Az történik tovább, jól éreztem magam a két lány társaságában, a közös hétvégén. Elérkezik a hétfői nap, hogy indulhassunk haza, a ruháim a bőröndben vannak, így lekezdem vinni a bejárathoz.

- Nem sokára indulni kell a buszmegállóhoz, jól éreztem magam, a közös hétvégén, meg tudtunk beszélni minden csajos témát. Megkérem apát, ha lesz próba, elmegyek, és megpróbálok valamelyik hangszert, és ha jól megy, esetleg mindegyiken ott leszek, és néha tudunk találkozni. – mondom, boldogan.

- Jól mondod Barátném, ha akadna ott egy segítő fiú, akár meg is barátkozhatsz. Valahogy, én is megpróbálom előzni valahogy a nyári szünetet. Esetleg diákmunka. – válaszolja Mélanie, szomorú sóhajjal.

- Valami ilyesmire gondolok én is, vagy segíthetek a ház körül anyáéknak. – válaszolja Noemi.

A mobílomra nézek, elérkezik az idő az induláshoz.

- Akkor indulhatunk együtt a buszmegállóhoz? – kérdezem.

- Igen, nagyon örülök, hogy itt voltatok. Talán lehetne egy ismétlés, a szünet utolsó hetén, ha nektek jó! – válaszolja a vendégadónk, mosollyal az arcán.

Mindketten beleegyeztünk, így látom róla, hogy örül. Amíg mi kivisszük a házon kívülre a csomagjainkat, addig Mélanie elrendez mindent a házba, ami fontos. Nem volt sokáig, mert már indul is, a csomagjával.

- Indulhatunk? – kérdezi.

- Segítsek valamit. – válaszolom.

- Nem kell, elbírom. – válaszolja Mélanie.

Együtt elkezdjük hagyni a házat, boldogok vagyunk, de szomorú is egy kicsit. A buszmegálló két utcával arrébb van, így nem fárasztó.

- Örülök, hogy együtt lehettünk, remélem a nyár végén, valamelyikünk, összejön egy sráccal, és eldicsekedhet, a megismételt találkozón. – mondom, kis mosolyt beleadva.

- Reméljük így lesz. – válaszolják egyszerre.

Nem sokára be is fordulunk az utcába.

Félórával később.

Az utcánkhoz közeli megállóhoz ért a busz, megállva, a csomagjaimmal együtt, indulok haza. A kistáskámból kiveszem a kulcsomat.

- Remélem apa itthon lesz, így elmondhatom neki, milyen jól telt a hétvége, az osztálytársbéli két barátnőmmel. – mondom magamba.

Percek múlva haza is érek, nyitom az ajtót, be is lépek.

- Én vagyok az, Hortense. – mondom hangosan.

- Itt vagyok a dolgozóba. – válaszolja ő is hangosan.

A bejárati ajtót, kulcsra zárom, a cipőm leveszem, papucsra cserélem, ami kényelmes, a csomagomat a lépcsőhöz helyezem.

- Apa! A hétvégén nagyon jól éreztem magam, megérte elmenni, ha már itt vagyok. Segítsek valamit? CD lemezeket válogatsz, valami feladatra kell? – kérdezem érdeklődve, de bele adva egy kis mosolyt.

- Igen jól látod! Tanévzáró koncertre, amely két hét múlva szombati napon lenne, kották vannak, a különböző filmzenékhez.

- Rövid az idő, úgy gondolom! Ha meg is lenne, sokat kellene rá gyakorolni.

- Tudom, hogy rövid, különlegeset szeretnék előadni.

- Apa! Ez tényleg rossz helyzet, eddig milyen filmzenéket adtatok elő? Ha kis gyakorlással, biztosan sikerülne. – kérdezem érdeklődve.

- Lenne jó pár, ami kitesz egy órát.

- Legyen az, nem baj, ha újra előadjátok.

- Ahogy mondod, nem rossz ötlet, mert a városi közönségnek még nem adtuk elő.

A menetét kezdi átgondolni, én rögtön indulok is a fenti birodalmam felé, hogy a farmeremet, kicseréljem egy könnyűre.

-----

A fürdőhelyiségben nem sokáig vagyok, mert csak a farmeremet kell könnyűre cserélni.

- Az lenne a jó ötlet, ha a használt cuccaimat kivenném a táskából. – gondolom magamba.

Amire gondoltam, azt úgy is kezdem el.
Nem sokára végzek, így lemegyek, megkérdezem apát, hogy halad. Rögtön lent is vagyok, be is kopogok.

- Hogy állsz a koncerthez való anyaggal? A következő próbán, el tudjátok próbálni, amit választól. – kérdezem érdeklődve.

- Az egy órás megvan, a zeneszámok készen állnak, de hiányzik egy klarinétos, mert a tegnapi napon telefonált, nem tud a próbákon részt venni, családi ok miatt. – válaszolja kedvetlenül.

- Akkor nagy baj lehet, hiányzik egy hangszer, nincs meg a szólam. – válaszolom.

- Igen jól mondod! A klarinétos fontos, az ülésrend miatt is.

Vajon mi lehetne a megoldás! Eszembe is jut.

- Apa! Egy javaslatom lenne, csak ha megfelel! Szívesen megtanulnám, a klarinét használatát, ideiglenesen ott lehetek, amíg a másik nem tud részt venni a próbán. – mondom, mosolyt villantva meg.

- Ahogy mondod, nem is olyan rossz! Biztosan tudsz kottáról olvasni, amíg el nem jön az a nap, esetleg eljöhetnél a próbákra. – válaszolja.

- Igen tanultuk, a kottaolvasást.

Azt követően apa elkezdi mondani, mit kell tudni a hangszerről, és megmutatja, hogyan kell kézbe venni. Végre tehetek jó dolgot.

Végre kipróbálhatom magam, ha már előjött a zene szeretete, egy másik is eszembe jön, így megkérdezhetem. Milyen volt a Párizsi Konzervatóriumba tanulni. Amit lehetett elmondott pár dolgot, hogyan segített egyik osztálytársának.

- Már értem, hogyan kell játszani! Amikor nem választottad a karmesteri szakot, előtte volt-e valamilyen hangszer? – kérdezem, érdeklődve kis mosolyt is adva bele.

- Igen, kedveském! Előtte szaxofonon játszottam, amikor még tanuló voltam, az osztályban tízen voltunk.

- Ha szaxofon volt, hogyan választottad a karmesteri pálcát, amit ha másképpen nézzük, sokkal nehezebb a feladatod, rajtad is múlhat egy előadás.

- Jól mondod! Akkor történt, amikor vizsga előtt voltunk, volt egy osztálytársnőm Catherina, a zongorát választotta. Olyan körülmények között élt, ha levizsgázik, nem mehetett volna tovább a neves épületbe, így titokban beszéltem a szüleivel.

Az az érzésem lesz, el fogja mondani.

Fél órával később.

Ahogy elmondta, érzékenyen érintette, mert más a hangja.

- Akkor Catherinárol nem tudsz azok után semmit, hogy elköltöztél! Vitte-e a zongora művészetet. – kérdezem érdeklődve.

- Annyit tudok, van két gyermeke, és zongoraművész lett belőle, a családneve McAndrew, mást nem. – válaszolja, szomorú hanggal.

- A felkutatásában segítsek? A szerelmed is volt, azt vettem ki, amit elmondtál. Először az évzáró koncertre koncentráljunk.

- Tényleg segítenél? Rendben van, először a feladat.

Úgy gondolom, még egyszer megpróbálom a kottáról a feladott művet, hogy azután ehessünk valamit, mert éhes vagyok egy kicsit.

Percek múlva az utolsó szólam is eldördült, örültem, mert sikerült.

- Hamar tanulsz, még csak ma mondtam el, a hangszerrel hogyan kell megszólaltatni, sikerült is, első neki futásra. – mondja, már vidám arccal.

A hangszert az ágyra helyezem, hozzá lépek, hogy átöleljem.

-----

A napok gyakorlással telnek nem csak itthon, hanem a próbai nap ideje alatt is, a Kulturális központban. Elérkezik az a nap hogy édesapával együtt mennyek, már az épülethez érve már látom, hogy gyülekeznek az egyesület tagjai, oda érve be is tudok mutatkozni. Az első olyan napszámomra, hogy részt vehetek a próbán.

- Akkor te lennél a karmester lánya, Hortense? – kérdezi az egyik klarinétos Dorothée.

- Igen, én lennék az! Évekkel ezelőtt már voltam próbán, csak megfigyelni, hogyan gyakorolnak a különböző hangszerekkel. – válaszolom.

Így mások is bemutatkoznak, azután már együtt indulunk az épületbe.

- Örülök, hogy veletek lehetek, azt szeretném ezek után, hogy így a nyári szünet végén veletek lehessek, legyen az próba vagy maga a koncert. Hátha jól sikerül ez a nap is. – mondom kis mosolyt megmutatva.

- Mi is ezt szeretnénk! Legalább összedolgozhatunk. – válaszolja az egyik trombitás fiú.

Be is lépünk a terembe, ami nagyon szépen néz ki, vannak még hangszerek, de a terembe elfoglalja mindenki a helyét, csak én nem tudom hová ülhessek, melyik klarinétos mellé.

- Hortense! Itt mellettem van hely számodra. – mondja Raymond.

- Köszönöm, ide ülhetek, és ha megakadok, biztosan tudsz segíteni. Ha jól emlékszem az egyik fuvolásnak ugyan az a családneve! Biztosan házasok vagytok? – kérdezem érdeklődve.

- Igen jól megfigyelted, azok vagyunk. – válaszolja Raymond, kis mosollyal.

Nem sokára apa int.

- Köszönöm, hogy eljöttetek, így megismerhetitek a lányomat Hortenset, mert azért jött ide, hogy meglehessen rendezni a tanévzáró koncertet, az egyik klarinétost, helyettesit, és az elkövetkező próbán is itt fog veletek gyakorolni. Ha netalán elakadni, biztosan segíteni fogjátok, tudom rövid az idő. Három év munkáját nem lehet leadni két hét alatt.

Mindenki igent mond, így meglepődök, hiszen nem csak a karmestertől függ az egész, hanem a zenésztől is, mikor lép be az adott ütembe.
A próba ideje alatt érzem, van elakadásom, de segítettek benne, így örülök, hogy részese lehetek a folyamatnak, édesapa elmondja, hogy a tanévzáró koncert alatt melyik művet adjuk majd elő, amire a többiek jó ötletnek is tartja.

A próba nem sokára vége lesz, így lassan kezdjük elhagyni a próbatermet, elköszönök a tagoktól. Én és édesapa vagyunk már.

- Boldog vagyok, hogy itt lehetek, a közös próbán volt egy kis elakadásom, de segítettek.

- Igen, mert éreztem a hibát, de azt gondolom első nekifutásra sikerült, és mindenkinek. A következő próba alatt már azokat fogjuk gyakorolni, amit a koncert alatt fogunk előadni. Ugye akkor is számíthatok rád?

- Igen, édesapa, mert örömmel jövök.

Nem sokára mi is indulni kezdünk hazafelé, már az épületben a takarítónő tartózkodik, mert találkozunk vele.

- Jó estét kívánok a karmester úrnak, és a lányának! Remélem jól telt az első próba?

- Igen hölgyem! Nagyon boldog vagyok, hogy részt vehettem, ezek után mindenpróbán itt szeretnék lenni. Úgy fogom megszervezni a napokat, hogy az idő szabad legyen. – válaszolom kis mosolyt is megmutatva.

Azt követően a takarítónő folytassa tovább a munkáját, mi már a főbejárat előtt találjuk magunkat.

- Hová mennyünk? Talán cukrászdába? – kérdezi apa.

- Ha útba esik egy, akkor nem bánnám, ha megállunk, elvitelre, mert otthon megnézhetnénk egy filmet, és közben falatozhatnánk.

- Rendben van, ha ezt szeretnéd.

Indulunk is tovább, mert útba esik egy cukrászda, de út közben a próbán jár a gondolatom. Ahogy átgondolom az egészet, édesapának tényleg nehéz dolga van, ezek után sokkal jobban fogom tisztelni, mert ha vét egy kis hibát, akkor nem úgy fog a zenekar játszani. Ahogy a mondás mondja: A gyakorlat teszi a mestert, és a zenekar tagjait. Hátha a tanévzáró koncert sikerülni fog. Nem sokára elérjük a cukrászatot, ahol a kirakatát bámulva, szebbnél szebb torták vannak, így nehéz lesz dönteni.