A kedvesem a tálcára helyezi a poharakat, és a rostos levet tartalmazó üveget.

- Hölgyeim! A poharakat kiöntöm, aki akar, az nyugodtan elveheti. Te is Leopold barátom.

- Rendben van, egy kicsit jól is esne pár korty. – válaszolja a bátyám.

Így mindegyikbe önt, az egyiket elveszem.

- Mond barátnőm! Hogy érzed magad mostanság? Remélem jól, láthatsz engem, és a kedvesedet, akiért odavagy. Remélem önök is jól vannak, ugye van rendelés a reklámügynökségi iparban, az esküvő szervezésben is? – kérdezem érdeklődve.

- Igen Annemarie! Sok a munka, de ma pihenhetünk, mert nem vagyunk beosztva. Jól tettétek, a mai napra hoztátok ezt a vendéglátást. – válaszolja a barátnőm anyja.

- Őrülünk neki, ma meg tudtuk tenni ezt a kölcsönös meghívást. – mondom boldog mosollyal.

A barátnőmön látom, örül.

- Boldog vagyok, itt vagytok, láthatom azokat, akik fontosak nekem, ha már itt vagyunk! Egy darabra ugye elrabolhatom a barátnőmet, a szobámban leszek. – mondja Brünhilda.

- Persze, felmehettek! – válaszolja Carla.

- Nyugodtan mehettek, nem fogunk zavarni, én lent leszek Leopolddal. – mondja a szerelmem.

A rostos levet megiszom, és indulunk is fel, a barátnőm szobájához.
Belépek, majd be is zárom, nem kulccsal, az ablak bukón van, az ágyra leülök.

- Azért szeretnék veled beszélni, mert nagyon fontos, bejelentsem, megírtam a levelet, és névre szólóan van két borítékban. – mondja, egy kicsit szomorúan.

- Komolyan mondod? Ez tényleg jó hír! Bevallom, amióta megjöttünk, azóta nem tudom levenni a szememet a ruhádról. Ez az ing, és a nadrág, jól választottál, szívesen levenném, és magamhoz ölelnélek, de tudom! Erről ne is álmodjak. – válaszolom.

- Én is téged ölelnélek, a ruhád nagyon jó, csinos vagy benne, a titkos helyemen van a naplóm, a szekrényben, szólok, ha netalán az idő elérkezne.

Hátunkra fekszünk, a kezét megfogom, a vágyainkról kezdünk álmodozni, azért meg is nevetettem. – fel tudom vidítani egy kicsit.

A szobában sokat nevettünk, de egymást is csiklandoztuk. Brünhilda a hátán feküdt, én az oldalamon, amikor egymás szemébe nézünk, érzek benne valami különlegeset.
A karomat megtámasztom a feje alatt, a másikat a hasára helyezem, a kezei így szabadon vannak. Ahogy közeledek az ajka felé, az ingen keresztül érzem a szíve dobogását, amikor értük egymás ajkát, sima csókot adunk egymásnak.

- Barátnőm! Fontos vagy számomra, megértő vagy, a viszonyunkat titkolni kell, van barátunk, akik szeretnek, és bármit megtesznek értünk. Reménykedjünk abba, ha kitudódna, akkor is szeretni foglak, ha a bátyád eltaszít, meg fogom érteni. Tudod! Van olyan dolog a lányok életében, amit az igazi szerelmének sem mond el, akkor se, ha neki adta szívből az ártatlanságát. Bízom benne, egy napon meg fog érteni mindent, miért tettem ezeket. – mondja, a hangjában szomorúságot érzek.

- Én is ezeket érzem! Fontos vagy számomra, én is bízom ezekben, a tesóm megbocsát. Úgy gondolom! Nem csak szerető testvér az, aki óv mindenben, jó szívű, remélem nem fog megutálni téged. Tudnod kell, egymáshoz illetek, akkor is szerelmed lenne, ha nem lennénk viszonyban. – válaszolom, ezzel akartam felvidítani

- Tényleg így gondolod! Akkor menjünk le a többiekhez, amit kellett azt megbeszéltük, a titkos helyen van a naplóm, és az üzenet a fiúknak.

Azt követően, felállunk az ágyról, indultunk is le.

- Hölgyeim! Ugye megbeszéltétek, amit kellett? A barátom Leopold dicsérte a ruhádat, milyen elbűvölő vagy benne. Meg kell mondani! Ami igaz, az igaz. – mondja a szerelmem, az arca kifejez mindent.

- A bókot köszönöm, jól esett tőled bátyám, főleg Leopoldtól.

- Igen drága szerelmem! Dögösen nézel ki ebben a szerelésben, így még jobban beléd zúgtam, a helyes szó inkább beléd estem. – válaszolja Leopold.

Az idő lassan ott van, közösen ebédeljünk, azért vendégként segítünk az asztalt megteríteni. A szülőkkel is el beszélgetünk, a munkájukról. Hamar meg van a terítés.

-----

A Bachmann családdal a közös ebéd meg volt, közben jókat nevettünk, vendégként besegítettem a mosogatásba, pihenjen a barátnőm. Azért a fiúk is boldogok voltak, hallottam a nevetésüket, így beszélgethettem az anyával pár dologról. Éppen említettem volna fontosat, de Brünhilda megelőz.

- A gyógyszert be is venném, itt van a szekrénybe, jól érzem magam, mert itt van a kedvenc barátnőm, és a barátom. Sokáig lesz barátság, mert amiben lehetett, abban segítettek.

- Annemarie! Ahogy a lányom mondta, én is boldog vagyok, aranyos, és kedves barátja van, annak is örülök, rád talált, nem tudom mit tesztek, de azt jól teszitek, mert öröm teli kedvel tér haza. Talán az is jót tesz, amiben három éve benne van, ha örömmel jön haza, akkor én is boldog vagyok. – Carla hangjában dicséretet érzek.

- Carla néni! A szerelmem is ezt mondta, a húgát nagyon szereti. Úgy gondolom! A testvérek között, jó a kapcsolat. Az utóbbi időben, már az én tesómon is ezt látom, nem olyan, amilyen régebben volt, lehet a tesóm eltanulta Adalbertöl.

A mosogatást nem sokára befejeztük, a nappaliba lépünk, megbeszéljek pár dolgot a barátommal.
Közben telt az idő, úgy gondolom, a táskámat felviszem, ezért Brünhildát megkérem, a szobát mutassa meg.

- Annemarie! Ha neked ez a szoba megfelel, akkor lehetsz itt, a tesóm szobájával van szembe, a tesódé velem szembe.

- Persze megfelel! Nem csak nekem, a tesómnak is, meg ígérte azt, az este nem fog átmenni, hogy beszélgessen veled, más dolgokról, és csak egy kis puszi lesz. – válaszolom.

- Tényleg! Kedves tőle, jól teszi, így nyugodtan tudok pihenni. Te mit fogsz tenni?

- Én is megígértem, csóknak nevezett valami lesz, a kedvesemmel más nem, tudom, mire képes egy csók.

Tudom, nehéz lesz megtenni, a szerelem csábításának akarok ellenállni. Nem sokára a fiúk is feljönnek, a bátyám a csomagjával együtt.

Nyugodt voltam, mert a tablettát bevette, hátha azzal is javul az állapota, bizakodtam benne, az ágyat elrendezem, a pizsamát előveszem, de még nem öltözök át, a példámat követi a bátyám, a fenti nappalis részen nézni kezdjük a tévét, az óra délután ötöt mutat, ahogy a fali órára pillantok

- A fürdőben átveszem a ruhát, fiúk ne zavarjatok, barátnőm! Szerintem neked is át kellene venni egy másikat, ami könnyebb lehet. – mondom érdeklődve.

- Jól mondod! A nadrágot kell kicserélnem, akkor én is bemennék veled, ha nem baj!

- Persze, hogy nem!

A választott ruhával lépünk be.

- Annemarie! Ha már itt vagy! Egy szívességre megkérhetlek?

- Nyugodtan.

- Este ugye lennél velem, történne velem valami, tudnál segíteni. Mondta már valaki, ebben a ruhában tökéletes alakod van? A tesóm nem hiába választott. – mondja, egy kis szomorúságot is érzek benne.

- Köszönöm a bókot! Te is vonzó vagy a ruhában, fehér nadrág jó választás volt. Az is lehet, a tesóm rólad nem vette le a szemét. – válaszolom.

A nadrágot kezdem levenni, hamar ki is cserélem pizsamára, hiába fiatal az idő.

- Látom, nehezen megy! Segítsek kicserélni a ruhát? – kérdezem.

- A segítség jól jönne, most olyan érzésem van, mintha gyenge lennék. – válaszolja, érzem benne fáradtságot.

- Az nem jó, ha fáradtnak érzed magad! Tudod mit, hamar kicserélem.

Ahogy kellett először kigomboltam azután kicipzáraztam.

- Brünhilda! Az a furcsa most, lányról veszem le a nadrágot, amikor egymást leöltöztettük a táborba, akkor egyszerű nyári ruha volt rajtunk.

Ahogy toltam le a fehér színű nadrágot, úgy tárul elém az alsó neműje, meg könnyebbülök, mert nem a tanga nevű van rajta. Hamar kicserélem a nadrágját, már a madzag megkötése van hátra.