Az osztályterem ajtaját kezdi nyitni, ahol mi vagyunk, de zárva találja, meglepetés volt számukra, így tovább kell menniük, a négy fekete bőrű fiú megmenekült.

- Ki kell találni valamit, a négy fiú megmenekülhessen, mert az is lehet, hogy meg félemlítés céljából jöttek az iskolába. – mondom, már kicsit hangosan.

Ahogy végignézek a fiúkon, félelmet látok rajtuk, de bennem is van, eszembe jut egy dolog.

- Tudjátok mit! Ahhoz, hogy titeket ne bántsanak, itt kell maradnotok, mi átmegyünk, de csukjátok be az ajtót, és, ha rendben van minden, üzenni fogok. Mi nem mondunk semmit, de a tanító nénivel, én beszélek. – mondom, félek egy kicsit, mert a rasszista bandával, szembe kell nézni.

Bátorságot veszek magamon, halkan kulcsolom ki az ajtót, kis távolságra nyitom, hallgatózzak, de nem hallok semmit, így intek a többieknek, zaj nélkül kezdünk kilépni. Az egyik bent maradt utánuk be tudja csukni. Megtesszük azt a pár lépést a szomszédos teremig, meg pillantom az ajtót, kicsit nyitva van, így tudok hallgatózni.

- A többiek hol vannak? Nem akarunk senkit se bántani, nem a mi dolgunk az erőszak. – mondja a vezetője a bandának.

Benézve, a vezérnek a kezében megpillantok egy pisztoly félét.

- A fekete bőrűek nem ide valók, ki kellene tiltani a városból mindenkit, így jó lenne minden fehérnek. Mert ahová megyek, csak ők belé botlok, ez utálatos dolog. – mondja nevetve a vezér, de a lányokat nézve van félelem bennük.

Amit megbeszéltem úgy fogjuk tenni, majd számolni kezdek vissza háromtól, nyitni kezdem az ajtót.

- Tanár néni! Az átöltözöttek mind itt vagyunk, négy fiú kivételével, mert haza indultak, a szülei érte jöttek, akkor megyünk a helyűnkre, ha a vendégek megengednék. – mondom, a hangomba bátorságot is teszek.

A hat személy csodálkozni is kezd, kezdünk leülni a helyűnkhöz, de a tanító néni is meg lepődik, hirtelen.
Remélem, nem fogja megkérdezni, a négy fiú merre lakik, az egyik kezd végigmérni, a lányokat figyelem, nem kérdeznek-e rá. Meg figyeltem, a tanító néni közelében van kettő, a helyiséget ne tudja elhagyni.

Breidenbach, Avis Jocelyn 1/5/1958 Stann Creek, British Honduras (Belize)

Breidenbach, Lois Fontaine 5/29/1928 Durant, Oklahoma

Közeledik az idő, a szülők értűnk jöjjenek, én magamba jöttem, úgy is megyek haza, valahogyan tudatni kellene a hat fővel, haza kell menni, mert haza várják őket.

- Hol van a többi fiú? Nem hiszem el elmentek, te kölyök mond meg az igazat! Ne hozz ki a türelmemből, mert megbánthatjátok, valamelyik megsebesülhet, kezdjem talán vele? – mondja a vezér, az egyik színes bőrű lányra mutatva pisztolyával.

Mindenki megijedt, a tanár néni is, az egyik tagja épp az ablak előtt áll, és tekint kifele.

- Te Joe! Lassan érkeznek a kölykök szülei, mit tegyünk? Sokáig nem lehetünk a terembe, akár el is bújhatnánk? – kérdezi az egyik banda tagja.

- Maradjunk egy darabig, rossz dologhoz lenne kedvem, akár az egyiket csak úgy le is lőhetném, így eggyel kevesebb lesz, és nem számit. – válaszolja a vezér, gúnyos vigyort mutatva meg.

Várok egy kis időt, hátha történik valami, véletlenül megpillantom az egyik színes bőrű lányt, Zsanettet.

- Tanító néni! A mellékhelyiségbe kell mennem, mintha bepisiltem volna, félek is. – mondja a lány, az arcán könnycseppet látok, mert a közelemben ül.

Elcsodálkozok, a hallatán a banda tagjai elnevettetik magúkat.

- A koszos néger bepisilt, ugye nem fogsz bőgni! Társaim, mi lenne, ha először őt lőném le? – mondja vigyorogva, közben felnevet.

- Nem engedem, hogy bántsák, nem tehet róla, minden magúk miatt van. – válaszolja a tanító néni, kicsit félénk hangon.

- Nem úgy van az kislány! Talán te szeretnéd kapni az elsőt, vagy itt a gyerekeid előtt erőszakoskodjunk, így kaphatnak biológia órát, hogyan kell gyereket csinálni. – válaszolja nagy vigyorral az egyik banda tag.

- Ezt jól mondtad, úgy is érdekelne, egy ilyen szép tanító néni, milyen lehet az ágyban. – mondja a vezér.

- Mi legyen tehát a gyerekekkel? Ha itt elkezd bőgni, akkor kénytelen leszek őt lelőni. – válaszolja az egyik, aki az ablaknál áll, és nézelődik ki.

- Ha már tanultok biológiát, akkor az egyik fiú fogja ki kísérni, az egyik fegyveresemmel. – mondja a vezér.

Amit válaszol a vezér, meg lepődök, és mindenki..

-----

Ahol éppen ült kezd felállni, kiválogass azt, aki a lányt elkíséri, én hátul ülők, hamar a padhoz ér, megáll, rám néz.

- Te leszel az! Elmész vele, és segitel neki, amit ilyenkor kell, az egyik haverom veletek megy, elkísérjen, ne tudjatok megszökni. Mi a neved? Tudjam meg, ki lesz az a bátor fiúcska, akivel együtt golyót kap a néger, ha visszajössz tök. – mondja nevető hangon.

- David Brian Andrewnak hívnak! Mielőtt oda mennék Janetthez, ugye beszélhetek a tanító nénivel. – válaszolom.

- A lánynak még neve is van! A beszélgetésre van egy perced, azután indultok is. – mondja a bandavezér.

A helyemről így felállok, odakezdek lépni a tanítónkhoz, de két fegyveres hátra indul, hozzá lépve, suttogva hamar elmondom, hol van a négy fiú.
Remélem ki fog találni valamit, azt követően a lányhoz lépek Janetthez, indulni kezdünk az ajtó felé, az egyik fegyveres utánunk.
A mellékhelyiség az épületen belül van, a földszinten, így le kell lépcsőzni, külön van mindkét nemnek a helyiség.

- Nem sokára, ha végeztek, valamelyikkőtök lent marad, de örökre, mert végzek vele, és te leszel az. – mondja a fegyveres, és rámutat a lányra.

A helyiség elé érkezünk.

- Mi előtt bementek, én megnézem a helyiséget, ne hogy ki tudjatok szökni, mert elszöknétek. – mondja, gúnyosan.

Meg pillantom, a kulcs a zárban van, de kívül, ő belép meg nézze, azt súgja, valami cselekedjek, kezdem behajtani az ajtót, és lassan zaj nélkül, a kulcsot ráfordítom.

- Ahogy csak tudsz, gyere velem, elbújunk egy szertárba. – mondom halkan.

Kézen fogom, és indulni is kezdünk a nem messze lévő helyiséghez, ami biológia szertár, az ajtót kinyitom, belépünk, a kulcsa belül van, így rá is fordíthatom, majd beljebb lépünk.

- Itt lehetünk kis ideig, itt a dolgodat meg tudod nézni, addig keresek ruhát, hátha fel tudod használni. – mondom lihegve.

- Davis! Köszönöm, hogy segitel, nem engedted a helyiséget válassza, biztosan utána megtette volna. – válaszolja, már nem bánatos.

Van egy kis helyiség a szertáron belül, ami nem olyan nagy, ahol vagyunk, oda belép, addig én keresni kezdek, valami ruha félét.

Bright, Juanita Jean 12/8/1967 Torrance, California

Bright, Lawrence George, Iii 10/18/1965 Torrance, California

Sikerült meg menekülni a hat rossz akarónktól, így segítséget is hívhattunk, az iskola probléma mentesen megtartotta az évzáró ünnepséget, nagyon megörültem, amikor oklevelet kaptam, így kezdetét veheti a nyári szünet. A hétvége elérkezik, ami az évzáró után következett, így közösen reggelizünk a szüleimmel.

- Gyermekem! Szombat van, mit szeretnél tenni? Nekem a gazdaságba most nem kell segíteni! Ha édes anyukádnak sem kell, akkor elmehetsz valamelyik barátodhoz. – mondja édesapám.

- Ha elmehetek, akkor elmegyek Janethez, mert a szülei meghívtak, mert a lányúkat ki mentettem a rossz helyzetből. – válaszolom boldogan.

A reggeliből tovább eszem.

- Jó ötletnek tartom, így meg ismerheted a szüleit. – mondja édesapa.

A reggelivel egyszerre végzünk, édesapa feláll, indul is ki az ajtóhoz, addig édesanyának segítek az asztal lepakolásában, és a mosogatásban.

- Fiam! Látom, az asztal le van pakolva, nyugodtan mehetsz a látogatóba, én a többit megcsinálom. – mondja édesanya.

- Akkor indulok is. – válaszolom, boldogan.

A házból kilépek, arra gondoltam, minek vigyem a házkulcsát, ha anyukám itthon van, tudom merre lakik, így a rövidebb utat választom.
Nem sokára meg is érkezek, éppen csengetni akartam, amikor hírtelen nyílni kezd az ajtó, meglepetésemre, a lány édesanyja.

- Kezét csókolom! Janette itthon van? Meg szeretném látogatni, Davise Andrew vagyok, az ön lányának osztálytársa. – mondom.

- Tudom ki vagy! Gyere be nyugodtan, itthon van. – válaszolja, mosollyal az arcán.

Az ajtón belépek, ő a lánya szobájához vezet.

- Vendéget hoztam, látogatóba jött. – mondja az anya.

Amikor megpillant, mosolyt veszek észre, már nem olyan bánatos.

-----

Janettel nem sokat beszélgetek, amikor kopogni kezd az apja, mert az ajtó nyitva van, belép, az ajtó előtt áll.

- Szerbusz, Davis! Örülök, hogy láthatlak, és köszönök mindent, amit a lányomért tettél. Személyesen is megköszönöm, az évzáró ünnepségen nem tudtam megtenni. – mondja örömmel.

- Én köszönöm, így megismerhetem Janetet, nem számított akkor kinek milyen a bőrszíne. – válaszolom.

- Ne haragudjatok, ha közbe szólok! Tudod lányom, szombat van, és a templomba kell menni, a tiszteletes elmondja, mit kell tudni a bibliáról. – mondja, az édesapa.

- Igen, nem sokára megyek. – válaszolja a lány boldog mosollyal.

Nem gondoltam volna Janettröl, így kíváncsivá tesz.

- Szoktál templomba menni? Milyen? Mehetnék én is? – kérdezem érdeklődve.

Amit lehet, elmondja, így elcsodálkozok, rögtön indulunk is, a nappalinak nevezett helyre. Ahol a lány szülei, már készen várják őtet.

- Édes apukám! Davis jöhet velem? Részt vehetne a templomi gyülekezeten, ha megkedveli, akár a tagja is lehetne. – kérdezi érdeklődve.

- Nem bánom jöhet! Így láthatja, mi történik a gyülekezeti csoportban, így a vezetőnket is megismerheti. – válaszolja az édesapa, boldogan.

Nem kell várni sokat, a családdal mehetek, kezükben van egy egy biblia. Útközben a lánytól, halkan kérdezősködhetek.

Brown, Ruletta 12/26/1953 San Francisco, California

Brown, Yolanda Delaine 7/22/1963 San Francisco, California

Nem sokára meg is érkezünk, az épület láttán elcsodálkozok, nem templom volt, hanem normális ház, a tábla jelzi, miről szól az épület. Az áll rajta" Népek temploma Pasca község gyülekezete". A családdal, mint vendég, együtt lépünk az épületbe, a vezető személy köszönti egyenként a közösség tagjait. Azt kezdem tenni, amit a többiek, a meglepetésemre, a vezető személy fehér bőrű, és vegyesen. Ahogy széjjelnézek a helyemen, arra gondolok, a felekezet nem régen alakulhatott. Majd a lány bemutat pár személynek, amivel én is bemutatkozhatok. Az a személy, aki vezeti a felekezetet, Jim Jones, akik ismerik, Jones tiszteletesnek hívja, így én is így hívom.

A gyülekezeti előadás egy órás, nem gondoltam jól érzem magam, lehet, el fogom a szüleimnek mondani, hogy járjunk mi is a tiszteletes előadásaira, ami minden héten, szombati napon van, így meg ismerhetem a többieket.

- Testvéreim! Ha van az ismerőseitek között olyan személy, aki érdeklődik a közösségűnk iránt, azokat szívesen várom. Azt is meg kell említenem! Két hét múlva másik csoporthoz kell utaznom, California államban, ott három helyen van ugyan ilyen közösség, itt általam választott személy fogja vezetni, mielőtt elmegyek, megnevezem. – mondja a tiszteletes.

Körülnézek, mindenki elcsodálkozik, engem érdekel ez a társaság, így biztosan kaphatok valamilyen feladatot. Nem sokára indul mindenki haza, így láthatom az arcokról, hogy boldogok.

- Mond Brian! Hogy érezted magad, az első előadási napon? Milyennek találtad a vezetőnket. – kérdezi Janet édesapja.

- Az egy óra nagyon jó volt, elfelejtettem ki vagyok, mintha másik világba éltem volna. – válaszolom boldog mosollyal.

A lány szüleivel indulunk ki a teremből, az épület előtt elköszönök töllűk, indulni kezdek haza felé út közben az előadásra gondolok, jól éreztem magam. Azon veszem észre magam, ismerős környéken járok már, a házunk előtt megállok. Kulcs van nálam, így nyithatom az ajtót, belépve jó illat fogad. Ezek szerint, édesanya most is finom ebédet készít.

- Édes anyukám! Voltam Janetnél, a szülei örültek a látogatásnak, először voltam. Nem tudtam, vallási felekezetbe jár minden szombaton, így elmentem velük, kíváncsiságból. Az előadást végig néztem, jól éreztem magam. – mondom boldog arccal.

- Örülök, jól érezted magad! Hogyan zajlott? Ki a vezetőjűk? – kérdezi érdeklődve.

Amíg az asztalt megterítem, addig elkezdem mondani, mi volt az előadás témája.