A megvásárolt földön, még nem néztük meg a felépített helyiségeket, így a délutáni program ez lesz. Végez édesapa nem sokára az olvasással, anyának a húgommal segítettünk.

- Drágaságok! Látom, szép rend van, az újságot átolvastam, akkor ugye megnézzük a kész terveket, amit együtt végzett a közösség. – mondja édesapa boldog arccal.

- Igen édesapa, mehetünk! Alig várom, a többiekét is megnézhessük. – válaszolom boldogan.

Nem sokára ki lépünk a házból, indulunk is először is oda, ahol mi elkezdtük az építkezést, a kerítésnél. Nem mi vagyunk az elsők, hanem jó páran már ott vannak, mert távolról lehet látni, lehet az isegyre gondolt mindenki. Kíváncsi vagyok először is, a kedvesemék családja a Davisék, hol kaptak helyet. A mai ima előtt mondta a tiszteletes, a házak mérete egyforma, mert mindenki egyenlő közöttünk, legyen akár más arcbőrű. Meg pillantok pár hozzám hasonló korú lányt, így eszembe jut egy javaslat.

- Édesanya! Oda mehetek a lányokhoz, hiszen megismerkedtünk a közösségbe, és barátnők is lettünk. – kérdezem, érdeklődve.

- Oda mehetsz, ha Diane is veled megy, mert a tiszteletessel megbeszélhetünk pár dolgot, akár a szomszédokkal is. – válaszolja, mosollyal az arcán.

- Akarok menni veled, így mást is megbeszélhetünk együtt. – válaszolja Diane.

Kettesben a három lány felé indulunk, a szüleink indulnak tovább, hiszen pár lépést kell megtenni.

- Szerbusztok, ugye ismeritek a húgomat Dianet? – kérdezem érdeklődve.

- Igen Julie! Így most már személyesen is láthatjuk, ugye jól érzitek itt magatokat? – kérdezi Loretta, mosollyal az arcán.

Azt tapasztalom, akivel találkozok, az arcán látom, a közösségben jól érzi magát.

- Igen Loretta! Jól érzem magam itt, főleg akkor majd, ha mindenki találkozni fog a többiekkel, és egyetlen nagy helyen. – válaszolom.

Köszöntjük is egymást illedelmesen, indulunk tovább, megnézni a kész épületeket.

Edwards, Irene 7/23/1921 Grand Bay, Alabama

Edwards, Issac, Jr. 6/9/1972 Los Angeles, California

Öten elérjük azt a helyiséget, amit Lorettáék készítettek, terménytárolót.

- Loretta! Ti is sok munkát végeztetek ezzel, amíg elkészült, ugye a családod barátai is segítettek? – kérdezem érdeklődve.

- Julie! Jól mondod, sok munka volt vele, de az úr segítségével sikerült elvégezni. – válaszolja boldogan.

- Ahogy mondod barátnőm! Csodás ez az épület. – erősíti meg Mary Ella, Loretta barátnője.

Beljebb lépünk az épületbe, elcsodálkozok, milyen hatalmas, és sikerült az építése, de vannak benne külön helyiségek.

- Diane, jössz velem körbe nézni? – kérdezem, érdeklődve.

- Igen, nővérem! Ha Loretta is velünk jön, ő eligazít a helyiségek között, melyik mire fog szolgálni – válaszolja.

- Igen benne vagyok! – válaszolja a lány.

Mentünk volna tovább, amikor csodálkozásunkra, Jimékkel találkozunk.

- Szerbusztok, lányok! Ugye ti is azért vagytok itt, megnézni az épület helyiségeit? – kérdezi Jim.

- Igen, látom ti is! A szüleitek? – válaszolom.

- Azok a szomszédjainkkal beszélgetnek, mi ketten arra gondoltunk, a területet bejárjuk, megtudjuk, mi hol van, ha netalán szükség lenne rá. – válaszolja Jonathan.

- Most látom a többi lányt, látom ugyan az a célotok? – kérdezi érdeklődve Jim.

- Igen, a közösségből ismerlek, ha jól tudom a neved Jim! – válaszolja Loretta.

- Igen, így hívnak, az öcsém Jonathan, és bemutatnám a kedvesemet, Julie. – válaszolja, kis mosollyal az arcán.

A hangjában boldogságot érzek, mert már van egy lány az életében, a szüleink bele egyezésével, találkozhatunk, hiába még nem vagyunk tizennyolc évesek. A három lány is kezd bemutatkozni.

-----

A földterületünkön a próbaidőnek végére ért, mondhatom boldognak éreztem magam, mert találkozhattam a kedvesemmel. A húgom is az volt, mert Jonathannal találkozhatott, a hódolójával, már az utolsó napja van a próbának, a közösségi tagok együtt vannak még, együtt is énekelhetünk, a szokásos beszéd veszi kezdetét.
A terembenmindenki elfoglalja a helyét, így mi a Cordell család, ahogy végignézek, mindenkin látom a boldogságot. A teremben csend lesz, mert a tiszteletes elfoglalja helyét, a mikrofon előtt.

- Testvéreim! Tudja mindenki ez az utolsó nap, a próbaidő alatt, mert közös döntés volt. Magunkra számíthatunk, ha a földterületünk kívül netalán valamilyen probléma adódna. A tapasztalatom az, meg vagyok elégedve mindenkivel, a feladatotokat jól végeztétek. A közös ima után, mindenki visszatérhet a maga házába. Mondjátok el a többi ismerőseiteknek, hogy nagyon jó érzés a közösség tagjává lenni. A munkálatokat az úr is segítette, és az erős hitetek, most már tudni fogjátok, mit kell tenni. Az országunktól távol vannak olyan valakik, akik háborút akarnak szítani, olyan háborút, amiben nekünk kell túlélni. Remélem, amit megtanultatok, azt nem fogjátok elfelejteni.

Mindenki feláll, és tapsolni kezdenek, egy embert köszöntenek ezzel, aki abban tudott segíteni, befogadja a szegényes körülmények között élőket, nem számit a bőr színe.

- Köszönöm mindenkinek! Ez nagyon jó érzés számomra, a közösségben végzett munkámat megköszönik, mert ebben a közösségben mindenki egyenlő. – mondja a tiszteletes.

Azt követően mindenki leül, tovább hallgassák a tiszteletest, a kedvesemet tudom, hol ül, arra kezdek nézni, ha látom, boldog vagyok. Remélem, sokáig együtt leszek vele, és elérhetem azt a pár évet, hogy házasság legyen vele.

Edwards, Shirley Ann 12/14/1951 Blanton, Mississippi

Edwards, Zipporah 5/27/1905 Wilsonville, Alabama

Elérkezik az óra, vége az összejövetelnek, így mindenki indulhat vissza a saját otthonába. Észreveszem, még marad, lehet, akar még mondani valamit.

- Mond húgom, vajon mit szeretne még mondani a tiszteletes? – kérdezem meglepődve.

- Julie, jól látod! – válaszolja ő is.

- Az is lehet, mondani akar még valamit. – mondja édesanya.

- Testvéreim! Vége az előadásnak, és a próba hétnek, ugye jól éreztétek magatokat. A héten láttam a munkátok eredményét, mondhatom jó munkát végeztetek. Át kell gondolnom, hogyan tudnám meghálálni a két kezi munkátokat.

Ahogy nézem a szomszédban ülőket, mindenkin örömet látok.

- Diane! Vajon milyen módon szeretné meghálálni a munkánkat? – kérdezem, érdeklődve.

- Az is lehet, valamilyen utazással. – válaszolja.

- Mi sem tudunk semmit. – válaszolja édesanya.

- Arra a döntésre jutottam! Egy hetes utazásra mehetnek a közösségben lévő gyerekek, hiszen rájuk fér a pihenés. Felnőttként dolgoztak. – mondja a tiszteletes.

A hírnek nagyon örülök, és így van mindenki.

- Azt említeném még meg, egy busznyira gondolok, úgy harminc fő, én leszek a kísérő, a következő előadáson, megbeszélhetjük. A következő már a szokott helyen lesz, a városban működő épületben, köszönöm, hogy itt voltatok, most már mindenki indulhat.

A hírnek örült mindenki, a tiszteletes is kezdi elhagyni a mikrofont, hogy átöltözzön egy másik helyen. Zajongás veszi kezdetét.

- Gyermekeim, ugye hallottátok a jó hírt, remélem, benne lesztek a névsorban, hátha meg tudunk tenni ezért valamit. Julie! Lehet az is, a hódolóddal leszel egy buszon, és egymás mellett ülhettek. – mondja boldogan édesanya.

Nagyon boldog érzést ad, remélem igy lesz.