, hogy neked is ez a perverziód - mosolygott rajtam derűsen.
- Nem, nem az, csak tudom, hogy ez az egyik legfőbb hobbid, és érdekel - nevettem el magam halkan.
- Oké, egy meccset tudok felajánlani.
- Tényleg? - csillant fel a szemem.
- Ja, szerdán lesz. Nem nagy meccs, csak ez van legközelebb - vont vállat, mint ha mi sem lenne természetesebb, mint hogy megnézem.
- De tényleg eljöhetek?
- Nem, szivatlak, azért mondtam, mert nem.
Persze ez irónia volt, úgyhogy nevettem egyet.
- Megtisztelsz. Ott leszek - mosolyogtam.
- Én vagyok megtisztelve - pillantott rám egy szórakozott mosollyal az arcán.
Halkan elnevettem magam, majd visszatértem a témánkban.
- Egyébként az egyetemen kívül milyen terveid vannak érettségi utánra? - érdeklődtem - Gondolkodtál már külföldön?
- Ja, többször. Tavaly nyáron egy hónapot voltam pár haverommal Amerikában, meg amúgy többször is mentünk már ide-oda rövidebb-hosszabb időre, és mindig jó, szóval gondoltam rá, de még nem vagyok vele úgy, hogy életvitel-szerűen ki akarnék menni. Aztán lehet, meggondolom magam valamikor, fogalmam sincs - vont vállat lazán.
Ahogy ezt mondta, akaratlanul eszembe jutott az az önző gondolat, hogy nem szeretném, ha kimenne és nem látnám, csak nagyon ritkán.
Abba is belegondoltam, hogy ha leérettségizik és egyetemre fog járni, jobban elszakadva az otthonától, vajon mennyivel fogok vele kevesebbet találkozni.
Hajszálhíján van a nagybetűs élettől, amikor mégjobban megnyílik majd neki a világ, tele lehetőségekkel, új ismerősökkel, új életritmust felvéve, és ilyenkor mindig olyan kicsinek érzem magam hozzá képest.
Másfél évvel idősebb nálam, ami így, önmagában nem hangzik soknak, de ezekben a helyzetekben mégis jelentősnek érződik.
- Végülis idegen nyelvekkel nincs problémád - néztem rá mosolyogva - Akarsz még megtanulni valamelyiken egyébként?
- Nem tudom, most érettségi után örülni fogok egyáltalán annak, hogy van két nyelvvizsgám - túrt a hajába őszintén elnevetve magát - Ősszel csak azért voltam Németországban, hogy ez a szar német B2 meglegyen, meg Márkkal bebasszunk az Oktoberfest-en, szóval áldani fogom az eget, ha összejön.
Ezen nevettem egyet.
- Márkkal kint voltatok az Oktoberfest-en? - értelmeztem nevetve.
- Ja, benéztünk, ha már arrafele voltunk, rohadt vicces volt - mesélte derűsen.
- Lili is veletek volt?
- Nem, akkor épp nem, szóval engesztelésképpen Prágába vittük magunkkal novemberben.
- Akkor onnan van a kisvakondos a felespohara.
- Aha, de nem csak egy, egész készletet gyűjtött belőle. A szülinapi bulimon azzal flexelt mindenkinek.
- Tényleg, az nálatok volt? - érdeklődtem.
- Az egyik, a másik a nyaralónkban.
- Kettő bulid volt?
- Ja, mert nálunk meg lett tartva az eredeti, aztán másnap lementünk Tihanyra két napig, hogy csináljunk egy aftert, mert túl jó volt. Amúgy, baszki - túrt a hajába jókedvűen - Ha kábé egy héttel korábban barátkozol össze a húgommal, ott lehettél volna.
- Majd a tizenkilencedik szülinapodon ott leszek - birizgáltam a kabátom ujját mosolyogva - De legalább te már ott voltál az enyémen.
Ahogy felhoztam a tizenhetedik szülinapomat, egy pici csend állt be közénk, mert egyszerre fűztük hozzá gondolatban, hogy az a nap nem kicsit volt negatív fordulat az életemben.
- A tizennyolcadikon is ott leszek, és készülj fel, mert rohadt jó lesz - pillantott rám Szasza egy apró mosollyal az arcán, megtörve a csendet.
- Tényleg, ezt még nem kérdeztem, de nem volt fura tizennyolcnak lenni? Mármint, betölteni.
- Annyival jobb az életem azóta, Úristen - tört ki belőle őszintén, elröhögve magát - Ha nem romantikázod túl, hogy jaj, felnőttél, viszlát gyerekkor, meg ilyenek, rohadt jó. Sokkal szabadabb érzés.
Ettől a gyerekkortól mondjuk pont szívesen búcsúzom majd el.
- És hirtelen kétszer annyi kiskorú haverod lesz - mosolyogtam.
- Aha, varázsütésre. Amúgy akkor viszonylag későn mentél suliba - gondolt bele, átszámolva a koromat - Tizenegyedik félévre már tizennyolc leszel. Vannak osztálytársaim, akik még mindig nem azok.
- Igen, ezt én se tudom igazán, hogy hogyan alakult - láttam be - Csak úgy. Az osztályomban van olyan lány, aki még tizenöt, pedig a nyolcadikosok között is előfordul, hogy valaki már annyi, mint ahogy nálunk a végzősök között is van velem egyidős, szóval furán működnek ezek. De sokaknál a hivatalos koruk annyira nem összeegyeztethető azzal, hogy milyen érettek, hogy valahol nem is számít.
- Ja, te például konkrétan érettebb vagy rohadt sok velem egykorúnál - hozta fel a világ természetességével.
- Köszi - mosolyodtam el, mert jól esett.
- Ma két csaj összeveszett az osztályomban egy matekóra közepén, geci, azon, hogy az egyik tegnap volt körmösnél, és olyat csináltatott, mint a másik, ezért a másik elkezdte szidni a barátnőjének, aki továbbadta, és random összevesztek mindenen, hát én azt hittem, megölöm magam, baszki.
- Mint ha nálunk történt volna - nevettem egyet halkan - Csak nálunk most éppen Bence miatt nem érnek rá azzal foglalkozni, hogy kinek milyen körme van, mert sajnos elviszem én a show-t.
- Tényleg amúgy, azzal mi van most? - kérdezett rá, ha már felmerült.
- Semmi különös, csak ma Luca és a barátnői odajöttek hozzám és megkérdezték, hogy Úristen, komolyan együtt voltam-e azzal a "szőke sráccal", mondtam, hogy igen, miért, és erre elkezdték, hogy csak azért kérdezik, mert azt hallották, hogy lefeküdtem vele, és hogy nem értik, mert arról volt szó, hogy veled vagyok, és hogy Lili mit szólt ehhez, én meg csak álltam, hogy mi van? - vázoltam fel értetlenül, mire Szasza a hajába túrva feszülten elnevette magát - Aztán végül remélem, sikerült megértetnem velük, hogy ez Bencével nem is most volt, mert miért most lett volna, volt egy kapcsolatunk májusig, akkor történt, de amúgy senkinek semmi köze hozzá, és nem is releváns téma, szóval ez így felidegesített. Levezettem mindezt a pszichológusomnál. A legironikusabb az egészben, hogy azok kattantak rá erre a témára, akik végigmentek, vagy akiken végigment már a fél suli, szóval rajtam ne egy Kékesi Luca botránkozzon meg, akinek a legtöbb ember hamarabb ismeri fel a melleit, mint az arcát.
Szasza jót szórakozott a megszólalásomon.
- Szerintem nem vezetted le a pszichológuson - jegyezte meg egy apró mosollyal az arcán.
- Persze, hogy nem, ha egy olyan csaj jött oda hozzám ma ezzel a témával, aki az összes sráccal összefeküdt már, akinek nincsenek elvei - jött ki belőlem őszintén, mire elröhögte magát.
- Oké, eldőlt, túl keveset hallottalak téged embereket utálni - mosolygott jókedvűen.
- Te is ki lennél akadva a helyemben.
- Ja, világi kurva és semmi köze ahhoz, hogy mi van közted meg mások között, nem véletlen offoltam kétszer.
- Ő meg nem véletlen a megszállottja a témának, hogy mi van velünk.
- Figyelj, Regi, vannak emberek, akik ha rád vannak kattanva, az egy bók, szóval vedd annak és onnantól kezdve szard le.
- Tudom, csak azért megalázó. És van egy olyan érzésem, hogy az van rebesgetve, hogy visszamentem Bencéhez, vagy hogy bármi köze van még hozzám, vagy hogy lett hozzám, és azt mond rólam, amit akar, szóval sarokba szorítva érzem magam.
Szasza egy pár másodpercig rágózva átgondolta ezt, majd a világ természetességével megszólalt.
- Oké, valamelyik nap eléd megyek suli után és onnantól kezdve senki nem fogja azt hinni, hogy az exeddel vagy, és ő se fog tudni mondani semmit.
Meglepett, hogy magától feldobta ezt, mert én erre magamtól gondolni se mertem, pedig tényleg ez a logikus megoldása ennek.
Ha valakinek a jelenléte elcsitítja az összes ilyen pletykát, az Szasza.
- Biztos nem baj ez neked? - néztem rá.
Szasza erre csak őszintén elnevette magát, ami egyértelművé tette, hogy ennek a kérdésnek nincs létjogosultsága.
- Tényleg jó lenne - láttam be aztán a megoldását tekintve - De mindentől függetlenül is szívesen várnálak - tettem hozzá elmosolyodva, ahogy ránéztem.
- Nekem se kell sokat győzködni magam, hidd el. Mikor végzel holnap? - kérdezte rámnézve.
- Fél három körül.
Szasza átszámolva beletúrt a hajába.
- Oké, akkor az pont nem jó, edzésem lesz - mondta elhúzva a száját - Eléggé délután végzek holnap.
- Szerdán meg a meccsed lesz.
- Ja. Csütörtök? - kérdezett rá a csütörtöki menetrendemre.
- Fél négykor végzek, mert órák után táncom van.
- Aha, akkor vissza az egész. Holnap valamelyik szünetedben beugrok, majd felhívlak.
- Várni fogom - mosolyogtam rá - Bár így kicsit be lesz korlátozva az időtartam, ameddig maradni tudsz.
- Ja, ezért nem dobtam fel eddig. Ha már találkozok veled, nem akartam tíz perc után lelépni.
- Ezt bóknak veszem - mosolyodtam el.
- Csak nyugodtan.
Mosolyogva elfordítottam a fejem, ő pedig egy pár pillanatig rajtam tartotta a tekintetét, majd néhány másodperc múlva, ami akaratlanul kezdett átvezetni minket a következő témára, megszólaltam.
- Akkor, ha jól számolom, találkozunk holnap, holnapután a meccseden és a pénteki bulin is - gondoltam végig, és talán az arcomra lehetett írva, hogy ez jó érzéssel tölt el.
- Megbeszéltük, hogy a következő egy hónap nem marad ki.
- Igen - néztem rá egy kedves mosollyal magamon.
Először már majdnem vettem a levegőt, hogy kimondjak neki valamit, de végül nem mertem, szóval zavartan elkaptam a tekintetem.
Nem lepett meg, hogy észrevette rajtam.
- Mi az? - kérdezett rá Szasza halványan mosolyogva.
- Semmi, csak a pszichológus után nem álltam még át teljesen a normál kommunikációra, és először kényszert éreztem, hogy őszinteségrohamot kapjak, de igazából nem fontos.
- Most már akkor rohamozz meg.
Zavartan elmosolyodtam, majd megadtam magam és vettem egy nagy levegőt.
- Igazából csak annyi, hogy ugye volt az előző egy hónap, amiben nem beszéltünk, most meg igen, és... szóval hiányzott - vallottam be az ölemben lévő kezeimre szegezve a tekintetemet - Vagyis, valójában te.
Szasza egy másodperce elkapta a tekintetemet - ahogy a szemeibe néztem, most, hogy ezt kimondtam, és az övéiben láttam a választ, olyan hangosan kezdett el verni a szívem, hogy alig hallottam, ahogy megszólalt.
Talán jól éreztem egyszer, amikor az erkélyemen ülve rá gondoltam, hogy én is a fejében lehetek éppen akkor.
- Tudod, hogy ugyanez.
Ránéztem.
- Miért nem léptél tovább? - kérdeztem őszintén.
Minden oka meglett volna rá, és meg is értettem volna, ha tényleg így tesz.
Szasza először nem válaszolt, majd látszólag témát váltott.
- Nem ide tartozik, de voltál az utóbbi két hétben a Szépművészetiben?
- Igen, a Renoir-kiállításon - válaszoltam pislogva, de nem értettem, miért hozza fel ezt, csak azt éreztem, hogy van oka rá.
- Milyen volt?
- Nagyon szép. Szeretem a francia impresszionizmust. Nekem gondolatébresztő kiállítás volt, és nagyon kikapcsolt.
Éreztem, hogy Szasza erről hallgatna még, úgyhogy folytattam egy pár gondolattal.
- Persze egy csomó képet ismertem már onnan korábbról, de ott, élőben nyilván más volt látni. Tetszett a képek kifejezésmódja, a színekkel, az ecsetvonásokkal... a legtöbb képben pont az volt a szép, hogy nem akartak sok különlegeset, vagy drámait ábrázolni, csak életképeket, mégis emiatt hordoztak magukban annyi mindent. Ha másfél órát nem töltöttem bent, egyet sem.
Szasza egy picit mosolygó tekintettel hallgatott, majd ahogy végigmondtam, a korábbi kérdésemre visszatérve válaszolt.
- Na. Ezért.