Az első héten meggátolhatatlanul folynak a könnyeim, félő, kész tengert sírok a szobám szőnyegére. Nem tudom abbahagyni a bömbölést, jóllehet nem is akarom. Nem látok más megoldást, ezért végső elkeseredésemben erre a módszerre esik a választásom, hogy kiadjam a bennem felgyülemlett feszültséget.

Ha azt mondom, elég volt anya siratásából, az furcsán hat, szívtelennek gondolnak a kijelentésem miatt. Pedig így érzem. Nem volt igazi anya lánya kapcsolatunk, azt hiszem, nincs jogom ennél tovább gondolni rá. Előbb kellett volna észhez térnem, közel engednem a szülőmet, most azonban hiába filózok a múltamon, nem fogom megváltozni egy csettintésre. Talán így van rendjén. Legközelebb okulok a fatális ostobaságokból, miket szánalmas életem során egymás hegyére - hátára halmoztam, és megtanulom a kialakult helyzetet modifikálni. Vagy nem. Senki sem tudja.

Luke - kal nem vagyok hajlandó diskurálni azok után, amit volt mersze a képembe vágni. Egészen addig megértettem, dühös rám - és többet várt volna, bár még mindig nem tudom, miért csak tőlem? -, ezért nem fájt volna, ha szid. Hajlandó lettem volna elviselni bármit, azt is megérthetném, miért tartotta jelen helyzetben Arzayleá - t tisztességesebbnek, mint engem, mégsem teszem. Nekem az ne beszéljen tisztességről, aki megcsalja élettársát! A másik sem jobb... az átvágott. Értem én, sőt, tudom, milyen érzésekkel jár a tudat, mégsem kelek ki magamból az emlékkép felidézésekor. Összességében nem tudom, miért mondta Luke, amit, talán a menstruációs görcsei kínozták - logikusabb ötletem nem maradt. Sorba vettem az elmúlt napokban az okokat, és egyik sem volt olyan megfelelő, mint az előbbi.

Szép lassan a végig sírt éjszakák és Luke Robert Hemmings biztató szavai hatására felszökött a lázam. Sehogy nem tudtam csillapítani. Elismerem, nem voltak valami ördöngös próbálkozások, de a vizes borogatásnak valamennyicskét csökkentenie kellett volna az égő homlokomon, a testemben lángoló sejtjeimen, nem?

Könnyáztatta arccal, amit a párnámba temettem - alig kaptam levegőt, ráadásképpen az orrom is bedugult -, töltöttem mindennapjaimat. Feldagadt, kipirosodott szemek és orr. Cserepes, sebes száj. Kócos, zsíros haj. Rekedt, érdes, mély hang. Lyukadt, szürke rövid ujjú pulóver, kék térdfölé érő sztreccsnadrág.

Egyetlen vendégem volt, mégis csodálkozom, hogy nem hagyott itt az önsajnálat kellős közepén, egyes egyedül. De nem tette. Melchizedek kitartó macskának bizonyult; befurakodott mellém a takaró alá, és velem töltötte az éjszakát. Ashton nem hívta vissza magához, ezért is gondolom, a dobos keze benne van a dologban.

Szépen lassan kezdtem magam elmebetegnek vagy kattantnak gondolni - mint a hajótöröttek. Melchizedek - ből kiváló társalgópartnert formáltam, tudta, mikor kell belenyávognia a válaszra hagyott szünetekbe. Az idő többségében dorombolásával fejezte ki tetszését, így a feje búbját vakargattam.

A negyedik napon félálomban arra eszmélek, hogy a macska orrát orromhoz nyomva kelteget. Hunyorítok, rámosolygok, amennyire a fejfájásom engedi. Felkapcsolom neki a tévét - mert szokásává vált dokumentumfilmeket nézni különböző madárfajokról -, és veszek egy forró fürdőt. Mikor kikászálódom a kádból, törölközőbe csavarva megnézem az éjjeliszekrényen a digitális órám számlapját. 11:37. Szédülésem múlóban van, úgy döntök, a szokásokat megtörvén leballagok az ebédlőbe, készítek magamnak egy szendvicset, és nem Ashton - tól várom, hogy a reggelit tálcán hozva kétszer kopog, majd leteszi az ajtó elé, mert nem engedném be.

Visszabújok abba a bálba is simán beillő összeállításomba, ami már kellőképpen testszagot áraszt, de nem érdekel. Ezúttal melltartót is veszek alá.

Az utolsó lépcsőfok megtétele után kótyagosan a konyhába csoszogok Melchizedek - kel a nyomomban. A macska átszlalomozik mozgásban lévő lábaim között. Az ajtóból csak annyit látok, felugrik valahova, azután Ashton érdes nevetése üti meg fülemet. Belépek az étkezőbe, amit egy fehér tolóajtó választ el a nappalitól.

Szívem kihagy egy ütemet, ahogy zsíros hajjal, amit kontyba kötöttem, szétbőgött fejjel szemben találom magam Luke - kal. A pirítósát várja, mikor elhaladván mellette a hűtő felé, a szűkös hely miatt csípőnk összeér.

„Tényleg ennyire nehéz lenne behúzni azt a rohadt széket, Clifford?"

- Bocsánat. Nem tudtam, hogy itt leszel. - motyogom.

Kezembe kapom a reggelim elkészítéséhez szükséges dolgokat, majd egy doboz tejjel az asztalhoz ülök.

- Semmi gond. - válaszol szenvtelen hangon. - Nekem nem kellett volna ilyen tájt jönnöm. Elvégre az én időm fél kilencig van.

Na, igen. Mindkettőnket kínosan érint, ami történt, és egyikünk sem enged. Az én esetemben mondjuk érthető is, de az ő indokai még mindig fejfájást okoznak. Amolyan „ki nem mondott" megállapodás szerint Luke fél kilencig tartózkodhat a konyhában, egyig a nappaliban, és ha a második emeleten - azaz az enyémen - szeretne tevékenykedni, azt csak a mosakodási időpontomban teheti nyolc és kilenc óra között.

Már maga a beosztás kínosan érintette a fiúkat, amit az első nap küldtem Luke - nak SMS formájában. Akkor éppen sikerült abbahagynom az ordítást, és két fuldokló rohamom között, nagy mérgemben elküldtem az üzenetet. Továbbra sem bánom, fellélegzek, ha nem kell nap, mint nap Hemmings pofájával szemben találnom magam.

Ashton a kínos pillanatot kerülve inkább minden figyelmét a gabonapelyhének szenteli, a tálat bámulva kanalazza szájába a kicsit késői reggelijét. Mike a haját igazgatja, ami kék színben pompázik. Nem tudom, mikor festette át, de az előző szín nekem jobban tetszett.

Megvonom a vállam, majd a kés után kutatva körbe fordulok a székemen. Az egyetlen vágóeszköz - ami nem áll a mosogatóban - Luke kezében van. A pirítósát vajazta, cseppet sem törődik azzal, talán más is használatba venné az említett tárgyat. Nem! Ő csak dúdol, és kenegeti azt a rohadt kenyeret.

Fújok egyet, majd kibontom a hűtőből előkotort margarint. Belemarkolok a sárga masszába, tépek egy darabot a kenyérből, és rátapogatom. Sonkával, salátával, eldeformálódott - harapott paradicsomszeletekkel és ugyanilyen uborkával halmozom, utána egy újabb tépett kenyérdarabbal lezárom, akárcsak egy szendvicset.

- Nőies. - morogja flegmán Hemmings.

- Az is, ha riszálod magad pirítóskenés közben. - vágom rá. Nem fog tudni megsérteni, nem adom meg azt az elégtételt. Éppen eleget gyakoroltam, hogyan fojtsam magamba az érzéseimet, és törjek össze akkor, mikor már senki nem lát, ezért nem Luke lesz az, akinek sikerül összedöntenie a rendszeremet.

- Nem tudsz szólni, ha kell a kés? - ingatja a fejét.

- Nem. - mondom flegmán. - Ha nem vetted volna még észre, igyekszem mindennemű kommunikációtól tartózkodni, amit személyeddel kellene folytatnom. - azzal felkapok egy tányért, a tejjel és a „szendvics" - csel együtt kivonulok az étkezdéből.

- Rendben van. De használnám a tejet. - szól utánam.

- Szarok rá! - kiáltom a lépcsőfordulóból. - Verd ki magadnak, aztán idd azt! Vagy kérd meg Arzikát, hátha megcsinálja neked... Seggfej...

Egészen a második emeletig felsétálok, ott azonban nem állok meg a vendégszoba - amit időközben kisajátítottam - előtt, hanem tovább sétálok a következő helyiség ajtajához.

Hónom alá rakom a dobozt, kezemben a tányér, a másikkal kopogok. Benyitok, de csak annyira, hogy éppen be tudjak kukucskálni.

- Szia. Jöhetek? - súgom halvány mosollyal az arcomon. Akkora hangszínváltáson megy át a beszédem az utóbbi egy percben, hogy az észlelés után én is meglepődöm rajta.

- Persze, gyere csak. - Calum az ágyán fekszik szétterülve, egy szál alsóban, és a telefonját böködi. Amint meglátja arcomat, elmosolyodik. - Jobban érzed magad?

- Reggel Melchi ébresztgetésére boldogan keltem. - vonok vállat, ahogy törökülésben mellé telepszem. - Azután találkoztam Hemmings - szel, és elfogott a hányinger.

Fészkelődöm ültömben. Mikor a kaja halomba harapok, amit a margarinos kezemmel markolászok, észreveszem, Calum engem néz. Nem úgy, ahogy egy barátot szokás. Semmi kedvesség nincs tekintetében. Sokkal inkább vágyakozóan méreget, ami bizonyos értelemben megrémít. Viszont izgat is. Csupasz lábam kidolgozott mellkasához ér, és ahol bőrünk találkozik, bizsergő érzés jár át. Már megint!

„Várj. Neked nem Luke tetszik?" - kérdezem. Leginkább saját magamtól.

„De. Vagyis... Eddig én is azt hittem." - érkezik a válasz. A szívemtől?

„Akkor most mi lesz, okoskám?" - ez egészen biztosan az agyam. A kétkedő, flegma agyam.

„Hát, Luke - kal nem akarsz szóba állni..."

„Még jó hogy! Nem mondod, hogy olyan hülye lennél! Ugye, nem tervezel megbocsájtani?"

„Dehogyis!" - végre a szívemmel is összhangba kerülök. Tizenhét évembe tellett. - „Másrészből, olyan szexi." - ezt elkiabáltam.

„Mert Calum nem az?"

Most kapok agyvérzést. Az előbb tényleg magamban beszéltem? Vagy a két irányító központom tartott diskurzust egymással? A beszélgetés fonalát felvéve, azt hittem, Luke - ért vagyok oda. Megmozgatott valamit bennem, és eddig senkit nem engedtem olyannyira közel magamhoz, hogy az első nap ismeretség után hagyjam, megcsókoljon. Belegondolván, én kaptam le őt.

És ott van Calum, aki megvigasztalt, ráadásul jelen helyzetben is tartja bennem a lelket. A teste már egy másik nézőpont, ami még inkább vonz hozzá. Az a kidolgozott felsőtest, izmos vádlik, erős bicepszek.

Tökéletes.

De...

Mégsem feledteti velem őt.

Igen, azt hiszem beleszerettem. Visszavonhatatlanul szerelmes vagyok Luke Faszszopó Hemmings - be.

Csettintő ujjak ébresztenek fel bambulásomból. Felnéztem, Calum aggódó arcával találom szemben magam.

- Jól vagy?

- Aha. Jól. - megköszörülöm a torkom. - Miért kérded?

- Mert az előbb mintha befátyolosodott volna a tekinteted. - válaszol.

- Csodálkozol? Az egyik alsód ott rohad a padlón! - bökök az említett darabra. - Szoktál te egyáltalán mosni?

- Nem. - röhög képen.

Továbbra is a hátán fekszik. A számhoz közelítem a reggelimet, hogy bekapom az utolsó falatot, erre Calum kirúgja a kezemből. És félig eltalálja az orromat.

- Köszönöm, aranyos vagy. - felállok, lecsavarom a tejes doboz kupakját, majd a fehér folyadékot a basszgitáros nyakába öntöm. - Most már ez is itt bomolhat le, a szendvicsemmel együtt.

- Summy baby. - szűri a fogai közül. Szépen lassan felül - megfeszülnek a kockái - majd fölém tornyosul. - Fuss, mert nem állok jót magamért! - hátra csapja tejes haját, ami tarkójához csapódva szerteszét szökik a szobában.

Kirohanok, nyomomban Calum - mal. Bevágtatok a menedéket jelentő kis zugomba, azonban Klum baby feltépi a kilincset, mielőtt bezárkózhatnék. Fuldokolva röhögök a képébe, csapkodom a kezeit, amik az oldalamat csikizik. Elkapja mindkét csuklómat, magához von, a térdem alá benyúlva felemel, azután az ágyra dob. Rám mászik, majd a csípőmön helyet foglal. Ujjai ismét felfedezőkörútra indulnak bordáimon, amit hangos visítással díjazok. Próbálom lerázni magamról, ezért folyamatosan mozgok alatta. Azután eszembe jut, ezzel nem a kellő hatást érem el... A kicsi Calum megmozdul a gatyában.

Hirtelen felindulásból és bepánikolásból érzékeny ponton bokszolom. Hangos nyögéssel férfiasságához kap, majd oldalra dől. Ajkamba harapok. Szembe fordulok barátommal, és kedves mosolyt erőltetve arcomra próbálom jobb kedvre deríteni.

- Ezt... miért kellett? - nyögi.

- Csiklandós vagyok. - vonok vállat. Mégsem mondhatom neki: „Bocs, haver, láttam, hogy feláll rám a farkad, gondoltam, lehűtelek kicsit."

- Ezért nem kell megütnöd! - nyöszörög. - És ott! Pont ott, jaj...

- Hozzak jeget? - kérdezem.

- Nem, jól vagyok. - feleli. Felhúzza magát a vánkosaimhoz, majd rájuk hajtja fejét. Közelebb csusszanok hozzá, mellé fekszem, pontosabban a mellkasára. Rögtön a hajamhoz nyúl, és simogatni kezdi azt. - Most már csak egy problémám van.

- Igen?

- Hát, ja.

- És mi lenne az?

- Azon gondolkodom, hogyan foglak így megfektetni...

- Mész a jó édes anyukádba, oda! - kiáltom, és felpattanok. Vagyis, majdnem. Annyi különbséggel, hogy Calum elkapja az egyik kezemet, és visszaránt magához. Szorosan tart, mintha az élete múlna rajta.

- Sajnálom. - suttogja. Egyik kezével kibontja az összefogott hajamat, majd a tincseimmel kezd játszani. - Nem akartam.

- Akkor miért mondtad? - vonom kérdőre, ahogy a szívverését hallgatom.

Nagyot sóhajt, de ne válaszol. Újra fel kell tennem a kérdést, mire Mr. Szörfkirály kifejti az okait.

- Mert tetszel? - hát, ez is érdekes vallomás volt, nem?

- Honnan, tudjam? Te érzed, nem én. Mármint, én is érzem, csak nem én tetszek magamnak, hanem te. - makogok össze - vissza.

- Tényleg? - hangjában remény csendül. Ezek szerint kiszűri, amit hallani szeretne.

- Igen. - belülről harapdálom számat. - De Luke - ot szeretem. És nem tudok ellene tenni.

- Megértem. Nézünk filmet? - vált témát.

Hálás vagyok érte, ezért bólintok. Calum felkapja az éjjeliszekrényemről a távkapcsolót, és felnyitja a falra függesztett plazmatévét. Összebújva, én barátom szívverését hallgatva, ő a hajamat birizgálva zsörtölődünk azon, miért nem sugároznak normális programokat. Az egyik csatornán mégis megállapodunk, és nézzük a gyilkossági ügyeket felderítő párost, Bones - t és Booth - t.

Azt érzem, szépen lassan csukódnak le a szemeim. Ezen a héten nem aludtam végig az éjszakákat. Abban reménykedvén, hátha Calum - mal sikerül egy jót pihennem, átadom magam az álom ölelő karjainak.

Nem akarom, hogy elmenjen, hogy abbahagyja tincseim tekerését, azonban mégis megérzem félálomban, ahogyan kicsusszan mellőlem. Érzem a csókot, amit homlokomra lehel, majd újból a sötétség mezejére kerülök, ahol a csend és jó barátja, a béke már várnak rám.

Az ágy ismét besüpped. Biztos kezek ölelnek át, jóllehet, úgy érzem, valami furcsa. Az előbb Calum - mal pontosan ugyanígy feküdtünk, de nem éreztem azt, amit most. Nyugalom száll meg, úgy érzem, biztonságban vagyok. Hozzábújva a meleg testhez, még jobban magához von. Egy dalt dúdol, közvetlenül a fülembe énekli.

De nem Calum hangján.

„Six weeks since I've been away

And now you're sayin' everything has changed

And I'm afraid that I might be losing you

And every night that we spend alone

It kills me thinking of you on your own

And I wish I was back home next to you

Oh, everyday

You feel a little bit further away

And I don't know what to say

Are we wasting time

Talking on a broken line?

Telling you I haven't seen your face in ages

I feel like we're as close as strangers

Won't give up

Even though it hurts so much

Every night I'm losing you in a thousand faces

Now it feels we're as close as strangers

Late night calls and another text

Is this as good as we're gonna get?

Another timezone taking me away from you

Living dreams in fluorescent lights

While you and I are running out of time

But you know that I'll always wait for you

Oh, everyday

You feel a little bit further away

And I don't know what to say

Are we wasting time

Talking on a broken line?

Telling you I haven't seen your face in ages

I feel like we're as close as strangers

Won't give up

Even though it hurts so much

Every night I'm losing you in a thousand faces

Now it feels we're as close as strangers

On the phone

I can tell that you wanna move on

Through the tears

I can hear that I shouldn't have gone

Every day gets harder to stay away from you

So tell me...

Are we wasting time

Talking on a broken line?

Telling you I haven't seen your face in ages

I feel like we're as close as strangers

Wasting time

Talking on a broken line

Telling you I haven't seen your face in ages

I feel like we're as close as strangers

Won't give up

Even though it hurts so much

Every night I'm losing you in a thousand faces

Now it feels we're as close as strangers

Six months since I went away

And I know everything has changed

But tomorrow I'll be coming back to you"