A tesóm végre hazaért.

- Adával milyen volt az estétek? Ugye volt megbeszélni valótok? Utoljára voltatok így, remélem, elköszöntél! – kérdezem érdeklődve.

- Igen, hugi! Amit kellett azt megbeszéltük, meg említettem neki, ha nem találkozunk, nyugodtan választhat másik fiút. Még csak tizennégy éves, lehetnek még barátai, hiszen valljam be, vonzó, és helyes. Eszek pár falatot, mert egy kicsit, éhes vagyok, a cuccaimat először felviszem, az ajándékokat kiveszem. – válaszolja boldogan, mert az arca elárul mindent.

- Fiam! Milyennek találtad az utolsó napon? Ugye neked is meglepetés volt a fogadás, ahogy a húgod már elmondta. Biztosan fáradt lehetsz? – kérdezi anya, érdeklődve.

- Á, dehogy! Inkább szomorú vagyok! Itt kell hagynom a kedves lányt, sokat beszéltünk, így örülök is. – válaszolja.

A tesóm mellettem foglal helyet, a kezemet a vállára helyezem.

- Ne búsulj! Lehet az is, Ada meg fogja találni a szerelmet, ha nem most, pár év múlva. Te is így leszel ott Berlinben. Az is lehet, folytathatod velem ugyan úgy az edzést, és a lányok közül megakad az egyiken, a szemed.

- Nem lenne rossz hugicám.

Tovább reggelizünk, a tesóm befejezi nem sokára.

- Nem baj, ha felmennék egy kicsit? Elrendeznék pár dolgot, a vizes ruhámat kiterítem, a kapott ajándékokat ki veszem. – mondja a bátyám.

- Rendben van fiam! – válaszolja anya.

A szülőket megpuszilja, engem is, a táskájával együtt indul fel.

- Sajnálom én is, el kellett válni a szerelmétől, de nem baj! Berlinben hátha rá talál a szerelem, és eltalálja Kupidó nyila, és együtt lesznek sokáig. – mondtam egy kicsit bánatosan.

- Lányom! Honnan ezek a költői képek? – kérdezi anya.

- Nem tudom! Úgy eszembe jutott.

Nem sokára befejezzük a reggelit, indulok a szobámba, tovább pakolhassak.
A következő hét elérkezik, elkezdtük a pakolászást, először a szekrényekből a dobozokba.
Szombatra meg kell lenni, akkor jön egy kamionféle, anyának segítek, a tesóm apának. Így szaporán mehet a munka.

- Kedveském! Tudom, a barátnőddel egy éve ismeritek egymást, mi a véleményed róla? Nem csak osztálytársak vagytok, hanem együtt játszotok a foci csapatban. Amikor haza jössz, látom rólad boldog vagy. Nem tudom, hogy csináljátok! Örülök, neki ilyen barátnőd van. Biztosan nehéz volt elbúcsúzni tőle, remélem, ott rá találsz olyan lányra, amilyen Brigitte volt. – mondja anya, de érdeklődést is érzek a szavaiba.

Anya szaván elcsodálkozok.

- A dicsérő szavakat köszönöm! Igen, nehéz volt elbúcsúzni, de megígértük, ha lesz, idő egymást felhívjuk, esetleg találkozhatunk is. Anya! Gondolod, lesz olyan barátnőm, amilyen Brigitte volt! - válaszolom, szomorú is vagyok, el kellett válnom a barátnőmtől.

Tovább pakoljuk a díszeket, anyával így sokat tudunk megbeszélni, így szalad az idő, elérkezik, az idő ebédelhessünk, melegíteni kellett az ebédet.

- Anya! Akkor szólnék apának, és a tesónak, mindjárt lehet ebédelni.

- Jól teszed! Így meg tudod nézni, hol járnak.

A konyhába lép anya, én az emeletre indulok. Megérkezve csodálkozok.

- Ez aztán a munka! A fele már meg is van! Gyertek a konyhába, ebédelni. – mondom, mosolyt megcsillantva.

- Látod hugicám! A szekrény fele már meg is van, és ti hol jártok? – kérdezi érdeklődve.

- Azért mi is haladunk. – válaszolom.

- Ha kell segítség, csak szóljatok! – mondja apa.

- Á, nem kell apa! Megcsináljuk.

A szobát apa elhagyja, így maradhatok a tesóval.

- Mond bátyó, nehéz volt a búcsúzás a kedvesedtől? Tudom, egymáshoz illetek.

- Igen hugicám, nehéz volt! Meg tudtuk beszélni egymás érzéseit, ha lesz időm, felhívom. Berlinben.

Azt követően kezdjük elhagyni a szobát, indulunk a lépcsőn lefelé.

-----

A szüleim a sulit végül el tudják rendezni, tovább tanulhassunk, és beszélt a foci csapat vezetőjével is, tudnak fogadni.
Elérkezik a pénteki nap, az utolsó nap amit még Frankfurtban tölthetünk el, a szobám ajtaját behajtom, írhassam tovább a naplót.

- „A mai napon vagyunk utoljára Frankfurtban, már hiányzik Brigitte, nem tudom hogyan tette amit, mert amikor érintette a bőrömet, különleges érzést éreztem. Nem tudom, ott az új helyen lesz-e barátnőm, bízom benne, lesz, amilyen Brigitte volt."

Úgy gondolom ennyi elég, ahogy kell lakattal zárom le a naplót, és az alsó neműim közé helyezem, így lehet, a tesóm nem találja meg, a kulcsot zsinegre teszem, a dobozt leragasztom, rá írom, amit kell.

- Már dél van! Akkor mindjárt közösen fogunk ebédelni. – mondtam gondolatba, amikor az órámra nézek

Az ajtót kinyitom, lemenjek, de benézek a tesóm szobájába, ő is a dobozokat ragasztja.

- A ragasztásban segíthetek? Én végeztem az enyémmel. – mondom érdeklődve.

- Hugicám! Ha már meg kérdezted, akkor mért ne!Úgye, neked is hiányzik a fociedzés? Ahogy nekem! Ada hiányzik, nem csak szép, hanem kedves is. Azt kérdezném tőled, ha nem akarsz válaszolni, akkor nem kell. A barátnődnek mi volt a titka? Az iskolából vagy az edzésről hazajöttél, boldognak láttalak, az arcodon öröm sugárzott. – kérdezi, talán érdekli, miért voltam boldog a barátnőmmel.

A tesóm szaván elcsodálkozok, ki kell találni valamit.

- Nem volt titka! Ismertük egymást jól, a suliban a tanulásról folyt a vita, az edzésen a fociról. Amikor eljött minden hónapban a női dolog, arról beszélgettünk, ki hogyan éli át a napokat. – mondom, azért is, hátha elhiszi.

- Ha már erről beszéltetek! Te mit szeretsz használni, tampont vagy betétet? Azért is kérdezem, ha netalán meg ismerkednék egy lánnyal, tudjak neki segíteni valahogyan. – válaszolja, de érdeklődést is érzek benne.

A kérdezésén csodálkozok, fiú létére szeretne tudni a női dolgokról.
A válaszomat át kell gondolni.

- Fiú létedre női dolgokról kérdezel! Nem is tudom, mit is mondjak! Én betétet használok, de később lehet, a tamponra térek rá. Azt mondják az is megbízható, elvégzi a feladatát. Főleg nyáron kell vigyázni, ha strandra megyünk, és éppen akkor jön meg. – mondom.

- Akkor, hogyan fürödtök? Talán csak zuhanyoztok. – kérdezi.

- Igen, akkor is kell, ha kád van.

- Akkor nehéz lehet nektek! A havonta történő dolgokra odafigyelni.

A bátyámon elcsodálkozok, milyeneket kérdez, de nem sokára hallom a szülők hangját. Így meg könnyebbülök.

- Látom, már a dobozok be vannak ragasztva, nem értem! Miért érdeklődsz a lányok dolgairól? Te fiú vagy, és másról kellene beszélgetni. – mondom meglepődve.

- Igen, fiú vagyok! Te vagy számomra a tesóm, nem úgy nézek rád, mint lány! Hanem mint kész hölgy.

Hozzám lép, a két kezét az arcom közé fogja.

- Kedves húgom! Tudom, fiú vagyok! Másról kellene beszélnem, te, és a többi lány sokat szenvedhet azokban a napokban, az is lehet, fájdalommal járhat. Örülök neked, számomra a boldogságod az első, azután jöhet bármi, ha boldog vagy, akkor én is az vagyok.

- Én is örülök a testvérem vagy, a szép szavakat köszönöm. Én is szeretlek, nem csak fiúként, hanem emberként is. Ha történne valami, tudom, bízhatok benned, mert segíteni fogsz. – válaszolom boldog mosollyal.

- Igen! Akkor is, ha női dologban lenne.

Azt követően, az ajkam alá egy puszit ad, az arcomat megsimogatja. A bátyámon elcsodálkozok, nem csak lányként tisztel, hanem felnőttként is.

- Akkor ugye mehetünk a konyhába? – kérdezem, de egy kis mosolyt is bele adok.

- Hölgyem! Adja a karját, egybefonódjon, ahogy a boldogság, amit nekem ad, láthatom a vonzó húgomon az örömet. – válaszolja boldog mosollyal

Együtt lépünk a lépcsőn egybe fonott karral, boldog vagyok.

-----

Végre Berlinben vagyunk az új házba, elkezdjük a szobák bepakolását, a költöztetőknek besegítünk, amit elbírunk, azt visszük.
Szombat délután két óra van, amikor is végzünk, apa elrendezi addig a fuvarosokat, induljanak is vissza. A csomagok hegyén, hátán vannak, ahol hely volt még, ott leülünk.

- Apa! Ez a ház nagyszerű, és tágas is, a felső emelet hogy legyen? Azt is lehetne, a két szoba lenne a vendégé. – mondom érdeklődve.

- Tényleg! Ahogy a hugica mondja, legyen két vendégszoba. Fürdőhelyiség is van, egy nappali rész is. Legyen fenti rész a miénk. – erősíti meg a bátyám, de érzem, könyörög egy kicsit.

- Gyermekeim! Rendben van, ahogy ti gondoljátok! Legyen a tiétek, akár vendégszobát is berendezhettek, a szobátokat is magatoknak kell. – válaszolja apa, kis mosoly azért van az arcán.

Odalépve, egy puszival köszönöm meg.

- Köszönjük szépen! Én fel is mennék, elrendezni a ruhákat, és minden dolgomat. Melegítenétek valami finomat? Megéheztem a nagy munkában, nem bánnám, ha a tesó is feljönne, így ő is elkezdené a munkáját. – mondom.

- Tényleg! Ha a kedves hugicám ilyen szépen megkér. Mehetünk is. – válaszolja boldog mosollyal.

- Mennyetek nyugodtan, ha az enni való kész lesz, felkiáltunk. – válaszolja apa.

Kettesben indulunk, már a mi birodalmúnkba

- Hogy lesz ebből szoba kinézet? – kérdezem csodálkozva, a költözés eredményét most fedeztem fel.

- Igen, az enyém is olyan, mintha háború lenne, segítsek valamit? – kérdezi a tesóm.

- Á nem kell! Elrendezem valahogyan, aludni tudjak az ágyamon, valahogy.

- Te tudod! Szívesen segítettem volna.

Belépek a szobába, a dobozokat az ágyra helyezem, a szekrényt be tudjam pakolni.

- Ha így teszem, akkor lesz hely, van mini hifim, hallgassunk egy kis zenét, megvan az elosztóm, így el tudom rendezni, és vele együtt a számítógépemet is. – mondom gondolatba.

Tovább folytatom a rendezést.
Nem sokára a szüleim hangját hallottam, így indultam is ki, a tesóm szobájába benéztem.

- Látom haladol! Anya szólt, kész az ebéd. – mondom.

- Igen, hallottam! Először szeretném, felszabaduljon az ágy, a többit holnap is meglehet tenni, akkor mehetünk is. – válaszolja.

- Holnap vasárnap, egész nap ott lesz, segitel valamelyik szobát elrendezni, ha marad ki valamilyen dolog – kérdezem érdeklődve.

- Persze, örömmel! Lányosat akarsz, ha netalán a barátnőd meglátogatna!

- Valahogy úgy! – válaszolom.

Együtt hagyjuk el az emeletet, indulunk a konyhának nevezett helyiség felé.

- Szerintem a konyhában kellene rendezkedni, mert így nem fogúnk elférni. Legyen az! Ti a nappalit, mi a konyhát. – mondom csodálkozott arccal.

- Rendben van, akkor legyen így, legyen alvóhely, és lehessen tévét is nézni.

Makaróni van, mert arra volt termék, sok idő lenne az elkészítése, ha eredetibe készítette volna anya. Ahol helyet találok, oda ülök.

- Ahhoz képpest, hogy hamar lett összecsapva, nagyon finom. – mondtam csodálkozva.

- Én is így érzem, ahogy Brünhilde mondja, ahogy ezt a helyet elnézem, lesz vele munka. Azért is örülök, együtt lehetek a kedvenc húgommal, és meg tudjuk beszélni a focis dolgokat, és a sulit is. – válaszolja a bátyó.

- Ha már elhangzott a foci, mikor tudjuk elrendezni a gimnáziumot, és vele a női csapatot! Minél hamarabb jó lenne, az edző hátha itt is megengedi, te is gyakorolhatsz. – mondom, de a hangomban érdeklődés is hallható

- Jó hogy mondod! Hétfőn együtt elmegyünk a gimnáziumba, hátha tanulmányaidat folytathatod tovább. – mondja anya.

- Nagyon jó lenne, nem csak nekem, a bátyusnak is. – válaszolom.

Egyszóval, boldog vagyok.