Az utóbbi pár hét - durván számolva, majd két hónap - szinte rohanva telt el. Úgy éreztem, elsuhan mellettem életem legszebb, a leginkább problémamentes (ideiglenes) szakasza, s mintegy külső egyén, egy távoli nézelődő képében vagyok jelen a leforgáskor. Fel sem eszméltem az egyik nap, mikor megpróbáltam lefuttatni agyamban a délután folyamán történt vicces pillanatokat, felejthetetlen emlékeket, arra lettem figyelmes, szinte egy szemhunyásnyi alvás nélkül egy újabb nap kezdődik.

Dominic terén a helyzet minduntalan változatlan, ami annyit tesz: barátaim továbbra sem tévesztenek szem elől bennünket, mindig ügyel rá valamelyikük, ne legyünk kettesben egy helyiségben. Valószínűleg azzal számolnak, amennyiben figyelmetlenségük, netalántán a zenekar elhavazottságából adódóan ez mégis megtörténne, sajnos valamennyien döntésre lennének kényszerítve, saját megítélésükből. Jóllehet, megmelengeti szívemet a tudat, újdonsült családom ennyire az én javamat nézi, valahol ott motoszkál elmém legmélyében: az emberek azért mégsem ilyen önzetlenek, és egészen biztosan lapul a túlzott kedvesség mögött egyfajta rettegés, a reakciómtól való tartás, ami a robbanás késleltetésére ösztönzi őket. Mert ez fog történni; biztosan. Amennyiben továbbra sem hajlandóak beavatni a titokba, mellyen rajtam kívül mindenki tisztában van, sőt, mi több, elég régóta, a helyzet odáig fog fajulni, (még inkább) vérszemet kapok, addig nem nyugszom le, míg ki nem nyomozom a számomra kulcsfontosságú, jelentőségteljes információt. Persze, tudom, érzem, a srácok leginkább azért nem hajlandóak szóba hozni a témát, mert féltenek - a következmények lavina gyorsasággal temetnék be azt a köteléket, mi kialakult közöttünk.

Emellett, nem elég, a menedzser és homályos múltjára vonatkozó tudatlanságom így is böki a csőrömet, a férfi elhatározta, továbbra sem adja fel próbálkozásait, az arra való szüntelen módszereit, miképp varázsolhatna bennünket még közelebb egymáshoz, kovácsolhatna egy csapatot.

- Ha még ennél is közelebb leszek a srácokhoz, valamelyikre rámozdulok! - dörmögte Calum az egyik délelőttön, míg a fiúk turnébuszában punnyadtunk, a kihúzható kanapén terültünk szét valahányan, s akinek nem jutott hely, az a földön, lábainknál. - És elhihetitek, arra egyikőtök sem vágyik!

Hangosan felnevettünk a kijelentésére, a szarkasztikus hangsúlyon mondhatni, én szórakoztam a legjobban, amit megengedett azzal az emberrel szemben, ki karriert varázsolt a garázszenélésből, eljuttatta őket oda, ahol most vannak, a csúcsra. Dominicot még így sem lehetett meggyőzni, egyre jobban erőltette ránk a közös - sokszor életveszélyes - programokat, mi végül odáig fajult, a 5 Seconds of Summer legnagyobb jóakarója és gondviselője hajszolta halálra a banda tagjait, a „fiait". Ehhez társul, a menedzser nem szerette volna belátni, vagy képtelen volt rá, de túl messzire ment. A paintballal, a vadvízi evezéssel, sziklamászással és különféle hegyi túrákkal nem volt semmi baj, csak mikor az enyhén tériszonyos Michaelt arra kényszerítette, ugorjon ki egy repülőből, a hátára erősített ejtőernyős - hátizsákkal, azt hangoztatva, a tandemugrás mekkora mókalehetőség. Akkor sem kapott észbe, mikor Mike az egyik ülés mögött kuporogva kapott pánikrohamot, erősen zilált, vörösek lettek könnyeltelt szemei, néha erős köhögés uralkodott el felette. Felháborodva, az én színes hajú Lord Cliffordomat védve kis híján Dominicnak estem - Luke tartott vissza -, aki elől kezdett felszállni az ép gondolkodását gátoló köd, majd közöltem vele, amennyiben mindenáron azt akarja, valaki zakózzon ki abból a fránya gépből, megteszem én. Felkaptam az egyik táskát, mielőtt a hátamra csatoltam volna, kibukfenceztem a nyílt ablakon. Élveztem, ahogy hajamba kap a szél, leginkább az töltött el a legnagyobb boldogsággal, ahogy a férfi teli torokból üvölteni kezdett velem.

- Azonnal vedd fel a hátadra, nem hallod?! - még olyan távolságból is tisztán láttam, ahogy kidagadnak nyakán az erei a nagy erőlködése közepette. - Teljesen meg vagy húzatva, Summer Black?! Mint az a... az ideiglenes gondviselőd, parancsolom, azonnali hatállyal nyisd ki azt a rohadt ernyőt! - kár tagadnom, istenien szórakoztam rajta, majd pár száz méterre a talajtól, tettem, amit kért, a táska mégsem volt a hátamon, a kezeimmel szorongattam vállpántjait. Mondanom sem kell, irtó nagyot rántott rajtam, s ahogy kinyílása közepette az ejtőernyőből kiszabaduló erő kedve szerint dobált, hatalmába kerített a hányinger. Nem törődtem vele, hiszen viszonylag gyorsan sikerült legyűrnöm, emellett magában a tény abszolút nem meglepő. Ilyen szintű sokktól, illetve gyomorfelforgató cibálástól bárkinek szaltót hányna a gyomra.

Apropó, Calum. A helyzet közte és Blanche között továbbra is változatlan. A fiú az első hetekben epekedve figyelte barátnőm minden egyes mozdulatát... mozzanatát, kedves volt vele, segítőkész, bókolt, igazi úriember módjára viselkedett - ami, valljuk be, elég meglepő és abszurd feltételezés, mégis volt szerencsém találkozni Cal eme oldalával is -, de a lány hajthatatlan volt. Szentül meg volt róla győződve, a kreol bőrű egyetlen célja az, Blanche bugyijába juthasson, majd egy - két éjszakai menet után eldobná. Teljességgel arra számít, Calum úgy viselkedne vele, mint egy trófeával. Ott porosodna azután a polcán, hiszen a fiúk mindig csak abban lelik kedvüket, abban éreznek izgalmat, mi nehezen megkapható. Valamilyen szinte azt hiszem, Blanche attól fél amennyiben odaadná magát a legjobb barátomnak, kihasználná, s elfeledné. Hiába fordult már elő számtalan alkalommal, beszélgetéseink lezajlottjával mind ahányszor felhoztam a témát, a lány vehemens tiltakozásba kezdett, amint kiejtettem az első szavakat kortes beszédemből. Természetesen ezt nem azért tettem, mert a következményeket figyelembe vevés nélkül akarnák a fiúnak csajt találni, egyszerűen, hiszem, hogy megváltozott, és fáj... fáj így látnom. Az alatt a majdnem két hónap alatt teljesen beesett az arca, sötét karikák éktelenkednek szemei alatt, lassan mozog, nincs kedve semmihez, étvágytalan, ennek következtében merem állítatni, minimum öt kilótól megszabadult, mit nem neveznék felesleges jellegűnek. A ruhái lötyögnek rajta, volt már rá példa, a fiúktól kellett kölcsönkérnie egy övet, amivel nadrágját szándékozta megtartani, majd múlt héten megkért, menjek el vele bevásárolni, segítsek neki válogatni.

- Ó, minek köszönhetem, hogy az én szakértelmemet kívánod? - húzogattam fel - le a szemöldökömet, hátha sikerül megnevettetnem.

Vállat vont.

- Ezt ne csináld többször. Ijesztő, na, meg röhejes is. - halvány mosoly bújt meg ajkai szegletében, mitől szívem nagyot dobbant. Hiányzott a boldog Calum látványa, s azzal, ha nem is teljes értékű vidámság, csupán ennek egy töredéke tükröződött az arcán, már büszke voltam magamra, amiért leheletnyit felvidítottam.

- Kinek szeretnél tetszeni, drága? - alsó ajkamba haraptam, ahogy fejbecsapott, talán mégsem ez a legalkalmasabb időpont, hogy feltépjem sebeit.

- Az... teljességgel mindegy. - szívta be élesen a levegőt, majd ahogy kifújta, egy lufi jutott róla eszembe, ahogy leereszt. Mert Calum pontosan ahhoz hasonlított, egy kibaszott léggömb volt, ami leginkább az életet lehelné ki puha ajkain. - Már régen letettem róla. Tudod, felesleges.

- Miért mondod ezt, baby? - teljesen megszokott lett már nálunk, hogy különféle becézésekkel látjuk el a másikat, ezért sem lepődik meg egyikünk sem, ha netalántán Ashton a „szerelmem" jelzővel illeti Michaelt. Megvan rá a bombabiztos magyarázatunk, és ebben a pillanatban, ha az kell Calumnak, hogy emlékeztessem mindennek a miértjére, s ha még azt is gondolom, ez fájdalmasan keserű érzéseket, mégis némi önelégültséget vált ki belőle, megteszem.

- Én olyan jól bele tudok trafálni a viszonzatlan szerelembe. - nevet fel fájdalmasan. - Tisztában vagyok vele, amit irántad éreztem, cica, mégsem nevezhető ennek, de az a fajta rajongás, mi akkor bennem volt, ugyanígy eluralkodik rajtam, mikor Blanche a közelemben van. Az illata, a nevetése, a mosolya, ezek mind - mind képesek jobb kedvre deríteni. Mikor nincs mellettem, szem elől vesztem, gyakran úgy érzem, mintha egy hatalmas fekete lyuk tátongana szívem helyén, elfog a reszketés, fázni kezdek, mintha megannyi vérző, lőtt seb tátongana a mellkasomon. Képtelen vagyok kontrolálni a légzésemet, mikor közelembe jön, arcom lángvörössé válik, ha kezeink véletlen összeérnek. Bőröm bizseregni kezd, ahányszor megölelem, jóleső melegség árad szét testemben, ahányszor csak beszélgethetek vele, magam mellett tudhatom. Nem emlékszem, mikor, illetve pontosan miért alakult ki bennem ez az egész, de rohadtul szerelmes vagyok Blanche Westbe. És a tudat, hogy egy másik fiúval legyen együtt, egyszerűen megőrjít, érted? Fáj, megmarkolja a szívem, kitépi a helyéből, a lelkem pedig egyenesen kiszipolyozza. Tisztában vagyok vele, az önsanyargatás nem segít, de Summy, ott tartok, hogy már vagdosom magam! - hirtelen sírt fel. Könnyeim párhuzamosan megeredtek vele együtt, ahogy lelki szemeim elé furakodott egy kép. Még Sydneyben éltünk, a helyzet nem éppen volt a legkedvezőbb számomra, Luke is neheztelt rám, és aznap tartották anya temetését. A legegyszerűbb módszerhez folyamodtam. Ami a legijesztőbb, adrenalin szintem az égbe szökött, ahogy a hűvös pengét bőrömbe mélyesztettem, megbűvölve figyeltem a kibuggyanó vörös, ragacsos és meleg folyadékot, ahogy végigcsorgott alkaromon, át a tenyeremen, belecsöpögött a mosdóba, hófehér márványszínezetét bemocskolva. Gyenge voltam, csupán ezért nem végeztem magammal. Aznap Calum vigasztalt meg, beláttatta velem, aki nem értékel, nem érdemel meg. Egy csók is elcsattan közöttünk, amit, jóllehet, felettébb élveztem, nem volt szívem „megcsalni" azt a fiút, aki a világon bárminél jobban utált.

„Meg tudnám tenni ismét, könnyed szívvel, ha a helyzet is úgy kívánná meg."

„Miről beszélsz?"

„Az a hideg penge..."

„És tőled vár bármily nemű segítséget. Gratulálok, Hood! Ezzel a pozitivizmussal maximum idő előtt kinyírod szegényt."

Ha valaki idő előtt elrendeli Calum halálát, az nem én leszek. Száz százalékig biztos vagyok benne, nem az enyém lesz a „bűntudat marcangolta lány" szerepe, sokkal inkább azé, aki a fiú szeme láttára pasizott be, smárolt szenvedélyesen, lépett le a klubból, ahova három hete mentünk kiereszteni a gőzt - aha, nem sikerült valami jól -, és lelépett a srác lakására. Azóta is járnak, ki tudja, talán Blanche szándékosan ingereli ezzel a kreol bőrűt, mindenesetre Clay egyre aktívabban része a társaságunknak, amit szegény Calumon kénytelen végignézni. Mindannyiunk sajnálja őt, szinte tapintható a feszültség ahányszor ezek hárman össze vannak zárva, s hiába a szoros barátság a négy fiú közt, ebben a témában egyedül én tudom megvigasztalni a basszgitárost. Ebből gondolom, nem én leszek a személy, ki sötét karoknak lökné, sokkal inkább az, ki ezek ellen a karok ellen hadakozna, megmentené legjobb barátját. Szüksége van rám.

A kis becézéseink, mint például a „baby", „szerelmem", „édesem", „kincsem", „aranyom" és „napsugaram", amivel igen, tisztában vagyunk vele, milyen szinten undorítóak, csak azért használjuk, mert Clay, az a hihetetlen szintű tenyérbe mászó, irritáló figura is így próbál(na) kedveskedni Blanche - nek. Valahányszor fültanúi leszünk ezeknek a hőn szerelmes jelzőknek, kis híján kitör belőlünk a nevetés, s amint a fekete hajú, kék szemű srác lelép, cukkolni kezdjük a lányt, viszont leginkább saját szórakozásunk javára nevezzük így a másikat, még Steve - t is, a negyvenes, vörös hajú, kopaszodó buszsofőrt.

Pozitívum ezekben a sínylődéssel teli időkben: elkezdődött a fiúk koncertidőszaka. Egyrészt elhanyagolva érzem magam, mindazonáltal természetesen nem csapok hisztit, hiszen tudatában vagyok annak, milyen stresszes tud lenni Luke - nak és a többieknek, mikor ennyi rajongóra, emellett a barátaikra, családjukra, illetve saját pihenésükre kell időt szakítaniuk. Meg kell elégednem azzal a pár, éjszaka történő lopott csókkal, a tíz perccel, melyet végig tudunk beszélni, mert ezután általában a szöszi bealszik. Hiába hajtogatja, nyugodtan verjem fel, mert ő is hiányol engem, többet szeretne velem lenni, nincs szívem felébreszteni, hiszen látom rajta, így is milyen fáradt s túlhajszolt. Én nem leszek a nyűgje, nyugton maradok, megelégszem azzal, mikor távolról gyönyörködhetek benne, ahogy a színpadon énekel, és mind ahányszor elérkezik a koncert lezárása, nyíltan felvállalva a kedvenc dalaimat mindig „egy különleges személynek, élete szerelmének, a barátnőjének, Summer Balcknek", azaz nekem ajánlja. Bizonyos szempontból jól is jön a srácok elhavazása, így végre jut időm a tanulásra is. Nemrég úgy határoztam, amiben Blanche megerősített, jó ötletnek tartja, nem fogom felhalmozni a tanulnivalót a vizsgaidőszak végére, inkább tisztességesen, becsületesen készülök, mintha csak rendesen az iskolába járnék. Másrészt öröm látni, ahogy a színpadra felsétálva Calum Thomas Hood képes minden problémájáról megfeledkezni, kiverni a fejéből a Clay iránt érzett mérhetetlen gyűlöletét - pedig alapjában véve kedves srácnak tűnik, de baráti kötelességünkből mind a négyen, sőt, még Dominic is utálja -, felszabadul, fülig ér a szája, ahogy az eufórikus hatás eluralkodik rajta. Kezdetben azt gondoltam, így, hogy Calum bárkit megkaphat egy éjszakára az őrjöngő tömeg csajai közül, ő mégsem él vissza a helyzettel, nem úgy, ahogy azt régebben tette. Tapintatosan levakarja magáról a nyomulókat, kölyökkutyaszemekkel, lebiggyesztett ajkakkal magyarázza el nekik, ez miért nem lenne helyes, avagy bensője miért nem engedi, hogy a rajongók vágya szerint cselekedjen. S ki gondolta volna, a bepróbálkozósak nem posztolnak Calum újdonsült, hepehupás szerelmi életéről, amibe éppen csak beavatta őket, kedvencükhöz lojálisan tartják szájukat, még a bulvármédiának sem szivárogtatnak apró részleteket. Néha - néha kedveskednek a fiúnak pár szívmelengető üzenettel, bíztatják, tartson ki, legyen erős, illetve, ne foglalkozzon olyannal, aki nem tudja értékelni. Calum az egykori helyzetemben van. Éppen ezért mérhetetlenül féltem, hiszen máig úgy vallom, a legjobb barátom mellett a szerelmem, Luke volt az, aki kihúzott a gödörből. És neki az egyik hiányzik.

Mindenesetre azzal vigasztalom magam, ameddig én, a fiúk, a rajongók ott vagyunk neki, nem bántja magát. Nem akarom szenvedni látni, mélyen rettegek a képtől, amely az én múltamra emlékeztetne, megmutatná, mennyire hatottam összetörtnek kívülről.

- Egyszer elmegyek. - huppan le mellém a kreol bőrű, ezzel is kizökkentve gondolatmenetemből. Kisöpröm ölemből a hatféle sorkiemelőmet, melyekkel a „világos", vagy éppenséggel a „halványlilagőzöm sincs, mit jelent" anyagrészeket kategorizálom, egy skálán számon tartva őket, azzal vigasztalva magam, a matematika keveseknek az erőssége.

„Luke mégis eszeveszett jó benne, pedig egy gyökér!"

- Ha továbbra is ezeket az algebrai kifejezések kell bámulnom, veled tartok. - dörmögöm, próbálva viccesre venni a figurát. Mikor látom, ez nem vált be, elkomolyodom. - Mi a baj?

- Nem is tudom. - frusztráltan hajába túr. - Néha azt érzem, kezdek rendbe jönni, elfelejteni őt. Segít is, ha ignorálom, csakhogy ezután mindig felhívódik rá a figyelmem. És ugyanott találom magam. A sötétben, a legszomorúbb dalokat írva.

- Hm. - hümmögök. - Talán ez a pozitív oldala. Ki tudod magadból adni, Cal. - gyengéden megsimítom a karját, mire megfeszülnek izmai.

- Csak ti tartotok vissza, basszus! - röhög fel keserűen. - Ha nem lennétek, akkor én... esküszöm, én...

- Itt vagyunk! - vágom rá gyorsan. Nem akarom hallani, nem, és nem! - Itt vagyunk. - ismétlem kissé higgadtabban.

- Eh, talán még igen. - ajkába harap, talán ezzel fojtja el kitörni készülő gondolatait. - Melyik színnel jelölöd, amit nem értesz? - vált témát.

- A pirossal. - válaszolom meg furán.

- Melyikkel, amivel száz százalékig tisztában vagy?

- Zöld.

Óvatosan nyúl a két kiemelő után, majd a kezemet tenyerébe veszi. Fogai közé szorítva a kupakot, írásra készül a filccel.

- Szabad? - bök a kezemre. Aprót bólintok. - De ne nézz ide!

Lehunyom a szemem, picit megrázkódik a sorkihúzó hideg hegyétől. Calum nem rajzol be nagy felületet, csupán a bal csuklómon ügyködik, majd büszkén kijelenti, vessek rá egy pillantást nyugodtan.

„Köszönöm." - ez áll a bőrömre írva, alatta pedig egy szív, amit a korábbi vágásnyomaimra rajzolt. Az ő kezére téved a tekintetem, ahol SALM anagramma díszeleg, ugyancsak egy apró szívvel, a hegeit fedve.

- Mit jelentenek a színek?

- A tiéd azért piros, mert fogalmam sincs, miért segítesz nekem, ennek ellenére hálás vagyok. - halványan elmosolyodik. - Az enyém pedig zöld, mert ti vagytok mindenképpen a legfontosabb személyek az életemben. Ebben holtbiztos vagyok.

Meghatódottságomtól könnyek szöknek a szemembe, Calum nyakába ugrom, szorongatni kezdem őt.

- Ne már, méhecském, minden szaron bőgsz mostanában! - nyafog nevetve.

- Mert féltelek, te ostoba! - fúrom fejem a vállába.

- Most direkt maszatolod be a póló az elkenődött spiráloddal?

- Aha. - röhögök fel.

A busz hirtelen lefékez, mi pedig kérdőn válunk el egymástól. Alig egy órája vagyunk úton, következő megállónkig csaknem fél napot kellene utaznunk, ezért sántítani kezd a dolog. Furcsán méregetve az éjszakai tájat lesétálunk a kinyílt ajtókon, lassan Luke és Mikey is csatlakozik hozzánk, akik édesded álmukból riadtak fel, mesehősös pizsamában - Blanche - nel ott találkozunk, az arénánál, ma este Claynél éjszakázik, a fiú is hozza a helyszínre -, és Steve - t kezdjük hívogatni.

- Remélem, ez nem egy buszsofőr rabló horrorfilm, ahol az idegenek bevacsorázhatnak az agyunkból! - remeg Mike hangja.

- Csak neked lehetnek ilyen elvetemült álmaid, Clifford! - dörmögi álomittas hangon Luke, ahogy összekulcsolja kezeinket.

Elindulunk megkeresni Steve - t.

„Everybody's got their demons

Even wide awake or dreaming

I'm the one who ends up leaving

Make it okay

See a war I wanna fight it

See a match I wanna strike it

Every fire I've ignited

Faded to grey

But now that I'm broken

Now that you know it

Caught up in a moment

Can you see inside?

'Cause I've got a jet black heart

And there's a hurricane underneath it

Trying to keep us apart

I write with a poison pen

But these chemicals moving between us

Are the reason to start again

Now I'm holding on for dear life

There's no way that we could rewind

Maybe there's nothing after midnight

That could make you stay

But now that I'm broken

And now that you know it

Caught up in a moment

Can you see inside?

'Cause I've got a jet black heart

And there's a hurricane underneath it

Trying to keep us apart

I write with a poison pen

But these chemicals moving between us

Are the reason to start again

The blood in my veins

Is made up of mistakes

Let's forget who we are

And dive into the dark

As we burst into color

Returning to life

'Cause I've got a jet black heart

And there's a hurricane underneath it

Trying to keep us apart

I write with a poison pen

But these chemicals moving between us

Are the reason to start again

The blood in my veins

Is made up of mistakes

Let's forget who we are

And dive into the dark"

Boldog karácsonyt, szíveim!❤🎁☃🎄