Elérkezik a pénteki nap, vele az utolsó edzés számunkra, úgy terveztük a következő héten kezdünk a pakolást. Én már el is kezdtem a szobámba, a csapatban már tudják, aznap utoljára megyünk az edzésre, mindketten le vagyunk hangolódva, nem sokára meg is érkezünk, az öltözőbe indulok, belépve különös dolog fogad.

- Az meg hogyan lehet nincs senki! A ruhájuk itt van, talán hamarabb jöttek volna, az órámon még időben vagyok, most kellene öltöznöm négy csapat társsal. Átöltözök, azután átlépek a tesómhoz. – mondom magamba.

Nyugodtan át tudok öltözni, egyedül vagyok. Fürdőruhában láttam már, és ő is engem.
Az öltözőből kilépek, éppen akkor nyillík a szomszéd öltöző.

- Éppen hozzád indultam, valami furcsaság van, a lányok nincsenek az öltözőben, a ruhájuk itt van. – mondom csodálkozva.

- Tényleg, nem értem! Nézzük meg a pályán, hátha ott vannak. Nem tűnhettek el csak úgy. – válaszolja meglepődve.

Együtt indulunk, az ajtót kinyitom, amit látok nem akarom elhinni. Mindenki ott van.

- Éljenek a Bachmann testvérek! Gyertek beljebb! – mondja Lisbeth, mosollyal az arcán.

- Nagy meglepetés ez számúnkra, itt van mindenki. – válaszolom meglepődve, mert tényleg meglepetés volt.

A barátnőmet köszöntöm és a többieket, a tesómat látva el van ragadtatva.

- Barátnőm! Tudjuk ez az utolsó napotok, edzésre jöttetek! Ezeket a csekélységeket fogadjátok el tőlünk, hogy emlékezzetek a csapatra. – mondja boldog mosollyal az arcán Brigitte.

- Nem is tudom, mit mondjak! Mindenkinek köszönjük. – válaszolom meglepődve.

- Köszönöm minden lánynak és edzőnek ezt a meglepetést, a lányok között egy fiúként is köszönöm, focizhattam veletek az edzéseken, és elkísérhettelek. Nagyszerű volt veletek, és meg ismerhettem azt a lányt, aki a szívemet megdobogtatja, nem felejtem el soha, és titeket se. Remélem! Lesz alkalom, találkozhatunk, megpuszilhatlak titeket köszönet képen?

Ezeket a szavakat a tesóm mondja, és minden lány egyszerre mondja az igent.
Azt követően látom, ahogy a tesóm minden lányt kezd, megpuszilni, még az edzőt se hagyja ki.

- Kedves Brigitte! Ezzel a puszival nemcsak azt köszönöm meg, a csapatban edzhettem, hanem azt is, a húgom barátnője lehettél. Nem tudom, hogyan csinálod, de jót teszel neki, és boldognak látom, nekem ez számit.

- Tényleg ezt gondolod rólam és a húgodról! Nagyon köszönöm, nem hittem, fiútól is kaphatok szép szavakat. –válaszolja boldogan a barátnőm.

A tesóm odalép a lányokhoz, beszélgetni, majd én is, Eleonoreval beszélek, a tesóm Adalindával.

- Örülök, megismerhettelek! Együtt jó csapat voltúnk, amikor én választottalak, vagy te fordítva. Jó cseleid vannak, remélem, fogod fejleszteni magadat. Jó focista válhat belőled. – mondom boldogan.

- Brünhilde! A biztatást köszönöm, én is remélem, jó focista leszek! Ezeket kívánom én is mindkettőtöknek, az elején biztosan a tesód nehezen viselte velünk lehet.

- Az elején még igen! Azután megakadt a szeme Adalindán, azóta még az edzőmeccsekre is elkísért.

- Igen, arra is. – válaszolja Brigitte.

- Lányok és Adalbert! Nem sokára indulok haza, nem szeretném, ha így maradna a pálya. Maradtok addig, amíg nincs elpakolva?

Az edzőnk szaván gondolva, a karórámra pillantok, tényleg ott van az idő.

- Katherina néni! Nyugodtan lehet menni még a lányoknak is, a pályát én elrendezem, ha Ada is besegítene, mert van még beszélni való. A húgom, ha szólna, a szülőknek később megyek haza. – mondja a tesó..

- Tényleg megtennéd, az nagyon jó lesz, és köszönöm. Ha a többi lány is jónak látja, akkor ők is indulhatnak.

- Rendben van bátyám! Megmondom. –válaszolom, meglepődve.

- Nem baj, ha ma nem tudtok haza menni, az emeleti részen a vendégszobában elaludhattok. Látom, még maradt ásványvíz és édesség is.

A lányok mind az öltözőbe indulnak, az edzőnk is indul.

-----

Mielőtt indulok az öltözőhöz.

- Bátyám! Mondjam meg azt, itt leszel este, és holnap jössz haza.

- Igen hugicám! Sok megbeszélni való lesz Adával.

- Rendben van! Az épület tiétek lesz egész este. Tudod, mit kell tenni, ha mindenki elment?

- Nyugodt lehetsz.

Én is az öltözőbe indulok, átöltözzek, a tesóm és a szerelme elkezdik pakolni amit, kell, amit én kaptam azt magammal viszem, a táskába elfér.

- Látom, már csak te vagy itt! A többiek már elmentek! – mondom Brigittenek.

- Igen, mi vagyunk! Megvárlak, együtt mehessünk! – válaszolja.

Elkezdtem öltözni, ahogy kellett, percek alatt kész vagyok.

- Mehetünk? Elköszönök Adalberttől. - mondom

- Rendben van! Ahogy velem beszélt, meglepetés volt, nem hittem volna fiútol is szép szavakat, kapok. –válaszolja a barátnőm.

- Nekem is meglepetés volt. – erősítem meg.

Az öltözőbe széjjel nézek, nem hagyok-e itt valamit! Azt követően a pályai részre indulok elköszönni a bátyámtól.

- Akkor mi megyünk is haza, nem felejtem el elmondani.

- Jól van! Köszönöm.

Kettesben hagyjuk el a pályát, nem sokára az épület ajtóból lépünk ki.

- Brigitte! Haza kísérjelek? Mire lenne kedved? – kérdezem érdeklődve.

- Köszönöm, hogy megkérdezted! Nem baj, ha egyedül megyek, a telefonszámomat tudod. Köszönöm, hogy megismerhettelek, és barátnők lehettünk. – válaszolja lehangoltan.

- Én köszönöm ezeket! Ha lesz idő hívlak, találkozhassunk, soha nem felejtelek el. – mondom szintén lehangoltan.

Átölelem, adok az arcára egy búcsú puszit, azt követően indul is, nézem egy kis ideig, azután indulok hazafelé.
A csarnokban az történt tovább:

ADALINDA.

A pálya rész hamar meglett.

- Szerelmem! Nem baj, a cuccaimat átpakolom a te öltöződbe? Amíg megnézed a főbejáratot, és bezárod. A szüleimnek telefonálok, reggel érek haza, ne idegeskedjenek. – mondom boldogan.

- Jól teszed! Telefonálsz a szüleidnek, nem bánom az öltözőbe átviheted. A szobát megnézem, hátha a süteményekből, és az ásványvízből tudnánk felvinni, egy keveset! – válaszolja.

Az öltözőbe indulok, elrendezzem a ruhát, a barátom a bejárati ajtót ellenőrzi le a kapott kulccsal, nem sokára végez, a biztonság kedvéért megnézte az oldalsó bejáratokat.
Lekapcsolta a pálya világítását is, az öltözőhöz vissza indult, addig végzek a telefonálással.
Ha már mezben vagyunk, nem volt edzés, hogy kimelegedjünk, miért ne zuhanyozhatnánk le.

- Szépségem! Akkor ugye minden rendben van! Te kezded a zuhanyozást vagy én. – kérdezi boldogan.

- Minden rendben van! A szüleim megnyugodtak, mért nem egyszerre megyünk a zuhanyzóba. Mind kettőkön lesz alsónemű, hiszen nyáron, a strandon is úgy vagy! – válaszolom.

- Tényleg! Mit csinálsz, ha vizes a ruhád? Szoktál-e hozni szárazat? Én minden alkalomra hozok, a vizeset nejlonba teszem.

- Én a zuhanyzóba meztelenül vagyok, minden lány így van. - válaszolom

- Akkor nem vagytok szégyenlősek! Akkor most, hogy legyen? – kérdezi a fiú érdeklődve.

- Nem is tudom!

- Legyen az! Én az utolsó zuhanyrészen leszek, te előrébb, ha végzek, szólok, mert minden másképpen van. – mondja a fiú.

Átgondolom a megbeszélteket.

- Rendben van! Legyen így! Ha én végzek, akkor szólok. – mondom.

Együtt kezdtek el öltözni.

- Ada! Mondta már valaki, szép alakod van? A ruha kiadja azt a gyönyörű vonzó nőiességedet. De ahogy most látlak, Tudom tízen négy éves vagy, a ruhában idősebbnek látszol.

- A bókot köszönöm.

Törülközővel, és egyéb dologgal lépek a zuhanyzó helyiségbe.

-----

A kedvesem a hátsó zuhanyzóhoz lép, elkezdhesse a vizet beállítani, ha már a barátommal lehetek, eszembe jut egy ötletféle, az, hogyan tölthetném együtt az estét, a megfelelő hőmérsékletű vizet elérve kezdem levenni az alsóneműt, meztelenül lépjek a víz alá.

Érzem ezt a jó meleget, ez kell a testemnek, nagyszerű érzés is. Mit tegyek pár lépésre van az a fiú, akit szeretek, ma van itt utoljára, a jövő héten indulnak Berlinbe, vajon, mikor látom újra. A döntésemet el szeretném mondani, neki adnám az ártatlanságomat, úgy lett volna, pár évet várok még, tizennégy éves vagyok, a szabályok szerint nem szabadna megtenni.

A kedvesem nem sokára végez.

- Ada! Én már megvagyok, végeztem.

- Én is! Már csak a törülközőt kell használnom, már kész is vagyok. Gyere nyugodtan!

A fiú eltakart testel lép ki, az ágyra leül, ahol masszírozni szokták a labdarugókat, majd kilépek, indulok az öltözőhöz, a szerelmemet megpillantom, így mellé ülök. Meg fogja egyik kezem.

- Fontos dolgot kell mondanom, inkább kérdeznem! Tudom még fiatal vagy, pár évet kellene várnod, hogy felnőttnek számíthass. Dönthetnél arról, az ártatlanságodat kinek adod. Én nem dönthetek! – kérdezi érdeklődve.

- Tudom, mit akarsz mondani! A válaszom, akarom.

Azt követően az egyik ujjam a fiú ajkára helyezem, közeledjek felé, mert meg szeretném csókolni.
Nem sokára különleges érzést kezdek érezni.

- Kedvesem! Ahhoz, hogy megtegyük, védekezni is kellene valamilyen fogamzásgátlóval, nálam ilyen nincs, és hol is tudnánk megtenni? – kérdezi.

- Hol tudnánk megtenni? Az emeleten valamelyik szobába, ahhoz a ruháinkat fel kellene vinni! Tudnánk is védekezni, amikor jöttem edzésre, vettem egy ifjúsági magazint, és abban van egy. – válaszolom boldog mosollyal az arcomon.

- Tényleg! Akkor menjünk fel, a ruhákat felvisszük, én addig lent lekapcsolom a világítást.

Ahogy vagyunk, úgy indulunk, sötét van már az utcán, mi vagyunk az egész épületbe. Nem sokára rá is találunk a szobára.

- Szerintem ez megfelel! A ruhát félre rakom, látom, az ágy el van készítve.

Nem sokára a fiú is megérkezik.

- Szerintem is jó ez a helység! Olyan részen is van, ahol nyugodtan világíthat a lámpa.

Az ágyon egymás mellett ülünk, tovább folytathassák a csókolózást, majd elérkezik az idő, elővegyem, a védekezés eszközt.

- A közös estét velem akarod eltölteni, ugye átgondoltad? Még tízen négy éves vagy, meg is büntethetnek, hiszen kiskorúval van viszonyom. – mondja, a hangjában azért érzek egy kis szomorúságot.

- Nyugodt lehetsz! Tudom, féltesz, két évet kellene még várnom, minimum a mai napon meg szeretném tenni. Ez a mi kettőnk titka marad, ha nem látjuk egymást, akkor is szeretni foglak. – válaszolom szomorúan.

Azt követően a hátamra fekszem, magamra húzom a szerelmemet, tovább folytathassuk az ajkak érintését.