Haladtunk előre az erdőben. Jobb oldalamon két csontváz és a kis kecskefiú áll ,míg a bal oldalamon Toriel ,a nagyobbik ő ,valamint a velem egykorúnak tűnő gyerek.
Sötét van. A csillagok is még fent vannak. Nagyon sűrű az erdő ,ami körülvesz minket.
Miközben haladunk ellőre odalép hozzám a zöld pulcsis gyerek és kérdezősködni kezd.
 
  - Tényleg nem emlékszel semmire? Ennyire beütötted a fejed? Még rám se emlékszel? - kérdi értetlenül és aggódóan.
Ekkor újra a fejembe nyilalt a fájdalom.
  - Hé kölyök. Hogy érzed magad?
Lassan odalép mellém az alacsony csontváz.
  - Sajnálom.... - mondtam alig hallhatóan.
  - Hát ez van. Remélem hamar visszanyered az emlékeid. Elég bajos lenne ,ha nem. Addig is. A nevem Sans. Sans a csontváz. A másik kölyök melletted pedig...
  - A nevem Chara. - szakította félbe a mondatot. - A fiú aki felsegített nem más ,mint Asriel.
  - A nevem F̶r̸i̷s̶k̸.
Mikor ezt kimondam ,még jobban megfájdult a fejem.
  - Már majdnem ott vagyunk. Szól hátra mindenkinek a halhölgy.
  - Aki most szólt hátra ,az nem más mint Undyne. - jegyezte meg halkan Chara.
Azidő alatt ,amíg mentünk a bizonyos  hely felé ,addig még néhányan csatlakoztak a csoporthoz.      
Meglepetésemre nem csak szörnyek ,de emberek is.
Néha odajött hozzám Chara és Asriel is ,viszont Toriel csak hátra-hátra tekintett aggódóan.
Összegezve magamban ,annyit tudok ,hogy egy erdőben vagyok ,valahova megyünk. Valami elől megyünk. A bal karomat alíg tudom megmozdítani és a fejem is hasogat. Mindenki megviselten néz ki. Valamire emlékeznem kéne. Valamit elfelejtettem. A dolgokat elnézve ,nem is keveset... Mi történhetett...
Mellettem Chara és Asriel beszélgettek. A beszélgetésből egy szót kihallottam ,amitől a fejemben elmlékképek jelentek meg. "Mentés".
Eszembe jutott az álom ,ami olyan valóságosnak tűnik még mindig.
Ekkor emlékek játszódtak le a fejemben. Könnyek gyültek a szememben. Nem értem.
  - Minden rendben? - kérdi Asriel.
  - Lehet ,hogy lassan visszajönnek az emlékei. A mentés szóra reagált így. - jegyezte meg Chara.