Minden eltelt nap közelit ahhoz, elmondjam az igazat rólam, és a húgáról, nem akarom elveszíteni, mert szívből szeretem.
A szombati nap elérkezik, arra is gondolok, olyan ruhát veszek fel, ami egyszerű, és ha meglát, a lábáról levehetem. A bűnöm bevallása után megbocsát, és eltölthetek vele egy éjszakát. – Ha megbocsát.

- Vajon milyen ruhát vegyek fel? Amiben, ha meglát, a gondolatában leöltöztessen, de erről biztosan le kell mondanom. Vitatkozni fogunk, meg fogom érteni, ha életéből kitessékel. – tanakodom.

A ruhák között válogatni kezdek, a szemem megakad, egy azúrkék nadrágon, választok mellé, egy olyan színű alsót. A melltartó piros lesz, esetleg rá veszek egy inget, amivel, a nőiességemnek ezt a formáját, megmutathassa, vagy is megbámuljon a szerelmem.
A találkozót délutánra beszéltem meg, így időm van, lefürödni, tisztán álljak a kedvesem elé, megbocsássa tisztátalan lelkemet.

Fél órával később.

Megtörülközve, és már felöltözve lépek ki a fürdőszoba helyiségből, a vizes törülközőt kiterítettem az ágy szélére. Egy kis parfümöt fújok a nyakamra, hátha ezzel az illattal megbocsátja a bűnömet. A szobámba lépek, az ajtót behajtom egy kicsit, a naplóból kivegyem a levelet, amit a kedvesemnek írtam Adalbertnek. A táskámba teszem, kinyitom az ajtót, a tesóm lép ki a szobájából.

- Kedves húgom! Őrjítően nézel ki ebben a ruhába, ha nem ismernélek, elmennék veled randizni. Remélem, a barátodat leveszed a lábáról, főleg, ha ebben a ruha kollekcióban meglát, bármi megtörténhet. – mondja mosollyal az arcán.

- Bátyám! A bókot köszönöm! Ugye jól választottam, de az a dolog nem fog megtörténni, csak gondolom. Nem csak azért megyek, elhozzam a cuccaimat, és a tiédet is, azért is! Beszéljek vele, olyan dologról, amit tudnia kell énrólam, és a húgáról. Ma el kell mondanom a titkomat, de, ha haza jövök, feltétlenül neked is elmondom. – válaszolom szomorúan sóhajtozva.

A tesómat meglepi a hír, mert az ábrázatja furcsa.

- Vele kell megbeszélnem! Nagyon fontos, mert ezen dől el a kapcsolatunk, továbbra is együtt leszünk vagy megutál. A helyébe én az utóbbit tenném, akit szere lányt, az eltitkolt olyan dolgot, amit nem kellett volna, és a testvérét is érinti. Ha nekem nem is fog megbocsátani, legalább a szeretett húgának. – mondtam.

A bátyámtól egy puszival köszönök el, szeretem, ha elmondom neki, megutál, nem fogom bánni, akkor is a testvérem lesz.

Az óra délután hármat mutat, a pipere táskámmal, már a kedvesemnél vagyok, csengetni kezdek, Adalbert lép ki, a kapun beengedjen, csókkal köszöntjük egymást.

- Szia, kedvesem! Ahogy már említettem, a táskákért jöttem, így elvinném a bátyámét is. – mondom egy kis mosollyal.

- Neked is, szia! Ebben a szerelésben dögös vagy, főleg ez a nadrág, ami nagyon csábító, talán arra kell gondolnom! Le akarsz venni a lábamról? Gyere beljebb. – válaszolja boldogan.

- De hogy is akarlak! Ha már megemlítetted, lehet róla szó.

Együtt lépünk fel a lépcsőn, majd be a házba, a szülei a konyhában vannak.

- Jó napot kívánok! Remélem, jobban vannak egy kicsit? A ruháimért jöttem, és a bátyámét is elvinném. – mondom, kis mosolyt megmutatva.

- Neked is szép napot! A fiam említette jössz szombaton, valamilyen üdítőt kérsz, talán rágcsálni valót? – válaszolja Carlanéni.

- Köszönöm asszonyom! Nem kérek semmit, de talán vinnénk fel, mert úgy gondolom sokat fogunk beszélgetni, nem csak kettőnkről, hanem más dolgokról. – válaszolom.

- Rendben van, itt lesz az innivaló, és az édesség, vigyetek poharat is fel, nyugodtan megbeszélhetitek a fontos dolgotokat.

A szerelmem nem is sejti, miért is mondom mindezt, látom az arcán, mintha csodálkozna. Együtt lépünk fel a lépcsőn, a tetőtérre érve kezdem elővenni a levelet.

- Kedves szerelmem! Tudod, szeretlek nagyon, fontos vagy számomra, amit megtettünk közösen, azt szívből tettem. Van egy dolog, amit nem mondtam el, és a húgodat is érinti, ezt a levelet kérlek, olvasd el, bocsánatot kérek tőled, amiért dolgokról nem beszéltem. Tudd! Bizonyos érzésekről egy lány nem beszél.

A levelet átnyújtom.

- Milyen levél ez? Miért érinti a húgomat? – kérdezi meglepődve

A szobájából kilépek, belépjek a vendégszobába, a kipakolt ruhámat a táskába visszapakoljam.
Biztosan dühös lesz rám, és kiabálni fog, meg fogom érteni, olyan dolgot tettem, ami nem méltó egy fiú lány barátsághoz.

-----

Éppen a táska cipzárját húztam volna be, amikor a kedvesem kilépett a szobájából, csodálkozva lép be.

- Mond, ez mit jelentsen? Amit írtál a húgomról azt nem akarom elhinni. Nem tehetett ilyet! Ismerem, ami szerelmi problémája volt, azt elmondta, mást is megosztott velem, azért írtad, még jobban megbántsál. – mondja, dühödten.

- De szerelmem! Ezek igazak, mielőtt elment volna, elmondta, de megbeszéltük, várunk egy időt, és elmondunk mindent. – válaszolom egy kicsit higgadtan.

- Ezen túl ne hívj szerelmemnek! Végeztem veled, így akarod befeketíteni azt, akit szerettem, és lányként tiszteltem, óvtam mindentől, ami számára rossz lehet.

Azután már könnyeket látok a szemébe.

- Amit mondol, azok fájnak! Boldog voltam, amikor láttam vagy együtt voltunk, véletlenül tudtam meg viszonya volt még ott Frankfurtban. – mondom meglepődve.

Már belőlem is kihozta a dühöt, de kezdem csillapítani.
Vitatkozni kezdünk, de nem sokára az ágyra lök, a hátamra esem, visszalép a szobájába.

- Kedves barátnőm! Hitted volna, ez lesz abból, ha elmondom a dolgunkat! Ne haragudj, elmondtam, mert a bátyádat szeretem, nem akarom elveszíteni, tudom, én helyembe megtetted volna te is. Mond! Mit tegyek ezek után? – kérdezem önmagamtól.

Azért én is könnyezek, a szememet megtörülve, eszembe jutott a napló, az ágyról felugrok, belépek Brünhilda szobájába, a titkos helyen rátalálok. Két levél, és egy doboz óvszer is van ott.

- A naplót a két levéllel elveszem, de alatta ez mi lehet? Egy boríték.

A fiókot visszatolom, a dobozt a fiókba teszem, mert nem lesz rá szűkség.

- Ez a boríték nekem szól! Vajon mi lehet ez? – gondolom magamba.

Olvasni kezdtem.
Percekkel később.

- Szóval ez olyan végrendeletféle, mi a kívánsága, írjak egy történetet, ami rólunk szól, és adassam ki. Tudják meg, min mentünk keresztül.

Legyen a kívánsága szerint, először is, ki kell békülnöm a kedvesemmel.

A naplót még nem nyitom fel, a két levél érdekel, mert látom, névre szólóak, az egyik a bátyjának szól, erőt veszek magamon, szembe nézzek a szerelmemmel, akit nagyon szeretek.
Már kezemben a levéllel lépek a szobájához, be is lépek, a szemében könnyeket látok, az is lehet, újra kezdi olvasni a sorokat.

- Kedvesem! Bocsánatot kérek, amiért nem mondtam el a titkomat, mert ilyen dolgot lány nem mond el. – mondom könyörögve.

- Kérlek, ne nevezz kedvesemnek, se szerelmemnek, nem akarom elhinni azokat, ami itt szerepel. Az is lehet, nem igaz, a húgom nem él, így nem tudja elmondani mi az igazság. Jó, hogy a ruhákért eljöttél, így el tudod vinni, és soha többé nem akarlak látni, se itt, se az edzéseken. Soha többé nem megyek. A húgom volt a mindenem, mert szerettem, már vele a szeretet is meg hallt bennem. – válaszolja, megtört hangon.

Számomra most jön el a pillanat, elmondjam a véleményemet.

- Mielőtt kidobnál, olvasd el a húgod levelét, mit üzen neked, azután itt sem vagyok. Most ide figyelj! Szerettem a húgodat, nem csak, mint társ, hanem érzelmileg is, viszonyom volt vele. – mondom dühödten.

- A húgomat be akarod feketíteni!

Az ággyal, háttal áll, így az ágyra lökhetem, ahogy velem tette előtte, az ölébe ülök, leszorítom a kezét, ne tudjon védekezni.

- Idefigyelj, amit írtam, az igaz! Nem akarod elhinni, akkor nem kell, minden így történt, nekem is volt kapcsolatom előtted, egy lánnyal. Véletlenül történt meg, azt gondolod, a lány csak a fiút szereti, és ez a normális kapcsolat! Tévedsz! Mit is tudnál a lányokról? A lány érzését nem ismered, ők mit gondolnak, és, ha eljön a havonta történő dolog, a tesódat hányszor kérdezted meg, mit érez azon a napon? Óvtad a bajtól, ne bántsák meg, a szeretet nem csak ezt jelenti, mást is jelenthet! Láttam boldog, én is az voltam. Amikor megismertem, még nem derült ki, volt szerelmi kapcsolata lánnyal, azt se tudod, mióta élt így titokban tartva. Nekem elmondta, Brigittel kezdődött, és három éve, azóta látod boldognak. – mondom, már zaklatottan.

Azt követően látom könnyes még jobban a szeme, a boldogtalanságtól, ami bennem volt, azt el kellett mondanom.
Felállok, a levelet ott hagyom, nem tudja, mit mondjon, a tesóm ruháiért belépek a másik vendégszobába, hamar végzek, így vissza a barátnőm szobájába, a naplót vegyem elő, a levelet elrakjam a kézitáskámba.